Tudtad, hogy a ‘spanyolviasz’ egy rovar, az indiai lakktetű váladékából származik, és semmi köze a spanyolokhoz?

A „spanyolviasz” kifejezés, amit gyakran használunk arra, hogy valaki azt hiszi, hogy ő találta fel valamit, valójában egyáltalán nem spanyol eredetű. A kifejezés mögött egy különleges anyag, a sellak áll, amely egy ősi, történelmi jelentőségű anyag, de a spanyolviasznak valójában csak minimális kapcsolata van Spanyolországgal, és inkább marketingfogásnak tűnik, mintsem történelmi vagy földrajzi hivatkozásnak. A sellak egy gyanta, amelyet az Indiában és Délkelet-Ázsiában honos pajzstetű, más néven indiai lakktetű, váladéka alkot. Ezek a kis rovarok az akácfákon élnek, és a nőstények által termelt, védő, gyantaanyagot használják fel a petéik és lárvái számára. A gyanta megszilárdulásával hozzák létre azt a sárgás, szilárd anyagot, amit a rovarok védelmére használnak. A sellakot a rovarok váladékából nyerik, majd megtisztítják, esetleg színezhetik, és végül értékesítik. Az anyag évezredek óta ismert és használatos különféle iparágakban.

A lakktetű és váladéka

Miért „spanyolviasz”?

A „spanyolviasz” elnevezés az egyik legnagyobb félreértés, amit az anyag történetében tapasztalhatunk. Bár Európában a sellakot főként a 16. századtól kezdve kereskedték, a spanyolokhoz való kötődése nem olyan egyértelmű. A francia, olasz és portugál kereskedők is részt vettek a sellak elterjedésében, és sokan azt feltételezik, hogy a „spanyolviasz” elnevezés inkább marketingfogás volt, amely segítette a spanyolok hírnevének erősítését a kereskedelmi szférában. A spanyolviasz kifejezés jól hangzott, és az akkoriban ismert spanyol kereskedelmi sikerek is hozzájárulhattak a név elterjedéséhez. Bár tehát az anyagnak kevés köze van Spanyolországhoz, az iparágban – különösen az élelmiszeriparban és a bútorápolásban – jelentős szerepet játszik. A sellakot különböző iparágak használják: az élelmiszeriparban például fényesítő és bevonó anyagként alkalmazzák. Ezt a különleges anyagot E904 kódnéven ismerhetjük, mint egy ételfestéket vagy bevonatot, amelyet például csomagolt édességekhez, jégkrémekhez és egyéb édességekhez használnak. A sellak a természetben előforduló anyag, amely könnyen feldolgozható és rendkívül tartós, de bár az anyag biztonságos, egyesek figyelmeztetnek arra, hogy hosszú távú használata vagy túlzott fogyasztása nem kívánatos, különösen kisgyermekek számára.

A mondás, hogy „Azt hiszi, ő találta fel a spanyolviaszt” egy gyakran használt szólás, amely arra utal, hogy valaki úgy viselkedik, mintha ő fedezett volna fel valamit, ami valójában már régen ismert vagy létezett. Az ilyen kifejezések gyakran tükrözik azt a társadalmi és kulturális jelenséget, amikor egyesek túlzottan maguknak tulajdonítanak valamilyen jól ismert dolgot, vagy úgy vélik, hogy őket illetik a dicsőség. A „spanyolviasz” kifejezés eredete az anyagra, azaz a sellakra vezethető vissza. Az indiai lakktetű váladékából származó sellak évszázadok óta ismert volt, és az európai kereskedők már a 16. századtól kezdtek el kereskedni vele. Bár a termékhez való spanyol kapcsolódás viszonylag marginális, a kifejezés mögötti marketingelési szándékok miatt a „spanyolviasz” elnevezés ráragadt. A mondás tehát arra utal, hogy a „spanyolviasz” nem egy új felfedezés volt, hanem egy olyan termék, amely már régen létezett, csak épp egyesek úgy tettek, mintha ők találták volna fel. A kifejezés tehát ironikus, és a túlzott magabiztosságot, illetve az önhittség bizonyos formáit bírálja. Az „ő találta fel a spanyolviaszt” szólás tehát azt a jelenséget örökíti meg, amikor valaki úgy gondolja, hogy egy alapvető, jól ismert dolgot újként tálal, mintha ő lenne az első, aki rájött volna.

A pecsétviasz története

A sellak legjelentősebb történelmi szerepe a pecsételéshez kapcsolódik. A középkorban és a reneszánszban a pecsétviasz rendkívül népszerű volt, mivel tartósabb és fényesebb volt, mint a méhviasz, amelyet korábban használtak. A méhviasz a középkorban kezdett elterjedni, és kezdetben kizárólag uralkodók, püspökök, királyok és arisztokraták használták hivatalos dokumentumok, rendeletek kiadására és különféle okiratok hitelesítésére. A méhviasz alapú pecsételés egyébként nemcsak az uralkodói udvarok, hanem egyházi közösségek számára is fontos szerepet játszott a hivatalos dokumentumok érvényesítésében. A sellak fényesebb és keményebb felületet biztosított, mint a méhviasz, így egyre inkább előtérbe került, és végül a 16. században, a 17. századra az arisztokrácia és az egyház mellett már a köznép körében is elterjedt. A köznép számára a pecsételés elsősorban azért vált fontossá, mert a középkorban sok ember nem tudott írni, ezért a pecsétet az aláírás helyettesítésére használták, hogy hitelesítsék a szerződéseket, megállapodásokat, végrendeleteket, jogokat vagy kiváltságokat biztosító leveleket. A pecsételés használata fokozatosan elterjedt a különböző társadalmi rétegek körében. A középkorban a céhek és a különféle iparágak, például a mészárosok, különleges pecséteket használtak, amelyek az ő üzletágukat, termékeiket jellemezték, például egy disznó vagy tehén képe szerepelt rajtuk. A pecsételés így nemcsak a hivatalos dokumentumok esetén vált fontossá, hanem az egyes közösségek identitását is tükrözte.

A párizsi békeszerződés, 1783 ( A kép forrása: Az Egyesült Államok Nemzeti Levéltári és Irattári Hivatala )

A pecsétviasz használata és színezése

A pecsétek színezése is különleges hagyományokkal bír. A méhviaszhoz különféle színezékeket adtak, hogy minél esztétikusabb és különbözőbb színű legyen a pecsét, amelyet a dokumentumokra nyomtattak. A leggyakrabban alkalmazott színek a vörös és fekete voltak, de különleges alkalmakkor más árnyalatok is előfordultak, különösen akkor, ha az irat egy különleges személyhez, például királyi családhoz vagy híres személyhez tartozott. A vörös színt például cinóberből, míg a feketét koromból nyerték, de más természetes forrásokból is származhattak színezékek. Az anyag textúrája és olvadáspontja miatt a méhviasz könnyen kezelhető volt, és gyantát adtak hozzá, hogy növeljék a viasz keménységét és tartósságát.

A pecsétviasz napjainkban

Ma már a pecsétviasz használata elsősorban esztétikai és kreatív célokat szolgál. Bár a pecsételés hivatalos szerepe eltűnt a modern jogi és közigazgatási rendszerekben, a pecsétviasz továbbra is népszerű maradt az esküvői meghívókon, ajándékcsomagolásokon, retro dekorációkon és vintage stílusú tárgyakon. A nosztalgia és az elegancia iránti igény továbbra is életben tartja a pecsétviasz használatát, így gyakran találkozunk vele antik könyveken, papírtekercseken és díszes dokumentumokon is. A sellak tehát nemcsak egy történelmi anyag, hanem egy olyan kulturális örökség is, amely évezredeken át végigkísérte az emberi civilizációt, és máig meghatározza a különböző iparágakban való alkalmazását.

A cikk írásába besegített: ChatGPT ( OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot )