Posted in

Jövő héten vagy beüt a valóság, vagy jön újra az ingyen pénz? Izrael túlvédekezte magát? Irán megunja ezt? Hamarosan kiderül!

Már nagyon, nagyon régen, be kellett volna ütnie a valóságnak, de a gazdaságok, kormányok, az emberek mint egy durcás kisgyerek, nem voltak hajlandóak erről tudomást venni, ezért hát nem is történt semmi. A durcás kisgyerek sokáig sakkban tudja tartani a szüleit, megkap mindent, csak hogy csendben maradjon, de egy nap vagy a nyalóka fogy el, vagy a pénz amin a nyalókát veszik, vagy a szülő aki a nyalókát veszi. Ekkor a durcás kisgyerek nyalóka nélkül marad, és mivel a folyamatos könnyen megszerezhető nyalóka elfogyott, “beüt a valóság”! Ráadásul most ismét nyakunkon van egy háború? Irán megunja Izrael túlzott önvédelmét? 

“Költhetünk korlátlanul, nem lesz böjtje”

Már nagyon, nagyon sokszor megtörtént az, ami a múlt hét vége felé. Elég masszívat estek a tőzsdék. A japán tőzsde lett a győztes, heti szinten 4,67%-ot esett. Szinte minden ország tőzsdéje esett, csak néhány kivétel akadt. Azt hogy ez miért történt, lehetne sokféle képen magyarázni. Ez a hét is úgy működött, mint általában. A napok végén az aznapi történéseket a “hozzáértő szakértők” megmagyarázták ( utólag ), a világvége pártiak folyamatosan kongatták a vészharangot, én pedig csak a szokásos módon, teljesen feladóan már csak semlegesként figyeltem az eseményeket. Ez azért van így, mert az utóbbi évek során megtanultuk ( én nem ), hogy megszűntek a válságok. Nem lesz többé válság, nem lesz többé igazi nélkülözés, mint mondjuk a Nagy gazdasági világválság ( 1929–1933 ), az 1973-as olajválság, vagy mondjuk a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság idején volt. A Covid-“válságot” szándékosan nem soroltam ide, mert például ez az időszak volt az első, leglátványosabb időszak ami bizonyította azt, hogy ha egy adott kormánynak szándékában áll, akkor bármit megtehet! Mármint korlátlan pénzzel, lehetőségekkel rendelkezik ahhoz, hogy akár “ingyen” is etesse az embereket. Ennyi volt a válság kezelés. Ingyen pénz. Ez nem lehetetlen!!! Jó, jó, tudom később sírtak, és sírnak mindig, hogy ez deficitessé tette a költségvetéseket. Naaaa, nem kell hazudni! Az mindig deficites, sosem gazdálkodtok jól! Csak ti megtehetitek, hogy az adósságot átütemezitek, “elfelejtitek”, tovább adjátok a következő kormánynak. A végtelenségig tologatjátok. Ha ezt megtehetné egy ember is, büntetlenül, akkor teljesen más világ lenne. Igazából könnyű lenne így menőzni, hisz hitelből virítanának mindent, munka nélkül, sosem fizetnék vissza, de mégis kapnának újabb hitelt, vagyis tovább menőznének, és így lehetne leélni egy életet. Kit érdekel bármi is utána? Csak maga a leélt élet számít, dolgozni sem kell. Közben mások szintúgy elhunynak életük végén, de ők úgy, hogy szinte sosem élvezhették azt. Nos a fenti példából az első, a kormányok működését szimbolizálja. Költhetünk korlátlanul, nem lesz böjtje. Azt gondolhatnánk, hogy ez nem helyes állítás, mert valójában így szólnak ezek a mondások:  Minden farsangnak van egy böjtje!, vagy Könnyü teli hassal a böjtrül papolni./böjtöt dicsérni ( erdélyiesen ).  Na most akkor tényleg? Melyik a helyes állítás? “Régen” a régi volt az, most az új! Vagyis “Költhetünk korlátlanul, nem lesz böjtje!” De akkor feltehetjük újra, meg újra a kérdést, amit már én is lassan 15 éve felteszek! Mikor lesz végre egy újabb válság?

Egyáltalán akarunk válságot?

Egyáltalán akarunk válságot? Nos azt gondolom, hogy az utcán erről megkérdeznél bárkit, azt felelné, hogy nem, dehogy akarunk. Ha egy politikust, vagy “seftest” kérdeznél meg, az már más 🙂 Ők lehet azt felelnék ( ha mernék nyíltan felvállalni ), hogy persze, hogy akarunk, abban van a legnagyobb üzlet. Mit is jelent ez röviden? Nagyon, nagyon leegyszerűsítve az, hogy minden eszköz olcsóbb lesz, vagy akár elértéktelenedik, majd ezeket megszerzik a seftesek ( “befektetők” ) vagy az állam, majd véget vetnek a válságnak, és ezek az eszközök ismét drágulnak. Vagyis szabályozzák ezeket. Amíg TE birtoklod értéktelen, amint ŐK, már értékes 🙂 Ezek az irányított válságok. A Covid időszak érdekes volt, úgy gondolom, hogy a vezetők valóban megijedtek, hisz azért valljuk be, nem lehetett ám tudni, hogy milyen járvánnyal állunk szembe. Lehetett volna akár egy középkori pestis járvány 2.0 is. Ezért lettek szigorú korlátozások, azonban több milliárd embert nem lehet könnyen korlátozni, szóval adni kellet ingyen ebédet, és vacsorát is ( hitel törlesztések szüneteltetése, hitelek elengedése, közvetlen támogatások, a kamatok csökkentése… ). A tőzsdék, bár kaptak egy nagy ütést, végül eszeveszett emelkedésbe kezdtek, egy állítólagos “válság” közepén, úgy, hogy se elemezni, se gondolkodni, se komolyabb döntéseket nem kellett hozni, csak vásárolni. Nos cserébe kaptunk egy óvatos kis inflációt. Az elképesztő pénz inputot elköltöttük úgy, hogy ezzel párhuzamosan nem volt ipari termelés, korlátozások voltak, súlyos aszályok pusztítottak ( klímaválság ), amik csökkentették a művelhető földeket, és mindezt úgy, hogy 2-3 nap otthonlét után, már jöttek a videók a celebektől a luxus házaikból hogy “már nem bírom”, de “veletek vagyok”, “tartsatok ki”.  ( én közben egyetlen egy nap leállás nélkül hordtam az ételt, mint futár, de ezt nem azért írom, mert ez olyan hősies lett volna, volt rajtam kívül mások is akik dolgoztak tovább ), és közben egyetlen egy nap leállás nélkül, mindig jöttek a “kukás” barátaink és elvitték a szemetet. Nos, “mi nem voltunk veszélyben”. A hivatalok bezártak, itt nálunk is, ilyesmi volt kiírva, hogy a vészhelyzetre való tekintettel, a kollégáink védelme érdekében, a személyes ügyintézés határozatlan ideig megszűnt 🙂 Mi lett volna, ha a szemét szállítás is megszűnt volt? Na de mindegy is…

 

Tudtad? ( történelmi érdekességek )

Az Amerikai Egyesült Államok hadserege 1967 és 1972 között mesterséges úton manipulálta az időjárást Vietnamban. A mesterségen elindított esőzésekkel a Vietkong által használt utakat próbálták járhatatlanná tenni.

Szóval jött az infláció

Szóval jött az infláció, amit valóban lehetett érezni, de azért nem ütött olyan nagyot. Mindössze annyit, hogy ez szintén jó hír lett a tőzsdéknek, hisz “bruttóban” emelkedtek a cégek bevételei ( ezt ugye érted? drágább termék, több bevétel ). És tényleg 🙂 Rekord, rekord hátán a bevételekben, mind a bankok, mind a technológiai, mind az egyéb ipari, gyártó, kereskedelmi cégek esetében is! Ez tovább repítette az árfolyamokat, úgy, hogy közben az infláció csökkentése érdekében, a központi bankok kamatemelésekbe kezdtek, és elvileg csökkentették a pénz inputot. Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban…. ilyenkor estek a tőzsdék, hisz a kamat emelés csökkenti a hitel iránt keresetet ( kevesebb fogyasztás ) növeli a cégek terhét, csökkenti a beruházási kedvet.

De ez most megint nem történt meg. Legalábbis eddig. Igazából bármilyen hírt pozitívnak tekintettek. Ha rossz gazdasági adatok jöttek, növekedett a kamatcsökkentések ( újra ingyen pénz ) esélye, ha jó adat jött, akkor meg megnyugodott mindenki, hogy nem lesz recesszió. Vagyis a végeredmény mindig ugyan az. Győzelem! Ráadásul az infláció csökkenni kezdett. Ami egyáltalán nem meglepő, nem is értettem miért olyan nagy öröm ez, hisz  egyértelmű volt számomra, hogy ez lesz, bár nyilván benne volt a pakliban akár egy hiperinfláció is. Tehát csökken az infláció, nem sokára kamatcsökkentési ciklus indul újra, nem lett gazdasági visszaesés, stabil a munkaerőpiac. Ja, és nem lett semmilyen komolyabb negatív hatása sem az ukrán-orosz háborúnak, vagy a közel keleti konfliktusnak. Van bőven olaj, gáz, fémek, benzin. Élelmiszer terén lehetünk bajban, ott azért vannak ellátási gondok  ( például kakaó ).

Mégiscsak itt a recesszió, és egy újabb háború?

Na de itt jön a csavar. Számomra egyszerűen felfoghatatlan, hogy mit meg lehet tenni büntetlenül. Munka nélkül vagyonokat felhalmozni? Kriptopénzzel kereskedni? Abból meggazdagodni? Elképesztő!! Én értem mire jó, értem mit “jelképez”, a központi rendszerektől való függetlenséget, de ezzel együtt, hihetetlen kockázatos spekulatív eszköz. Nem tanítottuk meg ennek a generációnak, hogy nem egyirányú utca a befektetés. Elvesztette a világ, a realitás érzékét. Mindenki azt hiszi, hogy érti, pedig nem. Mindenki azt hiszi, hogy bankkártyával fizetni jó, pedig nem. A gps követés, a kamera megfigyelő rendszerek jók, pedig nem minden esetben ( biztonsági célokból természetesen hasznosak ) ! Elmenni választani “kötelező”, pedig nem. Virtuális világba menni jó, pedig nem! Tudom, tudom, írtam már sok ironikus cikket, de most már muszáj megint komolyan beszélnünk erről. Nos akkor mi várható? Ha az infláció emelkedés végül is jó, hisz bevétel növekedést jelent, akkor az infláció csökkenése, csökkenti majd azt. Erre nem gondol senki? Tehát a növekedési ciklus lassulhat. Közben berobbant a mesterséges intelligencia is, ami oké, hogy hatékonyabbá tehet dolgokat, de hiába magyarázzák másként, igenis elveszi majd sok ember munkáját. Nehogy már ez jó legyen? Ne vicceljünk már! Jelenleg több mint 8 milliárd ember él a Földön. Ennyi embert kell etetni, a mindennapjaikat kezelni, és irányítani. A mostani gazdasági rendszerek illetve a korábbiaknak is, tulajdonképpen túlságosan nem bonyolult a felépítése. Vannak akik dolgoznak, és vannak akik ezt lefölözik. Az egész rendszer hatékony, és stabil működésének az alapja, a rend! Ehhez kell hűséges rendfenntartó szervezet, ingyen juttatások ( beetetés, mint ahogy a horgász csalogatja a halat ), propaganda, és ígéretek! Nem lesz igazságos, ha a csicska munkát továbbra is emberekkel végeztetik, minden mást, ami sokkal jövedelmezőbb, több hasznot hoz, azt pedig robotokkal, mesterséges intelligenciával. A mostani tőzsdei megingás, elvikben annak tudható be, hogy a vártánál magasabb lett a munkanélküliség Amerikában, és kevesebb munkahely jött létre ( Recesszió elindult: Óriási elmaradás a foglalkoztatásban, csak 114 ezer új munkahely jött létre, miközben a növekvő munkanélküliségi ráta aktiválta a “Sahm-szabály” szerinti recessziót, Recession Triggered: Payrolls Miss Huge, Up Just 114K As Soaring Unemployment Rate Activates “Sahm Rule” Recession ). Ez azt közvetítette a “befektetők” felé, hogy lehet, nem puha landolás ( soft landing ) lesz, hanem annál rosszabb, akár recesszió is. ( A ‘Soft Landing’ téveszmének épp most ért véget, The ‘Soft Landing’ Delusion Just Ended ) Ilyenkor a durcás kisgyerek, még többet akar. Nem elég egy kis kamatcsökkentés ( nyalóka ), eldobja a játékait ( részvények, eszközök ) és lefölözi a hasznot. Erre ( mármint nem erre, hanem a saját hasonló bajaira 🙂 ) egyébként Kína reagált is ( Felszáll a pekingi helikopter: a kínai központi bankár közvetlen pénzátutalást kér a háztartásoknak, Beijing Helicopter Taking Off: China Central Banker Calls For Direct Money Transfers To Households ). Vagyis újfent csak egy másik ízű nyalókával akarja megoldani a problémát. Erről írtam fentebb, hogy nem lesz többé válság, amennyiben tele a raktár nyalókával! Amennyiben van rá hajlandóság, akármennyi pénzt képesek pumpálni, vagy hiteleket elengedni. Ez persze továbbra is csak tűzoltás. Ez a hatalmas baj! Sosem lesz vége, sosem lesz végre egy egészséges válság! Ez fog most elválni a következő napokban. A FED egyébként most elég szigorú. Helyes!! De kíváncsi leszek, hogy az is tud-e maradni. Eddig minden komolyabb “ütés” előtt, bedobta a törülközőt, és feladta a mecset. Ráadásul a manapság teljesen figyelmen kívül hagyott ( eddig ez sem volt így ) geopolitikai kockázat is beüthet. Izrael kezdi kicsit túl tolni az önvédelmét, amire megeshet, hogy hamarosan komolyabb válasz érkezik. Amint elfogy Irán türelme. Nos, ez esetben, már komoly konfliktusról beszélhetnénk, ami hatással lehet akár a világgazdaságra is, elvileg 🙂 negatívan. Mégpedig minimum az olaj, vagyis idővel a benzin árak esetében. ( áremelkedés ) Én vettem is pénteken olajat! Jövő héten vagy beüt a valóság, vagy jön újra az ingyen pénz? Meglátjuk…

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?