Hirdetés


Az egyiptomi réz szabvány ( tudjuk, hogy volt, de nem tudjuk, hogy pontosan hogyan használták )


A bejegyzés becsült olvasási ideje 2 perc

A réz súlya is lehetett számviteli egység az ókori Egyiptomban, még a perzsa inváziók és Alexandrosz ( Nagy Sándor ) előtti időkben. Különböző írók az utan, utnu, deben, vagy tabnu nevekkel említik ezt a számviteli egységet. A kisebb értékű címleteket kit, chat, vagy kedet néven ismerik.

Jelenlegi ismereteink szerint az ókori Egyiptomban nehéz volt hozzájutni a rézhez. Ez lehetett az egyik oka, hogy alkalmasnak találták pénzügyi csereeszköznek is. Azt biztosan tudjuk, hogy a rezet, és annak ötvözeteit a kiváló kohászattal rendelkező birodalom nagyon sok mindenre használta ( üstök, edények, fegyverek, eszközök ). Az i. e. 14. században Ciprus királya levelet írt az egyiptomi uralkodónak, és közölte vele, hogy “ajándékot küldtem neked, mivel réz ( vagy bronz ) nem gyakori a te vidékedben”. Az ókori nyelveken a réz és a bronz gyakran ugyanazzal a szóval szerepel, így ez nehezíti a pontos fordítást. Az i. e. 1200 körül élő Ramszesz városában, Alsó-Egyiptomban található katonai őrségnek például 100 uten rézt adtak, hogy az uralkodó, Menephtah király látogatását megünnepelhessék.

 

Tudtad? ( történelmi érdekességek )

A 14. századi Angliában a futball még egy szabályok nélküli, kegyetlen, játéknak nem igazán nevezhető időtöltés volt, így hamarosan be is tiltották. Ellentétben az íjászattal, amelynek gyakorlását kötelezővé tették.

Arról azonban csak csekély bizonyíték utal arra, hogy a réz valóban fizetőeszközként is szolgált volna az ókori Egyiptomban. Az egyetlen fennmaradt adózási nyilvántartás nem említ a rézre vonatkozóan semmit, de aranyat, ezüstöt, bőrt, majmokat, lenvásznat, cédrusfát, és még sok más árucikket tartalmaz. Ellenben vannak bizonyítékok arra, hogy az ókori Egyiptom korai időszakában a csavart rézdrót szolgált pénzként. Egy hajlított drót ábrázolja a hieroglifában a pénzt. A “deben” kifejezés is “kör alakú” vagy “körülölelő” jelentéssel bír. A falfestményeken emberek láthatóak, akik súlyozzák a fémgyűrűket és cserélik azokat árukra, bár azt azonosítani nem lehet, hogy a gyűrűk rézből “készültek-e”.

Az ásatási bizonyítékok világosan mutatják, hogy az árakat gyakran rézzel fejezték ki. Egy ökör 119 uten ( vagy debent ) ért, és a templomi munkások 5 debent és egy gabonarációnak megfelelő adagot kaptak havonta. Három deben ára egy kést, és két deben ára egy megmunkált bőr volt. Bár az egyiptomiak sokszor a rézt “említik” árak esetén, az arany is népszerű lehetett fizetőeszközként.  Az archeológiai leletek tovább azt is mutatják, hogy a lejárt adósságokat egyes esetekben akár rézrúdakkal is kifizethették.

Forrás: encyclopedia-of-money.blogspot.com, Egyptian Copper Standard

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?


Legfrissebb bejegyzések