Hany Istók történetét ma is sokan ismerik a Rábaközben, főként Kapuváron és a környező falvakban. Országos vagy nemzetközi hírnévre azonban nem tett szert, mint például a világirodalom ismert „vad gyermekei”, Tarzan vagy Maugli. Pedig a Hanságban talált fiú legendája több évtizeddel megelőzi az ő fiktív történeteiket. Ráadásul míg Maugli vagy Tarzan csupán irodalmi alkotás, Hany Istók valós személy lehetett – még ha a róla szóló elbeszéléseket a szájhagyomány némileg át is szőtte misztikus elemekkel. Bár egyesek a túlélését természetfeletti tulajdonságokkal magyarázták ( például úszóhártyákat képzeltek az ujjai közé ), a történet mögött rejtőző emberi sors nagyon is földi és megható.
A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a Hanság „mély fekvésű, vizenyős, lápos, mocsaras terület”, amelynek elnevezése a magyar „hany” szóból származik – ez már a 11. századi forrásokban is megjelent, és mocsaras, ingoványos földet jelentett. A terület egy része ma Győr-Moson-Sopron megyéhez, másik része a trianoni békeszerződés óta Ausztriához tartozik. Ez a változatos és titokzatos táj, amelyet nádasok, vízfolyások, erdőségek és rétek tarkítanak, korántsem nevezhető ideális lakhelynek – különösen nem egy kisgyermek számára. Hany Istók mégis hosszú időt töltött itt, felnőttek felügyelete nélkül, teljesen magára utalva. E történelmi és természeti különlegesség emlékét őrzi ma is a róla elnevezett tanösvény és a helyi folklór. A történet egyik első, részletes írásos forrása egy 18. századi feljegyzés, amely szerint két kapuvári halász, Nagy Ferenc és Molnár Mihály 1749. március 17-én egy szokatlan lényt pillantott meg a Hanság mocsaras vidékén: „vadállatra emlékeztető, de emberi formájú kisfiút”. A jelenlegi ismereteink alapján a legfontosabb, ám nem eredeti forrás Rosnstingel Pál tiszttartó nevéhez köthető. Az általa készített jegyzőkönyv ( vagy annak másolata ) a kapuvári plébánia 1825–1844 között vezetett anyakönyvének végén található. Bár az eredeti kézirat nem maradt fenn, a szöveg lényegében egy tízéves forma, állatszerű viselkedésű fiút mutat be, akit úgy találtak meg, amint:
„…nem tudott beszélni, meztelen volt, kizárólag füvet, szénát és szalmát evett, elutasította a ruházatot, és amikor megpillantott egy embert, azonnal vízbe vetette magát, és úgy úszott, mint egy hal.”
Hany Istók “elfogása”. Illusztráció I.-N. Fogl „Történetek az emberektől” című elbeszéléséhez (megjelent az „Öesterreichischer Volkskalender für 1855” évkönyvben ).
A fiú ezután a közeli kapuvári Esterházy-uradalomba került, ahol egy évet töltött. Ez idő alatt megpróbálták rávenni arra, hogy elfogadja az emberi lét legfőbb jeleit: a ruházat viselését és főtt ételek fogyasztását. A feljegyzések szerint „kezdett emberformájú lenni”, ami azt jelentette, hogy lassacskán megtanult viselkedni a közösségben – legalábbis a külsőségek szintjén. A szolgálók már kevésbé vigyáztak rá, és ennek következményeként egy nap Hany Istók megszökött. A közeli Rába folyóba vetette magát, és onnan visszaúszott a Hanság sűrű és ismeretlen világába – abba a közegbe, amelyet otthonának tekintett. Többé nem látták. A történet „ősdokumentuma” mégsem Rosnstingel beszámolója, hanem egy korábbi, 1749 márciusából származó, latin nyelvű plébániai bejegyzés. Eszerint egy nagyjából nyolcéves, erdőben talált, „őrültnek” vagy „tébolyultnak” nevezett fiút feltételesen megkereszteltek, István néven. A keresztszülők neveit is rögzítették. A feltételes keresztelés azt jelentette, hogy a plébános nem volt biztos benne, korábban már megkeresztelték-e a gyermeket – sőt, azt sem tudta, biztosan ember-e.
Címlap és egy oldal, A. Vajra „Magyarország leírása” című könyvéből ( 1799 ), ahol szintén említik a fiút
Ez a néhány soros, hivatalos bejegyzés tekinthető a Hany Istók-legenda kiindulópontjának. Több mint egy évszázaddal az utolsó ismert anyakönyvi bejegyzés után, 1855-ben „Természeti ritkaság” címmel jelent meg Zerpák Antal kapuvári plébános cikke a Vasárnapi Ujságban, amelyben Hany Istókról írt. Ebben az írásban már érezhető az évszázad alatt kialakult legendakör hatása: Zerpák sokkal részletesebben tárgyalja a lápi fiú történetét, mint a korábbi források, ugyanakkor számos olyan elemet is felvonultat, amelyek már inkább a mítoszok világába tartoznak. Zerpák szerint a Hanság mocsarából – talán a Király-tóból vagy a Harcsa nevű tóból – „kifogott” gyermek alacsony, zömök testalkatú volt. Haját kócosnak, orrát lelógónak, száját feltűnően szélesnek írta le. Megjelenéséből vad, már-már állatias benyomás áradt. A plébános arról is beszámolt, hogy a fiúnak hosszú fogai voltak, és ujjai is hosszabbak voltak az átlagnál, ráadásul hártyásak. Az anyakönyvi bejegyzésre utalva említi, hogy Istvánként keresztelték meg, de a helyiek egyszerűen csak Hany Istóknak hívták. A cikk szerint a fiút elfogása után a kapuvári várba vitték, ahol minden igyekezet ellenére sem sikerült őt a kor normái szerint „megszelídíteni”. A várparancsnok mindent megtett, hogy rendes nevelésben részesítse:
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| Oroszországban kifogyott a vodka a második világháború végének ünneplésekor. A háború befejeztével az emberek elözönlötték az utcákat, és addig buliztak, amíg a nemzet összes vodkatartaléka el nem fogyott. |
„Azon volt a várparancsnok, hogy Istók rendes nevelésben részesüljön, de hasztalan volt minden fáradsága, mert Istók az erőltetett pecsenyeforgatáson s víz-behordáson kívül egyebet nem tudott, valamint beszélni sem tanult meg soha, s mint monda után értem, négykézláb a kertben vagy udvaron ugrándozni, vagy vesszőt vévén kezébe, játszva berregni szokott a szájával, de szavat ejteni soha sem tudott.”
Bubb Gyula illusztratív felvétele – ( A kép forrása: Gerencsér Péter: Hany Istók alakváltozásai / OSZK MEK )
Zerpák Istókot olyan fiúnak írja le, aki állandóan meg akart szökni: több alkalommal is a víz felé menekült, és egyszer a kutyáknak kellett visszaterelniük. A plébános szerint a vár népe durván, már-már „állatként” bánt vele. Egyedül a várparancsnok lánya, Juliska volt vele emberséges: többször is ő mentette meg a drabantok – azaz a hajdúk – bántalmazásától. Istók hálás volt Juliskának, amit különösen akkor mutatott ki, amikor a lány férjhez ment: lakodalmi ajándékként
„békák seregét” hozta a vendégeknek.
Ez azonban undort keltett az egybegyűltekben, sőt, ezért az esetért Istókot el is zárták. Juliska elköltözése után a fiú ismét valamivel szabadabban élt, de „nyugalma soha többé nem tért vissza”. A lány távozása után már csak dörmögött, és négykézláb futkosott a vár különböző pontjai között. Egy év múlva pedig végleg eltűnt. Zerpák szerint senki sem tudta pontosan, hová lett – valószínűleg a várárokba vetette magát, onnan a Rábába úszva menekülhetett el. Esterházy Miklós herceg mindent elkövetett, hogy előkerítsék, de a keresés eredménytelen maradt. Gerencsér Péter kutatásai szerint a történetnek köszönhetően lett Hany Istók országosan ismert figura. A szakirodalom úgy tartja, hogy Zerpák 1855-ös cikke keltette fel Jókai Mór figyelmét is, aki 1877-ben megjelent A Névtelen vár című regényében maga is megalkotott egy vízi vadember karaktert. Ebben Jókai emlékeztet Hany Istókra is:
„Hasonló elzüllött emberi vadat a múlt századból is jegyeztek fel a krónikák, akit a Fertőben fogtak el, s aztán a kapuvári várban neveltek: a kortársak leírása szerint iszonyú tömött, gömbölyű fejű, hosszú fülű, széles szájú alak volt, kéz- s lábujjai szokatlanul hosszúk, bőre halhéjhoz hasonló merev; csak sírása árulta el, hogy ember.”
A történet egyik legrejtélyesebb eleme, hogy miként élhetett túl egy kisgyermek hosszú időn át a Hanság vadonjában – különösen, ha igaz az 1749-es anyakönyvi bejegyzés állítása, miszerint „tébolyult”, mai szóval élve értelmi fogyatékossággal élő gyermekről volt szó. A babóti születésű erdész, Honti Pál érdekes elmélettel állt elő: szerinte a fiú annyi időt töltött a természetben, hogy sikerült alkalmazkodnia a vízi életformához, és a víz egyfajta védelmet is nyújthatott neki – például a nádi farkasok ellen. Honti úgy gondolta, hogy a hideg teleket hódalagutakban vagy vidraüregekben vészelhette át. A tudományos körökben tapasztalható szkepticizmus ellenére az elmúlt 250 évben a kapuvári vízember – Hany Istók – története igen jelentős történetírásra tett szert, és ismételten visszhangra talált a szépirodalomban, a színházban és a zenében. A legendát nagyon széles körben és szabadon értelmezik, új részletekkel, fantasztikus és romantikus cselekményszálakkal gazdagodik. 2009 óta rendezik meg Kapuváron a Hany Istók fesztivált, amely újabb adaptációhullámot indított el, így a legenda folytatódik.
Hirdetés
