Hirdetés


5 fontos bankjegy, Dél-Afrika ( 1950-59, angol-afrikaans felirattal )


A bejegyzés becsült olvasási ideje 2 perc

A Dél-Afrika két gyarmatosító nemzet, a holland és a brit véres harcai során jött létre a XX. század legelejére, ahol a fehér kisebbség irányító rétege a fehéreken belül is kisebbségben lévő britek voltak. Nagy-Britannia a II. világháború alatt meggyengült, gyarmati uralmát nem volt képes tovább fenntartani világszerte, így 1948-ra elvesztette ellenőrzését a dél-afrikai dominíum fölött is, ahol viszont nem az elsöprő többségben lévő feketék, hanem a britek által 50 éven keresztül, elnyomott, fajgyűlölettől átitatott, magát Afrikaans-nak nevező holland ajkú kisebbség vette át a hatalmat. Ettől az időszaktól kezdve a dél-afrikai bankjegyeken az angol és holland nyelvű feliratok elsősége azonos kibocsátáson belül is váltakozik. Még 13 évig megtartották a brit birodalmi denominációkat, azaz 1 font=20 shilling=240 penny volt.

Az itt bemutatott gyönyörű rajzolatú nagyméretű öt fontos bankjegy  ( dél-afrikai font ) előoldalán Jan van Riebeck, Fokváros ( és ezzel az első dél-afrikai gyarmat ) 1652-es megalapítója, képe mellett a téma a búr telepesek hódítása, ahogyan hatökrös szekereikkel vándorolva létrehozzák államaikat a gyarmatosítás hajnalán. ( Sajnos a képmás a mikronyomat és a szkenner együtthatása miatt ilyen csíkos, a valóságban tűéles kép ) A karaván vonulását lovas fegyveres vigyázza, jobbra lenn az előtérben furcsa képzeletbeli lények, szarvas lovak figyelik a telepesek tova vándorlását. A vízjelben szintén Jan van Riebeck képmása látható. A bemutatott bankjegyen a holland ( afrikaans  )  az elsődleges nyelv. Hátoldalán háromárbócos vitorlás, mely holland zászló alatt hajózik.

Az 5 fontos ( 1950-59 )

A bankjegyet a Dél-Afrikai Tartalékban, az ottani jegybank akkori kormányzója Dr Michiel Hendrik de Kock írta alá. A jegybank a mai napig nyitott és magán részvénytársaság, mely a kormánytól igen kevéssé függ, és alapszabálya meg is gátolja, hogy bárki irányító befolyást szerezzen benne, mivel a 2 millió kibocsátott részvényből egy tulajdonos legfeljebb 10000-et birtokolhat közvetve vagy közvetlenül. Jelenleg kb. 600 részvényese van a banknak.


Tudtad? ( történelmi érdekességek )

​​Az ókori rómaiak gyakran használtak állott vizeletet szájvízként. A vizelet fő összetevője az ammónia, amely erős tisztítószerként működik. A vizelet annyira keresett lett, hogy a vele kereskedő rómaiaknak adót kellett fizetniük!

A bankjegy rajzolata kisebb méretben, 1962-ben, a decimalizáció, és a Rand, mint saját valuta bevezetése után átkerült a 10 randos címletre ( 1 font=2 rand lett ).

A 10 randos ( 1962-65 )

Forrás: banknotes.blog.hu, 5 font  1954 Dél-Afrikai Köztársaság

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?


Legfrissebb bejegyzések