Tudtad? ( történelmi érdekességek )

I. Ibrahim ( 1640 – és 1648 között uralkodott )  vagy más néven "Őrült Ibrahim" oszmán szultán kegyetlen, kapzsi és költekező hírében állt, Egy nap elrendelte, hogy  280 ágyasát fojtsák bele a Boszporuszba, miután egyikük hűtlenségéről szóló pletykák kezdtek el terjedni. Bár vannak történészek akik ezt nem tekintik bizonyítottnak, hisz feltételezik, hogy ebben az esetben már Köszem szultána, a szultán édesanyja, aki a háttérből tartotta a kezében a főhatalmat, közbeavatkozott volna. De mások ezt nem így gondolják. A szultán ismert kegyetlensége, az egyébként is gyakori kivégzések, feltételezik az eset hitelességét. Két ágyast hagyott életben, az egyik Turhan Hidiche volt, aki korábban fiút ( Mehmed, később IV. Mehmed szultán, aki apja halála után, 1648 – és 1687 között uralkodott ) szült a szultánnak, és később az oszmán történelem legbefolyásosabb női alakjai közé küzdötte fel magát, és vele ért véget a nők szultanátusa. Illetve korabeli elbeszélésekből, arra lehet következtetni, hogy még egy lány maradt életben, akinek a zsákját nem kötötték meg elég szorosan, és  egy francia hajó húzta ki a vízből.
Hatalmas átalakulás zajlik a numizmatikai piacon az ezüstár‑robbanás miatt! Tömegesen kerülnek beolvasztásra a Morgan- és Peace-dollárok ( is )!
Posted in

Hatalmas átalakulás zajlik a numizmatikai piacon az ezüstár‑robbanás miatt! Tömegesen kerülnek beolvasztásra a Morgan- és Peace-dollárok ( is )!

Az ezüst világpiaci árának meredek emelkedése az utóbbi időszakban olyan folyamatokat indított el az Egyesült Államokban, amelyek alapjaiban rengethetik meg a numizmatikai piacot. A gyűjtők és kereskedők évtizedek óta megszokták, hogy bizonyos ezüstérmék – például az 1964-es Roosevelt-dime vagy a 1921-es Morgan-dollár – gyakorlatilag korlátlan…

Vannak “gyűjtők” akik kezdik beolvasztani az aranyérméiket, mivel azokra csak “aranyhulladékként” tekintenek!
Posted in

Vannak “gyűjtők” akik kezdik beolvasztani az aranyérméiket, mivel azokra csak “aranyhulladékként” tekintenek!

2024-ben az aranyérmék értékének alakulását több összetett tényező befolyásolja, beleértve a piaci dinamikát, a geopolitikai eseményeket és a technológiai változásokat. Az arany mindig is a gazdasági stabilitás egyik fő mutatója volt, és ebben az évben is központi szerepet játszik a globális pénzügyi rendszerben. Az aranypiacon…

Tovább folyik a vita, hogy a “hacksilver”-t tekinthetjük-e “pénzérmének”!? Mert ha igen, használata megelőzi a lídiai pénzverést!
Posted in

Tovább folyik a vita, hogy a “hacksilver”-t tekinthetjük-e “pénzérmének”!? Mert ha igen, használata megelőzi a lídiai pénzverést!

Az ezüst, mint értékmérő és csereeszköz, jelentős szerepet játszott már az ókori társadalmakban is. Az i.e. 3. évezred közepétől kezdődően a Közel-Keleten – a mai Izrael, Irak, Irán, Jordánia és Szíria területén – az ezüst fő fizetési és hiteleszközként, valamint közvetett csereformaként szolgált. A mezopotámiai…

Elképzelhető, hogy a FED hibája miatt, újra beindul az arany, és ezüst vonat?
Posted in

Elképzelhető, hogy a FED hibája miatt, újra beindul az arany, és ezüst vonat?

Ebben a cikkben, nagyon pesszimista voltam: “RENDKÍVÜLI” HÍR: Feladtam! Semmi értelme aranyat, és ezüstöt venni! Letűnt korok, letűnt befektetései! A képlet azóta sem változott, bár valami azért igen. A tőzsdén van néhány faktor ami bármikor módosíthatja az éppen aktuális narratívákat. Ez pedig a váratlan események, vagy…

Túl későn, túl sokat szigorít a FED, ezzel még nagyobb bajt csinál! Sík hülye az összes “zseni” !
Posted in

Túl későn, túl sokat szigorít a FED, ezzel még nagyobb bajt csinál! Sík hülye az összes “zseni” !

Szeptember 1.-én írtam, ezt a cikket:  “RENDKÍVÜLI” HÍR: Feladtam! Semmi értelme aranyat, és ezüstöt venni! Letűnt korok, letűnt befektetései!. Ebben a cikkben, igen pesszimista hangnemet ütöttem meg. A tőzsdék, és arany, ezüst, további esését “jósoltam”. Nos sajnos ez bejött, azonban relatíve rövid idő alatt estek…

“RENDKÍVÜLI” HÍR: Feladtam! Semmi értelme aranyat, és ezüstöt venni! Letűnt korok, letűnt befektetései!
Posted in

“RENDKÍVÜLI” HÍR: Feladtam! Semmi értelme aranyat, és ezüstöt venni! Letűnt korok, letűnt befektetései!

Na de mi van mostanság az arannyal, ezüsttel? Az ukrán-orosz háború kitörésekor mindkét nemesfém, bizonyított. Megfelelő “menedéket” biztosítottak a pénznek. Azóta azonban mintha nem is léteznének, alig van befektető aki aranyba, vagy ezüstbe rakja a tőkéjét. Először is mutatok egy grafikont, az árfolyamokról, hogy lássátok,…

Kr. u. 300 körül, a római birodalomban is hasonló volt a helyzet, mint manapság, de végül az infláció elszabadult!
Posted in

Kr. u. 300 körül, a római birodalomban is hasonló volt a helyzet, mint manapság, de végül az infláció elszabadult!

Gazdasági problémák, termelés visszaesése, túltermelés, vagy magas, elszabaduló inflációk.. stb, folyamatosan végigkövették az emberiség történelmét. Hatalmas, világ birodalmak is szenvedtek gyakran a fentiektől, nem volt ez másképp a Romai Birodalommal se. Az egyik ilyen időszak, a Kr. u.  3. század utolsó felében volt, amikor is…

Ezüst szabványok ( LISTA )
Posted in

Ezüst szabványok ( LISTA )

Az ezüst szabványok az ezüsttárgyak gyártásához vagy megmunkálásához használt ezüstötvözet ezrelékes finomságára vonatkozó szabványokra vonatkoznak. Ez a lista a legmagasabbtól a legalacsonyabb ezrelékes finomságig vagy az ezüst tisztaságáig van rendezve. A finom ezüst 999 ezrelékes finomságú. A tiszta ezüstnek vagy háromkilenc finomságúnak is nevezik . Ezt az ezüstminőséget nemesfém rudak készítésére használják nemzetközi…

A csapda teljesen bezárult! Nehéz időszak vár mindenkire!! Nem lesz “Na gyerünk a tálba!”
Posted in

A csapda teljesen bezárult! Nehéz időszak vár mindenkire!! Nem lesz “Na gyerünk a tálba!”

Régen “jelentkeztem” gazdasági, arany, ezüst árfolyam elemzéssel. A legutóbb, akkor írtam, amikor még “friss” volt az ukrán konfliktus, Akkor még szinte senki sem merte háborúnak nevezni, annyira “tartott” Putyintól… De azt gondolom, ma már nem gondolhatják komolyan az oroszok sem, hogy “különleges katonai műveleteknek”, vagy…