Hirdetés


A világ valaha volt legnagyobb pénzhamisítási művelete ( A Bernhard művelet )


A bejegyzés becsült olvasási ideje 14 perc

A II. világháborúban számtalan hadműveletet, hadjáratot, akciót, titkos manővert, bevetést indítottak vagy hajtottak végre, és kereshetném még a szinonimákat a hasonló kifejezésekre, hogy megpróbáljam megfelelően leírni azt a “káoszt” ami a háború idején zajlott. És most a káosz alatt, azt értem, hogy a háború alatt, a világháború alatt, az egész világon szervezkedtek egymás ellen a szemben álló felek, hogyan támadják, ártsanak, demoralizálják, és végül győzzék le a másikat.

Mivel numizmatikával ( elsősorban 🙂 ) foglalkozó oldalon vagyunk nem katonai hadműveletekről fogok most írni, azonban mégis szeretnék bemutatni nektek, egy különleges műveletet, amit a nácik hajtottak végre, a britek ellen. Azonban ez a “hadművelet”, mint fentebb említettem, nem katonai volt, hanem pénzügyi. Nem teljesen jó a hasonlat, sőt lehet egyáltalán nem, de olyan volt, mint manapság mondjuk a bankok, vagy pénzügyi szervek elleni kibertámadások. A monetáris rendszer ellen irányult, zavart, káoszt, végső soron pedig súlyos működési zavarokat, összeomlást reméltek a támadás esetleges sikerétől. A “hadművelet” neve: Bernhard művelet ( Aktion Bernhard ) volt.

Előzmények

Nos hol is kezdjem. A náci hadvezetés a kezdetektől úgy állt a háborúhoz, hogy a teljes győzelmüket biztosra vették, és csak annak ideje volt a kérdés számukra. Természetesen ezt minél gyorsabban szerették volna elérni, mert azért azzal tisztában voltak ( legalábbis néhányan ), hogy hosszútávon az ország gazdasági ereje, teljesítőképessége nem biztos, hogy fel tudja majd venni a versenyt, a kezdeti sokkokból lassan, de biztosan talpra álló szövetséges erők gazdasági erejével. Éppen ezért miután 1939 szeptember 1.-én a németek lerohanták Lengyelországot, a náci győzelemért tevékenykedő nem katonai hadműveletek is prioritást kezdtek élvezni. Minden fronton ( nem csak katonailag ) fontos volt az ellenség legyőzése.  A Reichskriminalpolizeiamt ( RKPA, a náci Németország központi bűnüldözési osztálya ) 1939 szeptember 18.-i ülésén,  Arthur Nebe ( kulcsfontosságú tisztségviselő, és egyébként elkötelezett náci, részt vett a holokausztban, egyes jegyzetekben tömeggyilkosnak is nevezik ) máris előállt egy javaslattal. Nem volt közgazdász, ezért a javaslata egyszerű volt, és mellőzte a részleteket ( ekkor még )…. vagyis: hamisítsunk angol fontot, és repülővel dobjuk le Nagy-Britanniában, ami idővel összeomlást okozna a gazdaságban ( azt hogy miért, majd később elemezzük ). Felettesének, Reinhard Heydrich-nek ( egy másik elkötelezett náci tömeggyilkos, nemzetiszocialista politikus, SS katona ) tetszett az ötlet, de kivitelezést nehéznek gondolta, mivel az eredeti ötlet szerint zsidó pénzügyi szakembereket, nyomdászokat, zsidó “hamisítókat” szerettek volna a művelethez összegyűjteni, ami túl nehézkesnek tűnt elsőre, éppen ezért, az első időszakban nem is ebben az irányban próbálkoztak.

Heinrich Himmler a müncheni Bürgerbräukellerben 1939. november 8-án elkövetett bombamerénylet korábbi nyomozásának eredményeit vitatja meg Reinhard Heydrich biztonsági rendõrség fõnökével és alkalmazottaival. Itt látható: balról jobbra: Franz-Josef Huber SS-Obersturmbannführer, Arthur Nebe SS-Oberführer, Heinrich Himmler Reichsfuhrer-SS, Reinhard Heydrich SS-Gruppenführer és Heinrich Müller SS-Oberführer, 27.93.11.

Joseph Goebbels, a Reich propagandaminiszter, “einen grotesken-plan“, “egy groteszk terv”-nek nevezte, azonban szintén támogatta az ötletet. A terv elleni fő kifogást Walther Funk, a Reich gazdasági minisztere fogalmazta meg, mégpedig azt, hogy: “véleményem szerint ez sértené a nemzetközi jogot”. Nos így utólag ez a “kifogás” elég viccesnek hangzik, és hát akkor is kevésnek bizonyult a terv lefújásához, mivel Hitler megadta a jóváhagyását. Bár a megbeszélésnek titkosnak kellett volna lennie, 1939 novemberében Michael Palairet, Nagy-Britannia görög nagykövete, találkozott egy orosz emigránssal, aki részletesen beszámolt neki a szeptember 18-i ülésen megvitatott tervről. Az emigráns jelentése szerint a terv címe “Támadás a sterling ellen és a világ pénznemeinek megsemmisítése”. Palairet jelentette az információt Londonnak, riasztották az Amerikai Pénzügyminisztériumot és figyelmeztették a Bank of England-ot is.

A Britannia jelkép, ami a brit bankjegyek bal felső sarkában jelent meg

A brit papírvalután használt mintákat 1855-ben vezették be, és a közbeeső években csak kis mértékben változtatták meg őket.  A jegyzetek fehér  “rongypapírból” ( Pamut papír – Cotton paper ) készültek, egyik oldalán fekete nyomtatással és metszettel készültek.  A £5, más néven fehér ötös, mért 7 1116 a × -ben4 1116 in (195 mm × 120 mm)  amíg a £10, £20 és £50 mért jegyzetek 8 14 a × -ben5 14 hüvelykben (210 mm × 133 mm). A bankjegyek 150 apró jelzést tartalmaztak, amelyek biztonsági intézkedéseket jelentettek a hamisítások azonosítására. Ezeket azonban sokszor nyomtatási hibáknak feltételezték, ezért a sorozatok kiadásai között gyakran megváltoztatták őket. ( Ez a gyakorlat sokat segített később a hamisítóknak, mivel az esetleges eltéréseket, gyakran ennek tudták csak be, ezért továbbra is eredetinek gondolták azokat ). A bankjegyeken Sir Kenneth Peppiatt a Bank of England főpénztárosának aláírása található. Mielőtt a Bank of England bármilyen bankjegyet megjelentetett volna, az összes sorszámot nyilvántartásba vették, hogy a bank ellenőrizhesse kötelezettségeit; ezeket a számokat ellenőrizték, amikor a bankjegyek visszakerültek a banhoz. A vízjel minden bankjegy közepén megjelent; különbözött a pénznem értékétől és az alkalmazott alfanumerikus soros jelöléstől. John Keyworth, a Bank of England Múzeum vezetője ( 1986-2013 között ), mivel a papírvalutát még soha nem hamisították sikeresen a II. világháborúig, az Bank of England “kissé önelégült volt a jegyzetek kialakításával és azok előállításával kapcsolatban”.

Az Andreas művelet

Miután Hitler zöld utat biztosított Heydrich-nek, azonnal felállították a hamisító egységet a Unternehmen Andreas ( Andreas művelet ) lebonyolítására. Heydrich utasította az embereit, hogy ez nem a szokásos értelemben vett hamisítás, hanem engedélyezett másolat készítés. A bankjegyeknek olyan tökéletes másolatnak kell lenniük az eredetiről, hogy a legtapasztaltabb bankjegy-szakértők se tudják megkülönböztetni azokat. 1940 elején a hamisító egységet Berlinben hozták létre az OSZK műszaki osztályán belül Sicherheitsdienst ( SD ), élén Alfred Naujocks, aki jelentősebb karriert futott be a  Schutzstaffel-nél ( SS ), részt vett a “Gleiwitz-esemény, hamis zászló” támadásban. A napi operatív irányítás a Naujocks technikai igazgatójának, Albert Langer matematikus és kódtörőnek volt a feladata. A három szakaszra bontották a feladatokat: azonos papír készítése, azonos előkészítése nyomólemezek a brit jegyzetekhez, és a brit sorozatszámozási rendszer másolása.

A németek úgy döntöttek, hogy a legnagyobb forgalomban lévő bankjegyekre, az 5 fontra koncentrálnak. A brit papírpénzek mintáit elemzés céljából elküldték a műszaki főiskoláknak, amelyek visszajelezték, hogy “rongypapírról” van szó, cellulóz hozzáadásával. Naujocks és Langer rájöttek, hogy a papírt kézzel kell készíteni.Az első minták színe eltért az eredetitől; a németek új papírt teszteltek. A tesztek után a Hahnemühle papírgyár segített tökéletesíteni a technikát, mire sikerült elérni, hogy a  hamis és az eredeti bankjegyek színei megegyeztek. Amikor a kezdeti papírmintákat előállították, egy spechthauseni gyárban normál fényben azonosak voltak a brit bankjegyekkel, de ultraibolya fényben könnyű volt felismerni, hogy hamisítványok az eredetihez képest. Langer feltételezte, hogy ez a papír készítéséhez használt víz kémiai összetétele és a tinta miatt van. Megismételte a brit víz kémiai egyensúlyának vizsgálatát, hogy a színek tökéletesen megegyezzenek.

Az alfanumerikus soros megnevezés kódolt elrendezésének törése érdekében Langer banki szakértőkkel dolgozott együtt, és megvizsgálta az előző 20 év pénznemének nyilvántartását a helyes sorrend megismétlése érdekében. Az Andreas hadművelet nem vezetett nyilvántartást, és az sem ismert, hogy a németek hogyan azonosították a helyes szekvenciákat. A metszetlemezeken dolgozó német metszők megpróbálták reprodukálni Britannia metszetét, amelyet “Véres Britannia” -nak becéztek, mert olyan nehéz volt. Hét hónap elteltével a hamisítók befejezték a szerintük tökéletes példányt, bár utólagos vélemények szerint a szem köröl továbbra is felfedezhetők eltérések. 1940 végén  Naujockst eltávolították tisztségéből, miután vitába keveredett Heydrich-el.  A hamisító egység 1942 elejéig folytatta a tevékenységét, Langer vezetése alatt, mikor is bezárt ( ismeretlen okok miatt ). Az egység  18 hónap alatt mintegy 3 millió font hamis bakjegyet termelt. Az Andreas művelet során előállított pénznem nagy részét soha nem használták fel.

A Bernhard művelet

Nos amit eddig olvastál, az mind csak előzmény 🙂 Ebben a pillanatban úgy tűnt, felesleges munkát végzet az egység, azonban “váratlanul” a projekt mögé állt ( 1942, július ) egy magas rangú náci vezető, Heinrich Himmler ( az akkori Németország egyik legbefolyásosabb embere, a holokauszt fő irányítója ). Ha mai példával szeretnék élni, olyan volt ez, mintha Mészáros Lőrinc neve megjelenne az új tulajdonosok között. Ez önmagában garancia a sikerre, hisz politikai hátszele, befolyása, mérhetetlen előnyökhöz juttatja majd az adott projektet.

Míg az eredeti terv a brit gazdaság összeomlását kívánta elérni azáltal, hogy a bankjegyeket az Egyesült Királyság fölé viszik, és ledobják, Himmler új szándéka az volt, hogy a hamis pénzt a német hírszerzési műveletek finanszírozására használják fel, az eredeti célokat sem figyelmen kívül hagyva. A Himmler irányítása alatt álló biztonsági szolgálatokat rosszul finanszírozták, és a hamis pénzeszközöket a bevételek pénzügyi hiányainak fedezésére használták volna. Egy SS őrnagy Bernhard Krüger kapta az új megbízást, aki leváltotta Naujockst; és átvette az Andreas művelet által naponta használt irodákat, összegyűjtötte a rézmetszeteket és a gépeket, bár a vízjelek készítéséhez használt huzalgépek egy része meghajlott, és a már 1939-ben felmerül ötlet alapján, zsidókat vontak be a terv megvalósításába. A Sachsenhausen-i koncentrációs táborban, a a 18. és 19. tömbben állították fel a gépeket ( Európa legjobban felszerelt pénzjegynyomdája volt ekkor ), amiket a tábor többi részétől további szögesdrót-kerítésekkel különítették el. A külön őrséget az SS Totenkopfverbände egység biztosította.

Bernhard Krueger fiatal SS-tisztként ( balra ), és a háború után a britek által készített felvételen. Fotó forrása: Brit Nemzeti Levéltár

Krüger több más koncentrációs táborba ellátogatott, hogy összegyűjtse  a szükséges embereket, kiválasztva azokat a vázlatkészítés, a metszet, a nyomtatás és a banki készségek terén. 1942 szeptemberében a Bernhard művelet első 26 foglya megérkezett Sachsenhausenbe;  80 további érkezett decemberben. Amikor Krüger találkozott velük, hivatalos és udvarias formában szólt hozzájuk  “Sie, nem pedig a megalázóbb du, amelyet általában akkor használtak, amikor a nácik beszéltek egy zsidóval”. A később kiválasztott foglyok közül többen arról számoltak be, hogy Krüger külön-külön is elbeszélgetett mindenkivel, és udvariasan és jó modorral bánt velük. A foglyokat cigarettával, újságokkal, extra adag étellel és rádióval is ellátta. A foglyoknak volt egy ping-pong asztaluk is, és gyakran játszottak az őrökkel és egymással; amatőr színházi estek is zajlottak, amelyeket a foglyok rendeztek, őrök és hamisítók vegyes hallgatósággal; Krüger pedig gyakran zenészeket is hívott az ilyen estékre.

A nyomdagépeket decemberben érkeztek, havonta 12 000 bankjegypapír lap érkezett Hahnemühle-ből; amelyek elég nagyok voltak ahhoz, hogy minden lapra négy jegyzetet nyomtathassanak. A hamis bankjegyek gyártása 1943 januárjában kezdődött;  egy évbe telt, mire a termelés visszaállt az Andreas művelet során elért szintekre. A folyamat minden szakaszát az egyik fogoly felügyelte, a mindennapi műveleteket Oscar Stein irányította. Volt irodavezető és könyvelő. Két tizenkét órás műszak biztosította a folyamatos gyártást, mintegy 140 fogoly dolgozott folyamatosan. A kinyomtatott lapokat, amelyek mindegyike négy jegyzetet tartalmazott, acél vonalzóval  vágtak; az éleket érdesítették, hogy a hamisítványok még jobban hasonlítsanak az eredeti példányokra.  A művelet 1943 közepe és 1944 közepe között tetőzött, havonta körülbelül 65 000 db bankjegy készült.

A nácik által gyártott hamis ötfontos bankjegy. Még egy szakértőnek is szinte lehetetlen megkülönböztetni a kiváló minőségű Bernhard-hamisítványt a valódi bankjegytől. ( Colin Narbeth & Son, London )

A jegyzetek “öregbítéséhez”, hogy használtabbnak tűnjenek, 40-50 fogoly állt két oszlopban, és órákon át adták  egymás kezébe a bankjegyeket, hogy felhalmozódjanak a szennyeződések, az izzadság és hogy általános kopások keletkezzenek. A foglyok egy része összecsukta és szétnyitotta a bankjegyeket, mások pedig a sarkokat hajtogatták el. A pénzeket olykor kötegekbe csomagolták, pont úgy ahogy a britek tennék, és a kötegeket összefogó papírszalagok, és jelzések pontos hamisítására is ügyeltek. Nem egyszerűen lemásolták a bankjegyeket, hanem le is utánozták a készítés teljes, eredetileg is használt technológiáját, így az eredetihez megtévesztésig hasonló rajzolatot, vízjeles papírt voltak képesek előállítani, sőt egy bonyolult titkosszolgálati akció során megszerezték a Bank of England sorszámgeneráló algoritmusát, így valódi sorszámokat tudtak előállítani. Gondosan figyeltek a nyomtatási hibák lemásolására is, pl. az 5 fontosok egyik szériáján a sorszámnyomtató egyik hengere gyengébben nyomott, ezt is leutánozták.

A hamisítványok esetén négy fokozatot vezették be: az 1. fokozat volt a legmagasabb minőségű, amelyet semleges országokban és a náci kémek használtak; a 2. osztályt az együttműködők fizetésére kellett használni; a 3. osztály azoknak a jegyzeteknek szólt, amelyeket valószínűleg el kellett dobni Nagy-Britannia felett; A 4. osztály túl hibás volt ahhoz, hogy felhasználható legyen, és megsemmisítették.  A náci hatóságok annyira elégedettek voltak a művelet eredményeivel, hogy tizenkét rabot, akik közül három zsidó volt, Háborús érdeméremmel, míg az őrök közül hatot a Háborús érdemkereszt, 2. fokozatával tüntettek ki. 1944 májusában Ernst Kaltenbrunner, egy SS Obergruppenführer ( általános ) a Reichssicherheitshauptamt ( Reichi Főbiztonsági Hivatal; RSHA ) elrendelte, hogy a hamisító egység kezdje meg a hamis amerikai dollár előállítását. A bankjegyeken szereplő minták sokkal összetettebbek voltak, mint a brit valutaé, és problémákat okozott a hamisítók számára. További kihívásokkal szembesültek a papírral kapcsolatban, amely apró selyemszálakat tartalmazott, és a intaglió nyomtatási folyamat, amely apró “gerinceket” adott a papírhoz.

A foglyok rájöttek, hogy ha sikerül teljes mértékben hamisítaniuk a dollárt, életüket már nem védi meg az általuk végzett munka, ezért amennyire csak tudták, lelassították a munkát. Az újságíró, Lawrence Malkin, aki a Bernhard hadművelet történetéről állított össze könyvet, azt írja, hogy a foglyok ezt Krüger hallgatólagos jóváhagyásával “kezdték el”, akinek frontvonalbeli kötelessége lett volna, ha a Bernhard művelet befejeződik ( De ő nem szeretett volna fronton harcolni ). 1944 augusztusában Salomon Smolianoff-ot, az elítélt hamisítót felvették a sachsenhauseni “fejlesztési” csapatba, hogy segítsék az amerikai dollár hamisításának folyamatát, bár a font jegyek minőség ellenőrzésében is segítséget nyújtott. Az akkor a műveleten dolgozó zsidó foglyok panaszkodtak Krügernek, hogy egy általuk is bűnözőnek tekintett emberrel kell dolgozniuk, ezért Salomon saját szobát kapott, ahol aludni tudott. 1944 végére a foglyok sikerült hamisítani a fordított A 100 dolláros bankjegyből húsz mintát  – sorozatszám nélkül, amelynek algoritmusát még vizsgálták – és megmutatták Himmlernek és banki szakértőknek. A metszet és a nyomtatás színvonalát kiválónak tartották, bár a felhasznált papír technikailag alacsonyabb minőségű volt, mint az eredeti  bankjegyeké.

A hamis bankjegyek felhasználása

A Luftwaffe 1943-ra, már csak árnyéka volt önmagának, az eredeti tervet, a hamisítványok Angliára való ledobását már nem tudta volna hatékonyan elvégezni, ezért azok terjesztését másképp kellett megoldani. A hamis pénzt Sachsenhausenből a Schloss Labers-be szállították, amely az SS által üzemeltetett létesítmény volt Dél-Tirolban. Az “élén” Friedrich Schwend állt, aki már az  1930-as évek óta illegális pénzmosással foglakozott. Az ő feladata volt a hamis pénz bejuttatása a gazdaságba. Ügynök hálózatot hozott létre, akik különböző területen dolgoztak, ők voltak az úgynevezett “eladók”. Sok esetben zsidók voltak, szándékosan kiválasztva, mert kevesebb esély volt arra, hogy a hatóságok úgy ítéljék meg, hogy a náciknak ​​dolgoznak. Ügynökeit arról tájékoztatta, hogy a pénz a megszállt országok bankjaitól foglalták le, így jó ideig ők sem tudták, hogy hamisítványok.

Schwend két feladatot kapott: a hamis pénz valódi pénzre cserélését Svájci frankra vagy Amerikai dollárra, valamint segítséget nyújtani a különleges műveletek finanszírozásához, ideértve a vásárlást is a fekete piacokon a Jugoszláv partizánoktól, majd az így szerzett eszközök Délkelet-Európai náci-párti csoportokhoz való eljuttatása. Ő fizette továbbá ( hamis bankjegyekkel ) a török ​​ügynököt Elyesa Bazna-t  ( Cicero nevű kód ) aki a brit nagykövettől próbált információkat szerezni Ankara-ban. Hamis bankjegyekkel fizettek az  ( 100 000 fontot ) olasz vezető kiszabadítását segítő információkért is (  Benito Mussolini, Gran Sasso rajtaütés 1943 szeptemberében ).


Tudtad? ( történelmi érdekességek )

Vladimir Pravik volt az egyik első tűzoltó, aki 1986. április 26-án elérte a csernobili atomerőművet. A sugárzás olyan erős volt, hogy a szeme színét barnáról kékre változtatta. A radioaktív katasztrófa első reagálóinak többségéhez hasonlóan Vladimir 15 nappal később meghalt súlyos sugármérgezésben.

Miért okozott volna ez a brit gazdaságnak problémát? Az eredeti elképzelés szerint, ha sikerült volna kritikus mennyiséggel elárasztani a brit szigeteket, és úgy általában a világot hamis fonttal, vagyis a pénzmennyiséget kritikus szintre emelni, az inflációt, jobb esetben ( német szempontból nézve ) hiperinflációt okozott volna Angliában. A művelet során, olyan mennyiség került forgalomba, hogy az már fel is tűnt a nemzetközi piacoknak, és a brit font vesztett az értékéből, és esély volt egy bizalmi válságra irányába, amit azonban végül sikerült megúsznia. Mindezt annak ellenére, hogy egyes becslések szerint, volt olyan pillanat, amikor több hamis legyártott bankjegy létezett, mint amennyit összesen a Bank of England trezorjaiban őriztek. Ezzel a Bernhard hadművelet, a világ valaha volt legnagyobb hamisítási művelete címének birtokosa lett. Sem addig, sem azóta nem sikerült ezt a szervezettséget, és legyártott hamisítvány mennyiséget ( hasonlóan jó minőségben mint az eredeti ) túlszárnyalnia senkinek.

A háború utolsó szakasza, a Bernhard hadművelet vége

1945 február vége és március eleje között a a szövetséges seregek előrenyomulása miatt, a sachsenhauseni bankjegyek gyártása megszűnt. A felszerelést és a kellékeket a foglyokkal együtt átszállították a Mauthausen-Gusen koncentrációs táborba Ausztriába ( március 12-én ) Röviddel ezután Krüger újabb “költözést” szervezett a Redl-Zipf alagutakba ( Közép-Ausztria, itt fejlesztették a V-2 rakétarendszereket ), ahol újra kellett volna indítaniuk a gyártást. A termelés újrakezdésére vonatkozó utasítást azonban hamarosan visszavonták, és a foglyokat arra utasították, hogy semmisítsék meg a náluk lévő gépeket, és hamis pénzmennyiségét. Amit a rabok végül nem semmisítettek meg, azt a nyomdai felszereléssel együtt teherautókra pakolták, és a  Toplitz és Grundlsee tavakba süllyesztették.

Május elején a Bernhard hadműveletet  hivatalosan is véget ért, és a foglyokat a barlangokból a közeli Ebensee koncentrációs táborba szállították. Három csoportra osztották őket, egy teherautóval szállították őket a táborba és majd vissza a többiekért. Kiadtak egy parancsot, hogy a foglyokat meg kell ölni, de csak miután mind a 3 csoport megérkezik Ebensee-be. A teherautó az első két csoportot a táborba szállította, ahol a férfiak a tábori lakosságtól elkülönítve voltak elhelyezve. A harmadik úton a jármű meghibásodott, miután felvette a foglyok utolsó csoportját; így az utolsó csoportba tartozó férfiak gyalog jutottak el a táborba, amely két napig tartott. Mivel a parancs úgy szólt, hogy a foglyokat együtt kell kivégezni, az első két csoportot biztonságban tartották, hogy kivárják társaikat. A harmadik csoport késése és az előrenyomuló szövetséges hadsereg közvetlen közelsége miatt, május 5-én az első két csoportot “összeengedték” a többi fogollyal, és SS-őreik elmenekültek. Aznap délután a harmadik csoport is megérkezett a táborba. Amikor az őrök megtudták, mi történt az első két csoporttal, rabjaikat ők is a többi fogoly közé engedték, majd elmenekültek. Az amerikaiak másnap megérkeztek és felszabadították a tábort. 

A Bernhard művelet során kinyomtatott bankjegyek számának és értékének becslése összesen 132 610 945 fonttól ( ebből 10 368 445 fontot küldött az RHSA központi irodájához ),  300 millió fontig terjed ( ebből kb.:125 millió font volt használható bankjegy ).

Érdekesség: Valójában, Franklin D. Roosevelt ( az Egyesült Államok elnöke ) is eljátszott az ellenséges valuta hamisításának gondolatával, de tanácsadói  ezt elutasították, és lebeszélték róla.

Mi lett Krügerrel, a többiekkel, és az elrejtett pénzzel?

Krüger 1946 novemberéig rejtőzött otthonában, amikor feladta magát a Brit hatóságoknak. Az ellenség pénznemének hamisítását nem tekintették háborús bűntettnek, ezért ellene nem kellett vádat emelni. 1947 elejéig tartották fogva, amikor átadták a franciáknak, akik megpróbálták rávenni, hogy hamisítson útleveleket nekik, de ő nem volt hajlandó erre. 1948 novemberében engedték szabadon, miután a hamisításban részt vett foglyok közül, többen igazolták, hogy ő neki köszönhetik a megmenekülésüket.

Schwend vagyont gyűjtött össze a Bernhard műveletből. Az amerikai erők 1945 júniusában fogták el, és megpróbálták a segítségét kérni, egy németországi elhárító hálózat (  Gehlen Szervezet. ) létrehozásában. Elfogadta az ajánlatot, azonban mindezt csak azért, hogy elszökhessen. Miután lebukott hogy “szabotálni” készül a hálózatot, sikerült Peruba menekülnie. Peruban rendszeresen a perui hírszerzés informátorként tevékenykedett, azonban pénzcsempészetért és államtitkok eladása miatt letartóztatták. Kétéves börtönbüntetése után Nyugat-Németországba deportálták, ahol háborús bűnök elkövetésének vádjával, 1979-ben bíróság elé állították ahol felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Érdekesség:  Hogyan különböztessünk meg egy valódi és egy Bernhard bankjegyet? A hamisítványok vagy Catterns vagy Peppiatt aláírásúak és 30-as évekbeli dátumokat viselő bankók másolatai. Az alábbi képek forrása: banknotes.blog.hu, A Bernhard művelet

 

A rajzolat és a vízjel is tartalmaz nagyítóval látható különbségeket.

A Britannia-nyomat nagyításban felismerhető különbségeket hordoz, elsősorban a jobb szem szembetűnő, de vannak más különbségek is. Ezekről a különbségekről a készítők is tudtak, néhányuk állítása szerint szándékosak is voltak, az mindenesetre világosnak tűnik, hogy szükség esetén könnyen korrigálhatták volna őket.

A Toplitz-tó több nagyszabású kutatás helyszíne volt. 1958/59-ban egy expedíció több részletben megtalálta a Bernhard hadművelet során előállított hamis pénzét, valamint egy könyvet, amely részletesen bemutatta a Bank of England számozási rendszerét.

1959-ben rengeteg hamis pénzt találtak a tóban. Fotó: Keystone / Getty Images Hungary

A tóban egy búvár 1963-ban bekövetkezett halálát követően   ( a két merülő búvár közül az egyik “egy volt náci titkos ügynök, és német üzletember volt” ) – az osztrák kormány egy hónapig vállalt kötelezettséget a tó átkutatására, amelynek során további, több  doboz bankjegy került elő. Majd merülési tilalmat rendeltek el. ( 2005-ig ) Összesen egyébként 14 búvár vesztette életét a Toplitz-tóban. A tiltás elsősorban ennek a veszélynek szólt, nem csak a “titkok” megőrzésének. A tó helyenként 20 méternél is mélyebb, és rendkívül hideg. Csak profi búvárok tudnak benne biztonságosan merülni. Jóval később, a zoológus Hans Fricke a Max Planck Intézet, akik több éven át a tó fenekén kutatták a ritka vízi élővilágot, bukkantak újabb nyomokra. 1989-ben egy mini tengeralattjáróval elvitték Krügert ( ebben az évben hunyt el ) az egyik felfedező útjukra. 2005 után feloldották a merülési tilalmat, azonban olyan szinten megindult az ismételt náci kincsek utáni keresés, hogy további 99 évre meghosszabbították azt. Napjainkban csak az merülhet, aki képes 3D-s térképet készíteni a tó fenekéről, bizonyítva azt, hogy a merülés helyén nem található semmilyen nácikhoz köthető tárgy, emlék, vagy kincs 🙂 Nos ezt még senki sem bizonyította 100%-ig hitelesen, ezért a mai napig élnek a tó környékén a legendák, és mai napig illegális merülésekkel kutatják a feltételezett további náci kincsek, leletek lelőhelyét.

1963-ban bevezették a merülési tilalmat, amit szigorúan ellenőriztek is. Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A bankjegyek minőségét látva az egyik banktisztviselő a “valaha látott legveszélyesebbnek” minősítette őket. Megközelítőleg 15–20 millió font értékű hamis bankjegye volt általános forgalomban a háború végén. A háború során a brit titkosszolgálat sejtette, tudott a hamisítási műveletről, majd a tényleges lelepleződésre 1943-ban került sor, és meglepő módon a valódi sorszámok buktatták le a németeket. A Bank of England minden egyes bankjegyet sorszám szerint tartott nyilván a saját könyvelésében, mivel ezek a bank kötelezettségeit megtestesítő papírok voltak. Egy “szerencsés” banktisztviselő 1943-ban egy olyan sorszámú bankóra bukkant, amit a könyvelés szerint már bevontak, mert az megrongálódott. A további ellenőrzés során kiderült, hogy ez valóban így van, ekkor döbbentek rá arra, hogy egy majdnem tökéletes hamisítvánnyal állnak szemben. Ezért 1943 áprilisában a Bank of England abbahagyta az összes 10 font vagy annál magasabb címletű bankjegy kibocsátását, annak érdekében, hogy megelőzzék a pénzmennyiség növekedésének ütemét. A második világháború végén a hamis bankjegyek tovább terjedtek Nagy-Britanniában, vagyis a Bernhard művelet akár sikeresnek is mondható, bár gazdasági, pénzügyi fennakadásokat nem okozott. 1957 februárjában pedig új £ 5 bankjegyet bocsátottak ki; a kék jegyzetet mindkét oldalra nyomtatták, és a biztonság érdekében “finom színváltozásokra és részletes gépi metszetekre támaszkodtak”. Más címleteket is bevezettek: a 10 fontot 1964 februárjában, a 20 fontot 1970 júliusában és az 50 fontot 1981 márciusában.

Érdekesség:Tilhas Tizig Gesheften, a brit hadseregből alakult kis csoport Zsidó dandár, hamis font készletet kapott Jaacov Levytől, Schwend egyik volt pénzmosó ügynökétől. A hamis bankjegyeket berendezések vásárlására és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek eljuttatására használták fel Palesztinában, dacolva a terület brit blokádjával.

A volt foglyok számos emlékiratot tettek közzé, amelyek között szerepel az 1949-es norvég beszámoló Falskmynter i blokk 19 által Moritz Nachtstern [nem ], és Des Teufels Werkstatt, Adolf Burger 1983-as német nyelvű beszámolója. Mindkét művet lefordították angolra; a műveletről több könyv is megjelent. 1981-ben a  Schulz közlegényt, a Bernhard művelet kitalált változatát sugározták a BBC-ben mint vígjáték-dráma. A televíziós sorozatban szerepelt Michael Elphick és Ian Richardson. 2007-ben Burger emlékiratait vették alapul egy filmadaptációhoz, A hamisítók ( Die Fälscher ), amely Salomon Smolianoff történetét meséli el, amely Smolianoff és Burger életén alapszik. A film megnyerte az Oscar-díj a legjobb idegen nyelvű filmért kategóriát a 80. Oscar-díj gálán ( 2007,  A díjátadó ünnepségre 2008. február 24-én került sor ).

A Bank of England az összes visszavont bankjegyet beváltja az aktuális pénznemre a bankjegyen feltüntetett névértékkel megegyezően, kivéve a hamis pénzeket. Ez azt hiszem érthető, és logikus. Azonban ha valakinek birtokában lenne egy a Bernhard hadművelet során hamisított bankjegy, ezen ne bánkódjon, mivel aukciókon, sokkal többé lehet eladni őket, mint annak idején a forgalomban értek, vagy bizonyos ideig teljesen értéktelennek számítottak. Konkrétan a gyűjtök körében keresett, történelmi narratívával rendelkező bankjegyeknek számítanak. A legtöbb példány azonban a tó fenekéről származik, amik sok esetben ugyan légmentes fóliába vannak csomagolva, de még így is idővel teljesen megszáradnak, és széttöredeznek. A legkeresettebb példányok a teljesen “száraz”, “forgalomból” visszamaradt hamisítványok.

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?


Legfrissebb bejegyzések