Hirdetés


Két gyönyörű palóc leány, akiket csak II. Erzsébet királynővel lehet közösen említeni! ( Felismered őket? )


A bejegyzés becsült olvasási ideje 5 perc

Viszonylag ritka, hogy egy forgalmi bankjegyre még élő személynek a portréja kerüljön, pláne ritka, hogy ez a személy nem híres, ismert személy, ráadásul nem férfi, hanem nő. Ez addig egyedül II. Erzsébet királynőnek “sikerült” ( 1935 ), azzal a kivétellel, hogy ő születésétől kezdve az angol királyi családban nőtt fel. Erről itt olvashattok bővebben: Felismeritek ki látható ezen a bankjegyen? De léteznek egyéb példák is. Magyarországon ez legfőképpen az Osztrák–Magyar Monarchiában használt koronán volt jellemző ( mármint női portrék, de nem az ismeretlen, szegény származás, mivel ezek a hölgyek operaénekesek, hercegnők voltak ), illetve a forint ( 1946 ) előtti időszakban, mivel a pengő bankjegyeken is sok női portré szerepelt. Sajnos nem mindegyiküket sikerült végül azonosítani, de a többjüket igen. Egy ilyen példát szeretnék most bemutatni, és ráadásul ez a példa, ez esetben egyszerre kettő hölgyet jelent 🙂

A 2 pengős bankjegy ( A kép forrása: eremshop.hu )

Sokan gyűjtik a bankjegyeket is, azon belül pedig a pengő bankjegyeket. Ezek a sorozatok, mivel több is volt, általában értéktelenek, de persze akad ritkább darab is közöttük. A mi címleteink amikkel kapcsolatban bemutatnék egy kis történetet, az a Háború előtti sorozat ( 1936-1941 ) első, legkisebb címlete a 2 pengős, illetve 5 pengős bankjegy. A 2 pengős előoldalán egy szép leány arcképe látható, a hátoldalon pedig egy anya, kislányával. Az anyuka neve Fábián Lajosné, a kislányáé pedig Fábián Marika. Ők hollókőn éltek, mikor a kép készült róluk. Az előlapon pedig, egy bényi leány arcképe látható, az ő neve pedig Rudas Valéria ( Valika ). Az 5 pengős előlapján Bugárdi Ferencné, született Csonka Julianna bényi palócasszony látható, aki szintén még nagyon fiatal volt ( 19 éves ), de már férjezett. A hátoldalon pedig Bezerédi Gyula: Tinódi Lantos Sebestyén szobra látható. Róluk, illetve arról írnék pár sort, hogy hogyan került rá az arcképük, egy forgalmi bankjegyre (  Rudas Valéria esetében pedig több címletre is ) úgy, hogy se nem voltak híresek, se nem voltak ismertek, se nem voltak gazdagok, vagy befolyásos, nemes származású személyek. Ők “csak” egyszerű, fiatal palóc leánykák voltak mindössze. 

Az 5 pengős bankjegy ( A kép forrása: eremshop.hu )

Kodály Zoltán még  1935 és 1942-közt népzenei kutatásai során figyelt fel a palóc viselet egyediségére, és a palóc lányok szépségére. A Bényben látottakat elmesélte egy festő barátjának, Moskó Kálmánnak ( festőművész és grafikus ), aki nem hagyta figyelmen kívül barátja elmondásait, és 1939 húsvét vasárnapján Bénybe utazott. Ekkor már több pengő bankjegy, több címlettel is forgott a forgalomban, de szükségesnek ítéltek meg továbbiak készítését, ezért az utazás egyben szakmai jellegű is volt, nem csak pusztán kíváncsiság. A helyi templom és vendéglő előtt éppen ünneplőben álldogáltak a fiatalok. A művész amúgy  mindig is érdeklődött a népviseletek, magyaros motívumok iránt. A “látvány” azonnal meggyőzte, és fotózni kezdte  a szép leányokat, nemes arcvonásokkal, szép ruhákban. Amikor a művész visszatért Budapestre, és előhívta a képeket, megakadt a szeme két szép leányon. Első lépésben az előhívott portrékkal, levelet írt a bényi iskola igazgatójának, és segítséget kért a beazonosításukban. Ez meg is történt, majd Moskó ismét leutazott Bénybe. Ekkor pontosította az információit, hogy az egyik leányka  Rudas Valéria ( Valika ), aki akkor még csak 16 éves volt, illetve a másik hölgy pedig Bugárdi Ferencné, született Csonka Julianna, aki ekkor 19 éves volt, de már férjezett. Sikerült meggyőznie őket, Valika esetében a szülőket is, hogy adjanak engedélyt portré készítéséhez. 2 héten át tartózkodott  faluban, ekkor festette le Rudas Valériát, majd rajzolta le Csonka Juliannát is.

 

Tudtad? ( történelmi érdekességek )

Az 1955-től 1975-ig tartó vietnámi háború az Amerikai Egyesült Államok történelmének leghosszabb fegyveres konfliktusa volt, amelyben 58318 amerikai katona esett el.

Sikerült engedélyt kapnia arra is, hogy a portrék rákerüljenek forgalmi bankjegyekre is. Ez meg is történt. Az 5 pengő bankjegyre került Bugárdi Ferencné, született Csonka Julianna. Ez a bankjegy 1939. október 25.-én készült el, és 1940 márciusában, és 1945 áprilisában került forgalomba. A 2 pengős bankjegyre pedig Rudas Valéria ( Valika ) portréja került. Ez a bankjegy 1940. július 15.-én készült el, és 1941 januárjában került forgalomba. Áprilisában 1000 pengő érkezett Valikának postai úton, a Magyar Nemzeti Banktól. Ezzel jutalmazták meg azért, hogy arcképét kölcsönözte a fizetőeszköznek. Ez akkoriban elég komoly összeg volt, főleg szegényebb családok számára. Valéria családja ebből a pénzből teljesen bebútorozta a házuk nappaliját. Feltételezhetően Bugárdiné Csonka Julianna is kapott jutalmat, de erről pontos feljegyzések nincsenek. Mint ahogy arról sem, hogy az 5 pengősön szereplő leányka miért nem került rá több bankjegyre, míg Valéria igen. Többek között az ő portréja szerepelt még a 100 000 pengős, 1945-ös sorozaton, és az 1946-os 100 000 b.‑pengő-n is. Kétségtelen, hogy ezen okból kifolyólag, Rudas Valéria portréja ismertebb lett a használók, majd később a gyűjtők körében. 

A II. világháború küzdelmei után,  Rudas Valériát a Brünn melletti Lelkovce községbe sodorta az élet. Ott talált munkát egy bizonyos dr. Vilém Goldflamnál, és később ott ment férjhez is, de nem a fogorvoshoz, ahogy azt sokan tudni vélték (  Malýné Rudas Valéria ). A morva fővárosban maradt egészen 2006-os haláláig. Gyermeke nem született ( legalábbis erre utalást nem találtam )

Egy 2006, májusi újságcikk ( A kép forrása: zeliezovce.sk )

Csonka Julianna fia és családja viszont még ma is Bényben él. „Édesanyám 1920-ban született. Korán férjhez ment édesapámhoz, de viszonylag későn, 37 éves korában szült meg engem” – mesélte Bugárdi István, Csonka Julianna egyetlen fia. – Fiatalkorát ritkán emlegette. Édesapámmal szerényen, tisztességben éltek. Nem tudok arról, hogy családunk pénzt kapott volna azért, hogy édesanyám arca a pengőn szerepel. Szépségét csak a jósága szárnyalta túl” – mondta Bugárdi István, akinek két gyermeke van. Az édesapa szerint lánya örökölte a nagymama vonásait.

“Együtt a két leány, egy képen 🙂 ” 

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?


Legfrissebb bejegyzések