Hirdetés


Ilyen is van :) Morzekód üzenet egy II. világháborús érmén.


A bejegyzés becsült olvasási ideje 4 perc

A II. világháború alatt szükség volt bizonyos fémekre, amiket harckocsik, lőszerek, páncélok…stb készítésére használtak fel. Ezek közé tartozott a nikkel is, ami sok ország esetében az akkori forgalmi érmék alkotó eleme is volt. Mivel a háborús “erőfeszítésekhez” szükség volt rá, a háború aktív évei alatt a legtöbb országban kivezették a forgalomból, vagyis más anyagokat használtak érmék készítéséhez. Erről itt olvashatsz amúgy bővebben: Háborús érmék ( II. világháború )

 Az 1940-es évek elején Kanada biztosította a világ nikkelkészletének 85%-át, vagyis különösen fontos szerepe volt a nikkel gyártásában és forgalmazásában. Azt gondolnánk hogy ő megtehette volna, hogy továbbra is használja a nikkelt, azonban Kanada is abbahagyta a nikkel felhasználását. Legalábbis a 100%-ban nikkel érmék gyártását. Réz, és cink ötvözetű érmék jelentek meg. Majd valamivel később acél maggal rendelkező, és nikkellel bevont érméket készítettek. Azonban a technológia eljárás nem volt megfelelő, így az ilyen érmék szélére nem “jutott nikkel”, ezért a szabadon lévő acél anyag könnyen rozsdásodik, és emiatt ezek az érmék meglehetősen népszerűtlenek lettek a közönség körében.

Ezzel a technológiával, készült az alábbi különleges érméből, amit szeretnék bemutatni nektek. Az érmét “Victory Nickel” néven ismerhetjük, vagyis “Győzelmi Nikkel”. A háborúban résztvevő országok legyenek azok bármelyik oldalon, folyamatosan propaganda anyagokat készítettek, amiben kitartásra biztatták az embereket, vagy a győzelmet hirdették, buzdítottak a további áldozatvállalásra. E célból készítette Kanada a fent említett érmét, amely 1943-ban jelent meg először. Ebben az időszakban nagy szükség is volt ilyesmire, hisz a hadi sikerek nem igazán jöttek ekkoriban, nagyon sok kanadai katona veszett oda például az Atlanti-óceáni csatákban.

1942-es,  még “hód” 5 centes, nikkel, itt még kerek

 

1942-es, még “hód” 5 centes, réz-cink ötvözet ( tombakötvözet ), itt már szögletes

A Victory Nickel érmét Thomas Shingles gravírozó tervezte, és ez volt az első érme, amelyet teljesen Kanadában terveztek, gravíroztak és vertek, és Shingles vágta ki kézzel, a mestermátrixot is. Gyorsan tisztázzuk azt is, hogy bár a közismert nevében szerepel a “nickel”, nem nikkelből készült, a fentebb leírt okok miatt.  Az 1943-as darabok réz és cink ötvözetből, majd a későbbi 1944-es, és 1945-ös kiadások nikkellel bevont, acélból készültek. Ez volt a már említett “rozsdásodó” technológia. Az érme egyik oldalán, VI. György király (1937-1952) látható a másik oldalon pedig egy “győzelmi szimbólum”, amelynek designját részben Sir Winston Churchill híres „V for Victory” felirata ihlette. A “V” a római 5-öst jelenti, és ugyebár a “victory, győzelem” jelentést is megjeleníti. Az érme így 5 cent-es címletű. A V – közepén pedig egy lángoló fáklya látható, amely pedig az áldozatot jelképezi, amire szükség van a győzelemhez. Eddig a pontig, azért ez nem olyan egyedi megjelenítés, ezt kijelenthetjük. Azonban a Kanadai Királyi Pénzverde  itt nem állt meg, és érdekes módját választotta annak, hogy további lelkesítő üzenetet “kódoljon” az érmére, érmébe, és azt használókba 🙂

1943-es, már “győzelmi” 5 centes, réz-cink ötvözet

Hirdetés


1944-es,  már “győzelmi” 5 centes, nikkel bevonatú, acél

Nos ez nem volt más, mint egy morzekód. Igen, egy morzekód. Ezt egyébként nem igazán értem a mai napig sem, hisz szerintem kevesen vannak azok, akik az ilyen kódot képesek “elolvasni”. Bár elképzelhető, hogy akkoriban ez jóval több embernek ment. Nos tehát…az érme szélén található üzenet a következő, “WE WIN WHEN WE WORK WILLINGLY.”. A jelentés pedig ( itt most nézzétek el nekem, mert több verziót fogok írni, mivel nem tudom 100%-ig egyértelműen lefordítani, és a fordítók is “apró” változtatásokkal fordítják. Tehát a jelentése: „Akkor nyerünk, ha önként dolgozunk”. vagy “Akkor nyerünk, ha szívesen dolgozunk”, vagy „Akkor nyerünk, amikor akarunk dolgozni”. Szóval végül is az üzenet lényege, hogy önként, lelkesen, tegyünk azért, hogy meglegyen a győzelem 🙂

A morzekód az érme szélén található, az üzenet kódjai, egymást követve jelennek meg. Ezt itt láthatjátok.

A morzekód fordítása pedig a következőképen jön ki.  A felirat az óramutató járásával megegyezően fut az érme széle mentén. Az „N” betűtől balra kezdődik a „CENTS” szóban.

Az érme olyan példányai, amelyekben a teljes üzenet olvasható, meglehetősen ritkák, a fent említett rozsdásodás probléma miatt. További érdekesség még az érme formája. 12 oldalú az érme, ami nem csak rá, hanem más kanadai háborús érmére is jellemző volt, és még a háború után is megmaradt egy ideig, ez a kialakítás. Ennek a célja az volt, hogy könnyen megkülönböztethetőek legyenek, az 1 centes érméktől. Hasonló volt a színük, és a méretük is. Bár a minták egyértelművé tették volna a megkülönböztetést ( kivétel az 1942-es nikkel, és ötvözet “hód” mintás 5  cent, de itt meg a szín egyértelmű ), de hát ők tudják 🙂 vagyis tudták 🙂

Érdekesség: Állítólag 1944-ben készült kb. 8000 db “győzelmi” 5-centes, sárgarézből, azonban ezek nem kerültek forgalomba. Napjainkban 1 db  példány létezésről tudunk. Találtam egy képet, amely ha minden igaz a Heritage Auctions-tól származik, de ha volt is árverésen, sajnos nem találtam róla konkrét utalást, dátumot. Íme:

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?


Legfrissebb bejegyzések