Kevés város létezik a világon, amelyet annyi legenda, történelmi emlék és különleges hangulat övez, mint Velencét. A lagúnákra épült város eredete máig nem teljesen ismert. A hagyomány szerint alapítását 421. március 25-éhez, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéhez kötik, amikor felszentelték az első templomot, a San Giacomo-templomot. Bár a történészek ezt inkább legendának tekintik, kétségtelen, hogy a Nyugatrómai Birodalom hanyatlásának idején a germán népek támadásai elől menekülő lakosság az Adriai-tenger sekély lagúnáinak apró szigetein keresett menedéket. A kezdetben egyszerű halásztelepülésekből fokozatosan Európa egyik legjelentősebb tengeri és kereskedelmi nagyhatalma nőtt ki. A Velencei Köztársaság – amelyet gyakran La Serenissima, vagyis „A Legfényesebb Köztársaság” néven emlegettek – több mint 1100 éven át, 697 és 1797 között állt fenn. Hatalmának alapját nemcsak kiváló flottája és kereskedelmi hálózata jelentette, hanem stabil és megbízható pénzrendszere is. A velencei ezüst grosso és az arany zecchino – későbbi nevén dukát – évszázadokon keresztül a világ legelismertebb fizetőeszközei közé tartoztak, és számos európai ország pénzverésére gyakoroltak döntő hatást.
Velence különleges földrajzi fekvése már korán meghatározta fejlődését. Több mint száz kisebb szigeten épült fel, amelyeket közel száznyolcvan csatorna választott el egymástól. A város gazdagságát a Földközi-tenger kereskedelmi útvonalain megszerzett vezető szerep biztosította. Kikötőiben a világ minden tájáról érkeztek áruk: selyem, fűszerek, nemesfémek, keleti luxuscikkek és ritka alapanyagok cseréltek gazdát. A kereskedelemből származó mesés bevételek tették lehetővé a város lenyűgöző építészeti fejlődését. Paloták, raktárak, kereskedőházak és templomok emelkedtek ki a lagúnák vizéből, miközben a dózsék és az arisztokrácia bőkezű mecenatúrája Európa legjelentősebb művészeit vonzotta Velencébe. Mire a kereskedelmi aranykor véget ért, maga a város vált Európa egyik legfontosabb látványosságává. A híres velencei karnevál ezrek számára jelentette a szórakozás és a fényűzés szimbólumát, a Grand Tour részeként pedig minden művelt és vagyonos európai nemes igyekezett felkeresni.
A velencei pénzverés kezdetei
A Velencei Köztársaság kezdetben nem rendelkezett önálló pénzverési joggal. A korai évszázadokban karoling, majd Német-római Birodalmi pénzek forogtak a városban. A mindennapi forgalomban a rézből készült denaro, illetve piccolo volt használatos. Tizenkét piccolo tett ki egy soldót, húsz soldó pedig egy lírát. Maga a líra azonban hosszú időn át nem létezett fizikai pénzérmeként, csupán elszámolási egységként szolgált. A 12. század közepétől Velence már saját pénzeket is vert. Az első helyi kibocsátású érmék még szerény rézpénzek voltak, amelyek kizárólag a mindennapi vásárlást szolgálták. A gyorsan fejlődő tengeri kereskedelem azonban egyre nagyobb értékű és megbízhatóbb fizetőeszközöket követelt.
Az ezüst grosso megszületése
A velencei pénztörténet egyik legfontosabb fordulópontját az ezüst grosso bevezetése jelentette. A latin grossus szó „nagy”, „vastag” jelentésű, amely jól utalt arra, hogy ez az érme lényegesen nagyobb értéket képviselt, mint az addigi aprópénzek. A grosso verését általában 1193 és 1202 közé teszik, Enrico Dandolo dózse uralkodásának idejére. Tömeges kibocsátása 1202 körül kezdődött, amikor Velence a negyedik keresztes hadjárat megszervezésében vállalt vezető szerepet. Kezdetben egy grosso huszonhat denarót ért, később értéke fokozatosan negyvennyolc denaróra emelkedett. A pénzreformnak gazdasági okai voltak. A Karoling-kor óta fennálló pénzrendszer már nem felelt meg annak a gazdasági környezetnek, amelyben Velence a Földközi-tenger meghatározó kereskedelmi központjává vált. A nemzetközi árucsere olyan stabil, nagy ezüsttartalmú valutát igényelt, amelyet a külföldi kereskedők is bizalommal fogadtak el.
A negyedik keresztes hadjárat és Velence felemelkedése
1199-ben új keresztes hadjárat szervezése kezdődött. A keresztes seregek tengeri szállítását Velence vállalta, amely ötven gályát bocsátott rendelkezésükre. A tervezettnél azonban jóval kevesebb katona érkezett, így nem tudták kifizetni a teljes fuvardíjat. Enrico Dandolo különleges megoldást ajánlott. Haladékot adott a tartozás kiegyenlítésére, ha a keresztesek előbb segítenek visszafoglalni Zára városát, amely korábban magyar fennhatóság alá került. A keresztény lovagoknak tehát egy keresztény város ellen kellett harcolniuk, ami sokak számára elfogadhatatlan volt, mégis Velence végül visszaszerezte a stratégiai jelentőségű kikötőt. A hadjárat azonban itt sem ért véget. A keresztesek végül nem a Szentföldre jutottak el, hanem 1204-ben elfoglalták és kifosztották Konstantinápolyt. A Bizánci Birodalom fővárosának kirablása az egész keresztény világot megrázta. Velence azonban a hadjárat egyik legnagyobb haszonélvezője lett. Hatalmas mennyiségű arany, ezüst, műkincs és értékes kereskedelmi kiváltság került birtokába, miközben hosszú időre megszerezte a bizánci kereskedelem jelentős részének ellenőrzését. A Konstantinápolyból és a keresztes hadjáratokból beáramló ezüst lehetővé tette rendkívül tiszta, mintegy 98,5%-os ezüsttartalmú grossók verését. Ez a középkori pénzverés egyik legkiemelkedőbb technikai teljesítményének számított.
A grosso ábrázolásai
A grosso előlapján Velence védőszentje, Szent Márk látható, amint átadja a város zászlaját a dózsénak. A két alak között szerepel a DUX felirat, vagyis a latin „vezér”, „herceg” megnevezés. A hátlap Krisztust ábrázolja trónon ülve, kezében az Evangéliummal. A két oldalon az IC XC görög rövidítés olvasható, amely Jézus Krisztus nevének első és utolsó betűiből áll. A grosso gyakran szerepel a forrásokban matapan néven is, amely valószínűleg a görög Matapan-fokra, illetve a muszlim kereskedők által használt elnevezésre vezethető vissza.
Velencei Köztársaság – Antonio Venier dózse ( 1382–1400 ) ezüst grossója, más néven „Matapan”. Az előoldalon a bal oldalon álló dózse, fején a hagyományos dózsesüveggel ( corno ducale ), Szent Márktól veszi át Velence zászlaját; a zászlórúd mellett a DVX felirat látható, a mező két oldalán csillagokkal. A hátlapon glóriás Krisztus trónon ülve, ölében az Evangéliummal jelenik meg. ( A kép forrása: commons.wikimedia.org )
Az arany zecchino – a világ egyik legtökéletesebb pénze
A 13. század közepére Európa gazdasága új fejlődési szakaszba lépett. Az egyre nagyobb volumenű nemzetközi kereskedelemhez már nem volt elegendő az ezüst. 1252-ben Genova és Firenze megjelentette saját aranypénzeit, a genovinót és a firenzei forintot. Velence 1284-ben követte őket, amikor Giovanni Dandolo dózse uralkodása alatt kibocsátották az arany zecchinót, amelyet később egyszerűen velencei dukátnak neveztek. Az érme szinte példátlan állandóságot mutatott. Tömege, aranytartalma és ábrázolásai több mint ötszáz éven keresztül gyakorlatilag változatlanok maradtak. Ez rendkívüli bizalmat ébresztett a kereskedőkben, ezért a velencei aranypénz hamarosan a Földközi-tenger, majd egész Európa egyik legfontosabb nemzetközi fizetőeszközévé vált.
A velencei dukát, körülbelül 3,5 gramm ( 0,11 troy uncia ), és 98,6%-os finom aranyat tartalmaz ( A kép forrása: © Bundesbank )
Előlapján ismét Szent Márk látható, amint átadja a lobogót a térdelő dózsénak. A hátlapon Krisztus jelenik meg mandorlában – mandula alakú fényudvarban –, amelyet csillagkoszorú vesz körül. A körirat így szólt: SIT TIBI CHRISTE DATUS QUEM TU REGIS ISTE DUCATUS Jelentése: „Krisztus, legyen Neked felajánlva ez a hercegség, amelyet Te uralsz.” Ez a felirat egyértelműen kifejezte, hogy Velence világi hatalma isteni oltalom alatt áll.
A velencei pénzrendszer fejlődése
Az évszázadok során a Velencei Köztársaság rendkívül sokféle pénzt bocsátott ki. Egyes érméket a mindennapi kereskedelemhez használtak, másokat távolsági kereskedelemre, megint mások kizárólag banki elszámolásokat vagy ünnepi ajándékozást szolgáltak. 1472-ben Nicolò Tron dózse pénzreformja során jelent meg az első valódi ezüst líra, az úgynevezett lira trona, amely húsz soldóból állt. Ettől kezdve a líra már nem csupán számviteli egység volt, hanem tényleges pénzérme is.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| A neolitikus Európában élők már hatezer évvel ezelőtt is használtak rágógumit amely nyírfakéregből készült kátrányból állt, és szájápolásra, illetve fogtömésre is alkalmazták. Az ősi maják és aztékok a sapodilla fából készült chicle-t rágcsálták, előbbiek az éhség és szomjúság csökkentésére, utóbbiak pedig főként nők és gyermekek számára engedélyezték a rágást. Az első kereskedelmi forgalomba hozott rágógumit John B. Curtis alkotta meg 1848-ban, amely a lucfenyő gyantáján alapult. Később, az 1860-as években Thomas Adams kísérletei járultak hozzá a modern rágógumi megszületéséhez. A chicle alapanyagú rágógumi a 20. század közepéig dominált, míg az 1920-as években az Egyesült Államokban évi 105 rágógumit fogyasztottak fejenként. William Wrigley a rágógumival lett gazdag, 1893-ban piacra dobott „Wrigley’s Juicy Fruit” és „Wrigley’s Spearmint” márkái máig elérhetők. A buborékfújható rágógumit Frank H. Fleer vezette be 1906-ban, ami szórakoztatóvá tette a rágózást. A rágógumi világszerte a második világháború idején vált népszerűvé, amikor az amerikai katonák élelmiszercsomagjaiban szereplő rágót elcserélték helyi ételekre. |
Velencei Köztársaság – Nicolò Tron dózse ( 1471–1473 ) ezüst lira trona ( 20 sold i), 1472–1473. Az előoldalon Nicolò Tron balra néző mellképe látható dózsesüvegben (biretta ducale), alatta három levél motívummal. A hátlapon Velence jelképe, a szembenéző, szárnyas Szent Márk-oroszlán jelenik meg, mancsában az Evangéliummal, babérkoszorúba foglalva. Ez volt a Velencei Köztársaság első valódi egy lírás ezüstpénze, amely Nicolò Tron pénzreformjának eredményeként jelent meg 1472-ben. ( A kép forrása: commons.wikimedia.org )
A 16. századtól fontos szerepet kaptak a különféle scudók is. Az arany scudo értéke kezdetben tizenkét dukát volt, míg az ezüst scudo – más néven scudo della croce – értéke az évszázadok során többször változott. A kisebb címletek között megtalálható volt a soldo, a gazzetta, a bezzo, a quattrino és a bagattino is. A távol-keleti és levantei kereskedelemhez gyakran tallérokat használtak. Különleges helyet foglalt el az osella, amelyet a dózse évente ajándékozott a köztársaság előkelőségeinek a korábbi vadmadár-ajándék helyettesítésére. A velencei pénzverés központja a híres Zecca, vagyis a pénzverde volt, amely a Dózse-palota közelében működött. A pénzverést rendkívül szigorúan ellenőrizte a Negyvenek Tanácsa, amely pénzügyi felügyeleti és legfelsőbb bírósági feladatokat is ellátott. A kiváló minőségű nemesfémek, a pontos súly és az állandó finomság biztosította, hogy a velencei pénzek évszázadokon keresztül a nemzetközi kereskedelem legmegbízhatóbb valutái közé tartozzanak.
Kapcsolódó tartalom
Az érme, amit több mint 500 évig vertek, aztán jött Napóleon! ( A velencei dózse arany dukátja )
A hanyatlás kezdete
A 15. század végén Velence még mindig uralta a selyem- és fűszerkereskedelem jelentős részét. Helyzetét azonban alapjaiban változtatta meg Vasco da Gama 1498-as indiai tengeri útja, amely új útvonalat nyitott Európa és Ázsia között, megkerülve a Földközi-tengert. Ezzel Velence elveszítette addigi közvetítő szerepének jelentős részét. A köztársaság lassú hanyatlása évszázadokon át tartott. Végül 1797-ben Napóleon seregei elfoglalták Velencét, majd a campo formiói békeszerződés értelmében a város osztrák fennhatóság alá került. Ezzel véget ért a történelem egyik leghosszabb életű köztársasága. Velence 1861-ben az egységesülő Olasz Királyság része lett.
Velence története kivételes példája annak, miként válhat egy mocsaras lagúnák közé épült menedékhely a középkori világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb államává. A köztársaság sikere nemcsak tengeri fölényének, kereskedelmi érzékének és politikai ügyességének volt köszönhető, hanem annak is, hogy pénzrendszere évszázadokon keresztül stabilitást és bizalmat sugárzott. Az ezüst grosso és az arany zecchino nem egyszerű fizetőeszközök voltak. Egy olyan állam gazdasági erejét, technikai fejlettségét és nemzetközi tekintélyét testesítették meg, amely évszázadokon át meghatározta a mediterrán világ kereskedelmét. Nem véletlen, hogy számos európai ország pénzverői a velencei érméket tekintették mintának, a velencei dukát pedig még a 19. században is a megbízható aranypénz egyik legismertebb jelképe maradt. A Velencei Köztársaság ugyan eltűnt a történelem színpadáról, pénzei azonban ma is a numizmatika legkeresettebb és legnagyobb becsben tartott emlékei közé tartoznak.
Felhasznált források:
historywalksvenice.com, Venetian coinage
skarbnicanarodowa.pl, Srebrne grosso i złoty cekin – Wenecja ma już 1600 lat
en.wikipedia.org, Coinage of the Republic of Venice
A cikk írásába besegített: ChatGPT ( OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot )
Hirdetés
