Az egyetlen fa a sivatag közepén, amit kétszer sem tudtak kikerülni! ( Tenere fája )

Sajnos a hírekben gyakran hallunk autó balesetekről, ahol nem tudni mi okozta a tragédiát, vagy jobbik esetben csak anyagi kárral, és ijedséggel járó ütközést, koccanást,…stb. Nos volt a történelem során több “ismert” közlekedési baleset, ami akár a történelem menetén is változtatott, de most nem egy ilyenről, hanem 2 olyan “balesetről” írnék, ahol szintén nem ismerjük a pontos eseményeket, csak azt, hogy figyelmetlen, részeg?? sofőrök voltak az okozóik. Az “áldozat” pedig egy fa volt! Igen, egy fa, ami önmagában nem lenne túl érdekes, azonban ez a fa nem “csak” egy fa volt. A “balesetek” pedig egy sivatag kellős közepén történtek, egy olyan területen, ahol sokkal, de valóban sokkal “nehezebb” lett volna szándékosan nekimenni a szerencsétlen fának, mint kikerülni. 

Az említett baleset  a nigeri Tenere sivatagban történt. Tenere régió a Szahara sivatag közepének déli részén található, területe mintegy 400 ezer négyzetkilométer ( valamivel nagyobb, mint Németország ). Niger délkeleti területeitől Csád nyugati részéig nyúlik. Szóval nem kicsi 🙂 Tenere nem volt ám mindig sivatag. A karbon időszakban ( ez körülbelül 358,9 – 298,9 millió évvel ezelőtt időszak ) tengerfenék volt, a későbbiekben pedig trópusi erdők boríthatták. Területén találtak már nagy dinoszaurusz temetőt, és krokodilszerű hüllő majdnem teljes csontvázát is. Mára azonban csak sivatagi homok maradt, és szárazság. Gyakorlatilag nem található meg semmilyen növényi, vagy állati élet a területen, csak az  északi és déli szegélyein és fennsíkjain vannak ritkás fűvel és sivatagi bozóttal fedett területek. Feltételezések szerint, i.e. 3000 körül, 300 éve alatt vált az akkor még termékeny Szahara déli része sivataggá, és jött létre a Tenere sivatag. A sivatagosodás előtti időszakban alakulhattak ki azok a facsoportok, amelyek utolsó életben maradt példányáról szól a történetünk.

Nagyjából itt élt a Tenere fa, illetve Niger elhelyezkedését láthatjátok 

Tenere fája 

Ennek a fának nevet is adtak. A Tenere fája ( franciául L’Arbre du Ténéré ). Ez a fa egy  egy akácfa volt ( bár valójában a vacheliákhoz tartozott nemzetséghez tartozott ), amely a Ténéré sivatagban található Niger északkeleti részén élte első, és utolsó napjait. Niger területe, ahogy fentebb említettük nem volt mindig ennyire száraz, és sivatagos. Tudjuk, hogy a Szaharán átvezető ősi útvonalakon a római katonai expedíciók is eljutottak a mai Niger középső részéig. A karavánkereskedelem során pedig, a területről sót, aranyat, elefántcsontot és rabszolgákat vittek vissza a birodalomba. Később több “birodalom” (  például: Szongai Birodalom ) is alakult a területen, de ezek 18-19. században felbomlottak, és Niger mai területe a harcos tuaregek birtoka lett. Ezek a tuaregek idővel kapcsolatba kerültek a nyugatiakkal, ami kezdetben békés volt, majd végül ellenségesé vált. Számos francia expedíció kereste fel a vidéket, majd 1883 és 1899 között katonai erővel meghódították. Azonban a tuaregeket csak 1922-re sikerült teljesen meghódoltatni. Nagyjából ez volt az az időszak, amikről az “igazi” idegenlégiós, kalandos, tuareges filmek készültek, vagy készülnek. Na de vissza a fához. Tenere fája volt ekkoriban a “Föld legmagányosabb fája” cím birtokosa. Azt nem tudjuk pontosan mikor “maradt egyedül”, de valószínűleg több évtizeden keresztül állhatott magányosan. A fa pontos életkora sem ismert, de azt tudjuk, hogy ezek a fák 200-650 éves kort is megérhetnek. De vannak sokkal idősebb példányok is, legalábbis ezt állítják a Szahara egy másik régiójában, az egyiptomi Keleti-sivatagban élő nomád közösségek.

Amit biztosan tudunk róla, hogy 1973-ban bekövetkezett elpusztulásakor, 400 kilométeres körzetén belül nem élt más fa a közelében, csak ő állt egyedül a sivatagban. Gyökerei 35-36 méterre nyúlhattak le, ezért volt képes kibírni, a  gyakran 50 Celsius fok fölé is emelkedő, éjszaka pedig akár a fagypontig is lecsökkenő hőmérsékletet, és a szárazságot. Ezt azért tudjuk, mert 1938-39 telén a francia katonaság kutat ásatott a közelében. A munkálatokat vezető  Lamotte ( Michel Lesourd? ) őrmester beszámolója szerint a víztartó réteg 33 méter mélyen kezdődött és legalább 36 méterig nyúlt le, a fa gyökerei pedig 35 méter mélyre értek. A Tenerét átszelő ( Agadez és az oázis város Bilma közötti út ), főként sót, datolyát szállító karavánok számára fontos tájékozódási pontként szolgált, akkoriban hívták “élő világítótoronynak” is. Olyannyira fontos tájékozódási pont volt, hogy pontos helye, az összes korabeli helyi térképen szerepelt ( még egyes 1:4 000 000 léptékű térképeken is feltüntették ) mindezt úgy, hogy magassága pár méter lehetett, tehát nem volt túl méretes.

Fénykép a fáról, 1939

A fa állapotának romlása, az első ütközés

Sok legenda keringet a fáról, az egyik ilyen arról szólt, hogy a fát egykor egy muszlim szent sírján ültették és a hiedelem szerint bárki, aki megzavarta az akácot vagy levágta az ágakat, azt követően nemsokára megbetegedett és meghalt. Az állattenyésztő nomád tuaregek “szentnek” is tartották és nem engedték meg a tevéiknek, hogy a fa leveleiből egyenek, és “természetesen” teljesen tilos volt a fa ágait tüzelőnek használni. Vagyis óvták is a fát, azonban állapota romlani kezdet.

Henri Lhote, 1967 december ( A kép forrása:  flickr.com )

Henri Lhote, francia felfedező, etnográfus kétszer is meglátogatta a fát. 1934-ben már dokumentálta a fával kapcsolatban, hogy „szép zöld levelei és néhány sárga virága” ellenére már betegesnek tűnik. Ráadásul az 1940-es években megtörtént az első ütközés. Ekkor már teherautókkal, gépkocsikkal is közlekedtek erre, így történhetett, hogy egy sofőr nekiütközött a fának. A fa több irányba növekvő törzséből az egyik teljesen kidőlt, amit a sofőr megpróbált elrejteni, hisz felismerte tettének súlyosságát. Ezt a sérülést azonban még túlélte a fa. Azonban mikor Lhote 1959  november 26-án visszatért a fához, már jelentősen rosszabb állapotban volt: két ága közül az egyik letört, a másik levéltelenül nyúlt az ég felé.

Tenere fája 1961-ben. Michel Mazeau fényképe ( A kép forrása: wikipedia.org )

A végzetes ütközés

1973-ban megtörtént a végzetes ütközés. Egy líbiai teherautó-sofőr nekiütközött az utolsó maradvány törzsnek, és félbeszakította a fát. Egyes feltételezések szerint a sofőr ittas volt, de nincs bizonyíték arra, hogy ez igaz lenne. De a mai napig rejtély, hogy miként történhetett az ütközés. Lehet aludt a volánnál, vagy egy hirtelen támadt porvihar takarta el a látását, de akár szándékos is lehetett. Az talán érdekes, hogy a sofőr neve soha nem látott napvilágot. Mindenesetre ekkor érte a vég a híres fát. Maradványait 1973. november 8-án a niameyi Nigeri Nemzeti Múzeumba szállították és egy külön pavilonban állították ki.

1974-ben kiadott nigeri bélyeg a Ténéré fája halálának első évfordulója alkalmából. ( A kép forrása: Timbres de France & FDC )

A még élő fáról az egyik utolsó fényképet 1972. augusztusában Pierre Destruel készítette, de pontosan nem tudom nektek linkelni ezt a fotót, mert így, ebben a formában nem találtam megjelölve. Az alábbi fotó is fellehető a találatok között, erre tippelek, talán ez az, de nem tudom biztosan.

Az utolsó fotó??

A fa eredeti helyén pedig egy fémből készült, fát formázó emléket állítottak neki. Nem mondanám, hogy nagyon ütős lett az emlékmű, de legalább állítottak neki, és jelölik a helyét. Íme:

Nem szép, de van 🙂

De találtam még egy “vicces” pillanatot. Svájci turisták keresték fel az “emlékművet”, és nagy meglepetésükre eldőlve találták azt. Nem tudom milyen módszerrel van állítva, szóval lehet, hogy egy nagyobb vihar képes eldönteni, de ha netán, de tényleg csak netán, nekiment valaki, és ezért dőlt el, na az szerintem világrekord lenne vezetői bénaságban 🙂

A pillanat amikor svájci utazók fekve találják a “Ténéré fa emlékművet”, és megszervezik, hogy talpra állítsák. Fényképek: G. Saltari, A. Ghiringhelli, M. Fiaschi. ( 2005. október )

és a pillanat, amikor felállítják!

Napjainkban két jelölt van “a Föld legmagányosabb fája címre”. Az első egy Sitka lucfenyő, amelyet az Új-Zéland melletti Campbell-szigeten ültettek el 1945-ben. Legközelebbi szomszédja több mint 270 mérföldre van. Azonban, mivel ezt ember ültette, és még “fiatalnak” is mondható, nem mérhető össze a vadon élt Tenere fával. Egy másik jelölt a londoni Királyi Botanikus Kertben található. “Ő“ egy ritka cikász ( Encephalartos woodii ), amely már kihalt a vadonban, és csak úgynevezett klónjai léteznek.