Tudtad, hogy Németország az I. világháborús “jóvátétel” utolsó részletét 2010-ben fizette ki?

A német hiperinfláció történet nyilván sokan ismerik, az akkoriban készült képekkel pedig már többször is találkoztatok már. Ennek ellenére úgy gondoltuk, hogy érdemes az oldalunkon is bemutatni néhányat, és pár mondatban írni az akkori eseményekről. 

Az első világháború előtt Németország virágzó ország volt, aranyfedezetű valutával, bővülő iparral és a világelsők között volt az optikai eszközök, a vegyi anyagok és a gépek gyártása terén. A német márka, a brit shilling, a francia frank és az olasz líra nagyjából azonos értékűek voltak, és mindegyiket magasabban jegyezték mint a dollárt. Ekkor 1914-et írtunk. Majd jött az I. világháború és egészen 1918-ig tombolt a pusztítás. A háború a központi hatalmak ( Németország, Ausztria-Magyarország és az Oszmán Birodalom, illetve még jó pár kisebb ország, pld.: Albánia, Bulgária, Etióp Császárság…stb ) vereségével ért véget. Birodalmak bomlottak fel (  német, az osztrák-magyar, az orosz és az oszmán ), és 9 új állam jött létre ( Finnország, a balti államok, Lengyelország, Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia és a későbbi Jugoszlávia ). Az első világháborút lezáró versailles-i béke szerződés rendkívül szigorú feltételeket szabott a legyőzött országokra, ez volt az egyik kiváltó oka a későbbi problémáknak. Az egyik legnevesebb brit közgazdász, John Maynard Keynes sem tartotta jó ötletnek, hogy ennyire megnyomorítsák gazdaságilag a németeket. Saját szavaival élve: “ez egy karthágói béke volt.”

A németek a háborúban elértéktelenedett márkát, elkezdték átváltani külföldi devizára. A háború hatalmas kiadási terhet rót a Német Birodalomra. A költségek finanszírozás érdekében még a háború alatt felfüggesztették a német márka aranystandard rendszerét, és sok államkötvényt bocsátottak ki, amelyeket az ország lakói jegyeztek. A németek így képesek voltak tovább finanszírozni a hadsereget, azonban nem számoltak azzal, hogy veszíthetnek is. Ők azzal számoltak, hogy győznek! De ugyebár tudjuk, hogy ez nem így lett. A háború végére pedig már magas hitelekkel rendelkeztek a nemzetközi piacok felé is. Az 1920-as éve elején már romlani kezdett a helyzet, ami végül oda vezetett, hogy infláció, majd hatalmas hiperinfláció szabadult el. A német kormány, hogy eleget tudjon tenni a világháborús jóvátételi fizetési kötelezettségének bármilyen áron hajlandó volt külföldi valutát vásárolni. Ehhez, és a költségeik finanszírozásához pénzre volt szükségük. Hát kinyomtatták azt, elárasztva az országot hatalmas mennyiségű papírpénzzel. Ezek azok a “legendás” papírpénzek, amelyek próbálták követni az elszabaduló árakat, és szinte kimondhatatlan címletek kerültek kibocsátásra.  Németország államformája, ekkor már köztársaság volt. 1919-ben váltotta fel a németországi monarchia államrendszerét, a  Weimari Köztársaság.

Gyerekek játszanak az értéktelen papírpénzekkel  ( A kép forrása: Bundesarchiv )

A Weimari Köztársaságban ( a hiperinfláció egy 3 éves hiperinflációs időszak volt, körülbelül 1921 júniusa és 1924 januárja között. A fentebb már említett “bármilyen áron devizát” időszak  1921 augusztusában kezdődött, ami felgyorsította pénzromlás folyamatát, mivel minél lejjebb süllyedt a márka a nemzetközi piacokon, annál több márka kellett a Jóvátételi Bizottság által követelt deviza megvásárlásához. 1922 első felében a márka körülbelül 320 márkán stabilizálódott dolláronként. Nemzetközi jóvátételi konferenciák kezdődtek, hogy megoldást találjanak, ( az egyik ilyen volt például az amerikai befektetési bankár JP Morgan Jr. által 1922 júniusában rendezett konferencia )

Kapcsolódó tartalom

 

Szükségpénz Németországból ( 1923 ), amin szörnyű, és kegyetlen jeleneteket ábrázolnak

Ám ezek a találkozók nem hoztak működőképes megoldást, és az infláció hiperinflációvá változott. A márka dolláronként 800 márkára esett 1922 decemberére. A megélhetési költségek indexe 1922 júniusában 41, decemberben pedig 685 volt, ami több mint 15-szörös növekedést jelentett. 1923-ban, a német hiperinfláció legtombolóbb pillanatában a dollár és a márka árfolyama ezermilliárd márka volt egy dollárhoz képest . Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy pénzzel teli talicskával még újságot sem lehetett venni. Míg 1923 májusában 8,3 milliárd márka értékű bankjegy volt “csak” forgalomban, ez a szám novemberre 400 trillióra emelkedett.  1923 végére az infláció mértéke 3 250 000% volt havonta. A valuta tulajdonképpen értelmét vesztett, a mindennapi élet abszurddá változott.

Egy berlini bankár kötegelt márkákat számol, 1923 ( A kép forrása: Bundesarchiv )

A gyerekek a papírpénzeket úgy használták, mint a Lego kockákat. A hiperinflációs időszakban olcsóbb volt pénzt elégetni, mint tűzifát venni. 1923 közepén a dolgozók  már napi háromszor kaptak fizetést. A fizetési napszakban, a feleségek siettek találkozni a férjeikkel, elvették a pénzt, és rohantak tovább a boltokba hogy azt árura cseréljék. De lassan a boltok polcai is kiürültek. A raktárosok nem tudtak áruhoz jutni, vagy nem tudtak elég gyorsan üzletelni, hogy megvédjék a pénztár bizonylataikat. A gazdák nem voltak hajlandók terményt bevinni a városba az értéktelen papírért cserébe.

A kereskedelmi tranzakciók milliárdos és billiós nagyságrendű kiszámításának és újraszámításának követelményei gyakorlatilag lehetetlenné tették a papírmárkákban való üzletkötést. Egy anekdota szerint, egy férfi elment a boltba élelmiszert vásárolni. Egy egész talicska pénzt vitt magával, és azt a bolt előtt hagyta őrizetlenül, amíg bement az üzletbe. Mire kijött eltulajdonították a “vagyonát”. De nem a pénzt, az továbbra is az utcán hevert, egy nagy halomban. A talicskát vitték el 🙂  Az emberek lassan áttértek a cserekereskedelemre. Az egyetlen valódi értékű tárgyak a tárgyi eszközök – gyémántok, arany, régiségek és művészeti tárgyak – voltak. Az emberek mindent elkezdtek lopni – szappant, hajtűket, rézcsöveket, benzint. Mindenki úgy élte az életét, mintha nem lenne holnap. Sztriptízbárok nyíltak a városokban, a kokaineladások pedig az egekbe szöktek. A középosztálybeli németek millióit tette tönkretette az infláció, ők voltak azok, akik a legfogékonyabbak lettek a dühöngő jobboldali propagandára, és termékeny talajt képeztek egy ekkor feltűnő, szónoki képességekkel megáldott fiatal politikusnak, Adolf Hitler-nek. Az inflációt megszenvedő munkások ezzel szemben, sok esetben a kommunistákhoz fordultak. Pearl S. Buck amerikai író, aki 1923-ban Németországban tartózkodott, ezt írta: “A városok még mindig álltak, a házak még már nem voltak bombázva és romokban, de az áldozatok száma így is milliók voltak. Elvesztették vagyonukat, megtakarításaikat; zavartak voltak és az infláció sokkolta őket, és nem értették, hogyan történhetett mindez velük, és ki volt az a támadó, aki legyőzte őket. Mégis elveszítették önbizalmukat, azt a hitet, hogy ők maguk lehetnek életük urai, ha csak elég keményen dolgoznak; és elveszítették az ódon erkölcsi, etikai és tisztességes értékeiket is.” Közben 1923 januárjában francia és belga csapatok elfoglalták a Ruhr-vidéket, az országban pedig polgárháborús helyzet kezd kialakulni ( Például: A hamburgi felkelés ( németül Hamburger Aufstand ) egy kommunista felkelés. ) Az utcákon gyakoriak az “összecsapások” a tüntetők, és a rendőrök, vagy különböző egyéb csoportok között.

Német katonák járókelőket kutatnak át egy sorompó közelében a hamburgi felkelés idején, 1923 január 01. ( A kép forrása: Gallica Digital Library ,  btv1b53120599r.r ) 

A krízis 1923 telén kezdett enyhülni. Egy új pénznem váltotta fel a birodalmi márkát, a Rentenmark. Amikor 1923. november 16-án  forgalomba került az új valuta, az átváltáskor “levágtak” 12 nullát az értéktelen birodalmi márkából. Egészen pontosan 1 000 000 000 000, azaz egybillió régi weimari papírmárkának felelt meg 1 Rentenmark. Így nagyjából hasonló lett az új márka árfolyama, mint a háború előtt a régié volt. 1924-re pedig egy dollárt 4,2 Rentenmarknak számoltak. Egy kis matek még. 1923-ban egy tojás árából 5 évvel később már 500 milliárd tojást lehetett volna venni. Ezzel azonban még bőven nem voltak megoldva a problémák, csak egyenlőre nem romlottak tovább. Az ország csődben volt, de ez a szövetségeseket nem érdekelte, a német jóvátételi kötelezettségek nem szűntek meg. Azonban az 1929-33-as nagy gazdasági világválság Németországot is újabb pénzügyi válságba sodorta, ekkor már “kényszerűségből”  engedték a jóvátétel átmeneti felfüggesztését. 1932-ben pedig már egyértelműen látszott, hogy a gazdasági válság fényében nem lehet reális ezen követeléseket behajtani a németeken. A németek lobbiztak is folyamatosan a szerződések eltörlése mellett, azonban bár a britek még engedtek is volna, a franciák már ellene voltak a dolognak. Nagy nehezen született egy kompromisszum, de ennek már nem volt sok jelentősége, mivel a hatalomra került Adolf Hitler, “nemes egyszerűséggel” minden jóvátételi kifizetést beszüntetett.

100 billió ( 100,000,000,000,000 ) márka. A legnagyobb címlet, ami ebben az időszakban került forgalomba, 1924. ( Ez a címlet egyben a valaha forgalomban ténylegesen használt legnagyobb címlet – akkor és mind a mai napig ). 1924 februárjában a Reichsdruckerei még egy 1000 billió márkás bankjegyet is gyártott, azaz egy kvadrilliót. Forgalomba azonban soha nem került.  ( A kép forrása: Reichsbankdirektorium Berlin )

További érdekesség még a témával kapcsolatban, hogy bár a II. világháború egy időre háttérbe szorította, az I. világháborús jóvátételi kifizetéseket, azonban a háború után a németek belementek abba, hogy folytatják a kifizetéseket. Az ígérték meg, hogy a 1920-ban bedőlt további tartozásaik felét kifizetik, azonban jelentős haladékot kérnek. Ezzel kezdetét vette egy rendkívül hosszadalmas törlesztési folyamat. Ez zárult le, 2010 október 3.-án. Ekkor utaltak ugyanis el az utolsó, 94 millió dolláros részletet. Ezzel minden bizonnyal a történelem leghosszabb ( 92 év ) és legbonyolultabb törlesztési folyamata zárult le.