Svájc nyilvánosságra hozta a titkos Mengele-aktákat – az iratok feltárhatják, hogyan kerülte el a náci orvos az elfogást

Évtizedekkel a második világháború után is maradtak feltáratlan részletek Josef Mengele menekülésének történetéről. Az Auschwitzban elkövetett kegyetlen orvosi kísérleteiről hírhedtté vált náci orvos a háború után hamis személyazonosságok mögé rejtőzve kerülte el a felelősségre vonást. Most egy korábban évtizedekre elzárt svájci dokumentumanyag újabb adalékokkal szolgálhat arról, hogy Mengele kapcsolatba kerülhetett-e Svájccal bujkálásának éveiben.

Josef Mengele 1911-ben született Bajorországban, és orvosi pályája kezdetben tudományos karriernek indult. A nemzetiszocialista Németország felemelkedése azonban meghatározó módon változtatta meg életútját. A háború alatt az SS kötelékében szolgált, majd 1943-ban Auschwitz-Birkenauba került. Az ottani megsemmisítő táborban betöltött orvosi szerepe révén vált később a náci orvosok egyik legismertebb és legrettegettebb alakjává. Mengele különösen a gyermekeken, ikerpárokon és más foglyokon végzett kísérleteiről vált hírhedtté. Az általa végzett „kutatások” mögött nem a modern orvostudomány elfogadott módszerei álltak, hanem a náci fajelmélet és az embertelen ideológia. A foglyokat sok esetben mindenféle valódi beleegyezés nélkül vetették alá fájdalmas, maradandó sérüléseket vagy halált okozó beavatkozásoknak. A túlélők visszaemlékezései és a háború utáni bizonyítékok alapján Mengele az Auschwitzban működő náci orvosi rendszer egyik szimbólumává vált. A háború végén Mengele elmenekült a táborból, és sikerült elkerülnie a szövetségesek fogságát. Ez döntő jelentőségűnek bizonyult későbbi életében. Miközben számos más náci vezetőt és háborús bűnöst elfogtak és bíróság elé állítottak, Mengele hosszú időre eltűnt a hatóságok látóköréből. A háborút követő menekülési útvonalak egyik fontos eszköze a Vöröskereszt által kibocsátott utazási okmányok rendszere volt. Mengele is egy hamis személyazonosság felhasználásával jutott ilyen dokumentumhoz, és ennek segítségével hagyhatta el Európát. Később Dél-Amerikában, elsősorban Argentínában, Paraguayban és Brazíliában élt különböző személyazonosságok alatt. A most nyilvánosságra hozott svájci dokumentumok azért különösen érdekesek, mert arra vonatkozó adatokat tartalmaznak, hogy Mengele története nem feltétlenül ért véget azzal, hogy Európából Dél-Amerikába távozott. A dossziéban található rendőrségi anyagok és korabeli sajtójelentések szerint felmerült annak gyanúja, hogy a háborús bűnös később ismét Svájcba érkezhetett, vagy legalábbis megpróbálhatott az országba bejutni. A svájci sajtó beszámolói szerint a dosszié számos újságcikket tartalmaz, amelyek Mengele feltételezett svájci tartózkodásaival foglalkoztak. Különösen figyelemre méltó, hogy egyes jelentések szerint mindez akkor történhetett, amikor már nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben ellene.

Mengele-aktából ( A kép forrása: Svájci archívum )

A dokumentumok között több rendőrségi jelentés is található. Ezek egy része továbbra is kitakart, de az anyagban szerepelnek Mengele ellen kiadott beutazási tilalmak és elfogatóparancsok, valamint olyan vizsgálatok dokumentumai is, amelyek olyan személyekre irányultak, akik esetleg segítséget nyújthattak neki a rejtőzködésben. A mostani iratnyilvánosság egyik fontos kérdése éppen ezért az, hogy a svájci hatóságok mennyit tudhattak Mengele hollétéről, illetve rendelkeztek-e olyan információkkal, amelyek alapján elfoghatták volna. Az iratok önmagukban nem feltétlenül bizonyítják, hogy Mengele minden, vele kapcsolatba hozott svájci tartózkodása során ténylegesen az országban tartózkodott. Ugyanakkor azt világosan megmutatják, hogy a svájci hatóságokhoz eljutottak olyan információk, amelyek miatt foglalkozniuk kellett a lehetőséggel. A dosszié egyik fontos része az 1950-es évek közepéhez kapcsolódik. Korábbi svájci sajtóbeszámolók szerint Mengele 1956-ban hamis személyazonossággal érkezhetett Svájcba. Ebben az időszakban állítólag „Dr. Helmut Gregor” néven használta magát. Három évvel később elfogatóparancsot adtak ki ellene. A hamis személyazonosságok használata Mengele bujkálásának egyik legfontosabb eleme volt. A háború utáni Európában és később Dél-Amerikában is igyekezett elrejteni valódi nevét és múltját. Az ilyen identitások lehetővé tették számára, hogy kapcsolatokat tartson fenn, utazzon és bizonyos fokig elkerülje azokat a hatóságokat, amelyek már keresték a háborús bűnösöket. A svájci dossziéban található iratok ugyanakkor nem csupán Mengele mozgásáról szólnak. A dokumentumok egy része azoknak a személyeknek a szerepével is foglalkozik, akik segítséget nyújthattak neki vagy más módon kapcsolatba kerülhettek vele. Ez azért lényeges, mert a háborús bűnösök hosszú ideig tartó bujkálása általában nem egyetlen ember teljesen elszigetelt menekülését jelentette. A hamis papírokhoz, lakóhelyhez, pénzhez és kapcsolatokhoz gyakran más emberek segítségére is szükség volt. A svájci hatóságok közlése szerint a most közzétett anyagban igyekeztek a lehető legkevesebb részt kitakarni. Bizonyos információkat azonban továbbra is védelem alatt tartanak. Ezek közé tartoznak a szövetségi közigazgatás olyan munkatársainak személyes adatai, akik kapcsolatban álltak a szövetségi hírszerzéssel vagy annak elődszervezeteivel, továbbá jogilag védett forrásokra és harmadik személyekre vonatkozó személyes információk. A hatóságok azt is jelezték, hogy szélesebb körben felülvizsgálják az archív dokumentumokhoz való hozzáférés szabályait. Ez azt mutatja, hogy a Mengele-akták nyilvánosságra hozatala nem feltétlenül elszigetelt esemény, hanem része lehet annak a szélesebb folyamatnak, amelyben a történelmi jelentőségű, korábban titkosított vagy korlátozott hozzáférésű iratok kutathatóvá válnak. A dokumentumok nyilvánosságra hozataláért Gérard Wettstein történész folytatott jogi küzdelmet. A svájci hatóságok korábban biztonsági okokra, valamint az iratokban szereplő személyek védelmére hivatkozva azt az álláspontot képviselték, hogy a dokumentumokat 2071-ig zárva kell tartani. Wettstein sikeresen támadta meg ezeket a korlátozásokat a Szövetségi Közigazgatási Bíróság előtt. Ennek eredményeként vált lehetővé a dosszié online közzététele. A történész korábban úgy értékelte a döntést, hogy az fontos lépés lehet Mengele svájci tartózkodásaival kapcsolatos legendák és feltételezések tisztázásában. A mintegy kétszáz oldalas anyag történelmi jelentősége tehát nem feltétlenül abban rejlik, hogy egyetlen, mindent eldöntő bizonyítékot szolgáltat Mengele svájci tartózkodására. Sokkal inkább abban, hogy egy korabeli hatósági irategyüttesben egymás mellé kerülnek azok a nyomok, amelyek alapján rekonstruálható, mit tudhattak az egyes svájci szervek, milyen gyanúk merültek fel, és miként reagáltak ezekre. Mengele végül hosszú évtizedeken át sikeresen elkerülte az igazságszolgáltatást. Dél-Amerikában élt, miközben a háborús bűnösök felkutatására irányuló nemzetközi erőfeszítések egyre intenzívebbé váltak. 1979-ben Brazíliában, egy tengerparti úszás során fulladt meg. Halálakor még nem került bíróság elé az Auschwitzban elkövetett bűnei miatt. Csak évekkel később, a maradványain végzett vizsgálatok segítségével sikerült minden kétséget kizáróan azonosítani a holttestét. Ezzel lezárult ugyan a menekülésének története, de nem zárult le az a történészi kérdés, hogy pontosan milyen útvonalakon és milyen kapcsolatok segítségével tudott évtizedeken keresztül rejtőzködni.

A most nyilvánosságra hozott iratok újabb fontos forrást jelentenek Mengele háború utáni történetének kutatásában. Bár nem minden felvetést igazolnak egyértelműen, betekintést engednek abba, milyen információk állhattak a svájci hatóságok rendelkezésére. A dokumentumok megnyitása egyúttal azt is bizonyítja, hogy a náci háborús bűnösök menekülésének története még évtizedekkel később is tartogathat feltáratlan részleteket.