Már nagyon, nagyon régen, be kellett volna ütnie a valóságnak, de a gazdaságok, kormányok, az emberek mint egy durcás kisgyerek, nem voltak hajlandóak erről tudomást venni, ezért hát nem is történt semmi. A durcás kisgyerek sokáig sakkban tudja tartani a szüleit, megkap mindent, csak hogy…
Nagy gazdasági világválság ( 1929 )
A “szabadság földje”, ahol tilos volt aranyat birtokolni jó pár évig!
Az Amerikai Egyesült Államokat gyakran a “szabadság földjének” nevezik, utalva arra, hogy bárki, bárhonnan is származik, kemény munkával elérheti céljait. Ezt az eszmét sokáig hirdették, vonzva ezzel számos reménykedő bevándorlót és létrehozva néhány vagyonos milliárdos családot. Az elképzelés szerint az emberek szabadon törekedhettek a sikerre.…
Az arany standard ( Mi is ez pontosan? Miért hozták létre, és végül miért szüntették meg? )
Az arany standard hosszú és gazdag történettel rendelkező pénzügyi rendszer volt, amely a modern gazdaságok alapját képezte az 1800-as évek közepétől a 20. század közepéig. Az arany standard fejlődése és kivezetése összetett és sokszínű, és számos gazdasági és politikai tényező hatott rá. Ebben a részletesebb…
Tudtad, hogy Németország az I. világháborús “jóvátétel” utolsó részletét 2010-ben fizette ki?
A német hiperinfláció történet nyilván sokan ismerik, az akkoriban készült képekkel pedig már többször is találkoztatok már. Ennek ellenére úgy gondoltuk, hogy érdemes az oldalunkon is bemutatni néhányat, és pár mondatban írni az akkori eseményekről. II. Vilmos német császár ( középen ) két tábornokával, Hindenburggal…
Keresd a hibát a képen :) Csak 2 hasonló dollár bankjegy ismert, a most “felfedezetten” kívül!
Hibásan verni érmét, hibásan nyomtatni papírpénzt “nem nehéz” 🙂 Azonban természetesen erre egyre jobban odafigyelnek a pénzverésre, pénznyomtatásra jogosult nemzeti nyomdák, hisz ez nem cél, és esetleg nagyobb mennyiségben elkövetett hiba, anyagi kár is egyben, nem beszélve az ilyenkor meggyengült reputációról. Ennek ellenére gyanítom, hogy…
A bankjegy, amely soha nem lesz a gyűjteményed része!!
Létezik Amerikában egy bankjegy, amely törvényes kibocsátás, és bár technikailag jelenleg is forgalomban van, de törvénytelen magánszemélynek birtokolnia, és amúgy meg már nincs forgalomban. 🙂 Ez a bankjegy az Egyesült Államok szövetségi kormánya által valaha kibocsátott legmagasabb címlet, az 1934-es, 100.000 $-os! Nyilván vannak páran akik…
Mi tette a világ legértékesebb érméjévé, az 1933-as Saint-Gaudens Double Eagle-t.
Az előző cikkben, amikor is a tavalyi év 25 hivatalosan eladott, legdrágább érméinek listáját mutattam be, írtam egy rekordról is, amit az “első helyezett”, 1933-as Saint-Gaudens Double Eagle, állított fel. Ugyanis, még sosem kelt el érme, ( hivatalos aukción ) ilyen magas áron. A realizált ár,…
Szükségpénz Németországból ( 1923 ), amin szörnyű, és kegyetlen jeleneteket ábrázolnak
Egy “szörnyű” érmét fogok most bemutatni, egy szörnyű időszakból. A történelem során számtalan háború, járvány, válság, kegyetlen diktátor, uralkodó nyomorgatta az embereket, taszította szegénységbe, apátiába tömegek millióit. Ezek az időszakok nem korlátozódtak csak egy adott történelmi korszakra, sajnos mindig voltak, és mindig lesznek is… Az…