Karthágó volt Róma legfőbb ellensége, mely az Észak-Afrikában, Spanyolországban és néhány földközi-tengeri szigeten telepedett le. A Karthágó elleni gyűlölet annyira mély volt, hogy a rómaiak a háborúkon kívül, “békeidőben” is számos valós, és valótlan dolgot terjesztettek róluk, beleértve a csecsemőgyilkosságot is. A történészek évszázadok óta vitáznak arról, hogy ezek a vádak valódiak voltak-e vagy csak propaganda. Az elmúlt évszázadban talált karthágói és szicíliai temetőkben több száz csecsemő maradványára bukkantak, ami újraélesztette a vitát. Egyes történészek szerint valóban voltak csecsemőgyilkosságok, mások szerint a maradványok halva született csecsemőké.
Karthágó már a Kr.e. 9. században megalapította birodalmát, uralta a Földközi-tenger nyugati partjait, és gazdag kereskedelmi központtá vált. A rómaiak, miután megszilárdították hatalmukat az Olasz-félszigeten, Szicília megszerzésére törekedtek, ami három pun háborúhoz vezetett. Ezek közül a második háborúban Hannibál, a punok híres hadvezére, majdnem térdre kényszerítette Rómát. A propaganda mindig, minden háború része volt. Nem volt ez így akkoriban sem. A rómaiak, valamint a görögök azzal vádolták Karthágót, hogy csecsemőgyilkosságokat követnek el. Több történész, mint Diodorus és Plutarkhosz, írt a karthágói csecsemőáldozatokról. A karthágóiak fennmaradt dokumentumai azonban nem tesznek említést erről a gyakorlatról, ami azért érdekes, mivel a pun irodalomról tudjuk, hogy létezett, és magas szintű volt, vagyis minimum utalást kellett volna találni benne.
Charles Foster 1897-es “Bibliaképek” című művében a Molochnak tett áldozatokról így ír: Moloch, egy borjúfejű és sárgarézből készült üreges bálvány, amely belülről felforrósítható tűzzel. A gonoszok a karjaiba helyezik a kisgyerekeket, amikor a bálvány már nagyon forró. A jelenetben látható, amint egy ember egy kisgyermeket helyez Moloch karjába, miközben mások trombitálnak és dobolnak, hogy elnyomják a gyermek sírását.
Plutarkhosz ezt írta: „Azt is állították, hogy Cronus ( Kronusz ) ellenük fordult, mivel korábban az volt a szokásuk, hogy a legnemesebb gyermekeiket ennek az istennek áldozták fel, mostanában azonban titokban gyermekek megvásárlásával és nevelésével az utóbbiakat ajánlották fel áldozatnak. A kutatás során kiderült, hogy az áldozatok közül néhányat lecseréltek. Amikor ezekre a dolgokra rájöttek, és meglátták a falaik alatt táborozó ellenséget, babonás rémület fogta el őket, mert azt hitték, hogy elhanyagolták az istenek tiszteletét, amelyet atyáik előírtak. A mulasztások jóvátétele érdekében 200 legnemesebb gyermeket választottak ki, és nyilvánosan feláldozták őket.”
Az emberáldozatok kérdése a föníciai kultúrában, mind a Közel-Kelet anyaországi városaiban, mind a Földközi-tenger nyugati részén alapított gyarmatokban mindig is az egyik legtöbbet vitatott téma volt a tudósok körében. Az ősi források meglehetősen egyöntetűen állítják, hogy ezek a kegyetlen rítusok, általánosan elterjedtek voltak. A bibliai források is, különösen a „tophetnek” nevezett szent mezők létezéséről számolnak be, ahol a csecsemők és gyermekek „tűzön való áthaladásának” szokása volt. Ezeket a gyermekeket egy kegyetlen istennek, a híres Molochnak áldozták fel ( a Közel-Keleten ), míg nyugaton a sztéléket Baálnak vagy Tanitnak szentelték. A görögök és rómaiak pedig Kronusz/Szaturnuszként azonosították.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| Szadám Husszein iraki diktátor halálát követő spontán örömünnepélyeken 20 ember vesztette életét az éljenzők által a levegőbe lőtt, és az onnan visszahulló golyók következtében. |
A filmtörténet első kasszasikere a Cabiria ( 1914 ) című film volt, amely a tophet-rítusok talán pontatlan, de mindenképpen látványos változatát mutatta be.
A múlt század elején régészek Karthágóban és gyarmataiban úgynevezett tofeteket ( tophet ) találtak, amelyek csecsemőmaradványokat tartalmaztak. Josephine Crawley Quinn történész tanulmánya szerint ezek az urnák elhamvasztott gyermekeket tartalmaznak, és a feliratok is arra utalnak, hogy áldozatok voltak. Más régészek szerint ezek a maradványok halva született csecsemők maradványai. Erre enged következtetni az, hogy a megtalált tophet urnák mintegy felében egyetlen gyermek maradványai voltak, míg a többiben 2, 3 vagy még több gyermek, amelyek az esetek 20%-ában állati maradványokkal keverednek. Az életkoruk még nagyobb megdöbbenést keltett: az esetek negyedében magzatokról van szó, míg az újszülöttek ( 1 év alattiak ) teszik ki az esetek túlnyomó részét. Ritkák az egy évnél idősebb gyermekek, ami megváltoztatja az ókori forrásokból származó elképzelést, amelyek többnyire idősebb ( 2-3 éves ) gyerekekről beszélnek. Természetesen ez a pár év különbség nem jelentené a felelősség csökkenését, azonban feltételezhető akár az is, hogy az “áldozatok” valójában születéskor, vagy születésük után nem sokkal elhunyt gyermekek. Ezeket a szertartásokat pedig az ő “tiszteletükre” végezték el.
A karthágói tophet ásatásai, 1921
A “tofet” vagy ( tophet ) kifejezés egy ókori helyszínre utal, ahol gyermekeket áldoztak fel vallási ceremóniák során. A szó eredetileg a héber “Tophet” szóból származik, amely a Bibliában egy Jeruzsálem közelében lévő helyet jelöl, ahol gyermekeket áldoztak fel Moloch istennek. A régészek által felfedezett tofetek, különösen Karthágó és más föníciai városok romjainál, temetkezési helyek, amelyek urnákat tartalmaznak. Ezek az urnák elhamvasztott gyermekek maradványait tartalmazzák, és gyakran feliratokkal vannak ellátva, amelyek az isteneknek tett áldozatokra utalnak. Ezek az ásatási leletek arra utalnak, hogy a tofeteket vallási célokra használták, és bizonyítékokat szolgáltatnak a gyermekáldozatok gyakorlatára.
A vita továbbra is zajlik. Egyesek szerint csecsemőgyilkosságok történtek, mások szerint a maradványok természetes okokból elhunyt csecsemőké. A Pittsburghi Egyetem kutatói köztes álláspontot képviselnek: voltak csecsemőgyilkosságok, de nem szisztematikusan. Az igazság valahol a kettő között lehet. Csecsemőgyilkosságok történhettek, de valószínűleg a római propaganda is hozzájárult az ilyen vádak elterjedéséhez, aminek célja egyértelmű volt. Karthágó “lejáratása”, ezáltal a felé irányuló háborús törekvések “legalizálása”. Az idősebb Cato, római szenátor, minden felszólalását azzal zárta, hogy „Egyébként javaslom, hogy Karthágót le kell rombolni.” Ez a kifejezés latinul „Ceterum autem censeo Carthaginem esse delendam”. Ez az ellenségeskedés végül a punok teljes vereségéhez vezetett, a harmadik pun háborúban, mely véget vetett Karthágó fennállásának i. e. 149-ben. A város elfoglalása után Karthágóban szabad rablás következett, majd a római szenátus utasította Scipiót, hogy rombolja le a várost és tiltsa meg, hogy bárki ott lakjon. A túlélő lakosságot rabszolgaként eladták, de a legenda, miszerint a rómaiak sóval hintették be a földjét, hogy semmi se teremjen meg ott, nem igaz. A só ugyanis az ókorban rendkívül drága és értékes volt, így nem lett volna értelme ekkora mennyiséget erre a célra használni, illetve erre utaló hiteles források sem maradtak fenn.
Hirdetés
