Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök Varsóban bocsánatot kért a második világháború során elkövetett német bűntettekért, a varsói felkelés 80. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen. Steinmeier hangsúlyozta, hogy a németek tisztában vannak történelmi felelősségükkel, és soha nem szabad elfelejteniük, amit elkövettek. Kiemelte, hogy a német és lengyel kormány között szoros párbeszéd folyik egy Berlini Német-Lengyel Ház létrehozásáról, amely a lengyel áldozatok emlékhelyeként szolgálna. Emellett több más intézkedés is folyamatban van, amelyek a német megszállás még élő áldozatainak szólnak.
A második világháborús német jóvátétel kérdése azonban továbbra is megoldatlan, noha az előző lengyel kormány 6,2 ezer milliárd zlotyra becsülte a háborús károkat, és kompenzációt követelt Németországtól. Donald Tusk, a jelenlegi lengyel miniszterelnök ugyanakkor korábban úgy nyilatkozott, hogy jogi szempontból ez az ügy már lezártnak tekinthető, de erkölcsi, pénzügyi elégtétel soha nem történt.
Steinmeier szövetségi elnök ( A kép forrása: © pa/dpa )
A megemlékezésen Andrzej Duda lengyel elnök is beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta, hogy a varsói felkelés Lengyelország függetlenségének erkölcsi alapját képezi. Duda kiemelte, hogy a mostani orosz-ukrán konfliktusra utalva azért találkoznak, hogy emlékeztessenek: soha többé ne történjen megszállás, legyen az német, szovjet, vagy orosz. Emlékeztetett arra is, hogy a szabad világ nem engedheti meg az újabb megszállást, mivel emlékszik a varsói felkelők hősiességére. A varsói felkelés 1944. augusztus 1-jétől október 3-ig tartott, és célja a német megszállók elleni küzdelem volt. A felkelők, bár a lakosság támogatta őket, végül alulmaradtak a németekkel szemben, mivel a közeledő szovjet csapatok Sztálin parancsára nem segítettek nekik. A felkelés során 18 ezer harcos halt meg, 180 ezer polgári áldozat volt, és a város jelentős részét a németek a földdel tették egyenlővé.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
Bábel tornya valóban létezett, de senki sem tudja, miért. A tudósok úgy vélik, hogy Bábel tornya nem csak egy mítosz. Legendáját összekötik az ókori Mezopotámiában lévő magas torony tempomok, az úgynevezett zikkuratok építésének hagyományával. Hogy ezeket az építményeket milyen célból hozták létre, azt máig nem tudni. A legmagasabb zikkurat Babilonban volt. Etemenankinak hívták, ami azt jelenti: "a ház, ahol az ég találkozik a földdel". A legenda szerint magassága elérte a 91 métert, de a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a szerkezet nem lehetett magasabb 66 méternél. |
Kapcsolódó tartalmak
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?