Budapest, 2023. augusztus 13., vasárnap ( MTI ) – A jövő héten teszi közzé a júniusi ipari termelés második becslését, az építőipar júniusi teljesítményét, valamint a bruttó hazai termék ( GDP ) 2023. II. negyedévi első becslését a Központi Statisztikai Hivatal ( KSH ).
Kedden jelenik meg második becslésük a júniusi ipari termelésről. Első becslés szerint júniusban az ipari termelés volumene 3,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 6,1 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás májushoz viszonyítva 0,9 százalékkal mérséklődött.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
A ruandai népirtás amely a második világháború óta az egyik legnagyobb tömegmészárlás volt, 1994. április 6-tól július közepéig zajlott, amikor hutu szélsőségesek mintegy 800 ezer tuszit és mérsékelt hutut öltek meg. Az országban korábban a tuszi kisebbség vezette a kormányt, de amikor Ruanda felszabadult a belga gyarmati uralom alól, a hutuk vették át az irányítást, és megkezdődött a tuszik üldözése. A népirtás közvetlen kiváltó oka az volt, hogy 1994. április 6-án ismeretlenek lelőtték Juvénal Habyarimana hutu elnök repülőgépét, amelyért a tuszikat vádolták, bár valószínű, hogy hutu szélsőségesek követték el a merényletet. A mészárlások április 7-én kezdődtek, amikor hutu szélsőségesek meggyilkolták a miniszterelnök asszonyt és 10 ENSZ-katonát, akiknek testét brutálisan meggyalázták. A világszervezet ezután hazarendelte a békefenntartók nagy részét, és csak kevesen maradtak Ruandában. Az országban a hadsereg és a hutu milíciák útzárakat állítottak fel, ahol a tuszik csak akkor menekülhettek meg, ha ENSZ-járműben utaztak. Az ENSZ katonái néha cigarettával, sörrel vagy whiskyvel fizették le a milicistákat, hogy megmentsék a tuszikat. A gyilkosságokat gyakran bozótvágó késsel, karddal, lándzsával vagy bottal hajtották végre, áldozataik között nők és gyerekek is voltak. Sok hutu férjet kényszerítettek arra, hogy saját tuszi feleségét ölje meg, mivel sokan vegyes házasságban éltek. A vérengzések során a gyilkosok gyakran iskolákban és templomokban mészároltak le embereket, gyakran a keresztény papok együttműködésével. Vidéken a holttesteket banánlevelekkel takarták le, hogy elrejtsék a mészárlás nyomait a légi felvételeken. A népirtás alatt 2-500 ezer nőt erőszakoltak meg, és becslések szerint 2-10 ezer gyermek született az erőszakos közösülések következtében. Az erőszakot gyakran szándékosan HIV-fertőzött milicisták követték el, hogy ezzel is pusztítsák a tuszikat. A vérengzéseknek július közepén az FPR ( Ruandai Hazafias Front ) alakulatai vetettek véget, akik átvették az ország irányítását és új kormányt alakítottak. Az események következtében mintegy 2 millió hutu menekült el Ruandából. |
Ugyancsak kedden teszi közzé a KSH az építőipar júniusi termelését. Májusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 12,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építése 13,2, az egyéb építményeké 10,0 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,7 százalékkal kisebb volt májusban az áprilisinál.
Szerdán jelenik meg a KSH első becslése az idei bruttó hazai termék ( GDP ) II. negyedévi alakulásáról. Az első negyedévben a bruttó hazai termék volumene Magyarországon a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 1,1 százalékkal visszaesett, az előző negyedévhez képest 0,3 százalékkal mérséklődött a gazdaság teljesítménye.
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?