A cikk, ami megviselt érzelmileg! ( Kutyák a konyhában, akiket senki sem szeretett :( )

Igazából már nem is lepődök meg ha egy újabb állatfaj kihalásáról hallok, a mindennapok része 🙁 De vajon tudtad-e, vagy tudod-e, hogy számtalan, az adott korban meghatározó kutyafaj is kihalt már azóta, hogy “megszelídítettük” és társunknak fogadtuk ( vagy fogadtak ők minket ) őket. Egy olyan kutyafajtáról írnék most, ami nem is túl régen tűnt el, az úgynevezett Canis vertigus vagyis a nyárskutya (  turnspit dog,  “sütőkutya” vagy “forgókutya ). 

“Whiskey”

A legutolsó példánynak neve is van, volt. “Whiskey”-nek hívták, és a mai napig “találkozhatunk” vele, egy múzeumban láthatjuk kézzel készített fából készült vitrinben, egy normann kastély félig lerombolt falai között, Dél-Wales hegyvidéki szegletében, az Abergavenny Múzeum-ban.

“Whiskey” ( A kép forrása: pcturesofengland.com,  by Martin Wall © )

Kutyák a konyhában

Az angol kutyák 1576-os könyvében említik őket elsőként, itt „Turnespete” néven nevezik a kutyafajt, ahová “Whisky”-is tartozott. Azonban a már fentebb említett  “nyerskutyákat”,  nevezték még konyhakutya, sütőkutya, főzőkutya, kerekes kutya vagy latinul “vernepator cur” ( erről bővebben lentebb ) néven is, de fogok még említeni másik nevet is 🙂 Na de mit is jelentenek ezek pontosan? Nos ez a kutyus, “konyhai alkalmazott” volt. A 16. századi Nagy-Britanniában minden nagy konyha ( vagy fogadó ) nélkülözhetetlen részei voltak. A kis főzőkutyát úgy tenyésztették ki, hogy egy kerékben futhasson, amely üreges konyhai kandallókban pörkölő nyársat forgat. Innen kapta a nyárskutya, a vernepator cur nevet, ami latinul nagyjából ezt jelenti: „a kutya, aki forgatja a kormányt”. A munka megerőltető jellege miatt gyakran párban éltek a konyhán, és a két kutyát műszakban dolgoztatták. Íme mit is jelentett ez pontosan.

Egy nyárskutya, egy fából készült főzőkeréken dolgozik egy fogadóban Newcastle-ben, Carmarthenben, Walesben, 1869-ben

A kerék, és a kutya 🙁

A 16. században sokan inkább nyílt tűzön főzték a húst. A nyílt tűzön való sütés azonban állandó odafigyelést igényelt a szakácstól és a nyárs állandó forgatását. “A középkor óta a britek szívesen esznek marhasültet, sertéssültet, pulykasültet” – mondja Jan Bondeson, az Amazing Dogs, a Cabinet of Canine Curiosities című könyv szerzője, amely először vezetett el bennünket a nyárskutyához“. Amikor bármilyen húst kellett sütni, az egyik ilyen kutyát a kandalló melletti falra szerelt fakerékbe emelték. A kereket egy láncra erősítették, ami lefutott a nyárson. Ahogy a kutya futott, mint egy hörcsög a ketrecben, a nyárs megfordult. A fenti képen magasban van a kerék távol a tűztől, hogy a kutyák ne melegedjenek túl és ne ájuljanak el, de kisebb konyhákban a talajhoz közeli magasságban működtek, amit pedig az alábbi képen láthattok.

Nyárskutya “munkában”. Illusztráció a The Prize for Boys and Girls-ból, 1908

Ilyenkor sokkal nehezebb dolga volt a kutyusnak, sőt megszokott volt, hogy izzó szenet dobtak a kerékbe, hogy megtanítsák a kutyát a gyorsabb futásra. “A nyárskutyákat inkább konyhai eszközöknek, gépdaraboknak tekintették, semmint kutyáknak” – mondja Bondeson. A kutyák leírása meglehetősen  egyszerű kinézetre utal: kicsi, alacsony testű, rövid, görbe mellső lábak, nehéz fejjel, lógó fülekkel. Néhányuknak szürke és fehér bundája volt; mások feketék vagy vörösesbarnák voltak. A kutyák erősek és masszívak voltak, órákig tudtak dolgozni, és idővel különálló fajtává fejlődtek. Carl Linnaeus zoológus nevezte el őket Canis vertigusnak, ami latinul „szédülő kutyát” jelent, mivel a kutyák állandóan forogtak. A nyársforgató kutyák előtt, ez a “munka” általában a kisfiúk feladata volt. Nedves széna mögött álltak, hogy megvédjék magukat a hőtől, és órákon át forgatták a készülőben lévő húst. Ez változott meg a 16. században, a “nyárskutyák” érkezésével.  Shakespeare is megemlíti őket A hibák vígjátékában. Úgy írj le őket, mint „csonkított kutya, aki csak keréken futhat”. “A csonkított kutya azt jelenti, hogy levágták a farkukat” – mondja Sally Davis, az Abergavenny Múzeum munkatársa. “Ilyen módszerrel szoktak különbséget tenni a nemesség kutyái és a hétköznapi emberek kutyái között. Ezeket a kis megnyirbált korcsokat rakták be elsőként a kerekekbe.” A kutyusoknak általában a vasárnap volt a pihenő napjuk, azonban még ekkor is volt “feladatuk”. A családdal tarthattak a templomba, azonban nem azért mert aggódtak volna az ő lelkükért is, hanem mert hasznosak voltak a hideg templomokban lábmelegítőnek 🙁

Csak Anglia?

Nem, nem csak Angliában voltak ilyen “találékonyak”, hanem vannak feljegyzések, hogy Amerikában is volt rá példa. Fennmaradt olyan levél, amiben Hannah Penn, William Penn, Pennsylvania alapítójának felesége ír Angliába, hogy  küldjék el a kutyakereket a nyárshoz. Másutt Philadelphiában a Benjamin Franklin-féle Pennsylvania Gazette nyárskutyákat és kerekeket hirdetett. A történészek szerint pedig a philadelphiai Statehouse Inn konyhájában forgónyárs is működött, ezzel a módszerrel. “A Statehouse Inn volt az, ahol az összes régi politikai cimbora a marhahússzeletért és a sörért állt sorba” – mondja William Woys Weaver író és élelmiszertörténész. “1745-ben a Statehouse Inn tulajdonosa azt hirdette, hogy van eladó nyárskutyája. Nyilvánvalóan tenyésztette is őket.“

A nyárskutyák eltűnése, az SPCA ( napjainkban ASPCA ) megalapítása

A kutyákat Amerikában nagy szállodai konyhákban használták köpések nyársütésre. “Az 1850-es években a [ Society for the Prevention of Animals Cruelty to Animals, vagyis Az állatkínzások megelőzéséért Alapítvány. ] alapítóját megdöbbentette az a mód, ahogyan a manhattani szállodákban bántak ezekkel kutyákkal” – mondja Weaver. “A kutyákkal szembeni rossz bánásmód végül az SPCA megalapításához vezetett.” 1750-ben Nagy-Britanniában mindenütt forgónyárs volt. De 1850-re megfogyatkoztak, 1900-ra pedig eltűntek. Viktória királynő megmentett még néhány példányt, és nyugdíjas nyárskutyákat tartott házi kedvencként. Az olcsó gépek, az úgynevezett órajackek elérhetősége a nyárskutyák pusztulását idézte elő. Vagyis a konyhai modernizáció felszabadította a kutyusokat, de ezzel a vesztüket is okozta…. 🙁 “A szegénység bizonyítéka volt, ha valakinek még nyárskutyája volt” – mondja Bondeson szerző. “Csúnya kis kutyák voltak, meglehetősen mogorva természetűek, így senki sem akarta őket házi kedvencnek tartani, így a nyárskutyák kihaltak.” 🙁

Visszatérve az Abergavenny Múzeumba, “Whiskey”, az utolsó megmaradt nyárskutya. A vitrin kékre festett háttere és az, hogy valaki “megőrizte őt”, nevet adott neki ( nem tudni kinek volt a tulajdona ), azt jelentheti, hogy valóban törődött vele. Azonban ahogy “pózol” a kutyus, megrendítő látni azt az alázatot, és félelmet amit még ilyen élettelen állapotban is érezni lehet rajta. 🙁

Felhasznált forrás: npr.org, Turnspit Dogs: The Rise And Fall Of The Vernepator Cur