Hirdetés


Szent István király első ezüstdénárját találták meg Veszprémben!


A bejegyzés becsült olvasási ideje 2 perc
Szent István király első ezüstdénárját találták meg a veszprémi várhegyen. A várnegyed megújítását kísérő régészeti feltárások során több mint 1000 éves műtárgyak, régészeti leletek és építészeti emlékek kerültek elő – áll a veszprémi várnegyed beruházás kommunikációjával megbízott ügynökség MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Vavra Áront, a veszprémi várnegyed beruházás műemléki projektvezetőjét idézik, aki elmondta: a Nagyszeminárium Vár utca melletti udvarának feltárásakor találtak rá Szent István egyik első ezüstdénárjára, amelyről azóta bebizonyosodott, hogy az úgynevezett Lancea Regis feliratú sorozatból való. Ezek a királlyá koronázott Szent István által veretett első pénzérmék – mondta a mostani felfedezéssel kapcsolatban.

A magyarországi numizmatika 1968-ig István Stephanus Rex feliratú ezüst dénárját tartotta az első magyar pénzérmének. Abban az évben azonban Nagyharsányban egy kőbánya földmunkái során találtak egy kincsleletet, amelyből több bizánci, német és cseh pénzérme mellett több mint 40, akkor még ismeretlen magyar veret is előkerült. Az itt megtalált sorozat a pénzérme külső körében olvasható Lancea Regis, vagyis „a király lándzsája” köriratról kapta a nevét. Hegyi Dórát, a Magyar Nemzeti Múzeum ásatásvezető régészét is idézik, aki kiemelte: a veszprémi lelet azért is kuriózum, mert egy Árpád-kori talajrétegben találták meg – vagyis a pénzérme a saját korából, a saját környezetéből került elő.”

Ez, és a most feltárt többi lelet – egy falmaradvány, valamint több kerámiaedény, többek között egy épségben megmaradt Árpád-kori fazék is – újabb bizonyítéka annak, hogy a veszprémi várnegyedben már ebben a korai időszakban is éltek emberek” – mondta.

A veszprémi várhegy kiemelten védett régészeti lelőhelynek minősül. A várnegyed 2020-2025 között zajló megújítását régészeti szakmai támogatás kíséri, így a Magyar Nemzeti Múzeum régészcsapata több épület esetében is teljes körű régészeti feltárást végzett a tervezési munkákhoz kapcsolódóan, valamint a kivitelezési munkák megkezdése előtt és a kivitelezés alatt. Az elmúlt hetekben a várnegyed két épületénél, a Nagyszemináriumnál és a Szent György Kápolnánál is zajlottak feltárások. Korábbi kutatások során beigazolódott, hogy a Nagyszeminárium déli szárnya egy középkori temető határa volt, attól északra pedig már az Árpád-korban is épületek álltak.


Tudtad? ( történelmi érdekességek )

A Luftwaffénak volt egy fő vallatója, Hanns Scharff, akinek a taktikája az volt, hogy a lehető legkedvesebb legyen. Scharff legjobb taktikája a foglyok információszerzésére a következők voltak: természetjárás őrök jelenléte nélkül, házi ételek sütése, viccek mesélése, sörivás és délutáni tea ismert német pilótákkal. "Kihallgatásai" annyira sikeresek voltak, hogy az amerikai hadsereg később beépítette módszereit, saját oktatási rendszerébe.

Hegyi Dóra elmondta: a beruházásokat megelőző kutatások során geofizikai mérésekkel, többek közt talajradaros vizsgálattal térképezték fel a felszín alatti maradványokat, és így akadtak rá a középkori várfalra is. A régi épületalapok, középkori maradványok nem mozdíthatók, a kiviteli terveket kell ezekhez igazítani – emelte ki, hozzátéve: a régészeti jelenlét a teljes kivitelezés alatt folyamatos, hogy az előkerülő maradványok megőrzését és szakmai kezelését biztosítani tudják.

A közleményben kitérnek arra, hogy a Szent György Kápolnában is zajlottak feltárások. Az épület különleges jelentőséggel bír, történeti források szerint ugyanis ez a hely lehetett, ahol Szent Imre herceg szüzességi fogadalmat tett.

Mint írják, a Szent György Kápolnában már 1957-ben zajlott régészeti munka, több dolog azonban csak a mostani beruházás során vált egyértelművé és jól dokumentálhatóvá. A helyszínen két kápolna maradványai találhatók: a 10. században egy kör alaprajzú, patkóíves szentélyű épület állhatott itt, majd a 13. században egy újabb kápolnát építettek a korábbi épület fölé. Az újabb kutatások során derült fény többek közt arra, hogy a főszékesegyház 11. századi megépítésekor az eredeti, 10. századi kápolna falaiba belebontva összeépítették a székesegyházat és a régebbi kápolnát.

ForrásRitka kincsre bukkantak a veszprémi várhegyen

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?


Legfrissebb bejegyzések