Bár a vérbosszú intézménye világszerte visszaszorulóban van, néhány területen, például Európa egyes részein, még mindig él ez az ősi szokás. Az egyik legismertebb európai terület, ahol a vérbosszú továbbra is jelen van, Észak-Albánia hegyvidéki régiója. A vendetta, ahogy az olasz eredetű szó utal rá, évszázadok óta része a helyi társadalmi és jogi rendszernek, különösen a zord, nehezen megközelíthető Albán-Alpok falvaiban. Habár a kommunista diktatúra alatt Enver Hoxha szigorú intézkedésekkel próbálta felszámolni a vérbosszút, a szokás a rendszerváltás és az 1997-es albán polgárháború után újra feléledt. Ma is több száz albán család érintett ezekben az évtizedekre vagy akár évszázadokra visszanyúló ellenségeskedésekben.
A fenti videón Murád, az albán maffia főnöke bosszút esküszik fiai sírjánál, az Elrabolva 2 ( eredeti cím: Taken 2 ) című francia akció-thriller nyitó jelenetében. A film, az Elrabolva-filmszéria második része, illetve a 2008-as Elrabolva című film folytatása. A főszereplő Bryan Mills, nyugdíjas CIA-ügynök ( Liam Neeson ), az első részben egy “kihallgatás” közben meggyilkolja Markót, az albán bűnözőt, Murád fiát. Ezt a lánya életének megmentésért teszi, azonban nem tudja, hogy ezzel “vérbosszút” indított el. A második rész, az albán család vérbosszú hadjáratát mutatja be Bryan, és családja ellen. A film egy elképzelt történet, és a benne szereplő “vérbosszú” is “felturbózott” módon zajlik. Ugyanis bár a vérbosszú még a mai napig is része az albán társadalomnak, az csak a férfiak-férfiak között “szokás”. Tehát elviekben Bryan lányának, és feleségének nem kellene tartania az albánok haragjától, csak Bryan-nek, és a 14 év feletti fiának, fiainak, amennyiben lenne neki. Azonban ahogy már említettem, a történet nem teljesen fikció, hisz a vérbosszú intézménye még ma is jelen van a világ számos pontján, kisebb-nagyobb mértékben. Európában különösen Szardínia, Korzika, Kréta, valamint Dél-Olaszország, Szicília és Galicia területein, illetve a Balkánon találkozhatunk vele, főleg Albániában és Montenegróban. Európán kívül is előfordul, például Törökország kurdok lakta részein, a Kaukázusban, Algériában, Etiópiában, Afganisztánban, a Fülöp-szigeteken, sőt Kína egyes részein is. Albánia az egyik legjellemzőbb hely Európában, ahol a vérbosszú hagyománya még mindig fennmaradt, és számos családot érintenek az évtizedek vagy akár évszázadok óta tartó ellenségeskedések. A vérbosszú alapjait Albániában a Kanun, egy évszázados, eredetileg íratlan szabálygyűjtemény fekteti le, amely az északi hegyvidéki lakosság társadalmi életének szinte minden területét szabályozta. A Kanun a vérbosszú mellett például a vendégjogokat, az öröklést, a földhasználatot és a családi életet is részletesen szabályozza. Bár a modern állami jogrend ma már részben felváltotta a Kanun érvényességét, a hegyvidéki közösségekben ma is erős hatással bír.
Az albán vérbosszú, a gjakmarrja törvényeit a Kanuni i Lekë Dukagjinit, röviden Kanun nevű törvénykönyv tartalmazza. Ez egy évszázadokig íratlan szabálygyűjtemény volt, amely az albán hegyvidéki közösségek, különösen a római katolikusok életének több területét szabályozta. A Kanunt először 1933-ban nyomtatták ki albán nyelven, majd 1941-ben olaszul is megjelent, miután Olaszország megszállta Albániát. A kódex 12 könyvből áll: Egyház, Család, Házasság, Tulajdon, Munka, Te Dhanunat ( tulajdon átruházása ), Szájbeszéd, Ndera ( becsület ), Damet ( károk ). ), az értékesítés elleni törvény ( bűncselekményekről szóló törvény ), az időskorról, a mentességekről és kivételekről szóló törvény. A kánon 1262 cikkelyt tartalmaz, amelyek a hegyvidéki élet minden területét szabályozzák: gazdasági szervezetet, vendéglátást, testvériséget, határokat, munkát, házasságot stb. Besa ( albán kultúra ) A besa ( becsület ) elsődleges fontosságú az összes kódexben, mint a személyes és társadalmi viselkedés sarokköve. A kánon a katolikus és a muszlim vallású albánokat egyaránt magában foglalta. A kánon négy pillére: becsület, vendégszeretet, viselkedés és törzs. A Kanun legvitatottabb szabályai közé tartoznak a gyilkossággal kapcsolatos előírások ( különösen a 10. könyv 3. szakasza ), amelyek a múltban, és néha még ma is, vérbosszúhoz vezettek, amíg a két érintett család összes férfit meg nem ölték. A törzsi jog ilyenkor a „fejet fejért” ( koka për kokë ) elvét írja elő, amely szerint az áldozat családjának kötelessége vérbosszút állni. A nőket ebben a rendszerben csupán utódnemzőknek tekintették, és nem számítottak méltó célpontnak, ami diszkriminatív hozzáállást tükröz. Az ország egyes részein a Kanun hasonló a híres olasz vendettához.
Lekë Dukagjini ( 1410–1481 ) albán fejedelem, és hadvezér. Neki tulajdonítják a Kanun első írásos említését. Az ő általa akkor leírt szokás jogokat nem ő alkotta meg ( már léteztek ), csak lejegyezte őket.
A vérbosszú, vagy albánul gjakmarrja, lényege az, hogy ha egy család egy tagját meggyilkolják, a család kötelessége, hogy megbosszulja azt, ami a gyilkos vagy annak férfi rokonai ellen irányuló újabb gyilkosságot jelenthet. Ez a gyakorlat generációkon keresztül is folytatódhat, ami újabb és újabb bosszúkat szül, és egy végtelennek tűnő ciklust eredményez. Az albán vérbosszúról és a Kanun által irányított hegyi közösségek életéről Ismail Kadare, a világhírű albán író, rendkívül érzékletes képet fest “Kettétört április” című regényében, amelyet Szántó Judit fordított le magyar nyelvre, és az Ulpius-ház Könyvkiadó adta ki Magyarországon 2000-ben. A könyv elsőként 1978-ban jelent meg, és világszerte elismerést szerzett. Kadare a történetet az 1930-as évek Albániájában helyezi el, a fiatal Gjërg Berisha történetét követve, akinek bosszút kell állnia testvére gyilkosán, hogy eleget tegyen a Kanun szabályainak. A regény tragikusan mutatja be, hogyan kényszeríti a hagyomány és a közösségi nyomás a főhőst egy olyan erőszakos cselekedetre, amelyet nem akar elkövetni. A “Kettétört április” világossá teszi, hogy a vérbosszú milyen hosszú távú, ördögi kört eredményezhet: Kadare regényében a főszereplő családjában egy 70 évvel korábban elkövetett gyilkosság indította el a vérbosszút, amely addigra már több tucat életet követelt a két családban.
A vérbosszú 19. századi ábrázolása
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| Az aztékok embereket is feláldoztak isteneiknek. 1487-ben 20000 embert mészároltak le, áldozatul a Tenochtitlanban található templom felszenteléséhez. |
A bosszú hosszadalmas ciklusa olyan mértékű károkat okozott a közösségben, hogy a férfiak egy jelentős része meghalt vagy kénytelen volt elbújni, míg a nők vették át a mindennapi munka nagy részét. A regényben a vérbosszú elkerülésének egyetlen lehetősége a besa, egyfajta fegyverszünet, amelyet az áldozat családja biztosít a gyilkosnak, bizonyos időre védettséget adva neki. Bár az albán kommunista diktatúra idején a vérbosszú jelentősen visszaszorult, a rendszerváltás után újra megjelent, különösen a hegyvidéki területeken, ahol a modern államhatalom mindig is kevésbé tudta éreztetni jelenlétét. Az albán polgárháború utáni időszakban az állam tekintélye meggyengült, és sok észak-albán család újra a vérbosszú hagyományaihoz fordult, hogy érvényt szerezzen igazságának.
Érdekesség: Az albán hegyvidék számos erődszerű háznak, úgynevezett kullának ad otthont. Ezek a torony alakú, kőből épült házak rendkívül kis ablakokkal rendelkeznek, és arra szolgálnak, hogy a vérbosszútól fenyegetett férfiak elbújhassanak bennük. A vérbosszú elől bujkáló férfiak gyakran nem tudtak részt venni a mindennapi munkában, így a munkateher a nőkre hárult, mivel rájuk – akárcsak a papokra – nem vonatkozott a vérbosszú kötelezettsége. Ennek ellenére, a XIX. és XX. század fordulóján a férfiak 20-25 százaléka így is életét vesztette a vérbosszú miatt az érintett területeken. A férfi munkaerő ilyen drámai mértékű hiányának gazdasági következményei szinte felbecsülhetetlenek voltak. A Kanun, az albán szokásjog, számos különös szabályt tartalmaz. Például elvárás, hogy a gyilkos részt vegyen az áldozat gyászszertartásán.
A Thethben, Dukagjin térségében található Ngujimi tornya jellegzetes példája a helyi építészetnek. Ez egy erődítmény, amely a falu végén helyezkedik el, és az egész falu használatában állt. Azoknak a családoknak volt az otthona, akik vérbosszú miatt voltak kénytelenek ott tartózkodni ( minden férfi, aki 14 évesnél idősebb ). Csak a házasszonyok voltak szabadok arra, hogy kimenjenek, és egy keveset dolgozzanak a tornyot körülvevő földeken. Ma a torony látogatható, és egy jelentős turisztikai értékekkel rendelkező területen található. A falu déli részén, a Shala folyó közelében helyezkedik el. ( A kép forrása: wikipedia.org )
Ismail Kadare egyik regényében a főhős, Gjerg, bár vonakodva, de apja parancsára jelen van Zef Kryeqyqe búcsúztatásán. “A szemükből nem sütött gyűlölet. Hűvösek voltak, mint ez a márciusi nap, mint ahogy ő is hűvösen, gyűlölet nélkül várakozott tegnap este a zsákmányra. (…) A huszonnégy órás fegyverszünet hatékonyabban védte, mint bármilyen kulla vagy erőd menedéke. A rokonok puskacsövei egyenesen meredtek felfelé a rövid fekete zubbonyokról, de őrá egyelőre senki sem lőhetett“– olvasható a könyvben a temetésről. Kadare regénye és a Kanun által szabályozott vérbosszú világosan mutatja be azt a feszültséget, amely a modern jogállamiság és a hagyományos társadalmi normák között feszül. Kadare, aki élete során több alkalommal nyilatkozott a témáról, maga is kifejezte, hogy a vérbosszú intézménye összeegyeztethetetlen a modern állami intézményrendszerrel, és hogy Albániának teljesen fel kell számolnia ezt az ősi szokást. A Kanun törvényei azonban ma sem haltak ki teljesen, és még mindig hatással vannak Albánia hegyvidéki közösségeire. A vérbosszú szokása ellenére Albánia híres a vendégszeretetéről, amely szintén a Kanun egyik fontos elve. A vendégjog azt írja elő, hogy ha egy idegen belép egy házba, akkor a vendéglátója köteles megvédeni őt minden áron, és vendégként úgy kell bánnia vele, mintha a saját családtagja lenne. Ez a hagyomány az egyik oka annak, hogy Albániában, még a második világháború alatt is, sok zsidó talált menedéket a helyi lakosság körében, akik megvédték őket a náci megszállóktól. Ez a vendégszeretet ma is fontos eleme az albán kultúrának, és a vendégek, beleértve a külföldieket is, biztonságban érezhetik magukat az országban.
A vérbosszú egy fontos, pszichológiai és érzelmi feszültséggel teli szertartást jelent az albán temetkezési hagyományokban, amely során a gyilkosnak teljesítenie kell a vérbosszú ritualitását az áldozat irányába. A Kanun előírja, hogy a gyilkos csak egy napra kérhet menedéket az áldozat házában, hogy „sírást végezzen azon, akit megölt”. Miután megszerezte az áldozat családjától a megbocsátást, a gyilkos elmegy az áldozat temetésére, és ott együtt sír a többiekkel. Ha a gyilkos megtagadja a részvételt az áldozat temetésén, miután meghívták, azt „nagy szégyennek” tekintették, és a közösség szigorú büntetéseket alkalmazott. ( A kép forrása: ismeretlen, 1915?, vagy 1930? )
Kadare “Kettétört április” című regénye egy figyelemreméltó irodalmi emlékművet állít ennek a tragikus jelenségnek, miközben felhívja a figyelmet a modern társadalom és az ősi szokások közötti konfliktusokra. Az albán törvényhozás az elmúlt évtizedekben jelentős változásokon ment keresztül büntetőjogi és polgári vonatkozásban, összességében egy modern, a nemzetközi jogokkal és az európai joggal összhangban lévő jogszabály rendszerrel rendelkezik, de látható az “alkalmazhatatlanság” problémája is. Összességében a vérbosszú, bár egy letűnt kor öröksége, még mindig jelen van Albánia egyes részein, és komoly társadalmi problémát jelent.
Hirdetés
