Földönkívüli idegenek által épített titkos bázist találtak Törökországban? ( Derinkuyu legendája )

A korabeli beszámolók szerint 1963-ban egy török férfi rátalált, egy körülbelül 460 000 négyzetméter területű, 18 szintes föld alatti városra, miközben a pincében elkóborolt csirkéit kergette ( mások szerint éppen a háza pincéjét újította fel ). A férfi legnagyobb meglepetésére egy 2000 éves, emeletes föld alatti városra bukkant a fal mögött. Derinkuyu katakombái akkor már hosszú ideje elhagyatottan álltak, pedig korábban évezredeken át nyújtottak menedéket a háborúk és üldöztetések elől menekülőknek. 

A  föld alatti Derinkuyu város térképe. A városnak csak 10%-a elérhető a nyilvánosság számára.

Derinkuyu, a Kappadókiában található föld alatti város, az egyik legnagyobb és legérdekesebb régészeti felfedezés Törökországban. A város eredetileg évezredeken át menedéket nyújtott a háborúk és üldöztetések elől menekülőknek, lakossága pedig egyes időszakokban akár húszezer főt is elérhetett. Létezéséről hosszú ideig megfeledkeztek, egészen 1963-ig, amikor egy helyi lakos a háza pincéjében lebontott egy falat, és felfedezte a föld alá rejtett települést. A város története a szakértők szerint akár a Kr. e. VIII-VII. századra is visszanyúlhat, amikor a frígek ( phrügök ) alakították ki az első kamrákat a Közép-Anatóliai vulkanikus tufába, amely puhasága miatt könnyen alakítható volt. Egyes vélemények szerint még ennél is régebbre, a Kr. e. XV. századra tehető a város kezdete, amikor a hettiták elkezdhették a föld alatti építkezést. Az első írásos feljegyzések i.e. 370 környékéről származnak, Xenophón Anabaszisz című művében egy föld alatti várost említ, ahol tágas lakások, állatoknak való helyek és élelmiszerraktárak találhatók – valószínűleg Derinkuyuról írhatott.

A kép forrása: Getty Images, Nevit Dilmen/Wikimedia Commons/CC BY-SA 3.0

A város eredetileg valószínűleg élelmiszertárolásra és menedékként szolgált, de később teljes értékű településsé vált, ahol a lakosok mindennapi életüket is tudták élni. Az épületekben piacterek, iskolák, templomok, borospincék, istállók, konyhák, hálószobák és fürdőszobák is voltak. A vizet fúrt kutakból vezették a házakba ( egy földalatti folyóból nyerték, amely a város alatt folyt ), míg a friss levegőt szellőzőaknák biztosították, amelyeket úgy terveztek, hogy a levegő a legmélyebb szintekre is eljusson.  A szennyvizet edényekben szállították a felszínre. A várost a támadások elleni védekezés szempontjából is jól megtervezték: szűk folyosók nehezítették meg az ellenséges csapatok haladását, és hatalmas, kerek kőtömbök zárták el a bejáratokat, amelyekkel hermetikusan le lehetett zárni a várost. Zsákutcás folyosókat és labirintusokat is használtak a behatolók csapdába ejtésére és megölésére, míg a titkos menekülési útvonalak a város lakóinak egy utolsó lehetőséget kínáltak a menekülésre. Emellett a kutakat is úgy építették, hogy a felsőbb szinteken elzárhatóak legyenek, így megelőzve, hogy az ellenség megmérgezze a vízkészletet. A városban elhunytak holttesteit egy ideiglenes “sírban” helyezték el, közel a kijáratokhoz, majd mikor volt rá lehetőségük, a felszínre vitték őket, és eltemették.

A kép forrása: Getty Images, Nevit Dilmen/Wikimedia Commons/CC BY-SA 3.0

Derinkuyu “aranykora” az arab-bizánci háborúk idejére tehető ( Kr. u. 780-1180 ), amikor a lakosság ismét a város mélyére menekült a támadások elől. A 18 szintes, több mint 445 km²-en elterülő föld alatti metropolisz egy öt kilométeres alagúton keresztül kapcsolódott a közeli Kaymakli városával. A város jelentősége a mongol betörések idején, a 14. században ismét felértékelődött, majd az Oszmán Birodalom korában a kappadókiai görögök használták menedékként. Végül, az 1923-as görög-török lakosságcsere során a várost végleg elhagyták. Bár Derinkuyu hatalmas méretei és bonyolult rendszere önmagában is lenyűgöző, nem egyedülálló jelenség Kappadókiában. A régióban több mint 250 kisebb-nagyobb föld alatti város található, a legnagyobbat pedig 2013-ban fedezték fel Nevşehir városa alatt. Derinkuyu azonban már 1965 óta látogatható a turisták számára, bár biztonsági okokból csak a 18 szintből nyolcat nyitottak meg a nagyközönség előtt. 1985-ben felkerült az UNESCO világörökségi listájára is.

Erich von Däniken, svájci kutató és író, akinek neve az ősi űrhajósok elméletével fonódott össze, nagy érdeklődést mutatott a törökországi Derinkuyu föld alatti város iránt. Däniken könyveiben és előadásaiban gyakran említ olyan régészeti leleteket, amelyeket szerinte földönkívüli civilizációk látogathattak meg, vagy közreműködhettek az építésükben. Derinkuyu lenyűgöző mérnöki megoldásai és hatalmas méretei is ilyen feltételezésekre adtak neki okot. Däniken úgy véli, hogy a város építése meghaladta az akkori technológiai szintet, ezért lehetségesnek tartja, hogy földönkívüliek segítették az építkezést. A város pedig tulajdonképpen, egy rejtett földönkívüli bázis lehetett. A tudományos közösség azonban vitatja ezt az elméletet, mivel a hagyományos kutatások szerint Derinkuyu a korabeli emberek technológiai és mérnöki tudásának eredménye. Däniken elméletei sokak szerint spekulatívak, és nélkülözik a tudományos bizonyítékokat, mégis nagy hatást gyakoroltak a közönségre, és hozzájárultak Derinkuyu és más hasonló helyszínek ismertségéhez. Derinkuyu városát számos legenda is övezi. Egy népszerű történet szerint óriások építették, akik hatalmas erővel vájták ki az alagutakat. Más legendák titkos társaságokról, elrejtett kincsekről és mágikus erőkről szólnak, amelyek tovább növelik a hely misztikus vonzerejét. Ezek a történetek hozzájárulnak a város titokzatos atmoszférájához, még ha tudományosan nem is megalapozottak.