Ezt mondta Gömbös Gyula honvédelmi miniszter, a Graf Zeppelin-en ülve, 1931-ben : ” A repülőgépé a jövő, amelynek nagy előnyt biztosit a Zeppelinnel szemben az a körülmény, hogy… “

A budapestiek első ízben 1929. október 16-án pillanthatták meg a Zeppelint, amikor éjjel átrepült a főváros fölött. Egy évvel később, 1930-ban Görögországból tartott Németországba, miközben az ország nyugati része fölött áthaladt. Ezzel az eseménnyel a korabeli sajtó sokat foglalkozott, ez adta az ötletet egy magyarországi körrepülésre. A szervezések után 1931. március 29-én, vasárnap került sor a – Magyarország számára – nagy eseményre. A magyarországi látogatásra 1931. március 28-án este 11-kor indult a Graf Zeppelin Friedrichshafenből. A személyzeten kívül 12 utas tartózkodott a fedélzeten. Leszállás nélkül a München – Salzburg – Bécs útvonalon haladva, a Fertő-tónál léptek be a magyar légtérbe. Pápa, Tihany és Székesfehérvár érintésével érkeztek Csepelre.

“Keringünk a Balaton felett. Tetszik tudni – szabadkozik az egyik tiszt -, muszáj tölteni az időt, hogy túl korán ne kerüljünk Budapestre. Kérem – panaszkodik -, mindig úgy vagyunk mi ezzel, sose tudunk idejében megérkezni. Mindig korábban vagyunk ott, mint kellene. Így volt ez a földkörüli úton is.” Karinthy Frigyes az 1931. március 29-én, Friedrichshafenból Budapestre repült léghajó fedélzetéről tudósította “AZ EST” című politikai napilapot. Fenti sorait reggel fél hétkor rögzítette.

A leszállást március 29-én vasárnap reggel 8 órára időzítették. A korabeli sajtó szerint, addigra mintegy 30 ezer ember vonult ki a csepeli repülőtérre, amely a Weiss Manfréd Művek saját repülőtere volt. A Magyar Aero Szövetség Poppe Kornél nyugállományú őrnagy irányításával 250 utászkatonát vezényelt ki a helyszínre, hogy segítsék a léghajó leszállását és lehorgonyzását, a róla ledobott kötelekkel. Ezt a feladatot sikeresen megoldották – a havas záporokkal tarkított szélviharban – a magyar katonák és a léghajó kapitánya. A léghajón több neves személy is utazott, többek között Karinthy Frigyes, Horthy István és gr. Almássy László. Az első utas Karinthy Frigyes volt, aki lejött a léghajóból a sikeres földet érés után. Horthy Istvánt édesapja, Horthy Miklós kormányzó személyesen várta a repülőtéren.

Az utascsere után 30 utassal a fedélzetén, – köztük Gömbös Gyula honvédelmi miniszterrel és több újságíróval, – elindult Magyarországi körútjára a Graf Zeppelin. Az előre bejelentett útvonalat módosították a kedvezőtlen Dunántúli időjárás miatt, így rövid Budapest feletti repülés után észak-keletnek fordultak. Átrepültek a Mátra felett és Eger, valamint Mezőkövesd érintésével Miskolc fölé érkeztek. Innen déli irányban haladtak tovább Szentes és Hódmezővásárhely felé, majd Debrecen érintésével visszafordultak és a Jászság fölött elrepülve tértek vissza Csepelre a délutáni órákban. Újabb sikeres landolás és utascsere után a Graf Zeppelin visszaindult állomáshelyére Friedrichshafenbe, 14 utassal a fedélzetén. A Boden-tó partján fekvő német városba hajnali 3 óra 30 perckor érkeztek meg. – foglalja össze a Csepel Művek

Balra: Magyarország 1931. március 29. vasárnapi címlapja. Jobbra: a lap két nappal későbbi száma, benne Karinthy Frigyes pátoszos írása a Graf Zeppelin friedrichshafeni bázisáról.( A kép forrása: Arcanum )

Az alábbiakban pedig, egy a körutazáson részt vett újságíró riportja és a Zeppelin látogatás néhány emléke következik.

 

ZEPPELIN

HÓVIHARBAN

 

MAGYAR MIKLÓS

RIPORTJA

Magyar Gazdasági Szövetség kiadása.

Felelős kiadó: dr. Lányi Géza.

Ehrenfeld Miksa könyvnyomdája Budapest, VI., Szív-utca 4 j

 

Versenyfutás a Zeppelin-jegyért.

1931. március eleje. Az Autóklub titkársága jelenti, hogy a «Graf Zeppelin» március 28-án vagy 29-én Budapestre érkezik. Azok, akik Friedrichshafenből akarnak a Zeppelinen Budapestre utazni, már 26-án legyenek Friedrichshafenben. Azok pedig, akik a Zeppelinen Magyarország felett körutazást akarnak tenni, előre megválthatják jegyüket a Királyi Magyar Autó Club titkárságánál, személyenként 400.— pengőért.

A sajtóban előre hirdették az utazást, jegyet bárki vehetett ( Magyarság, 1931. március 25. 21. oldal )

Engem ez a közlés lázas izgalommal töltött el. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy a Graf Zeppelin magyarországi körutazásában én is részt vegyek Egyúttal mindjárt elfogott az az alaptalan aggodalom, hogy ha nem sietek, akkor erről a körutazásról lemaradok. Ezért minden habozás nélkül egyenesen az autóklubba rohantam és a klub kitűnő titkárát, Petrovitsot kerestem, akit az utazásra való előjegyzések vezetésével bíztak meg. Petrovits titkár úr nem tartózkodott a klubban. Erre én a klub jelenlévő funkcionáriusait kértem meg, hogy jegyigénylésemet szíveskedjenek okvetlenül bejelenteni. Készségesen meg is ígérték. Izgatottságomban kérésemet többször és nyomatékosan megismételtem, mosolyogva nyugtattak meg:

— Uram, ön az első jelentkezők között van és egész biztos, hogy a körutazáson való részvételtől senki és semmi nem ütheti el!

Kissé megnyugodva távoztam. De most már bevallhatom, hogy bár teljesen logikátlanul még mindig nyugtalankodtam. Féltem, hogy közbejön valami, ami megfoszt ettől a gyönyörű, régóta sóvárogva várt élménytől. Mihelyt a napi munka és a hivatalommal járó elfoglaltság egy kis intermezzot engedett, mindig csak a Zeppelinen való utazás nagyszerű kalandjára gondoltam. Szinte hihetetlennek látszott, hogy közvetlen élményen keresztül lehetek majd tanúja az emberiség grandiózus erőfeszítésének, amelynek fenséges gyönyörűségét a földglóbuson élő 1 milliárd és 500 millió embersokaságból csak néhány százan élvezhették. Hihetetlennek és valószínűtlennek látszott előttem azért és ez adja meg a lélektani magyarázatát annak, hogy én az utolsó pillanatig kételkedtem elhatározásom valóra válásában.

De végre Petrovits titkár úr telefonon közölte velem, hogy a jegyem megvan, átvehetem, csak jöjjek fel. Figyelmeztetett, hogy a szükséges intézkedéseket tegyem meg, a 25.000 márkás életbiztosításom díját fizessem le és tapintatosan megmagyarázta, hogy az utazásra való előkészülés is teljesítettem.

Beláttam, hogy a «Zeppelin» bármennyire bebizonyította is megbízhatóságát, mégsem tartozik ama  közlekedési  eszközök közé, amelyekre az ember a megszokás folytán a veszedelem minden gondolata nélkül fel tud ülni. A köztudat — bár a statisztika szerint alaptalanul — a légi utazást még ma is igen veszedelmes vállalkozásnak tekinti. Ez az oka, hogy a pilótákat, mint a légi veszedelmekkel merészen szembeszálló hősöket csodálják. Én a magam részéről a «Zeppelinen» való utazást nem éreztem különösebb veszedelemnek. Mégis részben a köztudat nyomásának engedve, megtettem az összes intézkedéseket, amilyeneket az ember általában valamilyen kockázatos vállalkozás előtt szokott megtenni.

Petrovits titkárnak lefizettem a jegyért járó 400 pengőt, a 8.— pengő biztosítási díjat, és amikor a jegy már a zsebemben volt, boldogan távoztam a KMAC. épületéből.

Az újságokban közben napról-napra szaporodtak a «Zeppelinről» szóló tudósítások. Megjelentek technikai leírások. A «Zeppelin» eddigi útjaira való visszaemlékezések. Talán ezek a visszaemlékezések feleslegesek is voltak, mert hiszen a «Zeppelin» világkörüli útjának óriási sikere még mindig élénken élt minden ember emlékezetében. A világ összes lapjai akkoriban a fényképfelvételek egész sorozatát közölték és a mozilátogató közönség számos, csodásan szép filmfelvételt látott.

Különösen megmaradt emlékezetemben az a kép, amely a «Zeppelin» Newyorkba érkezését örökítette meg, amint a csillogó légi bálna fenséges biztonsággal úszott el a felhőkarcolók felett. Newyork embersokasága, amely ellepte az utcákat, a háztetőket és az ablakokat és tomboló lelkesedéssel üdvözölte a modern idők csodálatos égi jelenségét.

Budapest egyszer már a valóságban is látta a léghajó óriást. Egyik európai kirándulása alkalmával Bukarestből jövet elúszott a magyar főváros felett is. De akkor már este volt. A léghajó érkezését senki sem várta és az éjszakai eget is felhők borították, így csak kevesen juthattak abba a szerencsés helyzetbe, hogy a léghajót megpillanthatták. De akik látták, akik ezt a pillanatot élvezhették, azok mindig lelkesedéssel emlékeztek vissza erre az eseményre.

Végre elérkezett a várva-várt nagy nap: a március 29-e, amely vasárnapra esett. Előtte való nap (28-án) két levelet kaptam az Automobilklub titkárságától. Az egyikben közölték, hogy mi utasok reggel 7 óra 30 perckor már legyünk készen, még pedig az Automobilklub előtt, ahonnan külön kocsik mennek ki a repülőtérre.

Ebből is látható, hogy az Automobilklubbot nem lehet mulasztással vádolni, mert hiszen ez a figyelmeztetés már jó eleve felhívta az utasokat, hogy 7 óra 30 perckor legyenek utazásra készen, mert lehetséges, hogy a «Zeppelin» hamarabb érkezik és az is megtörténhetik, hogy szeles idő lesz, akkor pedig emberi erővel nem lehet sokáig a Zeppelint a repülőtéren tartani. Az Automobilklub tehát elővigyázatosan mindent megtett, hogy senkise késsen le.

A Zeppelintváró Budapest.

Vasárnap borús, szeles, havas időre ébredt a Zeppelint váró Budapest. A rádió, amely ezen a napon permanens szolgálatot tartott, percről-percre közölte a Zeppelinről érkező híreket. A speaker bemondásából tudta meg Budapest, hogy Zeppelin a menetrendszerű pontossággal indult el szombat este a friedrichshafeni légi kikötőből és kedvezőnek látszó időben vágott a nagy útnak. Normális sebességgel haladt a léghajó Ausztria felett, de Bécs előtt erős hátszelet kapott, úgyhogy több mint 110 kilométeres sebességgel száguldott Budapest felé. A Zeppelin ekkor viharzónába jutott. A szél azonban nem akadályozta és a menetirány pontos betartásával jutott egészen Győrig.

De ekkor még éjfél 3 óra lehetett, vak éjszakai sötétség, és ha a Zeppelin egyenesen Budapestnek tartott volna, még az éjszaka folyamán megérkezik. Lehmann kapitány azonban a programmban megállapított érkezési időhöz igyekezett ragaszkodni és ezért nem volt mit mást tenni, mint elkanyarodni az útiránytól és egy kis hajnali sétarepülést tenni. A Friedrichshafenből felszállt utasok között valaki a Balatont ajánlotta, amit Lehmann kapitány el is fogadott. Így történt, hogy a hajnal derengő fényében és a kora reggeli órákban a Dunántúl népe nagy meglepetéssel látta a felette úszó Zeppelint. A léghajó lement egészen a Balatonig, azután visszafordult és erős ellenszéllel küzdve, de töretlen erővel közeledett újra Budapest felé.

Virágvasárnap, a «Zeppelin» magyarországi körutazásának napján egész Magyarország erős szeles, rendkívül hűvös időjárást kapott. Már szombaton délben jelezték, hogy Észak-európa felől hatalmas kiterjedésű hideg levegőtömegek áramlanak délfelé. Lengyel- és Németországon keresztül és mindenütt általános lehűlést okoznak.

Szombaton estére a hideg levegőtömegek frontja Csehországot és Délnémetországot is elérte és az éjszaka folyamán behatolt Ausztriába is. A Zeppelin annak ellenére, hogy már szombaton este teljesen világos volt a helyzet, elindult, útját azonban már Ausztriában hófúvásban tette meg.

Hazánkat is elérték már a kora reggeli órákban az északi szelek, a szél erőssége azonban a reggeli órákban még nem volt olyan nagy, úgyhogy a Zeppelin kikötésének útjába nem gördített akadályokat.

Lecsapódásokkal alig járt az északi beáramlás, majdnem mindenütt csak rövid utóhózáporok voltak, a szelek azonban a nap folyamán az egész országot hatalmukba kerítették és délutánra jelentékenyen megerősödtek.

A Zeppelin ennek ellenére végrehajtotta programmját, csupán a földön való tartózkodásának idejét korlátozta a legszükségesebbre, tekintettel arra, hogy egy esetleges erősebb széllökés a földön veszélyt jelenthetett volna számára.

Közben az idő egyre rosszabbodott. A meteorológiai jelentések szinte túllicitálták egymást rosszabbnál-rosszabb hírek közlésével, de meteorológiai jelentés nélkül is mindenki látta, hogy a március egyik legzordabb, legviharosabb napjává kezd alakulni ez a Zeppelint váró vasárnap. Sötét felhők gomolyodtak az égen, majd megindult a hóesés. A hóesés időközben elállt ugyan, sőt a nap is kisütött, de a szél ereje egyre erősödött. Metszően hideg téli szél söpörte az utcákat és hajszolta az égen a felhőket.

Népvándorlás Budapest utcáin és a
Csepeli országúton.

Budapest népe a zord idő ellenére is valóságos népvándorlást rendezett. Az utcákat ellepték a Csepelre igyekvő emberek. A Soroksári-uton már annyira felszaporodott a tömeg, hogy hömpölygő sötét áradatnak látszott. A közlekedési eszközök minden fajtája tolakodott, törekedett előre ebben az áradatban. Villamosok, autók, autóbuszok, a helyiérdekű vasút külön járatai ontották a népet. A repülőtérre vezető utak bejáratait kordon zárta el, amelyen csak azokat engedték keresztül, akik fel tudták mulatni a megváltott belépőjegyet. Egy-egy jegy 3 pengőbe került.

Autóm a Soroksári-ut forgatagában csak lépesről-lépésre tudott előre haladni. Előttem, mögöttem az autók beláthatatlan hosszú sora. Vad tülkölés lármája tölti be a levegőt. Néhányszor el is akadtunk és csak” pár percnyi várakozás után folytathatjuk csiga-lassúsággal az utat. Végre minden akadályon áttörve mégis csak megérkezünk a csepeli repülőtérre.

Érkezés Csepelre, a Weiss Manfréd gyár repülőterére. A kép közepe táján négy traktor vontatású üzemanyagtartály látható, amik a léghajót várják.( A kép forrása: Szinnay Gábor / Fortepan )

Ez az autóút is felejthetetlen marad számomra. Soha még ilyen hatalmas lelkes embertömeget nem láttam. Férfiak, nők, gyermekek rang és társadalmi állásra való tekintet nélkül most mind az emberi akarás és a német technika csodáját várta leplezetlen izgalommal, amely ott csillogott minden szemben.

Nem tudom, hány ember szorongott ott, lehettek húsz – harmincezren, de talán ötvenezren is. És ezt a beláthatatlan tömeget valami nagyszerű szolidaritás, tartotta össze, itt mindenki azzal az érzéssel jelent meg, mintha a «Zeppelin» sikere magának személyes ügye lett volna.

A házak ablakaiból emberek kémlelték félve, aggódva, reménykedve az eget.

A csepeli repülőtéren ekkor minden készen volt a «Graf Zeppelin» fogadtatására. Kétszázötven katona helyezkedett ott el repülőtisztek vezetése alatt. Az egész kirendeltség feleit egy német katona parancsolt, aki egyenesen Fridrichshafenből jött néhány nappal előbb a «Zeppelin» kikötésébe; kivezényelt legénység kioktatására. Előző nap már főpróbát tartottak és most már minden egyes katona pontosan tudta kötelességét. A csepeli repülőtéren felállított rádióállomás közben egyre ijesztőbb jelentéseket kapott az időjárás rohamos rosszabbodásáról. Különösen nagy izgalmat keltett az a híradás, hogy a «Zeppelin» az orkánszerű szélre való tekintettel nem is fogja megkockáztatni a kikötést, hanem egy kis körülrepülés után egyenesen Friedrichshafenbe tér vissza, magával víve a pesti utasokat.

Mégis kikötött!!…

Kávéházi Konrádok,
mint Zeppelin-szakértők.

Lehetetlen is, hogy a Zeppelin ilyen viharban leszálljon. — mondta mellettem a repülésnek egyik ismert szakembere.

És ön ezt ilyen nyugodtan tudomásul veszi? — kérdeztem én, most már leplezetlen izgalommal. Hiába — gondoltam magamban – aggodalmam mégsem volt egészen alaptalan. A Zeppelinen való repülésből, amelyet olyan sóvárogva vártam, most mégsem lesz semmi.

A repülő szakértő csak mosolygott feltűnő izgatottságomon.

Kérem, — mondotta — Lehmann kapitány a realitások embere és miután konstatálnia kell, hogy a mai időjárási viszonyok mellett a hatalmas vagyont érő léghajó épségét és a benne ülők életét veszélyeztetné a leszállás, egy pillanatig sem törődik a látványosságra kicsődült emberek csalódásával és a helyzet rideg mérlegelése után elhatározta, hogy ezt az Istent-kisértő leszállást nem is próbálja meg.

Úgy — mondottam és még akartam valamit válaszolni. Ki akartam fejteni alaposan a véleményemet. De ebben a pillanatban jelentette a rádió, hogy a «Zeppelin» közeledik és az előbbi híradás ellenére is le fog szállni.

Az utasok maradjanak együtt egy csoportban, mert lehet, hogy csak egy-két percnyi idő lesz a beszállásra és a léghajó már el is indul a körrepülésre.

Bravó! — tört ki belőlem a lelkesedés.

Látja uram, Lehmann kapitány nem olyan ijedős legény és … —

De ekkor észrevettem, hogy közben a fölényes légügyi szakértő a tömegben elsodródott vagy elsodortatta magát.

Minden szem most a délnyugati eget kémlelte. A metsző hideg szél konokul, lankadatlan erővel tombolt. Egyszerre csak a láthatár szélén feltűnt a Zeppelin. A léghajó fényes burka megcsillant a felhők közül előtörő napsugárban. Ebben a pillanatban leírhatatlan lelkesedés vett erőt a tömegen. Az emberek önfeledten adták át magukat a lelkesedésnek. Éljeneztek, kiáltoztak, artikulátlan hangokat hallattak és kalapjaikat lengették a lég óceánjának viharokkal dacoló vándora felé.

A Zeppelin szemmel láthatóan közeledett.

A hajótest egyre nagyobbnak látszott, végre pedig odaért a repülőtér fölé.

Csodálatos látvány!

Mintha nem is lett volna hatalmas szélvihar, nyugodtan egyenletes tempóban haladt. Nagy ívben kerülte meg néhányszor a repülőteret. Úgy látszik Lehmann kapitány közben gondosan szemügyre vette a leszállás helyét és mérlegelte, hogy hogyan lehetne a kikötést legbiztonságosabban elvégezni. Azt a helyet, ahol a léghajónak programm szerint földet kell érnie, lobogó tűz jelezte.

Végre a léghajó ereszkedni kezdett. A lelkesedés viharzása ekkor lecsendesedett és mindenki szinte áhítatos figyelemmel leste, figyelte a léghajó manőverezését. A Zeppelin orrával közeledett a föld felé. Egyszerre csak a léghajó hátsó részéből nagy víztömeg zuhant a repülőtérre. Ezzel a hátsó ballasztot — mert a víz ballasztként szerepel — kiengedték. Ennek az lett a következménye, hogy a léghajó orrával lefelé hajolt. Amikor már a hajótest közel volt a földhöz, a köteleket kidobták, azokat a készenlétben álló katonák megmarkolták, és teljes erővel igyekeztek a léghajót lehúzni.

Még egy perc. A léghajó kikötött.

Tomboló viharban leszáll a léghajó-óriás.

Végnélküli extázisba esett emberek éljenzése, kalaplengetés, zsebkendő lobogtatás. A léghajó gondolájából leeresztenek egy kis létrát. Az egyik ablakban megjelenik Lehmann kapitány alakja. Egy pillanatra felbomlik a rend. A fogadáson megjelent személyiségeket elsodorja a tömeg.

Ripka Ferenc főpolgármesternek szerencséje volt. Előre juthatott és igy mondhatta azt a rövid beszédet, amellyel Budapest székesfőváros nevében üdvözölte Lehmann kapitányt. Aztán a Friedrichshafeni utasok szálltak ki egymás után a léghajó gondolájából.

Az újságírók, akik ezt az utat megtették, kissé csalódottan, fáradtan jelentek meg. Úgy látszik, ezt az éjszakai légi utazást országokon, viharokon keresztül nem találták elég komfortosnak.

Közben mi, akik a magyarországi körrepülésre jegyet váltottunk, már ott állottunk. Nem mind, mert voltak egyesek, akik lekéstek, voltak, akik nem akartak ebben a viharos időben felszállani. Hármasával szálltak ki a friedrichshafeni utasok és minden három kiszállót három beszálló váltott fel.

Mint később megtudtam, ennek a rendezésnek az volt a magyarázata, hogy a terhelésben ne álljon be hirtelen lényegesebb változás. Az egész 15 percig tartott.

Közben a dühöngő szél jobban balra döntötte a léghajó testét és Lehmann kapitány «rechts» és «links». vezényszavakkal utasította a repülőtéren szolgálatot teljesítő német katonát, aki azután hangtölcséren adta tovább a vezényszavakat. és elhangzott a vezényszó:

– Los!

Orkán Magyarország felett!

A léghajó emelkedni kezdett. Én még a hajó belsejében szét sem néztem, csak bűvölve bámultam a repülőtéren összesereglett embertömeget. Minden szem félve, aggódva kísérte emelkedésében a léghajót Az volt az érzésem, hogy nem is mi emelkedünk, hanem a föld távolodik el tőlünk az emberekkel, házakkal együtt.

Pár perc múlva már jó magasra jutottunk és Buda felé fordultunk. A Gellért-hegy olyan volt, mint egy természet alkotta hatalmas tribün, amely feketéllett a nagyszerű látványosságra összesereglett embertömegektől. De a Dunát szegélyező budai hegyek, a Várhegy, a Rózsadomb mind, mind feketéllett az emberektől.

Zeppelin a Budai Vár felett Schermann Szilárd felvételén. ( A kép forrása: Schermann Ákos/Fortepan, 95427 )

Tisztán láthattuk felülről, hogy közeledésünkre a sokaságok megmozdultak és karjaikat fellendítve zsebkendővel, kalappal integetnek felénk üdvözletet.

Csodálatos, hogy innen felülről milyen tökéletes, majdnem geometrikus rajznak látszik a város és milyen szép. A por és füst ide nem jut fel, a kristálytiszta légben úszunk és előttünk nincsen sehol akadály.

Amikor az Oktogon felé értünk, bizonyos elégtétellel állapítottam meg, hogy a közlekedési rendőr piros vagy zöld jelzése bennünket nem érdekel. Itt nincs közlekedési rendőr, itt nincs tolongás, itt nem kell várni, amig a villanyrendőr «szabad»-ot jelez. Olyan volt az alattunk elterülő táj a várossal és a környékkel, mint valami óriási domborművű térkép. Pár perc és már áthaladtunk a cegléd-lajosmizsei vonal hírhedt halálsorompói felett.

Majdnem odaszóltam Lehmann kapitánynak, az Istenért nézze meg, nincs-e leeresztve a sorompó?

De a figyelmeztetés már úgyis késő lett volna, mert a sorompó közben messze elmaradt mögöttünk.

És mi szálltunk a magyar glóbus felett hol száguldva, hol lassítva, felhők felett, felhők alatt, jobbra, balra, akadály nélkül.

Az idő közben sajnos nem javult, sőt még lényegesen rosszabbodott. A nap rövid ideig ragyogott, azután komor felhők takarták el és zord rideg idő következett. Aztán hóviharba kerültünk. Felettünk, előttünk, alattunk, mindenütt hósivatag. Csak pár percig tartott a nyugodt derűs repülés, mert Hatvan körül nagyon erős ellenszéllel kellett a «Zeppelinnek» viaskodni.

Hatvan és Miskolc között a vihar tomboló orkánná erősödött. Belejutottunk egy dühöngő hófergetegbe. Ekkor már 100 km-es ellenszél süvített velünk szembe.

De a 2650 lóerős motorok dacolnak a viharral, és csodálatos elszántsággal szállnak szembe az elemek szörnyű játékával. Szinte érzem, mintha összeszorított fogakkal sziszegné a gép:

Én nem félek tőled, orkán, én német vagyok, engem a germán hit és a germán tehetség hívott életre.

És zakatol, zug a gép. Félelmetes és isteni szép színjáték. A vihar erősödik, de a gép átvágja magát a hóförgetegen.

A parancsnoki szobában a kormány mellett három férfi áll, három eleven germán szobor. A modern idők héroszai. Mögöttük a parancsnok Lehmann kapitány. Egy pillanatig sem néznek hátra vagy oldalt, mindig csak előre. Lehmann kapitány nyugodtan, hallgatagon adja ki parancsait:

Kormányt jobbra! Most kissé balra! Most fel! Most lejjebb!

Próbálnak kijutni a viharzónából, de nem sikerül. Az ellenszél még csak fokozódik. A parancsnok dacosan rándít egyet a vállán:

Hát akkor rajta előre!

Felrobbanhat a motor?

A gondola szalonjában nem éppen rózsás a hangulat. Én azonban nyugodt vagyok. Mint autós ismerem a motort és engem nem ijeszt meg a vihar fülettépő kakófóniája, mert én csak a motorok bugását figyelem és ez a zene idegcsillapitó, megnyugtató. Amig a motorok ilyen szabályos ütemben muzsikálnak, addig nem lehet baj. De ez a légi utazás sok embernek próbára tette az idegeit. Az egyik utas ólomszürke arccal, halálra fáradtan izeg-mozog karosszékében, végre elszánja magát, felemelkedik helyéről és odajön hozzám.

– Ugy látom, ön teljesen nyugodt, mert még arra is van kedve, hogy jegyzeteket csináljon. Ugy-e kérem teljesen ki van zárva, hogy szerencsétlenség érjen bennünket?

– Természetes, hogy ki van zárva.

De ez nem elég, most tovább érdeklődött:

– Ugy-e ki van zárva, hogy pont most, ennél az útnál robbanjanak fel a gáztartályok?

– Teljesen lehetetlen!

– Ugy-e kérem ez a «ZeppeIin» repült át Amerikába, tehát átrepülte az óceánt és minden baj nélkül vissza is jutott; hát ugy-e kérem, ki van zárva, hogy épen most történik valami baj?

– Természetes, hogy ki van zárva.

– Ugy-e ez az öt kitűnő motor, amely hajtja és előre viszi a «Zeppelint», nem mondhatja fel a szolgálatot és nem robbanhat fel?

– Természetes, hogy nem.

– Ugy-e a rádió sem mondhatja fel a szolgálatot?

– Nem, nem és nem!

És még sok ilyen fontos technikai felszerelésre hivja fel a figyelmemet és mindegyiknél gyermeki aggályoskodással firtatja, nem történhetik-e valami baj? Én mindegyik kérdésre a nyugodt meggyőződés hangján válaszoltam: természetesen nem történhet semmi baj. De mindezek ellenére sem nyugodott meg, holott ő maga hangsúlyozta mindig, hogy bizonyára nem történhetik baj. Már néhány lépésre el is távozott tőlem, mutatván úgy látszik, a beszélgetést befejezettnek tekintette, de még egyszer visszajött, ugylátszik valami fontos körülmény eszébe jutott.

– De kedves Magyar úr, hiszen az angol R 101 még tökéletesebb, még modernebb volt, minden uj technikai vívmánnyal fel volt szerelve és mégis elpusztult Akkor talán velünk is történhetik baj?

Amikor láttam fokozódó izgatottságát, hirtelen eszembe jutott, hogy itten érvekkel nem boldogulok. Olyan hangon, ahogy az apa szokott beszélni gyermekével, szinte vállveregető leereszkedéssel mondattam:

— De kérem, hogy beszélhet ilyet, itt nem történhet semmi, mert hiszen az R 101-el is csak azért történt szerencsétlenség, mert azon nem Lehmann volt a kapitány.

A válaszom annyira meglepte, hogy egyszerre megnyugodott és ettől kezdve nyugodt maradt egészen az ut végéig. Elfelejtette az R. 101-et, a gáztartályokat, a motorokat, meg volt elégedve mind az öt motorral, sőt annyira belemelegedett a légi utazásba, hogy a kikötésnél már nem is akart kiszállni a gondolából.

Halálfélelem.

A hangulat éppen olyan zord, mint az időjárás. Minden utas önmagába mélyed fakó arccal, letargikusan ül karosszékében, és ha véletlenül valakinek a tekintetét elkapom, szinte megdöbbentő az a sötét kétségbeesés, amely most ilyen leplezetlenül elárulja magát.

Künn pokoli orkeszter tombol. Olyan mint egy gigantikus zenekar, amely Wagnernél wagneribb instrumentációval most kihozza mindazt a fortissimo-hatást, amelyet egy kozmikus arányok között megszervezett zenekar csak ki tud hozni.

Az egyik utas valamit mond tompa hangon, mintegy önmagában beszélve, mintha gyónna:

— Csak segítsen az Isten még egyszer földre, többé még egy fél méternyire sem emelkedem a föld fölé.

Egy másik utas, nagyon előkelő úr, magába roskadva ül karosszékében, olyan szánalmas lény most, mint egy emberi roncs. Mozog a szája, valamit motyog. Közelebb megyek hozzá, meg akarom szólítani, de akkor látom, hogy észre sem vesz, meggondoltam a dolgot. De vajon mit beszélt magában? Éppen a hatvani temető felett szálltunk el és ekkor tisztán hallottam, amint ájtatosan mormolta: Mi Atyánk…

Ez sem fog szegény többé Zeppelinre ülni. Amit érzek a hangulatokban, képekben, változatokban olyan ez, mint egy valóra vált Verne-álom.

De aztán egy pillanatra előbukkan a nap a felhők közül és szelíd fénnyel vonja be a viharban megtépett vidéket. Ebben a pillanatban az arcok is kisimulnak, az aggodalom sötét redői eltűnnek és a szemekben újra megcsillan a remény.

Hültl professzor ad most kifejezést a napsugár és a lelki élet eme csodás összefüggésének:

— A szegénygondozó előtt toprongyos asszony vezetett kezénél fogva egy síró gyermeket, a rakoncátlan kis gyermek vonszoltatta magát, mire az anyja rákiált: mit sirsz, nem látod, hogy süt a nap.

És a gyermek elhallgatott.

Ebben a pillanatban mindenki pontosan megértette a kis történet mély értelmét.

Közben a legjobb magyar gabona-termő vidék felett úszott a légi bárka. A vetések már mindenütt kizsendültek, de most a komor felhők árnyában nem nyújt éppen felvidító képet ez a táj. De benn a léghajóban, az őrjöngő, száguldozó szélviharban egész kis ankét alakult ki a gabona-kérdésben. A beszélgetést Hültl Hümér professzor fordította ebbe az irányba, aki az ebédhez adott nagyszerű barna kenyér láttára megjegyezte:

Milyen kitűnő emberek ezek a németek, még a kenyérnél is vigyáznak, hogy minél több vitamint nyújtsanak.

Igaz viszont, hogy még a barna kenyér sem pótolja a húst, legalább is szellemi munkásoknál nem.

Belemelegedett a témába és egész kis gazdasági előadást tartott. Megállapította, hogy a világ gabonatermésének 1.8 része csak a magyar. Hozzá tette, hogy a magyar búzának van a legnagyobb sikértartalma.

– Ennek a sikértartalomnak köszönhető — magyarázta — hogy a magyar lisztből lehet legjobban rétest sütni. Csak az a baj, — tette hozzá némi melankóliával — hogy a rétest Magyarországon kívül nem ismerik és nyilván ez az oka, hogy most nálunk mezőgazdasági válság van.

Schiffcr Miksa ugyancsak erről a témáról tartott rövid értekezést. Kiindulási pontja egészen más volt, mint Hültl professzornak.

– Utaztam már gyalog, kocsin, vonaton, hajón, repülőgépen; Zeppelinen most vagyok először, be kell vallanom, nem okoz szenzációt. Megszokják az emberek, kényelmes közlekedési eszköz lehet, csak persze ezt is meg kell szervezni. De két év alatt meg lehet szervezni a világ gabonatrösztjét is, ez pedig sokkal közelebb hozza egymáshoz az emberiséget, mintha olyan Zeppelineket építenének, amelyek 1000 km-es sebességgel is száguldanának!

Mindenki helyeselt.

Szegény megboldogult Glück Frigyes, akkor még tele volt vitalitással, érdeklődéssel. Igaz, hogy a gazdasági vitatkozás nem túlságosan vonzotta; elsősorban a konyhára volt kíváncsi. Meglátogatta a Zeppelin konyháját és sugárzó arccal jött vissza szemleútjáról. Szakértői fölénnyel számolt be a látottakról. Elmondta, hogy az egészet a Wagon Lits mintájára szervezték meg és ő, aki mindig Budapest idegenforgalmának fellendítéséért lelkesedett, még hozzátette:

— Érdemes lenne szerződést kötni a Zeppelinnel, hogy minél több idegent hozzon körünkbe.

A szalonban villanykályha terjesztette a meleget és a zord idő ellenére idebenn kellemes temperatúra uralkodott. A fülkékbe csak benéztem, de konstatáltam, hogy ott valóban nagyon hideg van. Valószínű, hogy fűtésről itt is villanyberendezéssel gondoskodnak, de úgy látszik, nappal a berendezés nem működik. Hallomásból különben úgy tudom, hogy éjszaka nem volt a fülkékben elég meleg. Azok az utasok, akik éjszaka tették meg a Friedrichshafen—Budapesti utat, a nagyszerű utazásból egyéb impressziót nem is szereztek, mint azt, hogy egész éjszaka dideregtek a teveszőrtakaró alatt.

Gömbös miniszter.

A körutazás egyik legagilisabb utasa Gömbös Gyula honvédelmi miniszter volt. A csepeli repülőtéren utolsónak szállt be a gondolába, akkor már a ki- és beszállásra szolgáló létrát majdnem felhúzták. Civilben volt, vadászkabátban, a természetét ismerve egyáltalán nem volt meglepő, hogy a háborút látott katona stramm bátorságával nézett szembe most is a viharos légiutazás nem csekély idegpróbájának.

A körülötte állóknak arról beszélt, hogy tulajdonképpen a repülőgép a légi közlekedés igazi eszköze. A repülőgépé a jövő, amelynek nagy előnyt biztosit a Zeppelinnel szemben az a körülmény, hogy kis területről tud a légbe szállni. Talán ez lett volna Budapest véleménye is, ha a Zeppelin történetesen nyugodt napsütéses időben jelenik meg a magyar horizonton. De a dühöngő orkánban a Zeppelin olyan megdöbbentően fenséges stabilitást mutatott, amely szükségessé tette, hogy az emberek gyorsan revízió alá vegyék előre megállapított véleményüket.

Most már Gömbös Gyula is így beszél:

 — A Zeppelinnek sok olyan jó tulajdonsága van, amellyel előnyben van a repülőgéppel szemben. Először is: a repülőgép nem tud annyi terhet magával vinni, mint a léghajó. A Zeppelin hátrányára szolgál viszont az a körülmény, hogy kezelése nagy személyzetet igényel és a léghajó előállítása is igen nagy összegeket emészt fel. Ezek tekintetbevételével azt kell mondanom, hogy úgy a léghajónak, mint a repülőgépnek megvan a maga külön tere a fejlődésre. Amit mondok, az különben csak a mai helyzetre áll. Lehet, hogy holnap már lényeges tökéletesedés áll be a Zeppelinnél vagy a repülőgépnél. A fejlődés útja a két légi közlekedési eszköznél párhuzamosan halad. Hogy hová fognak fejlődni, azt senki sem tudná megjövendölni. Lehet, hogy azokat a nehézségeket, amelyek a Zeppelinnek ma hátrányára szolgálnak, például: a hangárépítés és fenntartás. a leszállás és felszállás kötöttségének nehézségeit hamarosan megoldják és talán kikötéséhez nem kell majd nagyobb terület, mint ma a repülőgépnek, amely tudvalevőleg 300—400 öl. Ami a költségekéi illeti, minden esetre biztosnak vehető, hogy a közeljövőben a Zeppelin építése már nem fog öt millió márkába kerülni, mint amennyibe ez a «Zeppelin» került.

Ahol nem lehet kitérni…

Gömbös Gyula bejárta az egész léghajót. Rendkívül érdeklődött a technikai berendezés minden részlete iránt és különös kedvezésböl ő olyan helyeken is megfordulhatott, ahová más utasokat nem engedtek be. A honvédelmi miniszter ezúttal is annak az éber, fáradhatatlan férfiúnak mutatkozott, amilyennek ott lenn a föld színén ismertük meg.

Félrevonultunk egy hideg fülkébe, hol csak ketten voltunk.

Ahogy szemben ülök Gömbös Gyulával hirtelen valami eszembe jut. Odakünn üvölt a szél. Az utasok közül némelyek a halálfélelemtől fogvacogva gubbasztanak karosszékükben, még a szemüket is behunyják, hogy ne lássák az elemek rémítő tombolását, de nekem eszembe jutott valami és én mosolyogtam.

Szombaton délután, tehát közvetlenül a Zeppelint váró vasárnap előtt berregni kezdett lakásomban a telefon. Felemelem a kagylót, egy női hang csendül ki az apparátusból.

– Halló! Magyar maga az?

– Igen, Nagyságos Asszonyom, én vagyok, parancsoljon. Megismertem a telefonon a hölgy hangját.

– Mondja igaz, hogy maga holnap a Zeppelinen utazik?

– Igaz.

– Hallottam, hogy Gömbös honvédelmi miniszter is részt vesz a körutazásban, igaz ez?

– Lehet, — válaszoltam — de engedelmet kérek, nem értem, hogy miért olyan fontos ezt most megállapítani. Ne haragudjék Nagyságos Asszonyom, e pillanatban igen el vagyok foglalva, de mondanom se kell, hogy bármikor, máskor boldogan állok rendelkezésére!

– Halló, halló! — hangzott most a telefonból a női hang az ijedtségnek feltűnő tónusában — kérem éppen erről van szó és a dolog nagyon sürgős.

– Nem értem.

– Mindjárt megmagyarázom, kérésem szorosan összefügg a légutazással a Zeppelinen.

– Parancsoljon — mondtam rezignáltan, de most már magam is kíváncsian vártam a folytatást.

– Kérem kedves Magyar, fiam a budapesti huszárezredben szeretne szolgálni, mint önkéntes, igazán drága volna, ha ezt megmondaná Gömbösnek és megkérné, hogy hasson oda, hogy vegyék fel a fiamat.

– A Zeppelinen kérjem meg? — kérdeztem a csodálkozástól egészen elhűlve.

– Természetes, hogy a Zeppelinen, miért csodálkozik ezen, ez a legjobb hely és Gömbös ott igazán nem térhet ki.

Földi protekció a levegőben …

És furcsa, most itt ülök Gömbös Gyulával szemben. A megbízás olyan különös volt, hogy már csak lélektani kísérletképen is teljesíteni próbáltam.

– Kegyelmes Uram! Most egy nagyon szerény kérésem volna Excellenciádhoz.

– Kérés? Ebben a pillanatban Gömbös ismét a hivatalos út, a szabályzat megközelíthetetlen képviselője lett. Mint ahogy hivatali szobájában megszokta, ha valaki protekcióért molesztálja, most is az ég felé nézett. De most a Zeppelin falában megakadt a szeme. Valóban, itt nem volt kitérés.

– Parancsoljon, mivel szolgálhatok?

– Egy nagyon kedves jó ismerősöm megkért egy szívességre és ezt szeretném most Kegyelmes Urnak tolmácsolni.

– Hát tessék — mondotta a miniszter rezignáltan, de most már mosolygott.

– A hölgy arra kért, hogy kegyeskedjék Pali fiát a budapesti huszárezredhez önkéntesnek beajánlani.

Gömbös összeráncolta a homlokát, tekintetét körüljáratta a Zeppelin belsejében, aztán felpillantott az égre, ami már régen alattunk volt, majd amikor látta, hogy nincs menekvés, mosolyogva, barátságosan mondta:

— Még itt is 1000 vagy 1500 méter magasságban járunk, de azért itt is be kell .tartani a hivatalos utat.

A léghajó bordázata recsegett, ropogott, de azért a reglement előíráson ez egy jottányit sem változtatott. A honvédelmi miniszter fürkészve nézett rám és én szemében felfedeztem egy jóindulatú, de ironikus mosolyt. Tudtam, hogy az elhárító kijelentés ellenére is Gömbös Gyula teljesíteni fogja kérésemet. S így is történt. A Pali gyerek azóta már csakugyan mint önkéntes szolgál a pesti huszároknál.

A miniszter almája.

Még egy kedves epizódot kell felemlítenem a honvédelmi miniszterről.

Fél 12 óra tájban még mindig kettesben üldögéltünk az egyik hideg utasfülkében. Gömbös ekkor benyúlt a zsebébe és egy gyönyörű mosolygós piros almát húzott elő és egy ínycsiklandó szendvicset. Mindkettőt bizonyára a kegyelmes asszony szeretete és előrelátása csempészte a zsebébe. Hja hiába, egy honvédelmi miniszter felesége különösen ért a stratégiai akadályok elhárításához.

Ekkor nem beszélgettünk, magunkba mélyedve ültünk egymással szemben. Gömbös a gondolataival volt elfoglalva. Közben meghámozta az almát és jóízűen falatozni kezdett. Nem szégyellem bevallani, én is nagy étvágyat kaptam most egy kis almára és csak azért nem kértem, mert Glück Frigyes éppen pár perccel előbb újságolta, hogy olyan pompás ebédünk lesz, amely büszkeségére válnék a legjobb pesti étteremnek is. Attól tartottam azonban, hogy a németek kicsiny adagokat fognak felszolgálni és ravasz stratégiával úgy okoskodtam, hogy az én szempontomból csak előnyös, ha valaki ebéd előtt elrontja az ét vágyát, önzés volt ez, vagy önvigasztalás? Annyi bizonyos, hogy hősies önuralommal néztem végig, ahogy Gömbös Gyula honvédelmi miniszter az almát elfogyasztotta. Már a szendvicset is megette; ekkor megszólaltam:

– Kegyelmes Uram, úgy látom, nagyon jól esett, pedig kár volt most enni, mert ugy hallom, kitűnő ebéd lesz és néhány perc múlva már szervírozzák. Gömbös miniszter bosszúsan csettintett az ujjával.

– Ejnye, miért nem szólt előbb, akkor nem ettem volna.

Nem feleltem, de bevallom, most némi elégtételt éreztem.

*

Sajátságos, hogy Hültl professzor jelenléte milyen megnyugtatóan hatott az utasokra. Nem csupán derűs életfilozófiájával, hanem azzal is, hogy ő egyike a legkiválóbb sebészorvosoknak. Ha baj lenne — gondolták magukban — milyen jó, hogy itt van Hültl professzor, aki azonnal tud rajtunk segíteni. A túlfeszített idegzetű ember irreális gondolkodása mellett senkinek sem jutott eszébe az, hogy baj esetén nekünk is sokkal jobb volna, ha Hültl professzor ott lenn a földön, biztonságban várna bennünket.

A felszállás előtt mindenkit figyelmeztettek, hogy fotografáló készüléket nem szabad magunkkal vinni. A fényképező gépeket mindenkitől elszedték tulajdonosaik nem kis bosszúságára, akik már előre örültek az értékes felvételeknek. De azért volt mégis valaki, aki a tilalmat áthágta és egy fényképezőgépet becsempészett. Az illető, ha már magával hozta gépét minden esetre szeretett volna 1—2 felvételt is készíteni. Megkért, hogy legyek segítségére ebben a műveletben. Bevallom, hogy készségesen vállaltam a bűntársi szerepet és tőlem telhető ügyességgel falaztam, mialatt a lelkes amatőr egymásután csettintette el a gépet.

Tálalva van!

Miskolc felett járt a léghajó, amikor a steward jelentette, hogy «tálalva van!» Természetesen Glück Frigyest egészen felvillanyozta ez a hír. Az utasok hamarosan elhelyezkedtek az asztaloknál, összesen hat asztalt állítottak egymás mellé. Az egyiknél Gömbös Gyula ült gróf Károlyi Imrénével és Almássy Denise grófnővel, Petzrik Jenő doktorral, gróf Edelsheim Gyulával és báró Sclidpn német követtel. A másik asztalnál Schiffer Miksa, Delmár Valter, Delmár Valterné, Deák Gyula kassai bankigazgató és a fiatal Herzog báró foglaltak helyet. Kienast Ferenc svájci főkonzul egy amerikai és egy német úrral ült. Legemelkedettebb volt a hangulat annál az asztalnál, amely körül Hülttl professzor, Glück Frigyes és én telepedtem le.

Az előbukkanó nap csak múló intermezzo volt és nemsokára ismét teljes erővel dühöngött a vihar. Hortobágytól Szentes, Hódmezővásárhely és Szeged irányában próbálja a Zeppelin kikerülni a viharzónát, de hiába, ismét benn volt. Az utasok nagy része azonban most már a biztonság érzésével bátran fogadták az új csatát az elemekkel. A vihar tombolása közepette folyt le az ebéd. Mintha egy stabil étteremben ülnénk. Az elemek vad tombolása ellenére az asztalnál egy pohár sem mozdult el helyéről és egy csepp folyadék sem loccsant a terítőre. Az ebéd kitűnő volt, íme az étlap:

Mittagessen:

Hühnercremesuppe

 Forellen gekocht m. zerlassene Butter

 Salzkartoffeln

Gespickte Kalbslendchen in Rahmtunke

Junge Erbs n

Butternudeln

Kopfsalat

Karamellencrême

ehhez «1928 reserviert für Graf Zeppelin» feliratú Kreutznacher- és Müllheiner-borokat szolgáltak fel.

Én a magam részéről pompás étvággyal fogyasztottam el az ebédet. Be kell vallani, többen voltak, akik alig nyúltak az ételhez.

Most egy kis körinterjú.

Ebéd után Hültl professzor elővette finom francia gyártmányú pulzusmérő óráját és próbaméréseket csinált. Hülttl meglepődve pillantott rám:

– Az ön pulzusa kilencvenet ver — mondotta a professzor úr.

– De nem a Zeppelintől, hanem az ebédnél elfogyasztott bortól — válaszoltam a körülöttem lévők nagy derültsége közben.

*

A beszélgetés témája természetesen maga a Zeppelin maradt. Dr. Rákossy György ezredes, a légügyi hivatal főnöke elragadtatással beszél:

– Le a kalappal a német technika előtt! Ez a léghajóóriás feltétlenül ura a helyzetnek… De a repülőgép sem hagyja magát. A Zeppelin csak utazási eszköz, míg a repülőgép inkább sportszerű, amellett, hogy utazáshoz is kitűnően bevált. Mindenesetre befogadóképesség dolgában a Zeppelin a repülőgép előtt áll. Ezt a hátrányt igyekszik is behozni. Amerikában épp mostanában építettek egy 4 motoros Heviland gépet, amelyet 40 utas számára rendeztek be. Az óriási repülőgép Kalifornia és Newyork között közlekedik és igen derekasan megállja a helyét. Persze a Zeppelinen való utazás egészen más. Nagy emberi élmény, amelyet sohasem lehet elfelejteni.

*

Gróf Ectelsheim Gyulai Lipót elbeszélte, hogy már sokszor utazott repülőgépen, sőt részt vett egy expedícióban is, amely felment egészen a Jeges-tengerig és jegesmedvékre vadászott.

– Mindez nagyon izgalmas volt, de ez a mai «Zeppelin»- utazásom felülmúl minden élményt.

*

Köpesdy Elemér, az Állami Gépgyárak vezérigazgatója 100%-ig a Zeppelin híve.

– Most repülök először, de teljesen nyugodtnak érzem magam. A Zeppelin a jövő közlekedési eszköze, Egyetlen hátránya a repülőgéppel szemben a fel- és leszállás körülményessége. De meg vagyok győződve, hogy az emberi tudás és akarat ezt a hátrányt is le fogja győzni.

*

Herzog báró most szintén először ül Zeppelinen. Az élmény hatása meglátszik rajta. Amikor látja, hogy a Zeppelin milyen derekasan állja a szelek ostromát, mély meggyőződéssel állapítja meg:

– Ha valaki át akarja repülni az óceánt, az mindenesetre Zeppelinre üljön és ne repülőgépre.

Dr. Petzrik Jenő egyike a legkedvesebb utasoknak. Bevallotta, hogy igen nagy merészség kellett ehhez a körutazáshoz és azt hiszem, a repülés első negyedórájában igen nagy árat fizetett volna, ha leteszik a földre. Később azonban megbarátkozott a Zeppelinnel és elfogulatlanul beszélgetett. Hosszabb közgazdasági beszélgetést folytatott Herzog báróval — és látszólag — korunk legnagyobb közgazdasági problémái kerültek szóba. Hogy megoldották-e a nagy kérdéseket itt fenn a levegőben, 100 km-es ellenszéllel harcoló Zeppelinen, nem tudom. Én csak akkor toppantam közéjük, amikor már a világ gazdasági rendjét veszélyeztető orosz dumpingnél tartottak Ennek a közgazdasági ankétnak a leírásával nem szolgálhatok. Lehet, hogy az utókor ezért szemrehányást tesz, de kérem, hiába, lekéstem. Sajnálom…

*

Petzrik dr., aki a városnál különösen közlekedési kérdésekkel szeret foglalkozni, most arról beszélt, hogy miként lehetne a Zeppelint bekapcsolni a közlekedésbe. Természetesen nagyobb utakra gondol, mert egyelőre ő is meg lenne elégedve, ha a főváros belsejében autóbusz bonyolítaná le a forgalmat és a külső perifériákon a BESZKÁRT-ba beolvasztott helyiérdekű vasút.

*

Gr. Almássy Denise és gr. Károlyi Imrénél öl is kértem interwiev-ot, de kezdetben vonakodtak, mégis Almássy Denise grófnőtől kaptam legértékesebb információmat. Ö hallotta, hogy Lehmann kapitány kijelentette:

Életünkben most másodszor kerültünk ilyen szörnyű viharba. Az első alkalommal az a tragikus éjszaka volt, amikor az R. 101 angol léghajó a francia Beauwaisban felrobbant és a léghajóval együtt több mint 40 ember vesztette életét.

*

Az utasok közt volt Deák Gyula kassai bankelnök is, aki egyenesen azért jött Kassáról Budapestre, hogy a Zeppelinen repülhessen. Megkérdeztem, hogy tetszik-e a kéjutazás. Nyugodtan válaszolta, hogy nem érzi rosszul magát, a Zeppelin határozottan jobb, mint a repülőgép. Hanghordozásából kivettem, hogy ő sem igen fog többé Zeppelinre ülni.

*

— Hány óra van? — kérdeztem Hültl Hümér dr. professzortól.

—   Egy óra múlt tíz perccel — válaszolta.

Megcsodáltam remekművű óráját. Hültl, amikor látta érdeklődésemet, közelebbről is megmutatta. Az óra fedőlapján ez a jelmondat van bevésve:

Vulnerant omnes orae. (Minden óra megsebez). A hátlapon pedig ez az idézet áll:

Ultima necat. (Az utolsó megöl). Megdöbbent a szívem. Odafenn ebben a mondásban mélységes filozófiát éreztem.

Reflexiók a 4 órás légi út után …

Utólag meg kell állapítanom, hogy voltak, akik a legborzalmasabb és legkétségbeejtőbb pillanatban is férfiasan viselkedtek. De igen sokan voltak, akik nem bírták megtartani lelki- és idegegyensúlyukat. Mert a szélben, a viharban, az orkánban más férfiasság kell, mint lent a vívóteremben vagy az ökölvívásnál. Fent nagyon férfiasak lehetnek azok, akik a földön igen szerények és úgy néznek ki, hogy nagyon vigyáznak az életükre és fent pedig fölényesek mindazokkal szemben, akik a földön férfiasaknak látszanak. Mert más az, ha ott fennt a motoroknak hihetetlen erős bugása túlharsogja, túlkiabálja a vihart, az orkánt, más az odafennt, ha érezzük, látjuk, hogy az elemek, hogy tépik, hogy rázzák, hogy szaggatják az alkotmányt, amelyre rá van bízva az életünk.

Amikor a rettenetes hóviharban egy temető felett haladtunk el, úgy rémlett, mintha a sírkeresztek hívogatóan, várakozóan meredtek volna ránk, mintha figyelmeztettek volna, hogy utunkat náluk fejezzük be. Megkönnyebbülést jelentett mindnyájunk számára, amikor ez a látvány eltűnt szemünk elöl.

Miskolc, Debrecen, Szeged, az emberek mindenütt nagy lelkesedéssel integetnek felénk, de a népesebb helyek felett annyira megszoktuk már ezt, hogy szinte észre sem vesszük.

Debrecen — mondja valaki unottan és a nagy alföldi város már el is tűnik a távlat kékes párázatában.

Az orkán csak nem akar csillapulni. Azelőtt nem is tudtam elképzelni, hogy szélvihar tud ilyen rettenetes lenni.

Ha így tart tovább — mondja az egyik tiszt — akkor Budapesten le sem szállunk és megyünk vissza egyenesen Friedrichshafenbe.

Ezt a kijelentést vegyes érzelmekkel fogadta a társaság. Én a magam részéről már annyira belemele­gedtem a kalandba, hogy szinte kívántam, bárcsak dühöngő vihar fogadna bennünket Budapest felett.

Közben minden alkalmat kihasználtam, hogy a léghajóóriás egész berendezését megismerjem.

*

Nincs távolság a világon. Ha van, az legalább negyedrésznyire kisebbedett. Nincs magasság, mert oly magasságokat érünk el ahová pár évvel ezelőtt csak a fantázia tudott kiemelkedni. Nincs határa a sebességnek, mert ha például a Zeppelin hátszelet kap, esetleg még erősebben fokozódik a sebessége. Szóval kisebb lett a világ, a távolságok gyors elérésével. Amerika egész közel jött Európához.

*

A szélből vihar lett, a vihart pillanatok alatt orkán váltotta fel. A Zeppelin küzdött az elemekkel. A motorok ütemes bugása, mintha átváltozott volna először mérges morgássá, majd vad, elkeseredett sikoltó üvöltéssé, a túl nagy megerőltetéstől, amit belőle kiváltottak. A feszítő drótok sivítottak vad összevisszaságban. Aggódva figyeltük lehetséges-e fokozni a motorok megerőltető teljesítményét az ellenszél növekedésével szemben. Nehéz pillanatok, mert a szélvihar lökte, rázta, tépte, reszkettette az egész alkotmányt. De ez ellenállt, sokszor visszataszítva, meg-megállva, majd vad iramba előrelökve, de haladt azért feltartóztathatatlanul előre, mindig a legnagyobb, legmegerőltetőbb, fokozott küzdelemmel.

Helyenként sűrű köd csapódott az ablakokhoz. A szél, amely eddig vinni látszott bennünket, szembe fordult velünk újult erővel, hogy néha percekre szinte megálltunk. Meggyőződtem, hogy a Zeppelin a harmadik tűzpróbáját állta ki és nekünk utasoknak csendesen kellett viselkednünk, hogy a léghajónak ezt a nagy próbáját feleslegesen ne nehezítsük.

Sohasem gondoltam arra, hogy a természetben, mire kell vihar. De gyerekkoromban olvastam, hogy a vihar feltétlenül hasznos és fontos a levegő megtisztítására. Most megtanultam, hogy még valamire volt fontos. Fontos volt, hogy ennek az új világcsodának az erejét itt a magyar Hortobágy viharkáoszában próbálják ki.

*

Leírom, milyen a Zeppelin belülről.

Amilyen primitívnek látszik az a helyiség, ahová létrán át először bejut az ember, annyira modern és kényelmes a hajónak az a berendezése, amely az utazó közönséget érdekli.

Nézzük csak, mi minden van a Z. L. 127-en.

A létrán felérve jobbra a hajó orra felé van a parancsnoki szoba. Körülbelül 10-12 négyzetméter nagyságú terület. Tele műszerekkel, kormányzókészülékekkel és elektromos berendezésekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy a hajó kormányszerkezete úgyszólván ujjbillentésre is engedelmeskedjék.

Hogy fogalmat adhassak arról, hogyan kormányozzák ezt a légi kolosszust, tessék elképzelni a következő jelenetet:

Középen áll Lchmann kapitány.

Mellette három szobor. Férfiak, akik a kapitány parancsait teljesítik. Lehmann kapitány nem harsog. Nem «dirigál», nem igazit. Csak halkan, a fogai között sziszegi:

— Rechts…!

Az egyik «szobor» valamit csavar. A parancsot már teljesítették. És a Zeppelin már engedelmeskedett. Mozdulatlanok mind a négyen. Semmi a világon nem hozza ki őket a nyugalmukból. Nem is érdekli őket egyéb, mint a hajó, az út és az a jelentés, amit a mellettük levő kis fülkéből kapnak.

Itt egy kis szobában van a léghajó távírásza. Keze állandóan a billentyűkön és a fülén fejhallgató. Szikratávírón dolgozik. Van rövid és hosszúhullámú rádiókészüléke, leadója és felvevője. Ez is mint egy gépember.

Állandó érintkezést tart fenn a földdel. Felveszi a meteorológiai intézetek jelentéseit, mindig arról az állomásról, amelyikhez legközelebb van a léghajó. A távírász alatt speciális térkép. Ezen jegyzi az útvonalat, amerre a Zeppelin elhalad.

Kis ablak köti össze a helyiséget a parancsnoki szobával. Ezen a kis ablakon át írásban közli észleleteit. Mikor mi utaztunk, percenként kapta Budapestről a jelentéseket.

És ő is percenként nyújtotta át a kis cédulákat Lehmann kapitánynak.

Navigácós fülke

Igen érdekes és a német alaposságra jellemző a harmadik kis fülke, a Zeppelin konyhája.

Akkora, mint a Waggon Lits-é, a gyorsvonaton. Ugyanaz a rendszer itt is, mint a vonatokon, azzal a különbséggel, hogy itt elektromos rezsók vannak, és itt főz a Zeppelin kitűnő szakácsuk, akinek ezúton is meg kell köszönnöm a remek ebédet…

Most sétáljunk újra a bejárathoz. Nézzük, mi Van a Zeppelin orra alatt levő gondolában.

Balra van a szalon.

Ne méltóztassék valami előkelő, pazar kényelemmel berendezett hotel-szalonra gondolni. Ez nem olyan. A területe körülbelül 20X24 négyzetméter nagyságú. Berendezése szép. Nagyon szép — de egy polgári kaszinó berendezéséhez hasonlít. Az asztalok felcsaphatók. Mint a Waggon Lits-ben. A székek egyszerű fotelek. Könnyűek. Kényelmesek. A szoba közepén is van néhány asztal. Ezeknek lapjai nem felhajthatók.

Meglepően érdekes, hogy sem az asztalok, sem a székek nincsenek odarögzítve a hajó padozatához.

A Zeppelin ingadozása még csak megközelítően sem olyan, mint a vonat, vagy a hajó ingása!

A szalon asztalain — milyen figyelmesek ezek a németek — friss élővirágok. Most liliom, jácint, ibolya és tulipán. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy az utasok között fesztelen barátságos hangulat támadt, mely az egész úton meg is maradt.

Az utasfülkék folyosója

A szalon mellett egymásután sorakozik a tíz utasfülke. Ezek is olyanfélék, mint a hálókocsi társaság fülkéi. Két-két pamlag, amit ágynak lehet használni. Fogas és kényelmes párnák. Az utas itt csak alszik. Felkeléskor átmegy a fülkék mellett levő mosdóba tisztálkodni.

 Nappal         Éjjel

Két külön mosdó. Tükörrel és pohárral. A fülkék mellett van a W. C, majd a podgyászkamra következik, és az a helyiség, ahová csak a parancsnok külön engedélyével lehet bemenni.

Itt van a bejárat a géptermekbe és azokra a helyekre, ahová a léghajó vizét, gázát, olaját és egyéb üzemanyagát raktározták el. Ugyancsak itt vannak a legénységi és tiszti fülkék is.

Elektromos központ

A Zeppelinen egyenlőség van.

Legény és tiszt kényelme, vagy kényelmetlensége egyforma. A hálóhelyek félívalakúak. Úgy tessék azt képzelni, hogy a Zeppelin bordázata között, a léghajó bordázatának megfelelően vannak a matracok elhelyezve és itt félig ívalakban, de azért igen kényelmesen pihen a szolgálatban levő legénység.

Személyzeti kabin

Személyzeti folyosó

A parancsnok külön engedélyével alkalmam volt sétát tenni ebben a helyiségben, mégpedig közvetlenül azután, hogy Gömbös miniszter végigjárta.

Hogy teljes fogalmat alkothassunk a léghajóról, közlöm a Graf Zeppelin hiteles adatait.

A hajó teljes hossza 236 méter, átmérője 30 méter. Von Scherl kapitány igy magyarázza:

— A hajó a merevvázú léghajókhoz tartozik. Gyűrűk alkotják a hajóvázat, amelyek alumíniumötvözetből készültek. Az egyes gyűrűket acélhuzalok kötik össze, mint szaknyelven mondják: ezek «merevítik». A gyűrűk a léghajó testét tizenöt méteres rekeszekre osztják. Ezekben a rekeszekben vannak a hajó gázcellái.

Von Scherl kapitány levitt a váz alsó részébe, ahol egy folyosó fut végig. A folyosó egyúttal csomagraktár is. Egyébként pedig arra szolgál, hogy a hajótest egyes részeit egymással összekösse. Innen nyílnak a csapóajtók abba az öt gondolába, amelyben a motorkezelők tartanak három-háromórás szolgálatot, s ahonnan szolgálatuk leteltével meggémberedve térnek vissza, hogy feszes vigyázban jelentsék Lehmann parancsnoknak:

– Alles in Ordnung!!

. Minden rendben van!!

A léghajó nem alumíniumból készült, mint sokan tévesen hiszik. A vázat egy pamutvászonból készült huzat borítja, amelyet többszörösen lakkoztak. Hogy a napsugárzás ne nagyon befolyásolja a léghajó belsejében levő rettenetes gázmennyiséget, ezért fényesítették ki alumínium porral. A fényesség visszaveri a nap sugarait és csökkenti azok melegítő hatását.

A Zeppelint öt darab, egyenként 530 HP teljesítményű Maybach motor mozgatja. Ha a jéghajó 115 kilométeres sebességgel halad, akkor 130 — 150 órát tartózkodhat a levegőben, ami körülbelül 10.000 kilométer akciósugárnak felel meg. Még ebben az esetben is nyolc tonna terhet tud magával vinni, azokon a terheken kívül, amelyekre a hajó ellátásánál szükség van.

Amikor a léghajó a délután folyamán visszaérkezett útjáról, a repülőtér felé északi irányból éppen erős «böe» (szélroham hózáporral) közeledett és a szél erőssége hirtelen annyira megnövekedett, hogy a repülőtérről, amely rádió útján összeköttetésben volt a léghajóval, kérték a Zeppelin parancsnokát, hogy a vihar átvonulásáig halassza el a leszállást. Egy órával később azután a szelek elcsendesedtek és a leszállás, valamint az újból való elindulás simán megtörtént. A délutáni órákban kaptunk még újabb kisebb havazásokat is. A hőmérséklet országszerte alig érte a nap folyamán a plus 5 fokot.

*

Nem igaz, hogy a dohányzás olyan nagy szenvedély. A Zeppelinen az utasoknak nem jutott eszébe, hogy ennek a szenvedélyüknek éljenek. Tudták, hogy ebből közvetlenül nagy veszély származhatik. Úgy vettem észre, hogy nem is hiányzott senkinek sem, a dohányzás eltiltása. Mert ilyen ám az ember. Ha a veszély, amit a hosszú dohányzás okoz, évek múltán jelentkezik, akkor egy kis tüdőrongálásra nem igen néz, de ha tudja, hogy lepottyan 1000 méter magasról, szívesen lemond erről a szenvedélyről. A dohányzás még azoknak sem jutott eszébe, akik a földön, alig, hogy kinyitják a szemüket, már az ágyban rágyújtanak a cigarettára.

*

Egy őszinte utas: Kérem, én már többször utaztam repülőgépen, de megvallom, nagyon boldog voltam, amikor földre értem. A felszállásnál és az egész úton mindig félelem töltött el. Már annyiszor megfogadtam, különösen akkor, amikor egy légüres téren esett a repülőgép, hogy soha többé repülőgépre nem ülök. Mindig megszegtem a fogadalmat, újra repültem. De most itt a Hortobágy felett örökre lemondok a repülésről, nem jövök többet a felhők közé.

*

Nem tudtam, hogy a Mária-üvegen nem lehet látcsővel keresztülnézni, különösen, hogyha az ferdén van behelyezve az ablakkeretbe.

*

Lehmann kapitány, mialatt a gyengébb idegzetűek a halálfélelem borzalmait szenvedték, csak annyit mondott nagy nyugalommal, sőt arca mosolygott is hozzá:

— Sauwetter, Schneesturm!

És mialatt Lehmann nyugodtan beszélt, addig egyesek megfogadták, hogy még liftre sem szállnak egyhamar!

Valamit a felszállás és leszállásról;

A repülőgépnek jó hosszú utat kell a földön szaladni, míg fel tud emelkedni. Ez a nem sima réten nem valami kellemes utazás, mert nagyon ráz. Nagy lendületet kell vennie, és azután emelkedik a levegőbe. A Zeppelinnél nem érez az ember semmit a felszállásnál. Finoman, könnyedén emeli az embert a magasba, óvatosan vigyázva, mint a jó édesanya a pólyás gyermekére. A repülőgépet a szélvihar ide-oda dobálja, míg le tud szállni, viszont ha üres légrétegbe jut, 100 métert is esik. Ellenben a Zeppelin nyugodtan úszik tovább, észre sem veszik az utasok, mert a gondola a legnagyobb szélviharban is teljes nyugalomban marad és az utasnak is teljes nyugalmat biztosít. Igen kellemes érzés a mozgási lehetőség. A felszállás és leszállás az utasok szempontjából kellemesebb a Zeppelinen, mint a repülőgépen. Amerikában már megoldották a felszállás nehézségeit, mert két tankon húzzák ki a hangárból és néhány ember segítségével sokkal könnyebben tudják felengedni. A leszállást is valószínűleg Amerikában fogják megoldani talán olyképen, hogy hajókötelet fognak olyan mozgatható, igen súlyos tankokhoz erősíteni, mint a hajó-hidakon.

Köszöntelek te szélvihar, köszöntelek rettenetes hóorkán, eddig- csak hallomásból ismertelek, leírásokból volt fogalmam, hogy mily erős vagy, de most megismertelek valóságban benneteket égi háborúk, szélviharok, hófúvások. Boldog vagyok, hogy megismertelek benneteket. Annyival nagyobb az élmény, hogy így tettük meg ezt az utat és most tudtuk meg, hogy mennyire ellenállóképes a Zeppelin!

*

Izgalom, hogy el ne romoljon a rádiókészülék, mert úgy tudjuk, hogy az óceánrepülésnél két óráig rádió nélkül voltak és ez volt az óceánátrepülésen a legrémesebb idejük. A legnagyobb szélvihar, orkán nem okozhatott az utasoknak annyira nyugtalan érzést, mint a földdel való kapcsolat megszűnése.

*

Engem az egész utazás alatt mégis a nagyszerű kaland öt névtelen hőse ragadt meg. Útitársaim közül talán sokan észre sem vették, hogy az öt motornál a rettenetes hidegben, a süvítő szélvészben és tomboló hóviharban öt férfi himbálódzott az űrben. Tenyérnyi helyen ülnek, ahol még mozogni is alig lehet. Lehmann, a kapitány, aki a parancsnoki szobából halk vezényszavakkal uralkodik a léghajó minden mozdulatán, állandó összeköttetésben van az öt motorkezelővel is. Két vagy három óráig tart szörnyű szolgálatuk. A leváltásnál egy létrán kell felkapaszkodniok és míg ez a nyaktörő útjuk tart, fejük felett a léghajó burkát látják, lent pedig a szörnyű mélységben elterülő tájat. Annak az embernek, aki erre a szolgálatra vállalkozik, egy pillanatra sem szabad megszédülni, mert akkor vége. Én szinte áhítatosan bámultam ezt az öt névtelen léghajóst, önkéntelenül megremegtem., ha arra gondoltam:

Hiába olyan csodálatos a Zeppelin konstrukciója, hiába csalhatatlan kipróbáltsága, a mi életünk és ennek a gépszörnyetegnek az élete, végeredményben mégis öt húsból, vérből és idegekből álló ember kezében van, akiket cibál a szél, öklöz a vihar, ostromol a hó, de mégis ezek sziklaszilárdan harcolnak a vészes elemekkel.

*

A Zeppelin nagyon megváltoztatja az embert. Itt fenn megszűnik minden társadalmi és rangbéli különbség. Valami mélységes emberi szolidaritás fogott össze bennünket nemcsak azokkal, akik a közös veszély részesei voltak, hanem az emberek millióival is, akik most aggódó figyelemmel kísérik sorsunkat. Lélekzet–visszafojtva lesik, hogy a nagy viharban mi lesz velünk. Nem történik-e valami bajunk? Miért nem gondolunk az emberek ugyanilyen szeretettel egymásra, amikor a földön járunk. Akkor miért nem gondolnak arra, hogy ott künn tombol az élet vihara és, hogy ez a vihar nem sodorja-e bajba sok-sok embertársunkat.

*

Önvallomás: Voltak szituációk, amikor egy perc olyan hosszúnak tűnt fel, mint az örökkévalóság!…

Friedrichshafenben a hangárban

Horgonyon

Kávés készlet a Graf Zeppelinről

Route der Fahrt

Friedrichshafen–Berlin – 600 km in 8 Stunden ( 75 km/h )

Berlin–Leningrad– 1.400 km in 16 Stunden ( 87 km/h )

Leningrad–Kanin– 1.300 km in 12 Stunden ( 108 km/h )

Kanin–Franz-Joseph-Land– 1.200 km in 18 Stunden ( 67 km/h )

Franz-Joseph-Land–Nordland–Taimyr–Nowaja Semlja– 2.400 km in 32 Stunden ( 75 km/h )

Nowaja Semlja–Leningrad – 2.300 km in 25 Stunden ( 92 km/h )

Leningrad–Berlin – 1.400 km in 13 Stunden ( 108 km/h )

Berlin–Friedrichshafen – 600 km in 8 Stunden ( 75 km/h )