A pénz mindennapi életünk része, mégis kevesen gondolnak bele, miért éppen zöld színűek az amerikai bankjegyek. A kérdés elsőre apróságnak tűnik, pedig a válasz egy több mint másfél évszázados történelmi és technikai folyamatban rejlik. Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának és a Bureau of Engraving and Printing ( azaz a bankjegyek tervezéséért és nyomtatásáért felelős hivatal ) kutatásai nyomán kiderült, hogy a zöld árnyalat nem véletlen – a döntés mögött praktikus, pszichológiai és biztonsági szempontok egyaránt meghúzódnak.
A ma ismert, kisebb méretű bankjegyeket 1929-ben vezették be, amikor a kormány egységesítette az amerikai papírpénz formátumát és méreteit. Ekkor döntöttek a zöld pigment használata mellett, mivel az nagy mennyiségben, olcsón és tartós minőségben volt elérhető. A zöld festék ellenállt a kémiai és fizikai változásoknak, nehezen fakult, és nehezen volt hamisítható. Emellett a pszichológiai kutatások szerint a zöld színt az emberek a stabilitással, a biztonsággal és az állami hitelességgel azonosították – vagyis tökéletesen illett a pénzhez, mint a gazdasági bizalom szimbólumához. A Bureau of Engraving and Printing fokozatosan vette át a bankjegynyomtatás teljes folyamatát a polgárháború után, és ekkor született meg az úgynevezett „patent green” védett festék, amely kizárólag a kormány tulajdonában volt. Ez a különleges tinta nem fakult, nem bomlott le, és védelmet nyújtott a hamisítók ellen. A zöld szín azonban már korábban, a 19. század közepén is megjelent az amerikai papírpénzeken. Az Amerikai Polgárháború idején, amikor a kormány hatalmas összegeket próbált előteremteni a hadsereg finanszírozására, az Egyesült Államok először bocsátott ki új, országos érvényű bankjegyeket – ezek voltak az úgynevezett „greenback”-ek, vagyis „zöldhátúak”. A választás tudatos volt: a fekete-fehér fotózás korában a zöld festékkel nehezebb volt színesen reprodukálni a részleteket, így ez a szín a hamisítás elleni védelem egyik formája lett.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| 1816-ban nem volt nyár a Földön. A "Dido building Carthage" című William Turner festményen egy szokatlanul ragyogó Napot láthatunk. talán a művész így próbálta meg ábráozlni az indonéz Tambora vulkán kitörése miatt keletkező szokatlan fényhatásokat. 1815 áprilisában szokatlan természeti katasztrófa következett be a Földön: a Tambora vulkán kitörése annyi gázt és hamut lövellt a légkörbe, ami éghajlatváltozást okozott az egész bolygón. 1816-ot ezért nyár nélküli évnek nevezik, és a mai napig ez volt a leghidegebb év az emberiség történelme során, amióta csak dokumentáljuk az időjárási megfigyeléseket. A hőmérséklet világszerte csökkent, ami hatalmas terméskiesést, állatpusztulást és globális élelmiszerhiányt okozott. A tudósok szerint az abnormális hideg oka az 1815-ös indonéz vulkánkitörés, valamint számos más nagyobb kitörés volt 1808 és 1814 között. A légkörben felhalmozódott jelentős mennyiségű hamu következtében kevesebb napfény jutott át a sztratoszférán. Több hónapba telt, mire a hamu teljesen szétterjedt a Föld légkörében, így az 1815-ben bekövetkezett hatalmas kitörés hatása ebben az évben még nem is volt igazán észlelhető Európában, 1816 márciusában azonban már annál inkább, amikor nem érkezett a tavasz, hanem továbbra is szokatlanul télies maradt a hőmérséklet. Áprilisban és májusban rengeteg hó, eső és jégeső esett, júniusban és júliusban pedig nulla fok alatti hőmérsékletek voltak az Egyesült Államokban: New Yorkban és New Englandben a hó is esett. Németországot szokatlanul erős viharok sújtották ebben az évben, sok folyó kiöntött, Svájcban pedig az év minden hónapjában esett a hó. |
Egyesült Államok Szövetségi Tartalékbankja, Chicago, 100 dollár, 1929 ( A kép forrása: katzauction.com )
A „greenback” ( szó szerint: zöld hátú ) elnevezés onnan származik, hogy az amerikai bankjegyek hátoldala volt zöld színű – nem az eleje. Amikor a kifejezés a 19. század közepén, a Polgárháború idején megszületett, az új amerikai papírpénzek hátlapját különleges zöld tintával nyomtatták, hogy megnehezítsék a hamisítást. A bankjegy előoldala fekete-fehér volt ( fekete nyomással a portré és a feliratok ), a hátlap pedig élénk zöld – innen jött a név: „greenback” = zöld hátlapú pénz. Később a szó jelentése kiszélesedett, és magát az amerikai dollárt kezdték így hívni, függetlenül a konkrét árnyalattól vagy a hátoldal színétől.
De a papírpénz története még régebbre nyúlik vissza. Már az amerikai függetlenségi háború idején, a Kontinentális Kongresszus is bocsátott ki saját papírpénzt, amely világosbarna volt, és fekete nyomattal díszítették. Ezek a „kontinentális dollárok” selyemrostokkal és halhólyagból készült áttetsző réteggel kevert anyagból készültek – egy korai kísérlet volt ez a hamisítás megakadályozására. A modern kor bankjegyei ugyan már nem egyhangúan zöldek: a tízdolláros ma például sárgás és narancsos árnyalatokat is kapott, a százdolláros pedig aranyos-bronzos csillogással bővült, hogy még nehezebb legyen lemásolni. A látványos részletek és a színes biztonsági elemek ellenére azonban a legtöbb amerikai bankjegy továbbra is a zöld szín dominanciáját őrzi. Ennek oka egyszerű: a Pénzügyminisztérium szerint nincs ésszerű ok a változtatásra – a zöld ugyanis már szorosan összefonódott az amerikai pénz fogalmával.
Sok külföldi megjegyzi, hogy az amerikai pénz nem olyan színes vagy művészi, mint más országok bankjegyei. De éppen ez az egyszerűség és egységesség tette a „greenback”-et, a zöld dollárt, a stabilitás és az amerikai gazdasági erő szimbólumává. A zöld árnyalat ma már nem csupán festék a papíron, hanem a pénzügyi bizalom, a tartósság és a nemzeti identitás jelképe. Legközelebb, amikor egy dollárt tartasz a kezedben, gondolj arra, hogy a színe több mint másfél évszázad történetét hordozza – egy olyan korszakot, amikor a zöld a bizalom színe lett.
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?