Az első világháború utáni évek Európája a nélkülözés, a bizonytalanság és a nyomor korszaka volt. A háború nemcsak a frontokon szedte áldozatait, hanem a hátországban is: milliók éheztek, betegedtek meg, vesztették el otthonukat és szeretteiket. A legkiszolgáltatottabb helyzetbe a gyermekek kerültek, akik árván, félárván vagy legyengülten próbálták túlélni a békének nevezett új valóságot. Ekkor született meg az a nemes és példátlan kezdeményezés, amelyet ma „gyermekmentő vonatok” néven ismerünk. Az akció több mint tíz éven át működött, és mintegy hatvanezer magyar gyermek sorsát változtatta meg – legalább néhány hónapra, sok esetben pedig egy egész életre.
A kezdetek – Európa romjai között
1919-ben, a háború borzalmai után, Genfben megalakult a Nemzetközi Gyermekmentő Szövetség ( Save the Children Fund ), amelynek célja az volt, hogy az éhező, beteg, hajléktalan gyermekek számára nemzetközi segítséget szervezzen. Magyarországot a Országos Gyermekvédő Liga képviselte, amely kulcsszerepet játszott a későbbi program megszervezésében. Az ország helyzete tragikus volt: az Osztrák–Magyar Monarchia szétesése, a területvesztések, a polgárháborús állapotok és az élelmiszerhiány következtében emberek haltak éhen az utcán. A nélkülözés a gyermekeket sújtotta leginkább. Sokuk apja elesett a fronton, anyjuk kétségbeesetten próbálta eltartani a családot, miközben a gyógyszer, ruha és tüzelő is hiánycikk volt.
Az első világháború idején és közvetlenül utána elsősorban a városi gyerekek szorultak segítségre, hiszen a háború és az iparosodás súlyos következményei leginkább a nagyvárosokat sújtották. A XIX. század végétől a „város” fogalma egyet jelentett a túlnépesedéssel, az élelmiszerhiánnyal, a rossz higiéniai viszonyokkal és az egészségtelen ipari környezettel. A háború csak tovább mélyítette ezeket a problémákat, és különösen a gyermekek szenvedtek az éhezéstől. A segélyakciók keretében a gyerekek orvosi vizsgálaton estek át: fizikai állapotuk és testsúlyuk alapján döntötték el, kik szorulnak sürgős ellátásra. A legyengült, de nem súlyosan beteg gyermekeket ideálisnak tartották a vidéki vagy tengerparti regeneráló programokra. Az akciók célja nem csupán az éhező gyermekek etetése volt, hanem orvosi ellátásuk biztosítása, illetve az árvák és félárvák elhelyezése nevelőcsaládoknál vagy állami otthonokban.
„A toborzóbizottság előtt”; „A testsúly mérése”, Budapest 1918.
A Wohlfahrtswerk ( szociális jóléti szervezet ) a háború utolsó két nyarán nagyszabású nyári gyermekmentő akciót szervezett. Ennek keretében a Monarchia városaiból több ezer gyermeket küldtek vidékre vagy tengerpartra, hogy pihenhessenek és megerősödjenek. Az 1917-ben indult „Kinder aufs Land” ( „Gyerekeket vidékre” ) és „Kind zu Gast” ( „Gyermek vendégségben” ) elnevezésű programok révén ezrek utazhattak el néhány hétre a falusi környezetbe. A Magyar Királyság vidéki területei – különösen Békés, Gyula és Nagyvárad – népszerű célpontok voltak az ipari Német-Ausztria és Csehország városaiból érkező gyermekek számára. Egy kísérő, Hugo Wagner visszaemlékezéseiben megörökítette, milyen megdöbbenéssel tapasztalták a gyerekek a magyar vidék viszonylagos bőségét. Egy kisfiú például, aki egy távoli tanyán betegeskedett, nem akart hazamenni, mert megígérték neki, hogy tíz kilogramm lisztet vihet majd haza az édesanyjának. Wagner azt is leírta, hogy a magyar határőrök gyakran elkobozták a nevelőszülők által adott ajándékokat, például élelmiszert, sőt, olykor az ablakon is kidobták azokat a vonatokból. Ez a szigorú ellenőrzés az élelmiszerjegyek és a háború végi élelmiszerhiány miatt volt jellemző Magyarországon. Wagner tiltakozott a gyakorlat ellen, mondván, hogy kegyetlen dolog megfosztani a gyerekeket ettől a kis örömtől, hiszen az a „napfény” jelképe volt számukra, amit haza akartak vinni. Az elbeszélések rávilágítanak arra, hogy a Monarchia német területein sokkal súlyosabb volt az élelmiszerhiány, mint Magyarországon, ahol a vidéki régiók viszonylagos jólétben éltek. Ez az egyensúly azonban a háború végével és az élelmiszerimport blokádjának feloldásával gyorsan megváltozott. Mindezek ellenére a háború alatt a „gyermekvonatok” és hasonló akciók ideiglenes menedéket és reményt jelentettek a városi, nélkülöző gyerekek ezrei számára.
Ekkor született meg Hollandiában az az embert próbálóan egyszerű, mégis zseniális ötlet, hogy a bizonytalan segélyszállítmányok helyett magukat a gyerekeket hívják meg. A gondolat humanitárius és keresztény indíttatásból fakadt: ha a segítséget nem lehet eljuttatni Magyarországra, akkor a rászorulókat kell elvinni a segítséghez.
A gyermekmentő vonatok megszületése
1920. február 8-án a Keleti pályaudvarról elindult az első gyermekmentő vonat, rajta mintegy 600 magyar gyermekkel, főként Budapestről. A célállomás: Hollandia. A szervezés az Országos Gyermekvédő Liga kezében volt, a kezdeményezéshez hamarosan Belgium, Svájc, Nagy-Britannia és Svédország is csatlakozott. A programban részt vevő gyerekek alapos orvosi vizsgálaton estek át – a spanyolnátha és a tuberkulózis még ekkor is súlyos fenyegetést jelentett. A kiválasztottak főként éhező, legyengült, árva vagy félárva gyerekek voltak, akik négy hónapot tölthettek a befogadó családoknál. Ott bőséges ételt, meleget, szeretetet kaptak, és újra megtapasztalhatták, mit jelent gyermeknek lenni. Eleinte nehéz volt a szülők bizalmát megnyerni: sokan féltek elengedni gyermekeiket idegen országba. A pozitív hírek, a sajtóbeszámolók és a hazaküldött levelek azonban gyorsan eloszlatták az aggodalmat. A híres mondás szerint a magyar gyerekek „a tejjel-mézzel folyó országba” érkeztek – ahol „csokiból volt a kerítés”. Az akció annyira sikeres lett, hogy 1926-ra már a 100. gyermekvonat is útnak indult. A hivatalos program ezután fokozatosan leépült, de a kapcsolat nem szakadt meg: számos holland család saját költségén hívta vissza a magyar gyerekeket a következő években is. Sokuknak életre szóló barátság, sőt második család maradt Hollandiában.
Hollandiába induló magyar gyermekek a „gyermekvonaton”, a Keleti pályaudvaron. ( A kép forrása: BTM-Kiscelli Múzeum. Ltsz.: 13156-28 )
Két nép közötti barátság
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| 1992 májusában az olasz maffia egyik legnagyobb visszhangot kiváltó merénylete során 400 kilónyi robbanóanyagot rejtettek egy autópálya alá, amellyel meggyilkolták Giovanni Falcone vizsgálóbírót. |
A gyermekmentő vonatok nem csupán humanitárius akciót jelentettek, hanem páratlan kulturális hidat is a két ország között. A holland sajtó csodálattal írt a magyar gyermekek bátorságáról, a magyar lapok pedig hálával számoltak be Hollandia gazdagságáról, békéjéről és emberségéről. Magyarországon Vilma királynő tiszteletére még utcát is elneveztek Budapesten, a mai Városligeti fasort – ez is jelzi, milyen mély hatást gyakorolt a holland segítség a közvéleményre. A holland irodalom, művészet és kultúra iránt megnövekedett az érdeklődés, míg Hollandiában egyre több magyar művet fordítottak le.
Hollandiából hazatérő gyermekek a Keleti pályaudvaron ( 1921 ). A táblán látható szám azt a vagont jelöli, amelyben ezek a gyermekek utaztak. ( A kép forrása: BTM-Kiscelli Múzeum. Ltsz.: 13602-29 )
A statisztikák szerint mintegy 60 000 magyar gyermek utazott Nyugat-Európába: közülük 28 500 Hollandiába, 21 500 Belgiumba, 10 000 Svájcba, míg Nagy-Britanniába és Svédországba csak kisebb csoportok jutottak el. Körülbelül minden tizedik gyermek végül a nevelőszüleinél maradt – az örökbefogadás jogi formája ekkor még nem létezett, de sokszor élethosszig tartó kötelék alakult ki. A történetnek volt azonban fájdalmas oldala is: sok anya könnyezve engedte el gyermekét, tudva, hogy csak így biztosíthat számára jobb életet. Másokban lelki törést okozott az elválás, mégis: a legtöbben hálával emlékeztek vissza azokra a hónapokra, amikor végre nem éheztek, és újra szeretve érezték magukat.
A hágai Tasmanstraat iskolában tanuló, „gyermekvonattal” érkezett magyar gyermekek csoportja. A fényképen a magyar gyerekek és nevelőszüleik között egy magyar pap is látható, feltehetően dr. Knébel Miklós. ( A kép forrása: magánygyűjtemény, Tóth Mariska a hágai általános iskola magyar osztályának diákjaival )
A feledésbe merült hősiesség
A „gyermekmentő vonatok” története a XX. század egyik legmeghatóbb fejezete: egy olyan időszakban, amikor Európát még a gyűlölet, a háború és a revansvágy uralta, emberek tízezrei cselekedtek tisztán emberiességből. A hollandok önzetlen gesztusa és a magyarok hálája egy rövid időre baráti kötelékké forrasztotta a két nemzetet. Ez a kapcsolat a harmincas években, Hitler hatalomra jutása után fokozatosan megszakadt, majd a második világháború mindent elmosott. Ma már kevesen emlékeznek a gyermekmentő vonatokra, pedig ez az akció megmutatta, hogy a történelem legsötétebb óráiban is képes az emberiség a szolidaritásra, együttérzésre és valódi szeretetre. A zöldellő holland mezőkön játszó magyar gyermekek emléke ma is arról tanúskodik, hogy a segítség és az emberség határokon átívelő ereje örök.
Felhasznált forrás: journals.openedition.org, The “Other” Child Transports: World War I and the Temporary Displacement of Needy Children from Central Europe
A cikk írásába besegített: ChatGPT ( OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot )
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?