“Titokban” Abraham Lincoln sem hitt a faji egyenlőségben. A sziget bukása, ahol felszabadított rabszolgák dolgoztak volna tovább, a gyapotföldeken!

Île-à-Vache, vagy más néven Tehénsziget ( franciául Île-à-Vaches, korábbi spanyol neve Isla Vaca  ), egy apró karibi sziget, Haiti egyik szatellitszigete. Mindössze 52 négyzetkilométer a területe, azonban jelentős helyet foglal el az Egyesült Államok, és Haiti történelmében, és mára az egyik  legnépszerűbb turisztikai célpont a Karib-tengeri térségben.

A spanyol uralom, Morgan kaózkapitány, francia befolyás

1492-ben az Ile a Vache-t eredetileg a Spanyol Birodalom követelte magának, és a  következő két évszázadban a spanyol Isla Vaca néven is volt ismert.  A híres Henry Morgan kalózkapitány ( kb. 1635-1688 ) gyakran használata a kis szigetet hadműveleteinek bázisaként, innen hajtott végre számos nagy rajtaütést, és számos tengeri csatát vívott a sziget közelében, és számtalan hajó süllyedt el a térségben. Több roncsot fedeztek fel napjainkban is búvárok, mint például 2004-ben  Morgan zászlóshajóját, a HMS  Oxford-ot. Ez a hajó 1669-ben süllyedt el, egy megnyert csata után, mikor is 2 francia hajót foglaltak el. A  sziget északnyugati oldalán, a  Ferret-öbölben ünnepeltek, mulatoztak, ahogy az a kalózokhoz illik 🙂 Tüzet raktak disznósütéshez, az Oxford ágyúival “öröm” tüzeltek, azonban annyira berúgtak, hogy véletlenül kigyulladt a hajó puskaportárja, ami robbanást okozott, amely felrobbantotta a Morgan zászlóshajóját. A robbanás során a hajó fedélzetén tartózkodó Morgant a szállása ablakán át a tengerbe dobták. Túlélte a balesetet, de az Oxfordot elsüllyedt, és magával vitte a két elfogott francia hadihajót ( amelyek hozzá voltak kötve ) és mintegy 200 emberét.

Később, miután Jamaica főkormányzójává nevezték  ki, és éppen Angliából érkezett, hogy elfoglalja a posztot ( valószínűleg Isla Vaca felé tartott ), az ágyukkal megrakott (  Port Royal védelmének megerősítésére  ), Jamaica Merchant, nevű hajója viharba keveredett, és szintén elsüllyedt. Morgan 1688. augusztus 25-én halt meg a Lawrencefield Estate -en, a mai Port Maria -ban, Jamaicában. Napjainkban, egy ismert turisztikai üdülőhelyet, Port Morgan-t ( Isla Vaca szigetén ) róla nevezték el. Egy másik ismert kalóz is, Jean Hamlin francia kalóz is búvóhelyként használta a szigetet 1682 és 1684 között, miközben angol és holland hajókat rabolt ki. 1697-ben a szigetet hivatalosan felosztották Spanyolország és Franciaország között. Franciaország átvette az irányítást a sziget nyugati fele felett, és az Isla Vaca Ile A Vache lett.

Amerikai polgárháború ( 1861–1865 )

Itt ugorjunk egy nagyobbat, az amerikai polgárháború ( 1861–1865 ) környékére. A háború kiváltó oka több dolog volt ( a  mai napig vita tárgya ), azonban az egyik mindenki által ismert “ellentét”, az észak, és dél között, az a rabszolgaság “intézménye” volt. Azt mindenki tudja, hogy véres háborúban, végül a déli szövetség a Konföderáció csapatai szenvedtek vereséget az északi szövetség ( jenki ) csapatai ellen. A háború jelentős esemény volt akkoriban, az egész világon. A franciák, és britek is komolyan elgondolkodtak, hogy beszállnak a harcokba a Konföderáció oldalán, mivel az ő érdekeiknek a megosztott Amerika felelt volna meg a legjobban. A brit csapatok Kanadában, a francia csapatok, délen, Mexikóban álltak támadásra készen. Azonban ekkor megjelent az orosz flotta, II. Sándor cár parancsára, és nyilvánvalóvá tették a britek, és franciák számára, hogy amennyiben beszállnak a déliek oldalán, ők az északi szövetséget fogják támogatni. Mi lehetett az ok? A britek éppen szemet vetettek az ekkor még Oroszországhoz tartozó Alaszkára ( amit később az amerikaiaknak adtak el ), illetve kitört Lengyelország lázadása az oroszok ellen, ebbe pedig a britek és a franciák is besegítettek volna a lengyelek oldalán.  Ez a hatalmi “felvonulás” végül patt helyzetet teremtett, és nem történt semmilyen beavatkozás. A franciákat kiszorították Mexikóból, a lengyel lázadás leverésébe, pedig nem szólt bele senki. Paradox módon, így éppen Oroszország volt az, aki  egy ágyúlövés nélkül ( a nagyhatalmak között, ebben a konfliktusban ) segítette elő az USA létrejöttét, ami nagyjából egy évszázaddal később a hidegháború időszakában már a legnagyobb ellenségévé vált.

Bernard Kock, az álmodozó?, vagy zseni? ( Kock-ról, nem találtam semmilyen képet… )

Nos ebben az időszakban élt Floridában Bernard Kock vállalkozó,  gyapotültetvény tulajdonos. Az amerikai történelemben az ő megítélése ellentmondásos. Vannak akik egy szélhámosnak, opportunistának tartják, de vannak akik újítónak, békepártinak.  Kock hatalmas üzletet látott továbbra is a gyapotban, azonban a amerikai helyzet problémákat okozott az üzletben. Ezért kidolgozott egy tervet. Kock tervei szerint 5000 rabszolgára ( később munkásra ) lett volna szüksége a gyapotbirodalom felépítéséhez, egy apró szigeten, a már említett Île-à-Vache-én. 1862. május 17-én indult Haitire, és június 3-án érkezett Jacmelbe. Innen lóháton ment Port-au-Prince- be, ahol az ország elnöke, Fabre Geffrard fogadta. A tárgyalások nehezen mentek, mivel az elnök támogatta, hogy feketék érkezzenek az országba, de nem akart fehér embernek bérbe adni Haiti területet. De augusztus 8.-án végül mégis megszületett az egyezség, és 10 évre bérleti szerződést biztosított számára az Île-à-Vache-ban, további 10 év meghosszabbításának jogával.  

A szerződés szerint, 6 hónapon belül meg kellett kezdenie a működését, és számos  felügyelőnek feketének kellett lennie ( maximum 10% fehér ). Érkezésükkor azonnal haitiként honosítják majd őket. Kocknak ​​biztosítania kellett a szigeten felvágott összes fa 35,25% az államnak, mintegy adóként. A szerződés azt is garantálta, hogy megvédi a haiti államot, és nem kell importvámot fizetnie az általa importált készletek után.

Abraham Lincoln “titkos” terve

Abraham Lincoln, az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke a rabszolgaság felszámolása mellett állt ki. Azonban itt volt egy kis érdekesség, amiről keveset beszélnek. Sokan ezért is tekintenek negatívan Kock-ra, mivel ebben a zavaros, és véres időszakban ( déliként ) sikerült meggyőznie ( és alá is íratott vele egy megállapodást 1862. december 31-én, kvázi írásos nyoma van )  Lincolnt, hogy támogassa azt a tervet, hogy a felszabadult fekete rabszolgákat egy Haiti partjainál lévő szigetre deportálják, és ott olcsó munkaerőként, de szabadon, gyapotföldeken dolgozzanak tovább. Ezzel nem is lett volna semmi baj, hisz már ettől az ötlettől függetlenül is Lincoln 50$ kínált annak, aki külföldre vitt egy feketét, és ott munkát adott neki, és fontolgatta emancipált ( önálló, függetlenedett ) rabszolgák kolóniáinak létrehozását olyan országokban, mint Új-Granada és Libéria. Nos azonban ezekért az elképzelésekért, tekintenek néhányan képmutatóan Lincolnra. Ahogy egy History Channel dokumentumfilmben is megjegyzik: „Bár határozottan ellenezte a rabszolgaság intézményét, nem hitt a faji egyenlőségben, vagy abban, hogy a különböző fajokhoz tartozó emberek sikeresen integrálódhatnak” – „És közel 4 millió fekete ember szabadon bocsátása a fehér amerikai társadalomba – északra vagy délre – nem volt politikai alap. Tehát annak ellenére, hogy az 1850-es években a fekete amerikaiak többsége az Egyesült Államok területén született, Lincoln azt javasolta, hogy szállítsák őket Közép-Amerikába, a Karib-térségbe vagy „vissza” Afrikába.

Bernard Kock javaslata Abraham Lincolnnak, 1862. október 1., szerda, Fotó: Abraham Lincoln Papers a Kongresszusi Könyvtár

Emancipációs kiáltvány, felszabadított rabszolgák

Lincoln  1862. szeptember 22-én adta ki az “előzetes” Emancipációs kiáltványt ( Emancipation Proclamation , hivatalosan Proclamation 95 ), idézet ebből:

“Hogy Urunk ezernyolcszázhatvanharmadik évének január első napján minden olyan személy, akit rabszolgaként tartanak fenn bármely államban vagy egy állam kijelölt részében, amelynek népe  fellázadt az Egyesült Államok ellen,  mostantól és örökre szabadok; és az Egyesült Államok Végrehajtó Kormánya, beleértve annak katonai és tengerészeti hatóságát, elismeri és fenntartja az ilyen személyek szabadságát, és nem tesz semmilyen cselekményt vagy cselekményeket az ilyen személyek vagy bármelyikük elnyomására, vagy bármilyen erőfeszítésük ellen, amivel tényleges szabadságukért küzdenek.”

végső változatát 1863. január 1-jén hirdették ki.

Képeslap Abraham Lincoln elnök tiszteletére az 1863-ban, a rabszolgákat felszabadító emancipációs kiáltványáért. Fotó: Kean Collection/Getty Images

A megállapodás megszületése

Szóval Kocknak sikerült kikerülnie az alacsonyabb rangú tisztségviselőket, akiknek az érdeklődését nem sikerült felkeltenie, és közvetlenül Lincolnnal tárgyalnia. Miután elmondta,  hogy milyen szerződést sikerült kötnie a Haiti kormánnyal, és kétségkívül eltúlozta  a juttatásokat, amiket beígért a vele tartó feketéknek ( „kényelmesen berendezett házat, kerthelyiséggel, orvosi ellátást, templomot, iskolát, 4 évre szóló szerződést, magas béreket, később a szerződés lejárta után saját földeket ), végül az elnök támogatta az ötletet.

A megállapodásban a kormány vállalta hogy kifizeti a szigetre való szállítást és a megérkezésük utáni rövid időre a megélhetés költségét. Kock arra is felkérte Lincolnt, hogy szállítson neki mezőgazdasági eszközöket és gépeket, „és minden mást, ami a vállalkozás sikeres elindításához szükséges lehet”. Kock, aki arra számított, hogy megfelelő mennyiségű gyapotot fog tudni eladni ( erre volt esély, hisz a kereslet magas volt, és a sziget kiesett a tengeri blokád alól amivel a a polgárháború idején, a déli kikötőket büntették ), felajánlotta, hogy két éven belül visszatéríti a kormány összes pénzét. Még bizalmi okiratot is adott a kormánynak a szigeten lévő összes személyes tulajdonára, valamint a féléves termés meg nem határozott részére. Arra kérte, hogy kísérje el őt egy kormánymegbízott, aki felügyeli a telepesek jogait, és segítsen neki biztosítani a kormányzati pénzek pontos kifizetését, elköltését.

Lincoln azért bizalmatlan volt, félt attól, hogy csak a támogatás, a felszabadított rabszolgák után kapott 50$ megszerzése Kock célja, illetve végül is délről származott ( és Németországban született ), és nem volt teljesen egyértelmű melyik oldalhoz lojális igazából. Azonban a kolónia ötlete teljesen egybecsengett a már fentebb is említett hasonló ötletekhez, kvázi Lincoln számára ez egyfajta kísérlet is volt, hogy valóban kivitelezhető-e egy hasonló “deportálás”. Akkoriban azonban az elnök aláírása, még kevés volt. A szerződést még ratifikálni kellett az államtitkárnak, William H. Seward-nak, aki másnap elmondta Kocknak, hogy „sem nekem, sem az elnöknek nincs joga ilyen szerződést kötni”. Seward még a dokumentumot sem volt hajlandó átvenni. Két nappal később, január 3-án Seward vészjóslóan ezt írta Lincolnnak: „Szerintem néhány óvintézkedést meg kell tenni, mielőtt hitelesítem Bernard Kock szerződését, és beszélni fogok önnel a témáról, amikor találkozunk.” Kock újra elment Lincoln-hoz, és további garanciákat ígért. „Úgy tűnt, ezzel a javaslattal elégedett az elnökkel. Azt mondta, hogy másnap elküldi a szerződést, újra megvizsgálja, és igazságot tesz nekem” – írta Kock emlékirataiban.

Végül bár nem volt a kezében ratifikált szerződés, Kock elutazott New Yorkba, hogy további befektetőket keressen. Ez sikerült is neki, ( ez esetben 600%-os profitot ígért ) Paul S. Forbes-t, Leonard W. Jerome-ot és Charles K. Tuckermant, személyében, akik 70 ezer $ befektetéssel, 50% tulajdonrészt szereztek Kock cégében.  Azonban a kormány részéről továbbra is sok volt a bizalmatlanság. További garanciákat szerettek volna kérni a Haiti államtól, ezért Seward miniszter 1863. április 3-án új szerződést kötött a befektetőkkel, és a haiti kormánnyal. ( ?? Lincoln azonban 1863. április 16-án hivatalosan felmondta a Kock szerződést. )

Az első hajó

Kock közben bérelt egy hajót, az Ocean Ranger nevű brit hajót, és fedélzetén 421 utassal 1863. április 13-án elindult a szigetre. Sikerült felbérelnie az első felszabadított fekete férfit, WJ Watkinst, hogy az első fekete munkafelügyelő legyen a szigeten. A befektetők, és kormány ígérete szerint, nem sokkal az első hajó után fogják a szigetre küldeni a gőzgépeket, fűrészárut ( a telepesek házainak felépítéséhez ), egyéb árukat. Azonban folyamatosan vádolták Kock-ot, hogy a telepesnek szánt feketéket el akarja adni valamilyen konföderációs “kalóznak”, vagy csak egy sima kalandor aki nem gondolta át mit is cselekszik igazán. A befektetők túl hamar, túl sok hasznot szerettek volna kapni, azonban nem támogatták az indulást megfelelően. Nehezen ugyan, de be tudta indítani a munkálatokat, de messze nem úgy ahogy tervezte.

Jönnek a problémák

Ekkor kezdett rádöbbenni Kock, hogy hibát vétet. Nem tudja biztosítani a megfelelő ellátást a telepesek számára, és ígéretei, csak ígéretek maradtak. Félrevezette őket, kvázi igazolva ezzel az őt ért vádakat. Utólag tudjuk, hogy valóban túlságosan nagy léptékű volt a terv, és kapkodva lett elindítva. Plusz rengeteg ellenállásba, és bizalmatlanságba ütközött. Mindazonáltal nem lett volna kivitelezhetetlen, és véleményem szerint, nem is lett volna olyan rossz ötlet. De megbukott…

Egy kormánytisztviselő a szigeten tett látogatása során az afroamerikai telepeseket „könnyekkel, nyomorúsággal és bánattal telinek” találta. A családok az ígért otthonok helyett a földön aludtak kis pálmafából  készült kunyhókban. Kock saját nyomtatott pénznemben ajánlotta fel a béreket, amelyeket a dolgozóknak egyfajta céges boltban kénytelenek voltak drágán élelmiszerekre és árukra költeni. Volt egy „nincs munka, nincs adag” politika is…..és megérkeztünk 🙂  A fenti idézetben említik elsőként a saját pénzt. Nos ezt a pénzt használták a szigeten, vagyis Kock elképzelései szerint, ezt használták volna. A helyi boltban, boltokban lehetett, lehetett volna elkölteni, árukra cserélni. Rendkívül ritkának számítanak, az első ismert példányok, csak  Ponterio Sale No. 112. aukcióján kerültek napvilágra 2001. április 28-án.

A lázadás, a vodou

De mielőtt mutatnék néhány képet ezekről a bankjegyekről, fejezzük be a “történetet”. Július 3.-án érkezett egy hajó, amin élelmiszer, és egyéb felszerelés volt, de az ígért gépek, és fűrészáru nem érkeztek meg. Miután ezt megtudták a volt rabszolgák, hogy továbbra sem tudják felépíteni a beígért házakat, lázadás tört ki.

“Csak hét fehér emberre támaszkodhattam (azonban a szakácsom és az intézőm, mindketten németek, nem voltak hajlandók mellém állni), 4  puskában és 25 kétcsövű sörétes puska állt rendelkezésre. A négereknek szinte mindenek volt  revolvere, de szerencsére alig vagy egyáltalán nem volt lőszer, aminek a szigetre való behozatalát, a whiskyvel együtt, érkezésem óta megtiltottam. De voltak fejszéik, kapáik és machetéik – mind veszélyes fegyverek, különösen az utóbbiak.”-írta Kock feljegyzéseiben

Végül 15 haiti katonát kellett hívni, akik lecsillapították a kedélyeket, azonban az látszott, hogy ezzel véget is ért a normális együttműködés. 1863 nyarára az Île à Vache-ban uralkodó embertelen körülményekről szóló hírek eljutottak Lincolnhoz. Kock 1863. december 20-án járt utoljára a szigeten, és feljegyzéseiben leírja, hogy a  telepes feketék véleménye szerint megőrültek, vagy annak szélén állnak, egy új vallási mozgalom hatására. Ma már tudjuk, hogy az említett vallás, az a vudu ( haiti ága, a vodou ) volt, ami akkor már azért nem számított “újnak”, mivel a karibi térségben a francia gyarmatbirodalom karibi területén, már a 18. században is gyakorolták.

1864. február 1-én az elnök, a projekt ellen tiltakozó médiahírek eszkalálódása közepette utasította hadügyminiszterét, Edwin Stantont, hogy bízzon meg egy haditengerészeti hajót, hogy hozza “haza” a telepeseket a szigetről. Egy hónappal később a haditengerészet Marcia C. Day-je a 350 életben maradt emigránst visszavitte Amerikába, és március 20-án érkeztek meg Alexandriába, Virginia államba. Végül márciusban Lincoln aláírt egy törvényjavaslatot, amely visszavonja a gyarmatosításra szánt 600 000 dollárt, amelyből az adminisztráció addig 38000 dollárt költött el, és felhagyott a felszabadított fekete rabszolga gyarmatosítás ötletével. Innentől kezdve a feketék társadalomba való beintegrálásának lehetőségeit kezdték keresni, és az Île à Vache, haiti kolónia kudarcról soha többé nem beszéltek.

Kock bankjegyek

Nos ebben a cikkben, fokozottan igaz lesz az, hogy magáról a bemutatandó pénzről, jelen esetben bankjegyekről jóval kevesebbet tudok írni, mint magáról a háttér történetről, az akkori történelmi eseményekről. Ennek egyszerű magyarázata van, ugyanis valóban kevés információ van ezekről a bankjegyekről, és nagyon kevés is marad fenn. Ennek ellenére mégsem tartoznak a világ legdrágább bankjegyei közé. A bankjegyeket amúgy maga Kock állította elő, amelyeket normál haiti Gourde bankjegyekre lehetett váltani, vagy a telepesek boltjaiban fizetni velük. A bankjegyeket körülbelül a sziget 1863. április 13-i betelepülésének idejétől 1863. december 22-ig bocsáthatták ki, amikor a települést elhagyták – ez a nyolc hónapos időszak megmagyarázza mai szűkösségüket. Ritkán bukkannak fel aukciókon. Fentebb már említettem, hogy hivatalosan csak 2001-ben kerültek elsőként aukcióra. Akkor a Ponterio Sale No. 112 aukción, az 1382, és 1383-as tételként jelennek, meg 2, és 5 Gourde címletben. Ezeken kívül egy 20 Gourde ( 20 dollar ) példány is megjelenik Neil Shafer “Money of the People” gyűjteményében 2014. június 15-én, amit 2016-ban a Stack’s Bowers értékesít. Majd utoljára a Stack’s Bowers és Ponterio 2021. januári aukció 2021. január 15-16. aukcióján lehetett két példányra licitálni. Ezeket láthatjátok lentebb.

Kock bankjegy, ND(1863), 1/4 Gourde, 30176. tétel, Kikiáltási ár: 1800 $, Megvalósult ár: 3400 $

Kock bankjegy, ND(1863), 1/2 Gourde, 30177. tétel, Kikiáltási ár: 1800 $, Megvalósult ár: 3200 $