A Szahara legtöbbünk képzeletében végtelen homoktenger, perzselő napsütés és életet nélkülöző pusztaságként él. Ám a felszín alatt egészen más világ rejtőzik: Észak-Afrika mélyén található bolygónk egyik legnagyobb fosszilis édesvíz-készlete, a több millió négyzetkilométert lefedő Nubi vízadó réteg. Ez az őskori eredetű „földalatti tenger” a világ legnagyobb ismert zárt víztározója, amelynek vízmennyisége messze felülmúlja számos felszíni tó kapacitását. A víz több tízezer évvel ezelőtt szivárgott a mélybe, amikor a mai sivatag helyén még buja növényzet és bő csapadék uralkodott. A 20. század közepén azonban – olajkutatás közben – a modern világ felfedezte ezt a rejtett kincset. És volt egy ország, amely merész álmot szőtt róla: Líbia, élén Muammar Kadhafival.
A felfedezés után hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a Nubi víztározó Észak-Afrika egész vízellátását képes lenne megváltoztatni. Ám Egyiptom, Csád, Szudán és Líbia hosszú ideig túl szegények voltak ahhoz, hogy kihasználják ezt a monumentális erőforrást. A helyzet csak akkor fordult meg, amikor Muammar Kadhafi átvette a hatalmat, és az olajbevételeket egy ambiciózus, történelmi jelentőségű vízügyi vállalkozásra fordította.
Muammar Kadhafi ( jobbra ), a líbiai forradalom vezetője fogadja Gamal Abdel Nasszer ( középen ) egyiptomi elnököt és Gaafar Nimeirit ( balra ), a szudáni forradalom vezetőjét a tripoli repülőtéren, 1969. december 27. ( A kép forrása: commons.wikimedia.org )
Kadhafi felismerte, hogy az ország jövője nem elsősorban a kőolajban, hanem az édesvízben rejlik. A partvidéken élő líbiai lakosság egyre nagyobb vízhiánnyal küzdött, miközben a sivatag mélyén ott volt az ország megmentése. A lakosságot nem tudta délre telepíteni – a sivatag szélsőséges körülményei miatt szinte senki sem akart odaköltözni –, ezért ellenkező irányból közelítette meg a problémát: a vizet kell felhozni az emberekhez. Így született meg a Nagy Ember Alkotta Folyó projekt ( eredeti név: Al-Nahr Szinái ) gondolata. A Nagy Ember Alkotta Folyó a világ egyik legnagyobb és legdrágább mérnöki alkotása lett. A munkálatok 1984-ben kezdődtek dél-koreai részvétellel, líbiai irányítás alatt.
Árokásás, a Nagy Ember Alkotta Folyó projekthez , Líbia, 1988 ( A kép forrása: commons.wikimedia.org )
Óriási betoncsöveket gyártó üzemeket építettek, több ezer kilométer hosszú csőhálózatot fektettek le, több mint ezer mélyfúrású kutat hoztak létre, és hatalmas mennyiségű földet mozgattak meg. A projekt első szakasza 1991-ben érte el Bengázit és Sirtet, majd 1996-ban Tripolit is. A víz a csapokból folyt, a sivatagban új oázisok jelentek meg, és mezőgazdasági területek százai váltak művelhetővé. Kadhafi több alkalommal büszkén nevezte a rendszert a „világ nyolcadik csodájának”. Az orosz nyelvű beszámolók különösen hangsúlyozták a víztározó elképesztő méretét: a víz 150 ezer köbkilométerre tehető, vagyis hatszor több, mint a Bajkál-tóban. A sivatag alatt fekvő „tenger” négy ország területére is kiterjed, és hatalmas stratégiai értéket képvisel. Az afrikai kontinens éghajlata miatt a termőföldek vízellátása döntő fontosságú – Kadhafi tehát nem csupán saját országának, hanem potenciálisan egész Észak-Afrikának kínált alternatív jövőt.
Több mint száz szállítójárműből álló flotta, amely négy méter átmérőjű csőmodulokat szállít a projekthez. ( A kép forrása: Disclosure/Líbia )
A projekt azonban komoly vitákat is kiváltott már a kezdetektől. A várható környezeti következményeket gyakorlatilag nem vizsgálták, így máig nem világos, milyen hatással lenne a hatalmas vízkitermelés a meglévő mezőgazdasági területekre. Sokan felhívták a figyelmet arra is, hogy a beruházás első szakaszára elköltött összegből akár öt modern sótalanító üzemet is fel lehetett volna építeni, amelyek hosszú távon fenntarthatóbb megoldást kínáltak volna a vízhiány enyhítésére. Az ország területének mintegy 90%-a ma is sivatag vagy félsivatag, így a víz létfontosságú stratégiai erőforrás.
Nicolas Sarkozy francia elnök üdvözli Muammar Kadhafit az Élysée-palota előtt, 2007 decemberében ( A kép forrása: AP )
A szomszédos Szudán és Egyiptom kifogást emelt a líbiai vízkitermelés miatt, attól tartva, hogy az közvetve az ő föld alatti vízkészleteiket is veszélyeztetheti. A szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy ha a mélyfúrásokból származó fosszilis vízkészlet kimerül, Líbia könnyen a hajdani Garamant Birodalom sorsára juthat – ez az ókori állam épp a vízbázisok kiapadása miatt omlott össze az 5. században.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| 1816-ban nem volt nyár a Földön. A "Dido building Carthage" című William Turner festményen egy szokatlanul ragyogó Napot láthatunk. talán a művész így próbálta meg ábráozlni az indonéz Tambora vulkán kitörése miatt keletkező szokatlan fényhatásokat. 1815 áprilisában szokatlan természeti katasztrófa következett be a Földön: a Tambora vulkán kitörése annyi gázt és hamut lövellt a légkörbe, ami éghajlatváltozást okozott az egész bolygón. 1816-ot ezért nyár nélküli évnek nevezik, és a mai napig ez volt a leghidegebb év az emberiség történelme során, amióta csak dokumentáljuk az időjárási megfigyeléseket. A hőmérséklet világszerte csökkent, ami hatalmas terméskiesést, állatpusztulást és globális élelmiszerhiányt okozott. A tudósok szerint az abnormális hideg oka az 1815-ös indonéz vulkánkitörés, valamint számos más nagyobb kitörés volt 1808 és 1814 között. A légkörben felhalmozódott jelentős mennyiségű hamu következtében kevesebb napfény jutott át a sztratoszférán. Több hónapba telt, mire a hamu teljesen szétterjedt a Föld légkörében, így az 1815-ben bekövetkezett hatalmas kitörés hatása ebben az évben még nem is volt igazán észlelhető Európában, 1816 márciusában azonban már annál inkább, amikor nem érkezett a tavasz, hanem továbbra is szokatlanul télies maradt a hőmérséklet. Áprilisban és májusban rengeteg hó, eső és jégeső esett, júniusban és júliusban pedig nulla fok alatti hőmérsékletek voltak az Egyesült Államokban: New Yorkban és New Englandben a hó is esett. Németországot szokatlanul erős viharok sújtották ebben az évben, sok folyó kiöntött, Svájcban pedig az év minden hónapjában esett a hó. |
Műholdas felvétel ( a SPOT-5 műhold segítségével, 2002. december 5. ) a líbiai Kufra oázisról és az ott található öntözött területekről ( köralakok ) ( A kép forrása: commons.wikimedia.org )
A projekt ráadásul nemcsak technikai és gazdasági áttörést jelentett, hanem geopolitikai fenyegetést is egyes nagyhatalmak szemében. A beszámolók és elemzések egyöntetűen hangsúlyozzák: a fosszilis víz olyan stratégiai kincs, amelynek értéke a jövőben a kőolajét is meghaladhatja. Kadhafi terve az volt, hogy segítsen a szomszédos országoknak is: Egyiptomnak, Szudánnak, Csádnak. Ha ez sikerül, akkor Észak-Afrika vízellátása jelentősen javult volna, és a térség függetlenebbé válhatott volna a nyugati erőktől. A projektet ezért egyes elemzők szerint Nyugaton gyanakvással figyelték. 2011. július 22-én, az első líbiai polgárháború idején, egy külföldi katonai beavatkozás során a projekt csőgyártásáért felelős két üzemének egyikét, a bregai gyár NATO-légicsapás érte. Július 26-án tartott sajtótájékoztatóján a NATO azzal indokolta a támadást, hogy a gyár területéről rakétákat lőttek ki, és hírszerzési adatok szerint katonai eszközöket – köztük rakéta-sorozatvetőket – tároltak ott. Bizonyítékként két fényképet mutattak be egy BM–21-es sorozatvetőről. A feltételezett ENSZ-határozat megsértésére azonban ez nem szolgált elegendő bizonyítékkal.
Kadhafi ezredes támogatására szervezett belgrádi tüntetés, 2011 ( A kép forrása: commons.wikimedia.org )
A második líbiai polgárháború ( 2014–2020 ) idején az ország vízellátó rendszere folyamatosan romlott: a karbantartás elmaradt, gyakoriak voltak a meghibásodások. A rendszert részben külföldi vállalatok vették ellenőrzés alá. 2019 júliusára a nyugati vezetékrendszer 479 kútjából már 101-et szétszereltek vagy megrongáltak. 2020. április 10-én ismeretlen fegyveres csoport elfoglalta azt az állomást, amely Tripoli és a környező települések vízellátását szabályozta. Ennek következtében több mint kétmillió ember maradt víz nélkül, amit az ENSZ humanitárius okokra hivatkozva élesen elítélt. A líbiai társadalom, amely addig először élhette át a vízbőség élményét, újra hiányt kezdett szenvedni. Nem véletlen, hogy sokan a mai napig úgy vélik: nemcsak az olaj, hanem a víz is szerepet játszott a rezsim megdöntésében. Kadhafi neve a projekt történetének minden szintjén jelen van: ő indította el a kutatásokat, ő adott politikai és anyagi hátteret, ő szervezte a mérnöki fejlesztéseket, és ő volt az, aki megpróbálta Afrika több országát is bevonni a víz közös hasznosításába.
A Szahara mélyén fekvő vízvagyon óriási lehetőséget rejt magában – ám a hozzá vezető út mindig is politikai, gazdasági és stratégiai érdekek kereszteződésében húzódott. Kadhafi merész álma, hogy országát és Afrika egészét a vízhiánytól megszabadítsa, valódi történelmi vállalkozás volt. A Nagy Ember Alkotta Folyó megmutatta, hogy a sivatag zordsága legyőzhető, és az évezredek óta rejtett víz új jövőt adhat emberek millióinak.
20 dínár, 2009 ( A kép forrása: en.numista.com )
A líbiai Nagy Mesterséges Folyó vízprojektjének térképe, a 2009-es libiai 20 dínáros bankjegyen
Ma már sokan felteszik a kérdést: vajon ez a hatalmas vízkincs, és Kadhafi azon törekvése, hogy Afrika vízügyi függetlenségét megteremtse, nem játszott-e központi szerepet abban, hogy a nemzetközi politika végül ellene fordult? Lehet, hogy a jövő egyik legértékesebb erőforrása, az édesvíz volt az a tényező, amelyért eltávolították? A válasz talán sosem lesz teljes bizonyossággal kimondható – ám a víz stratégiai jelentősége, a projekt mérete és a körülötte zajló események erősen arra utalnak, hogy a történet sokkal többről szólt, mint pusztán politikai változásról. A sivatag alatt rejtőző kincs nemcsak a múltat, hanem Afrika jövőjét is meghatározhatja.
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?