Egy “pottyantós” szamár, aki sz*rik az inflációra!

A bejegyzés olvasási ideje, körülbelül: 5 perc

Az I. világháború alatt a fémhiány egyre égetőbb lett Németországban, aprópénzre már nem jutott fém, így papírra kezdtek kisebb címleteket nyomni, és 20 márkásnál kisebb papír címleteket a Reichsbank már nem adott ki. A Darlehnskassék ugyan bocsátottak ki 1-5-20-50 márkás kényszerforgalmú címleteket, de ez a váltópénz hiányt nem oldotta meg, így a német helyhatóságok, melyek egyébként is történelmi hagyományaik okán hozzászoktak a saját pénz kibocsátáshoz (a bankjegy kibocsátási monopólium Németországban soha sem volt teljes), elkezdtek kis címletű, un. Kriegsnotgeldeket vagy Kriegsgeldeket kiadni.

Ezek a címletek, néhány pfennigtől rendszerint legfeljebb 1 márkás címletig tartottak. A háború végével a Rajna-vidék francia-belga megszállása, és a többé kevésbé szabad rablás a fémhiányt csak fokozta, így a kis címletek kiadása tovább folytatódott, bár az inflációval egy növekvő denominációkat adtak ki ( Kleingeld ). A Kriegsgeldeken gyakori szöveg, hogy a törvényes pénzre való átváltás majd a szükséghelyzet,vagy a háború elmúltával történik meg. A Kriegsgeld a háborút követő években a gyűjtők célpontja lett, és a városok hatóságai pedig hirtelen jó bevételi forráshoz jutottak, így egyre attraktívabb, ám már csak a gyűjtőknek szóló sorozatokat is adtak ki, az inflációtól elszakadva, továbbra is kis címletekben ( Seriennotgeld) , ezeknek a Kleingelddel szemben forgalmi jelentőségük nem volt, ám a gyűjtők imádták őket. Címleteik továbbra is néhány pfennigtől, 1, néha 2 márkáig terjedtek.

A seriennotgeldek kedvelt témái voltak a történelmi jelenetek, helyi nevezetességek, események, és mindennapi élet nehézségei a megszállás és az infláció alatt. Politikai propagandára is használták, különösen a scheswigi és a sziléziai népszavazás idején rengeteg érintett településen adtak ki a német és dán, valamint német és lengyel vetélkedést bemutató notgeldeket. A seriennotgeldeken rendszerint a német nyelv helyi változatát használták, így a nyelvészek számára is fontos forrásanyag, pl. a mára már szinte teljes eltűnő ófelnémet és fríz nyelvek rekonstruálásban. Személyes kedvencem a paderborni “pottyantós” szamár. A kis versike szövege egy régi német mesére utal, a arany dukátokat sz*ró szamárról: “Aranyat sz*ró szamarunk, az nekünk nincs Paderbornban, de van elég szamár a világban, akik elfogadják a papírpénzünk”. -Nyilvánvaló utalás az inflálódó Papiermarkban fizetett jóvátételekre. ( A szamár figurája feltehetően egy tündérmeséből származik. )

A “pottyantós” szamár notgeld-nek is több hátlapi nyomata, verziója létezik, itt az egyiket láthatjátok

A seriennotgeldek mellett a napi pénzforgalom kielégítésre továbbra is kiadták az egyre nagyobb címletű Kleingeldeket 1922-23 folyamán, majd elkezdték az 1 milliónál nagyobb címletek kiadást, amit már Großgeldnek nevezünk.

Ezen címleteknél a kibocsátók között továbbra is jelentősek maradtak a helyi hatóságok, de bekapcsolódtak a tartományi jegybankok, majd egyéb bankok, és vállalatok is, köztük a legjelentősebb, az egész Németországra kiterjedő pénzkiadást lebonyolító Deutsche Reichsbahn, a német vasút. A vasúti kiadások is kétfélék, a nagyobb vasúti csomópontok igazgatósága és a Reichsverkehrsminister is jegyzett pénzeket. Ezek klasszikus ígérvények voltak, a vasút szolgáltatását nyújtotta cserébe.

A notgeldkiadás gyakorlati végét az 1923-as pénzreform jelentette. Néhány helyhatóság még ezután is bocsátott ki Goldmark és dollár címleteket, de ez gyorsan elhalt a Reichsbanknote ellátás stabilizálódásával, így ezek a legritkább szükségpénzek.

Kuriózumként persze még mindig maradtak kibocsátók, ilyen a betheli önkormányzat is, mely a 1908 óta a mai napig ( persze ma már euróban ) bocsátja ki a fantáziadúsan Bethelgeldnek nevezett helyi pénzt, melyet helyben minden üzletben elfogadnak. 1945-ben, a birodalom széthullásával egyidőben néhány helyi hatóság rutinosan kezdte volna máris a notgeld kibocsátást, de a pár nap múlva megérkező szövetségesek érvénytelenítették mind a Reichsmarkot, mind az összes helyi pénzt, és helyette az AMB márkát vezették be, így ezek a pénzek rendkívül ritkák, a gyűjtőknél nagy becsben állnak.

Hirdetés

Szükségpénzeket a világon sokfelé adtak ki, de kétségtelenül a legjelentősebb, és volumenében a legnagyobb a német kiadás. Mindenképpen erős második helyen áll Ausztria, a heller címletű kibocsátásokkal a I. világháború után. A fémhiány Franciaországot is rávitte a helyi pénzkiadásra, a váltópénzek pótlására, de ott központi törvényi felhatalmazás alapján a helyi kereskedelmi kamarák adtak ki kényszerforgalmú pénzeket, melyek így nem is valódi szükségpénzek.

Magyar szükségpénzek is léteznek a szabadságharc leverése utáni időszakból, és úgyszintén az 1918-19-es zavaros évből, ezek azonban elég ritkák.

Szükségpénzt bocsátott ki 1944-45-ben a kommunista jugoszláv partizán felszabadítási mozgalom is. Európán kívül jelentős szükségpénz kibocsátást zajlott pl. a Fülöp-szigeteken, a japán megszállás alatt a gerillák hatóságai tömegével bocsátottak ki a háború vége után beváltandó szükségpénzeket, melyeket aztán mind a Fülöp szigetek, mind az USA kormánya be is váltott.

A modern szükségpénz kibocsájtásra jó példa a tartományi pénzek kibocsátása, az 1980-90-es évek argentin inflációja idején, vagy a 70-es évek második felében Olaszországban.

És végül a szükségpénzek gyűjtőinek mottója: Miért jó szükségpénzeket gyűjteni? Mert sohasem lesz vége 🙂

Forrás: banknotes.blog.hu, A német szükségpénz kiadás

Hirdetés

Egy “pottyantós” szamár, aki sz*rik az inflációra!

Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?

Itt is megtalálsz minket