Nem csak a nácik próbálták meg, hanem mi magyarok is! Bosszú Trianonért, de nem fegyverrel!

A bejegyzés olvasási ideje, körülbelül: 4 perc

Valami ilyesmivel próbálkoztak a németek is a II. világháborúban, bár ők nagyobb “sikerrel”, és nagyobb volumenben ( A világ valaha volt legnagyobb pénzhamisítási művelete ( A Bernhard művelet ) ). Hamis pénzzel próbálták a brit gazdaságot bedönteni, vagy legalábbis abban zavarokat okozni. A pénzhamisítás már ősi “szakma’, szóval nem mondom, hogy a Náci birodalom, a magyaroktól leste el az ötletet, de az megeshet, hogy ihletet meríthettek belőle, merthogy mi is megpróbáltuk ezt, jóval hamarabb, mint a németek. Nézzük meg röviden, mivel is próbálkozott néhány magyar, hogy “bosszút álljon” a trianoni békeszerződésért.

Az úgynevezett “frankhamisítási botrány” az első világháború után, 1925-ben tört ki Magyarországon. Az ügy gyökerei 1923-ig nyúlnak vissza, amikor magyar jobboldali körök ezerfrankos bankjegyek tömeges hamisításával akartak bosszút állni Franciaországon a trianoni békeszerződésért, valamint pénzt biztosítani irredenta vállalkozásaikra. A hamisítás –állítólag – a legfelsőbb magyar politikai kör, így Bethlen István miniszterelnök, Teleki Pál volt miniszterelnök tudomásával folyt. Miután azonban 1925 decemberében Amszterdamban letartóztatták a hamis frankot terítő magyar állampolgárokat, a botrány viharos gyorsasággal emelkedett nemzetközi szintre, és Magyarországon is számos letartóztatásra került sor. A vádlottak azonban – akik hazafias okokat hoztak fel védelmükre – meglehetősen enyhe elbírálásban részesültek. Bethlen kormányfősége az ügyben való felelőssége miatt 1926-ban megingott, de végül a helyén maradt.

Előzmények és célok

Magyarország az első világháborút ( 1914–1918 ) vesztesként fejezte be. A trianoni békediktátum ( 1920. június 4. ) után az ország politikai elitje annak revízióját tekintette elsődleges céljának. A sérelemért – amelyet Magyarország a békeszerződés értelmében elszenvedett –, Franciaországot tekintették felelősnek. A revízió propagálását hamis frank előállításával próbálták katonatisztek, politikusok és közéleti személyiségek finanszírozni. A pénzhamisításnak a labilis gazdasági-pénzügyi állapot külön kedvezett. Trianon felülvizsgálatának anyagi támogatása mellett gyengíteni kívánták a francia gazdaságot, befolyásolni a csehszlovák választásokat. A hamis bankjegyeket – már csak rossz minőségük miatt is – nem Franciaországban, hanem más nyugat-európai országokban, Hollandiában, Olaszországban tervezték beváltani.

Az alakuló Bethlen-kormány az eskütétel után, Vasárnapi Ujság 1921/8, Bethlen-kormány, 1921, balról jobbra: Bernolák Nándor, Nagyatádi Szabó István, Belitska Sándor, Ráday Gedeon, Bethlen István, Bánffy Miklós, Hegedüs Lóránt, Tomcsányi Vilmos Pál, Vass József, Hegyeshalmi Lajos

A hamis pénz gyártása 1922–1925

A frank hamisításával évek óta foglalkoztak, kísérletezgettek, hogy bosszút álljanak Franciaországon. A hamisítás a budapesti Térképészeti Intézetben történt, amely a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozott. Az eszközök – gép, papír, sajtó, boríték – főleg Németországból és Ausztriából érkeztek. A szükséges kellékek birtokában a legnagyobb címletűt, az 1000 frankost kezdték gyártani. A végeredmény 30 000 darab hamis, „bleu et rose”-típusú ezerfrankos, amely közül 4400 jó, 9000 közepes és 16 000 rossz minőségű született. Ez a kék-rózsaszín francia bankjegy még 1890-ben került forgalomba, az 1842-es tervezésű fekete és az 1862-es kék ezerfrankos módosított, átszínezett változatát jelentette, tehát a dizájn már 81 éves volt 1923-ban, még 1842-ből származott. A francia bankjegyek biztonsági elemei ekkor a metszetmélynyomtatás ( intaglio technika ), polychrom ( többszínű ) nyomtatás és a vízjel, valamint a speciális minőségű, különlegesen vékony, de erős, hártyaszerű, jellegzetes francia bankjegypapír voltak. Ezek így együttesen a hamisítók számára szinte leküzdhetetlen akadályt jelentettek. Ezt az ezerfrankost a Banque de France a magyar hamisítási kísérlet miatt 1929-ben lecserélte a “„Cérès et Mercure” típusra, majd 1933-ban a forgalomból is kivonta. A hamisítás végeztével a nyomdagépeket, nyomólemezeket és egyéb eszközöket megsemmisítették.

Az eredeti 1000 frankos előoldala, 1919. november 13-i kibocsátás, kétszínnyomásos “bleu et rose”-típus. Mérete: 235 × 130 mm

Az eredeti 1000 frankos hátoldala. Jól látható a vízjel: ‘1000 F.’ és alatta ‘BANQUE DE FRANCE’ felirat

A botrány és szereplői

1925. december 14-én Jankovich Arisztid huszárezredes Hollandiában lebukott, amikor hamis ezerfrankosokat próbált beváltani egy bankban. Őt és két társát a holland rendőrség lefogta a több millió hamis frankkal együtt. A nyomozás során egymás után buktak le a terjesztők Hamburgban, Koppenhágában és Milánóban. Magyarországon őrizetbe vették Windischgraetz Lajos herceget és titkárát, Rába Dezsőt, továbbá Nádosy Imre országos rendőrfőkapitányt. Őrizetbe vették továbbá a Térképészeti Intézet számos munkatársát is. A hamisításban közreműködött Windischgraetz társa, Arthur Schultze is. A botrány hamarosan elérte a magasabb köröket is: Bethlen István miniszterelnököt, Teleki Pál volt miniszterelnököt, akiknek közvetlen közreműködésük nem, de tudomásuk volt az ügyről.

Hirdetés

Hamis pénz a szállodai szobában

Per és ítélet

A magyar bíróság előtt a vádlottak hazafias tettnek vallották cselekedetüket, ez enyhítette büntetésüket. Windischgraetz Lajost négy évre ítélték, ennek egy részét szanatóriumban és szállodákban töltötte le. Társa, Arthur Schultze idő előtt elhunyt. Nádosy Imre rendőrfőkapitányt 3 és fél évre ítélték el, de időközben kormányzói kegyelemben részesült, és szabadon engedték. A feltűnően enyhe ítéletek kiszabása után a károsult Banque de France jelképes 1 frankot kért. A végeredmény nem különösebben meglepő az adott körülmények között, mivel az állami vezetők is az ellenzék lecsillapítására, a problémákról való elterelésre a trianoni békeszerződésből adódó sokkot és nacionalista dühöt gyakran felhasználták.

Következmények

A frankhamisítási botrány komoly presztízsveszteséget okozott Magyarországnak. A háború utáni bethleni konszolidáció jó nemzetközi kapcsolatok kialakítására törekedett, amit a botrány kellemetlenül érintett. Ekkor érkezett például Magyarországra követ Franciaországból a francia–magyar kereskedelmi kapcsolatok szerződésének tárgyalására. 1926 elején nagy vita zajlott a nemzetgyűlésben; Boldogfai Farkas Tibor zalai nemzetgyűlési képviselő erősen elítélte a botrányban részt vevőket. Indítványt terjesztette elő, amely a parlamenti vizsgálóbizottságnak hatósági jogkörrel való felruházását javasolta, azzal, hogy a jogilag ekként felfegyverzett bizottság folytassa munkáját, és a frankügy minden szereplőjét eskü alatt hallgassa ki, azokat pedig, akik eddig nem óhajtottak megjelenni a bizottság előtt, vagy megjelenésük dacára sem akartak bizonyos kérdésekre felvilágosítást adni, a törvény kényszerítő eszközeivel kötelezhesse tanúságtételre. A március 24-én tartott szavazás eredménye az volt, hogy a nemzetgyűlés nagy többsége elvetette Farkas indítványát.

Forrás: Frankhamisítási botrány, wikipedia.org,