Hirdetés


2022 Szenzációs régészeti bejelentései, visszatekintő! Az 1922-ben feltárt Tutanhamon sírjában, földön kívüli eredetű tárgyat azonosítottak!


A bejegyzés becsült olvasási ideje 2 perc

Az év elején publikált tanulmányban olvashattunk néhány szenzációs megállapítást, de előbb nézzünk meg egy kis háttértörténetet. 1922 Howard Carter vezetésével tárták fel Tutanhamon egyiptomi fáraó ( a 18. dinasztia végén uralkodó utolsó királyi család )  sírhelyét. A történészek szerint Tutanhamon Kr.e. 1354-ben született, kilencévesen került a trónra, de politikai szempontból az egyik legjelentéktelenebb fáraónak tartják. Az akkor 3300 éve érintetlen sír megtalálása, és feltárása, hatalmas szenzáció volt. 

A sír érintetlen volt, ami arra utalt, hogy a sírrablók, fosztogatók nem találták meg. Ma már tudjuk, hogy Tutanhamon sírjának az volt a szerencséje, hogy a későbbi uralkodók munkásai éppen felette telepedtek meg, és vastag meddő- és törmelékrétegekkel borították be a bejáratot. Az ásatás során, több mint 5000 tárgyat találtak, felsorolni is nehéz lenne őket. Köztük volt a már akkor is figyelemre méltónak tartott két tőr.

A két díszes tőr az úgynevezett „szájnyitási szertartáshoz” használhatták, ahol amely rituálé az elhunytak számára segít, hogy lélegezni, beszélni, enni és inni tudjanak a túlvilágon. A két tör közül az egyik pengéje feltehetően vasból készült, amelyet egy ősi fémkovács szakszerűen állított elő. Rendkívül díszes, szép, aranyból készült markolattal rendelkeznek, a “vaspengéjű” tőr markolatának legvégét pedig hegyikristály díszíti.

Mivel Egyiptomban nagyon ritkák a 18. dinasztia idején a vas előállítására szolgáló korabeli olvasztási példák, és valószínűleg csak alacsony minőségű vasat tudtak készíteni, a sírban talált 2 tőr sok tudós szerint dísztőr, amiket talán királyi ajándékként hozták Egyiptomba egy szomszédos területről vagy királyságból.  A Kr.e. 14. századból származó diplomáciai iratokban találhatóak is említések  vasból készült királyi ajándékokra. Az egyik dokumentum megjegyzi, hogy Tushratta, Mitanni királya vastárgyakat küldött III. Amenhotepnek ( valószínűleg Tutanhamon nagyapjának ), amely vaspengéket is említ a listákon.

Hirdetés


Az 1960-as évek óta a kutatók azt gyanítják, hogy a penge nikkeltartalma meteorikus eredetre utal. Egy, 2016-os tanulmány röntgenfluoreszcencia spektrométeres analízis alapján azt mutatta ki, hogy a penge összetétele főként vas ( Fe ), 10,8% nikkel. ( Ni ) és 0,58% kobalt ( Co ). A tanulmány 11 jól ismert összetételű meteorittal és 11 tanúsított acél referenciaanyaggal hasonlította össze a penge összetételét, és arra a következtetésre jutott, hogy a penge összetétele és homogenitása szorosan korrelál a földön kívüli eredetű meteorit összetételével és homogenitásával.

Íme a 2 tőr. A jobb oldali az említett darab.  A kép forrása: Bridgeman Images

A 2016-os tanulmányt, 2022-ben sikerült teljesen alátámasztani egy újabb vizsgálattal ( 2022 február ), amely roncsolásmentes, kétdimenziós kémiai elemzést végzett, és arra a megállapításra jutott, hogy a penge “forrásmeteoritja” az oktahedrit, a vasmeteoritok egyik leggyakoribb szerkezeti osztálya. Vagyis ha szereted a rejtélyes megfogalmazásokat, az Indiana Jones filmeket, akkor úgy is fogalmazhatnék, hogy Tutanhamon sírjában, földön kívül eredetű tárgyakat találtak 🙂 Nos jelen esetben ez a megállapítás, nem kitaláció, és fikció, hanem valóság. De nyilván feltételezhetjük, hogy a földre érkezett meteoritokat felhasználva készültek ilyen tárgyak, és feltételezhető az is, hogy ritkaságukkal, és származásuk ( égből 🙂 ) teljes tudatában készítették őket.

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?


Legfrissebb bejegyzések