Egyre nagyobb figyelem irányul Ryo Tatsukira, akit sokan Japán Baba Vangájaként emlegetnek. A mangarajzolóból lett jövendőmondó legújabb látomása szerint 2025 júliusában hatalmas cunami csap le Japánra és több más ázsiai országra. Tatsuki korábban már több globális katasztrófát is meglepő pontossággal megjósolt – most pedig újabb pusztító eseményre figyelmeztet. A világvégét szinte minden évben újabb és újabb jóslatok vetítik előre – akár az élő, akár a már rég elhunyt látnokok, mint Nostradamus vagy a hírhedt bolgár jósnő, Baba Vanga. Most ebbe a sorba állt be egy japán nő is, akit egyre többen „Kelet Baba Vangájának” neveznek.

Ryo Tatsuki
Sötét vízió: óriás cunami Ázsia felett
Ryo Tatsuki azt állítja, hogy legfrissebb álmaiban a Csendes-óceán déli részén a tenger „forrni kezdett”, majd egy hatalmas, föld alatti vulkánkitörés rázta meg a térséget. A látomás szerint a legnagyobb pusztítás Japánt, Tajvant, Indonéziát és az Észak-Mariana-szigeteket érheti – ezek egy gyémánt alakú zónát zárnak körbe, amelyet a jósnő álmaiban is látott. Ugyanebben az álomban sárkányalakzatokat is megfigyelt, amelyeket többen a Hawaii környéki tengeráramlatokkal és partvonalakkal hoztak összefüggésbe.
Rémisztő előzmények és valóban bekövetkezett jóslatok
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| 1887-ben néhány politikus férfiember úgy döntött, hogy poénból felkérik Susanna M. Salter-t, hogy induljon ő is a közelgő polgármester választáson. A férfiak ezzel a megmozdulással azt akarták bizonyítani, hogy a város polgárai nem fogják hagyni, hogy egy nő irányítsa őket. A tervük azonban nem jött össze, ugyanis a nő a szavazatok 2/3-t megszerezte, amivel meg is nyerte a választást. |
Tatsuki neve nem ismeretlen azok számára, akik hisznek a próféciákban: 1999-ben jelent meg „A jövő, amit láttam” című könyve, amelyben részletesen leírta látomásait. Akkoriban még kevesen figyeltek rá, ám azóta több jóslata is valóra vált, így sokan természetfeletti képességeket tulajdonítanak neki. Állítása szerint 1976. november 24-én álmában Freddie Mercury hirtelen halálát látta – az énekes valóban pont 15 évvel később, 1991. november 24-én hunyt el. Ugyanígy előre látta Diana hercegné halálát is, akiről egy szőke nőként álmodott, gyermekkel a karjában, majd évekkel később újabb álomban egy autóbalesetet látott – ez szintén megegyezett a valósággal. 1995-ben földrepedésről álmodott, amelyet egy idős férfi mutatott meg neki – az álom után mindössze két hét telt el, amikor Kobe városát egy pusztító földrengés rázta meg, több mint ötezer halálos áldozatot követelve. A 2011-es fukushimai katasztrófát is megjósolta: könyvében egy „nagy tragédiát” jövendölt az évre. Március 11-én valóban egy hatalmas földrengés és az azt követő cunami pusztította el a térséget, közel 20 ezer ember életét követelve. Sokan úgy vélik, hogy a Covid–19-járvány is szerepelt előrejelzései között. A könyvben az áll, hogy „25 év múlva, 2020-ban egy ismeretlen vírus jelenik meg, amely áprilisban tetőzik, majd eltűnik, és tíz év múlva újra felbukkan.” Ha ez igaz, akkor 2029-ben újabb járványhullám érheti a világot.
Tudomány és kételyek – mégis nyugtalanító egybeesések
A tudósok ugyan azt állítják, hogy Tatsuki jóslatai nem állnak szilárd tudományos alapokon, azt azonban nem tagadják, hogy Japán a világ egyik legszeizmikusan aktívabb térsége. A szigetország a Csendes-óceán úgynevezett „tűzgyűrűjén” fekszik, ahol az egyik legismertebb törésvonal, a Nankai-árok is található. A japán kormány egy friss jelentése szerint egy lehetséges megaföldrengés akár 1,81 billió dolláros gazdasági kárt is okozhat, és a japán földrengéskutató bizottság 2024 elején már több mint 80 százalékos valószínűséggel számolt arra, hogy a következő 30 évben egy ilyen erejű rengés bekövetkezik. Nemrégiben a kínai nagykövetség is figyelmeztetést adott ki japán állampolgárok számára, egy lehetséges óriásrengés veszélyére hívva fel a figyelmet.
Ciklusok és ismétlődés – jöhet a következő?
Tatsuki szerint jóslatai úgynevezett „ötös ciklusokban” jelennek meg: az események rendszerint 5, 10, 15 vagy 25 év elteltével következnek be. Ez a rendszeresség sokakat még inkább meggyőz arról, hogy látomásait komolyan kell venni. Nem véletlen, hogy a japán jósnőt egyre gyakrabban hasonlítják Baba Vangához, a vak bolgár prófétához, akinek nevéhez szintén több sokkoló jóslat kötődik – többek között a szeptember 11-i terrortámadás, a koronavírus-járvány és Diana halála. Érdekesség, hogy Baba Vanga épp 2025-re jósolt világméretű gazdasági válságot és az emberiség hanyatlásának kezdetét. Tekintve, hogy napjainkban ismét erősödik a gazdasági feszültség – például Donald Trump újabb vámháborúja Kínával, amely során egyes termékekre 145 százalékos vámot vetett ki –, sokan úgy vélik: Vanga ( és talán Tatsuki ) ismét előre látta, mi következik.
Hirdetés