A pengő egykori magyar pénznem, amelyet 1927. január 1-jén vezettek be a magyar korona helyett, és körülbelül húsz évig, egészen 1946. július 31-ig volt törvényes fizetőeszköz Magyarországon. A pengő váltópénze a fillér volt, amelynek értéke úgy alakult, hogy egy pengő száz fillérnek felelt meg. A pengő bevezetése az első világháborút és Trianont követő súlyos gazdasági válság utáni stabilizációs program részeként valósult meg, azonban a második világháború után a pengő a világtörténelem legsúlyosabb hiperinflációját élte át. A hiperinfláció ellenére a gazdasági stabilitás helyreállítása végül a forint bevezetésével valósult meg, amely tartósabb és stabilabb pénznemként lépett a pengő helyébe.
A Magyar Nemzeti Bank ( MNB ) felállítása, a pengőérték megállapítása
A pengő bevezetését és annak hátterét a Magyar Nemzeti Bank létrehozása is támogatta. A Magyar Nemzeti Bank ( MNB ) felállítása a Magyar Nemzeti Bank létesítéséről és szabadalmáról szóló 1924. évi V. törvénycikk alapján történt, amely kimondta, hogy az MNB egy független jegybank lesz, amely a központi hatalomtól és az államigazgatástól is függetlenül működik. A törvény előírásai szerint a pénzügyminiszter felügyelete alatt működő Magyar Királyi Állami Jegyintézet megszűnt, és a jegybanki feladatokat a részvénytársasági formában működő MNB vette át. Az MNB első elnöke Popovics Sándor lett, és a működését 1924. június 24-én kezdte meg. Az eredeti tervek szerint a bank részvényeit csak magánszemélyek jegyezhették volna, azonban végül a kibocsátott 300.000 részvényből 118.501 darab, azaz az alaptőke 39,5%-a a magyar kincstár tulajdonába került. Az MNB működése azóta is folyamatos, bár tulajdoni szerkezete változott, és ma már teljes egészében állami tulajdonban van. Az MNB deviza- és aranykészlete kezdetben a Bank of England által nyújtott 4 millió fontos kölcsönre támaszkodott, amely 82 millió aranykoronának felelt meg. Emellett a Bank of England vállalta, hogy a magyar koronát korlátlanul fontra váltja át. Ez a kölcsön és a hozzá kapcsolódó kötelezettségvállalás stabil pénzügyi hátteret biztosított az új magyar valutának. Az első világháborús jóvátételi összegek meghatározásával párhuzamosan Magyarország tárgyalásokat folytatott a zálogjogok feloldásáról és egy reorganizációs kölcsön felvételéről. Ez az úgynevezett népszövetségi kölcsön, amelynek célja az volt, hogy segítsen Magyarországnak pénzügyi és gazdasági stabilitást elérni. A kölcsön feltételeit két jegyzőkönyvben rögzítették, amelyeket a magyar Országgyűlés törvényben, az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló 1924. évi IV. törvénycikkben fogadott el. A kölcsön teljes összege 250 millió aranykorona volt, és a legfőbb hitelezők közé tartozott Anglia, az Egyesült Államok, Olaszország és Svájc. A kölcsön kamatlábát általában 7,5%-ban állapították meg, Olaszország esetében azonban 8%-ban.
Nemzeti újság, 1927 január 1
A pengőérték megállapításáról az 1925. évi XXXV. törvénycikk rendelkezett, amely egy új, aranyalapú valuta bevezetését írta elő. A törvény pontosan meghatározta a pengő aranytartalmát, kimondva, hogy az értékpénzt alkotó aranyérmék 900 ezredrész aranyat és 100 ezredrész rezet tartalmazó ötvözetből készülnek. Egy kilogramm ötvözött aranyra 3420 pengő, míg egy kilogramm finom aranyra 3800 pengő érték jutott. Az új valuta neve, a „pengő”, a régi magyar pénzverési hagyományokra utalt, ahol az arany- és ezüstpénzek csengtek, míg a rézpénzek kongó hangot adtak. A pengő elnevezése mellett más névjavaslatok is felmerültek, mint a turul, a turán, a libertás vagy a máriás, de végül a „pengő” vált hivatalossá. A pengő hivatalos aranyalapú valutaként indult, de a gyakorlatban forgalmi célra nem vertek nemesfémpénzt. Az új pénznem értékét az aranyfedezet és a jegybanki tartalékok biztosították, ami kezdetben stabilizálta a magyar gazdaságot. A pengő bevezetésekor a váltási arányt is rögzítették: egy pengő 12.500 koronának felelt meg, és bár az új valuta bevezetése egy hosszabb folyamat volt, egy ideig a koronát is el kellett fogadni fizetőeszközként. A pengő kezdetben stabil maradt, és a második világháború végéig értékálló pénzként működött, azonban a háborút követő években súlyos inflációs spirálba került, amely végül a világtörténelem legnagyobb hiperinflációjához vezetett.
Az infláció és a magyar hiperinfláció rövid története
Az infláció mindenki számára ismert jelenség: a pénz értékvesztése, amely leginkább az árak emelkedésében nyilvánul meg. Közgazdasági értelemben az infláció azt jelenti, hogy a kibocsátott pénz ( papír- és fémpénz ) értéke nincs arányban a mögötte álló fedezettel, legyen az arany, áru vagy más eszköz. Ha a pénz fedezet nélkül kerül forgalomba, az értékét veszti. A történelem során a kormányok gyakran próbálták még több pénz nyomtatásával orvosolni ezt a problémát, ami végül hiperinflációhoz vezetett – egy öngerjesztő, irányíthatatlan folyamathoz. Ezt példázza az első világháborút követő Németország esete is, ahol a versailles-i béke után a jóvátételi kifizetések miatt a gazdaságot gyengítő megszállások és az ellenőrizetlen pénzkibocsátás havi 3,25 millió százalékos inflációt eredményezett. Bár a hiperinflációt sokan a 20. századhoz és a világháborúkhoz kötik, a jelenség már az ókori Római Birodalomban is ismert volt, ahol ármaximálással próbálták kezelni.
A magyar hiperinfláció előzményei és alakulása
Magyarországon a hiperinfláció előzménye a második világháború pusztítása volt. Az 1926-ban bevezetett, stabilnak hitt pengő 1944 végétől gyorsan veszített értékéből: 1938-hoz képest már huszonhatod részére csökkent. Az ország romos infrastruktúrája, a gyárak pusztulása és a szovjet megszállás okozta gazdasági terhek miatt az infláció tovább gyorsult. A Moszkvában megállapított jóvátételi kötelezettségek és a háborús károk miatt az állam egyre több fedezet nélküli pénzt bocsátott ki. Míg a magyar kormányok próbáltak egyensúlyozni a pénzhiány és a gazdasági összeomlás között, a Vörös Hadsereg ellenőrizetlenül árasztotta el az országot értéktelen bankjegyekkel. A hiperinfláció 1946 nyarán érte el csúcspontját: egy kilogramm kenyér ára 1945 augusztusában 6 pengő volt, 1946 májusára 8 millió pengőre nőtt, június végén pedig már 5,85 milliárd pengőt kértek érte. 1946 júliusában az infláció rekordot döntött: az árak átlagosan 15 óránként megduplázódtak. 1946 július 10-én Magyarország világrekordot döntött az infláció terén: ezen a napon 348,46%-os pénzromlás következett be, vagyis az árak mindössze 11 óra alatt megduplázódtak. Ezt a szomorú csúcsot Magyarország tartotta egészen a 2008-as zimbabwei válságig Az állam próbálta a helyzetet címletek átcímkézésével és adópengő bevezetésével kezelni, de az értékvesztés üteme gyorsabb volt. A hiperinfláció tetőpontján a bilpengő ( billió pengő ) is elvesztette értékét, és az új bankjegyek egyre magasabb címletekben jelentek meg.
A magyar pengő a világtörténelem legértéktelenebb pénzévé vált az 1945-46-os hiperinfláció következtében. Az infláció napi 348,46%-os csúcsot ért el, és az árak 15 óránként megduplázódtak. A legnagyobb címlet a 100 000 000 000 000 000 000 pengő ( százmillió b-pengő ) volt, ami a világ legnagyobb címletű bankjegyévé vált. Bár később Zimbabwe híres lett a hiperinflációjáról ( 2008-ban ), ahol 100 billió zimbabwei dolláros bankjegyeket nyomtattak, az ottani pénzromlás sebessége és mértéke sem haladta meg a magyar pengőét.
A hiperinfláció vége és a forint bevezetése
A megoldást végül az új valuta, a forint bevezetése jelentette, amit szigorú költségvetési politika kísért. 1946. augusztus 1-jén a forint hivatalosan is Magyarország új fizetőeszközévé vált. Az átváltási arányt jól mutatja: 400 000 kvadrillió pengőt ért egyetlen forint. A magyar hiperinfláció, amely a világtörténelem egyik legsúlyosabb pénzügyi válsága volt, így ért véget.
Kapcsolódó tartalom
ÉRMÉK
Háború előtti érmék ( 1926–1940 )
A magyar állam által kibocsátott pénzérmék forgalmazása a Magyar Nemzeti Bankon keresztül történt. A második világháború előtti időszakban a filléres érméket bronzból ( 1 és 2 fillér ) és kupronikkelből ( 10, 20 és 50 fillér ) verték, míg a pengős címletek ( 1, 2 és 5 pengő ) 640 ezrelékes tisztaságú ezüstből készültek. Az érmék előállításához szükséges fémeket részben hazai forrásokból, például régi érmék beolvasztásából, részben pedig import útján szerezték be. Az érméket az Üllői úton található Magyar Királyi Állami Pénzverőben készítették. Az új pénzek közül először a fillérek és az egypengős került forgalomba, amelyek tervezésére pályázatot hirdettek. Később jelent meg az ötpengős, amelyet csak alkalmi jelleggel vertek, és amely Horthy Miklós kormányzó mellképét ábrázolta. Ezeket a különleges érméket „Horthy ötösökként” ismerték. Az évfordulók alkalmából két- és ötpengős emlékpénzeket is kibocsátottak, amelyeket több százezres példányszámban vertek és ténylegesen forgalomba is kerültek. Az érmék tervezését egységes, barokkos stílus jellemezte, legfontosabb tervezőik között szerepelt Pálinkás János, Berán Lajos és Reményi József. Bár a pengő hivatalosan aranyalapú valuta volt, és a kibocsátandó aranyérmék ( 10 és 20 pengő ) paramétereit törvény szabályozta, sőt, ezek próbaveretei is elkészültek, a gazdasági világválság miatt soha nem kerültek forgalomba.
Hungary, 1 Pengo, 1926 – 1939 ( ND ) Foil Coin Card, vagyis Magyarország, 1 pengő, 1926–1939 ( kiadatlan ) fóliás érmekártya. ND ( No Date ): Ez azt jelenti, hogy a tárgy nem rendelkezik konkrét dátummal, vagy a dátum nem szerepel rajta, esetleg a kiadás nem pontosan ismert. Foil Coin Card: Ez egy speciális, gyűjtőknek készült csomagolás, amely egy vékony, fényes (fóliázott) kártyán helyezi el az érmét. Nem maga az érme, hanem az érme egy gyűjtői bemutató vagy tároló formája. A fólia segít megőrizni az érme állapotát és látványossá teszi a bemutatását. ( A kép forrása: katzauction.com )
Kapcsolódó tartalom
Ezüst forgalmi emlékérme Horthy Miklós kormányzóságának 10. évfordulójára ( 1930 )
Háborús időszak érméi ( 1940–1944 )
A második világháború következményeként a kormány bevonta az ezüstpénzeket, attól tartva, hogy a lakosság felhalmozza őket értékőrzőként. Az ezüstérmék helyett bankjegyeket és alumíniumból készült érméket bocsátottak ki. Később a kupronikkelből készült 10, 20 és 50 filléres érméket is kivonták a forgalomból, mivel ezek anyagára a hadiparban volt szükség. Ezt követően a bronzból készült egy- és kétfilléres érmék is fokozatosan eltűntek a mindennapi használatból. A filléres érméket ezután acélból kezdték verni, de ahogy a háború előrehaladt, az acél is stratégiai fontosságú anyaggá vált, így a kétfilléres érmék már cinkből készültek. A háborús időszakban kibocsátott érmék mindegyikét Berán Lajos tervezte.
Háború utáni érmék ( 1945 )
A második világháború után az új magyar kormány mindössze egyetlen alumíniumból készült ötpengős érmét hozott forgalomba. Bár felmerült a kétpengős érmék kibocsátásának terve is, végül csak próbaveret készült belőlük. Az országot sújtó egyre súlyosabb infláció miatt 1945 végére az összes fémpénzt kivonták a forgalomból.
BANKJEGYEK
Első bankjegysorozat ( 1926 )
Az első pengőbankjegyeket 1926-ban bocsátották ki, öt, tíz, húsz, ötven és száz pengős címletekben. Az ötpengős kivételével mindegyik bankjegy vízjeles papírra készült, és valamennyi tervezője Helbing Ferenc volt. A bankjegyek ofszetnyomással készültek, ami sajnos könnyen hamisíthatóvá tette őket. Ennek következtében hamar megjelentek a hamisítványok, és a probléma olyan súlyossá vált, hogy elengedhetetlenné vált új bankjegyek tervezése és gyártása. Emiatt az első pengőbankjegyek csak rövid ideig maradtak forgalomban. Mivel ezeknek a bankjegyeknek még bevonásuk idején is jelentős értékük volt, napjainkban nagyon ritkán kerülnek elő, és a legritkább magyar bankjegyek közé tartoznak. Érdekesség, hogy a bankjegyek nyomólemezeit a későbbi inflációs bankjegysorozatok tervezésekor is felhasználták.
5 pengő, 1926 ( A kép forrása: aukro.cz )
Második sorozat ( 1927–1932 )
Az 1927 decemberében kibocsátott ezerpengős bankjegyet Egri Zoltán tervezte. Ez a bankjegy – akárcsak a sorozat többi tagja – már metszetmélynyomásos technológiával készült, amely hatékony védelmet nyújtott a hamisítással szemben. A pengőbankjegyek között egyedülálló módon árnyalatos vízjellel ellátott papírra nyomtatták, és ez volt a valaha volt legnagyobb vásárlóértékű magyar bankjegy ( az osztrák–magyar 1000 forintost és 1000 koronást nem számítva ). A sorozat további címleteit Jaschik Álmos tervezte, aki nagy részben átvette a lecserélt címletek témáit. Az ötpengős csak két évig volt forgalomban, ezt követően ezüstérme formájában bocsátották ki ugyanebben a címletben, míg a tízpengőst még a háború előtt új bankjegyre cserélték, ezért ez a két címlet ritkának számít.
Kis címletű sorozat ( 1938 )
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| A 14. századi Angliában a futball még egy szabályok nélküli, kegyetlen, játéknak nem igazán nevezhető időtöltés volt, így hamarosan be is tiltották. Ellentétben az íjászattal, amelynek gyakorlását kötelezővé tették. |
1938-ban Franke Rupert tervezett egy bankjegysorozatot, amely 50 fillérből, valamint 1, 2 és 5 pengős címletekből állt. A kis címletű bankjegyekkel a Nemzeti Bank célja az volt, hogy gyorsan ellássa aprópénzzel a Bécsi döntések alapján visszacsatolt területeket. Ezt bankjegyekkel szerették volna megoldani, mert az országban már a visszacsatolások előtt is hiány volt az érmékből. A tervezetből végül csak az 1 és 5 pengős címletek kerültek tényleges kibocsátásra, de a többi címletről is készültek próbanyomatok. Az egypengősből a sorozatszám alapján legyártott összes mennyiség sem volt elegendő, ezért készült egy második kiadás is, amelyeken a sorozatszámot csillaggal jelölték. Minden próbanyomat és forgalmi nyomat ofszeteljárással készült. Az egypengőst alumíniumérmével, az ötpengőst pedig új bankjegyre cserélték le. Mivel ezek a bankjegyek csak rövid ideig voltak forgalomban, ma gyűjtői ritkaságnak számítanak.
Háború előtti sorozat ( 1936–1941 )
1939-től a Nemzeti Bank megkezdte egy új bankjegysor kibocsátását. A bankjegyek tervezője Horváth Endre volt, aki népművészeti motívumokat épített be a terveibe, és szívesen dolgozott palócföldi modellekkel. A forgalomba került 2, 5, 10 és 20 pengős bankjegyek mellett elkészült a százpengős próbanyomata is, amelyet később, kissé módosítva, a Szálasi-kormány adott ki.
Kapcsolódó tartalom
Veszprémi sorozat ( 1943 )
A bankjegysorozatot az evakuált Szálasi-kormány adta ki Veszprémben, és 1944-ben Magyarország nyilasok által uralt területén volt forgalomban. Először az 1930-as 100 pengős és az 1936-os 10 pengős bankjegyeket nyomtatták újra 1944 végén. Ezeket a bankjegyeket csillaggal jelölték a sorozatszámban ( az 1938-as 1 pengős, amely szintén csillagot visel a sorozatszámán, nem veszprémi kiadás ), és jóval kevésbé voltak elterjedtek, mint a csillag nélküli példányok. Néhány 100 pengős bankjegyet 1000 pengős ragasztós bélyeggel is felülbélyegeztek, amelyeket később az 1943-as 1000 pengős bankjegyekkel váltottak fel.
1000 Pengo, 1943 ( A kép forrása: katzauction.com )
1944-ben tervbe vették egy új sorozat kibocsátását, amely 10, 100 és 1000 pengős címletekből állt, és amelyeket Horváth Endre tervezett. Időhiány miatt hivatalosan csak az 1000 pengős került forgalomba, a 100 pengőst kinyomtatták, de azt csak az Ausztriában tartózkodó evakuált csapatok használták, a 10 pengős bankjegyből pedig csak próbanyomatok készültek. A 100 és 1000 pengős bankjegyek tervezésénél korábbi bankjegyek motívumait használták fel. A Szálasi-kormány idején néhány bankjegyet ( az 1936-os 10 pengőst, az 1941-es 20 pengőst, az 1932-es 50 pengőst, az 1930-as 100 pengőst és az 1943-as 1000 pengőst ) zöld nyilaskeresztes bélyeggel láttak el. Bár a legtöbb ilyen felülbélyegzett bankjegy hamisítvány ( vagyis később bélyegezték fel őket, hogy az elterjedt bankjegyekből drágább „ritkaságokat” csináljanak ), a bélyegzés tintája nagyon frissnek tűnik, és nem világos, mi volt az ilyen felülbélyegzés pontos célja.
A Vöröshadsereg Parancsnokságának kiadásai ( 1944 )
1944-ben, Magyarország szovjet megszállása idején a Vörös Hadsereg fedezet nélküli papírpénzt bocsátott ki az általa ellenőrzött területeken. Ezek a bankjegyek gyenge minőségűek voltak, és tovább súlyosbították a pengő inflációját.
Kapcsolódó tartalom
Háború utáni inflációs sorozat ( 1945–1946 )
A háborút követően az új demokratikus kormány súlyos pénzhiánnyal küzdött, ezért a Nemzeti Banktól gyors és olcsó bankjegynyomtatást rendelt. Az idő rövidsége miatt nem volt lehetőség új bankjegyek megtervezésére, így az 1926-ban készült bankjegyek nyomólemezeit használták fel újra ( például az 50, 100, 1 000 000 és 100 000 000 pengős bankjegyek az 1926-os 50, 100, 20 és 10 pengős bankjegyek nyomólemezeiből készültek ). Más címletek portréi is hasonló módon kerültek újrahasznosításra ( például az 500 pengős bankjegy az 500 000 koronás bankjegy mintájára készült, míg a 100 000 pengős bankjegy az 1940-es 2 pengősből ). Az 1000 pengőtől kezdődően a címletek mindegyike tízes hatvány volt. Az ellenőrizetlen bankjegykibocsátás súlyosbította az inflációt. 1945 decemberében a kormány egy egyszeri tőkeadóval próbálta megfékezni az inflációt, ám ez sikertelennek bizonyult. Ennek értelmében az 1000, 10 000 és 100 000 pengős bankjegyeket felül kellett bélyegezni olyan bélyeggel, amelynek ára a bankjegy névértékének háromszorosa volt. Ezt követően a bélyeg nélküli bankjegyek nominálisan az azonos címletű bélyeggel ellátott bankjegyek negyedét értékelték. Később a 100 000 pengős címletet ismét kiadták más színben; ez és az ennél nagyobb címletek már nem estek a tőkeadó alá.
1000000000 milpengő, 1946 ( A kép forrása: katzauction.com )
Bár tervben volt egy tízmilliárd ( 10^10 ) pengős bankjegy kibocsátása ( amely az 1946-os 10 forintos bankjegyhez hasonló külalakú lett volna ), az egymilliárdnál nagyobb címleteket milpengővé neveztek át ( a milpengő az „egymillió pengő” rövidítése ), így a feltüntetett érték az eredeti milliomod része lett. Az egymilliárd pengős címletet követően a következő címlet a 10 000 milpengős volt, amely tízezerszer egymillió ( azaz tízmilliárd ) pengőnek felelt meg, külalakja pedig az 10 000 pengős bankjegyhez hasonlított. Ez a megoldás megkönnyítette a mindennapi pénzkezelést és számlázást, valamint lehetővé tette a korábbi bankjegyek külalakjának újrafelhasználását. Az egymilliárd milpengős bankjegy után új rövidítésre volt szükség a még magasabb címletekhez, ez lett a b.-pengő ( a „billió pengő” rövidítése; a billió milliószor milliót jelent ). A külalakot szintén újra felhasználták, de megváltoztatott színnel és a „B” betű hozzáadásával. A legnagyobb kinyomtatott címlet az egy milliárd b.-pengős volt ( azaz 10^21 pengő ), de ezt sosem hozták forgalomba. A hiperinflációs pengő bankjegyek elnevezési rendszere és külalak-váltakozása ciklikus jellegű volt. A ciklus hossza hat számjegy volt, ami azt jelentette, hogy a denomináció előtti és utáni bankjegyek ugyanolyan névértékűek voltak, és külalakjuk is megegyezett ( például a 10 000 pengő, a 10 000 milpengő és a 10 000 b.-pengő ).
ADÓPENGŐ
A magyar kormány újabb intézkedéseket vezetett be a gazdasági helyzet kezelésére. Az 1945. évi 11.600/1945. M.E. számú rendelet értelmében 1946. január 1-jétől bevezették az adópengőt mint számolási egységet. Az adópengő és a „sima pengő” közötti értékarányt naponta határozták meg a folyamatosan emelkedő árak alapján, és közzétették az adópengő másnapra érvényes árfolyamát. Az első napokban, 1946. január 1. és 6. között, az arány 1:1 volt. Ahogy az árak kezdetben fél nap alatt, később már óránként emelkedtek, az embereknek célszerű volt délutánonként bankba vinniük a „sima pengő” készletüket, hogy azt másnap az új adópengő árfolyam szerint ismét „sima pengőben” vehessék fel. Kezdetben csak a bankbetétek, hitelek és adók számítása történt adópengőben, míg a mindennapi vásárlás, bolti árak és munkabérek továbbra is „sima pengőben” zajlottak. Azonban 1946 májusára a „sima pengő” bankjegyeket már egyre kevesebb helyen fogadták el. Az 5.600/1946. M.E. számú rendelettel, amely 1946. május 18-án jelent meg, bevezették az adójegyeket. E rendelkezés szerint május 30-tól a közadók megfizetése – a törvényes fizetőeszköz helyett – adópengő adójegyekkel történt.
100000 adópengő, 1946 ( A kép forrása: katzauction.com )
A „sima pengő” megszűnése >>>
adópengő hivatalos fizetőeszközzé válása >>>
a forint megszületése
1946. július 8-án a 2.240/1946. PM. számú rendelet megszüntette a „sima pengő” fizetőeszköz szerepét, az adópengőt pedig hivatalos pénzzé nyilvánította. Ezzel a „sima pengő” kibocsátása és forgalma gyakorlatilag véget ért, bár a pengő és az adópengő közötti árfolyamot továbbra is naponta közzétették egészen július 27-ig. A pengő története tehát a gazdasági stabilizáció és a hiperinfláció története is egyben. Az infláció megfékezésére tett próbálkozások ellenére a pénz fokozatosan elvesztette értékét, más megoldás kellett. Már 1946 májusában a Minisztertanács tárgyalta egy stabil pénz bevezetésének szükségességét. Május 21-én elfogadták az értékálló pénz bevezetéséről szóló törvényjavaslatot. A végső lépés 1946. július 27-én történt, amikor megjelent a 9.000/1946. M.E. számú rendelet, amely kimondta, hogy a pengőt a forint mint új pénzegység és pénzrendszer váltja fel.
Felhasznált források:
hu.wikipedia.org, A magyar pengő pénzérméi
hu.wikipedia.org, A magyar pengő pénzjegyei
hu.wikipedia.org, Magyar adópengő
Kovács György: „Globalizációs” kihívások és a magyar pénztörténet ( in Pénzügyek és globalizáció, SZTE GTK Közleményei, szerk.: Botos Katalin, JATEPress, Szeged, 2005, 107-137. pp )
A cikk írásába besegített: ChatGPT ( OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot )
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?