Az egyik legritkább ókori római érme, ami egy gyilkosságnak állít emléket!

Ritka érméből nincs hiány 🙂 , ezért szerencsére mára is jutott egy 🙂  A mai érménk, amit bemutatok az egyik legritkább ókori római érme. Tulajdonképpen, és gyakorlatilag is, korabeli emlékérem. Egy gyilkosságról emlékezik meg, rajta pedig az egyik gyilkos portréja is szerepel, aki egyben az érme megrendelője is egyben. A gyilkos pedig nem más, mint Marcus Junius Brutus ( vagy Quintus Caepio Brutus ).

Julius Caesar meggyilkolása. William Holmes Sullivan festménye, 1888.  ( A kép forrása: wikipedia.org )

Egy kis történelmi háttér

Kr.e. 44-ben járunk, a római birodalomban. Az ekkor még köztársaság ura, Caius Iulius Caesar ( vagy Gaius Julius Caesar ) Bár Rómában még nincsenek császárok, Caeser már “majdnem” az. Nagyszerű hadvezérként, ekkor már túl volt több sikeres hadjáraton. Elfoglalta Galliát, és elsőként vezetett hadjáratot Britanniába. Befolyása a politikában hatalmasra nőtt, még életében szobrokat emeltek számára, Quirinus templomában is szobrot emeltek Caesarnak, „A legyőzhetetlen istennek” felirattal. Mivel Quirinus a városalapító és Róma első királyának Romulusnak volt az istenített mása, ez Caesart nemcsak az istenek szintjére emelte, hanem “egyenlővé” tette őt az ősi királyokkal is. Illetve éppen győzedelmesen tér vissza Rómába, mivel sikeresen legyőzte volt barátját, és az első triumvirátus egyik tagját,  Pompeius-t, illetve annak támogatóit, Metellus Scipio és Cato-t. Pompeius Caesar rokona is volt egyben legalábbis addig amíg egyetlen leánya Julia Caesaris meg nem halt, Kr. e. 54-ben. Bár érdekházasságnak indult, azonban az elmesélések szerint a nagy korkülönbség ellenére is, nagy szerelem lett belőle. Felesége halála után Pompeius egyre inkább a szenátus mellé állt, ez ( is ) okozta a konfliktust, ami miatt polgárháború tört ki a birodalomban. Caesar mindenki felett győzedelmeskedett aki ellene volt, így tért vissza Itáliába Kr. e. 45-ben. Ekkor megírta végrendeletét, amiben utódjának  Octavianus-t ( fogadott fiát ) nevezte meg, annak halála esetén pedig másik “fiát” ( erről később ), Brutust. A szenátus szép csendben minden döntését jóváhagyta, azonban ekkor már rengeteg politikusnak, vezetőnek, közembernek szúrta a szemét a köztársaság fölé kerekedő “élethossziglani dictatori” címben feszítő, és nyilvános eseményeken már babérkoszorút, és diadali öltözéket, beleértve a bíbor palástot ( ezzel a római királyokra emlékezve ) viselő Caesar. Vélhetően a titkos szervezkedések ellene, ekkor már elkezdődtek. 

A dictator kifejezés, ekkor még azért nem teljesen azt jelentette, ahogy azt a későbbiekben fogjuk értelmezni, de valami hasonlót: A dictator volt a Római Köztársaság legfőbb rendkívüli tisztviselője. Tetteiért nem lehetett felelősségre vonni hivatali idejének letelte után sem. Hivatalos megnevezése magister populi ( a nép vezetője ) volt, azonban a köznyelv hamarosan áttért a latin eredetű kifejezés használatára, mely több városban főtisztviselőt jelölt ( Lanuviumban például még Cicero korában is). Szintén dictatornak neveztek bizonyos tisztviselőket, akiknek azonban rövid időtartamú, konkrét megbizatásokat adtak ( perek lefolytatása, népgyűlés összehívása, ünnepségek rendezése ), ezek azonban nem képviseltek nagy jelentőséget.- wikipedia.org

A gyilkosság ( merénylet )

Caesar több esetben meg is sértette a szenátust. Volt eset, amikor megtagadta, hogy érkezésükkor felállással köszöntse őket. Ez akkoriban hatalmas sértés volt, és ezt jelzés értékűnek lehetett tekinteni, hogy Caesar nem csak a köztársaság védelmezőjének, hanem urának, ha úgy tetszik császárának is tekinti magát. A nagy hadvezér ekkor még egy hadjáratot tervezett,  Daciába és utána Parthiába. A sikeres hadjárat hatalmas anyagi haszonnal járt volna, ezért római közvetlen érdeke is volt. Egy legenda szerint pedig, Parthiát csak király hódíthatja meg, ezért a szenátus újfent felhatalmazta Caesart, hogy koronát viseljen bárhol a birodalom területén. Caesar úgy tervezte, hogy Kr. e. 44 áprilisában indul, ezért az ellene szervezkedő titkos ellenzéknek gyorsan kellett lépnie. Az összeesküvők, akik többsége azokból állt akiknek Caesar egyébként megbocsátott, tudták, hogy egyetlen esélyük Rómát Caesartól megszabadítani, ha nem hagyják őt Parthiába indulni. Az indulás előtt, összehívta a szenátust, és bár hagyományosan a Curia Hostiliában gyűltek össze, annak felújítási munkálatai miatt, a Theatrum Pompeiumba lett szervezve a találkozó,  március idusán ( Kr. e. 44. március 15. )

Érdekesség: Pár nappal a találkozó előtte egy jós figyelmeztette Caesart, óvakodjon március idusától ( legalábbis Plutarkhosz szerint ). De ő ezt figyelmen kívül hagyta.

Nos a találkozó eléggé rosszul végződött Caesar számára. A szenátorok egy csoportja megtámadta, és 23 ( mások szerint 35 ) kés(tőr)szúrással megölték őt. A gyilkosok között volt többek között Gaius Trebonius, Decimus Junius Brutus, Quintus Caepio Brutus és Caius Cassius Longinus. A magukat Liberatoresnek nevező merénylők, tettükről azt gondolták, hogy a köztársaság zsarnoktól való megszabadítását, nem lehet gyilkosságnak nevezni. Ez “csak” egy “zsarnok ölés”. Caesar vastag gyapjúból készült tógája a szúrások egy részét felfogta, ezért a gyilkosság viszonylag hosszú ideig zajlott. A merényletben legalább 60 szenátor vett részt. A gyilkosság helyszínén összesen kétszáz szenátor és számtalan rabszolga és egyéb személy lehetett, Caesar segítséget senkitől nem kapott. Caesar teste 3 napig feküdt érintetlenül, mikor 3 rabszolga elvitte, és egy Antistius nevű orvos felboncolhatta. Ennek a boncolásnak a jegyzőkönyve maradt fenn az utókorra. Ebből tudjuk, hogy összesen 23 szúrás érte ( a 35 csak feltételezés ), amelyből az egyik elérte a szívet is – végül ez okozta a halálát. Caesar utolsó perceiről számtalan legenda kering. Az egyik szerint ironikus módon a hadvezér Pompeius szobrának lábánál esett össze, akihez fohászkodott is, mások szerint az épület lépcsőin. Egyes feljegyzések szerint küzdött az életéért, és segítségért  kiáltozott, más leírások szerint pont hogy nem. Egy elmélet szerint ugyanis Caesar tudott az ellene szervezett összeesküvésről, és állítólag még a testőreit is elküldte, hogy az összeesküvők megölhessék. Caesar epilepszia betegségben szenvedett, és így akarta “megmenteni” magát az egyre gyakrabban jelentkező rohamok miatti megaláztatástól, és biztosítani hagyatékát. Kétségtelen tény, hogy Caesar meggyilkolása kedvező körülményeket teremtett örököse, Octavianus hatalomra emelkedéséhez, azonban nincsenek hiteles bizonyítékok ezen feltételezések bizonyítására. Aztán, amikor Caesar holtan feküdt, Brutus ujjongva felkiáltott: “Róma népe, ismét szabadok vagyunk!” Julius Caesar temetése március 20-án volt. Hatalmas tömeg kísérte el utolsó útjára, és miután testét elhamvasztották, földi maradványait a családi sírboltban helyezték el.

A nagy hadvezér, politikus utolsó szavait különböző módon jegyezték fel:

• και συ τεκνον; ( Kai sü, teknon? ) ( görög, „Te is fiam?” Suetonius szerint )
• Tu quoque, Brute, fili mi! ( Lat., „Te is fiam, Brutus!” – Suetonius görög feljegyzésének egy modern latin fordítása )
• Et tu mi fili, Brute? ( Lat., „te is fiam, Brutus?” – Shakespeare Julius Caesar művéből )

Itt szeretném megjegyezni, hogy bár Caesar igen szerette a nőket, de olykor a férfiakat is ( ismert élettársai,  szeretői: Servilia Caepionis, VII. Kleopátra, Tertulla, Eunoë, Mucia Tertia, Cossutia, Lollia, Postumia, Sempronia, Pomponia, Clodia, Postumia, Marco Vitrubio Mamurra, IV. Nikomédész, Nysa ) csak egy lánya született bizonyíthatóan, illetve egy fia vélhetően. ( erről később ) IV. Nikomédész az utolsó bithüniai király volt, aki a rómaiaktól függő fejedelemként kormányozta országát. Gyakran vendégeskedett nála Caesar, akivel a feljegyzések szerint, intim kapcsolatot alakított ki, amit egyébként nem néztek jó szemmel körülöttük. Nem maga a “kapcsolat” miatt, mivel ez akkoriban Rómában elfogadott volt, hanem azért mert rangon alulinak tartották Caesarhoz, IV. Nikomédészt. Még a leghűségesebb emberei is gyakran mondogatták, hogy „Caesar meghódította a gallokat, de Nikomédész őt hódította meg.” A hadvezér magánéletén ez volt a legnagyobb folt, ami egész életén át végig kísérte. Az azonban elmondható, hogy inkább a nőket szerette, de azokat nagyon :), nagy “mennyiségben”. Ennek ellenére, ahogy azt fentebb is említettem, egy vér szerinti lánya Julia Caesaris, és egy vér szerinti fia XV. Ptolemaiosz, született. XV. Ptolemaiosz édesanyja Kleopátra,  Egyiptom női fáraója, a Ptolemaida-dinasztia utolsó uralkodója volt, akivel Caesarral minden bizonnyal akkor ismerkedett meg, amikor a római hadvezér Pompeiust üldözve érkezett Kr. e. 48-ban Egyiptomba, és bár ellenfelét érkezése idejére már megölték, Kleopátra oldalán beszállt az éppen dúló trónviszályba, és ekkor alakulhatott ki közöttük a legendás szerelmi viszony. Minden bizonnyal XV. Ptolemaiosz ( római neve szerint Caesarion )  lehetett Caesar egyetlen vér szerinti fia, vagyis egyetlen jogos örököse, de ez már megint egy másik történet. A lényeg, hogy Brutus-ra visszatérjek, bár a legendás mondat szerint “fiam-nak” ismerjük, nem volt Caesar vér szerinti fia. Brutus édesanyja,  Servilia Caepionis “csak” szeretője volt a hadvezérnek. Ez ugyan köztudott volt, azt azonban csak rebesgették, hogy valójában Caesar volt az apja, nem pedig a törvényes férj, Marcus Iunius Brutus. Ez azonban eléggé valószínűtlen, mivel Brutus születésekor Caesar csak 15 éves volt, a szerelmi viszony pedig, csak körülbelül tíz év múlva kezdődött Serviliával.

Az érme

Nos a merénylet után, újfent polgárháború tört ki a most már nevezzük így, “császári” pozícióért. Ekkor alakult a  II. triumvirátus ( Antonius, Lepidus, Octavianus ) is, de erről az időszakról részletesen már nem írok, és nem is lenne olyan egyszerű. Azt elmondhatjuk, hogy eléggé zűrzavaros időszak volt ez a római “birodalom”, “köztársaság” életében. Nagy vonalakban a lényeg, hogy végül Cassius és Brutus állt szemben Antonius ( Caesar  egyik legodaadóbb híve ) és Octavianus seregével, ahol végül Cassius, és Brutus teljes vereséget szenvedett, így a köztársaságnak gyakorlatilag teljesen vége lett. Mindketten öngyilkosok lettek a vereségeiket ( 3 hét különbséggel, Brutus veresége Philippinél ) követően.

Azonban Caesar halála, és Brutus öngyilkossága közötti időben, numizmatikai szempontból készült egy nagyon “érdekes” érme. Ma ezeket az érméket  EID MAR vagy Brutus dénárjaként ismerjük. Ezeket az érméket Kr.e. 43 és 42 között bocsátották ki Brutus utasítására. Arany és ezüst változatokat ismerünk. A veréshez szükséges nemesfémek Kis-Ázsia gazdag városaiból érkezetek, és azokat egy “katonai pénzverde” készítette, ami Brutussal utazott. A tervek szerint ezzel fizették volna ki a légiósokat, és egyben egyfajta propaganda értékkel is bírtak volna. Azt hirdették, arra emlékeztek meg rajtuk, hogyan szálltak ( szállt szembe Brutus ) szembe a zsarnoksággal, a köztársaság és a hagyományos római értékek megmentése érdekében. Az EID MAR felírat, ami az érmén szerepel az Eidibus Martiis rövidítése amelynek jelentés Március idejéről. A fentiekben írtuk, és lehet enélkül is tudjátok, hogy Caesar meggyilkolása március idusán ( így mondják ) történt. Az érmék tehát kimondva, kimondatlanul egy gyilkosságra emlékeznek, vagyis történelmi narratíva szempontjából is igen érdekesek, és ritkák.

Három évszázaddal a történések, és az érme verése után Cassius Dio római történész így írt az érméről: „Brutus saját képmását, sapkát és két tőrt veretett az érmékre, ezzel és a felirattal jelezve, hogy ő és Cassius felszabadították a hazát. ” ( Római történelem 47.25.3 )

Az előlap

Nem tűnik túl érdekesnek, azonban ha jobban megvizsgáljuk azért akad néhány dolog. Középen Brutus portréja látható, ami több szempontból is figyelemreméltó. Egyrészt feltételezhető, hogy ez a leghitelesebb portré  ( ha nevezhetjük így ) ami fennmaradt róla. Másrészt maga a tény, hogy egyáltalán az érmén szerepel. A köztársaság hívei az e-fajta ábrázolást a zsarnokság ( zsarnoki becsvágy ) egyik jelképének tartották. Az első római “portré”, ami érmén szerepel éppen Julius Caesar-t ábrázolja. A Brutus dénár verésének idején, már forogtak érmék amin Pompeius, Antonius, vagy éppen Octavianus portréi szerepeltek, és úgy tűnik ebből a sorból nem akart kimaradni ő sem, bár elviekben ezzel saját elveivel ment szembe. A feliratok pedig a következők: BRVT IMP L PLAET CEST , ez a Brutus Imperator Lucius Plaetorius Cestianus rövidítése. Lucius Plaetorius Cestianus ( L PLAET CEST ) volt az érme kibocsátásáért felelős személy, egyfajta pénzmester. Ez jellemzően más korabeli római érméken is szerepel, és egyfajta minőségi jelzés, ami garantálja a fém minőségét. A Brutus ( BRVT ) neve azonban ismét egy érdekesség, hogy az Emperor ( IMP[ERATOR] ) címmel együtt szerepel. A Római Köztársaság idején, az imperátor  olyan személyiség volt aki birtokolta a főhatalmat ( latinul imperiumot ), azaz a consulok és a proconsulok megnevezése is imperator volt. Imperátor volt Caesar is, és ezt a kifejezést is ő használta először pénzverésen. Feltételezhetően ezzel a jelzéssel akarta jelezni Brutus, hogy az ő tekintélye sem kisebb mint mondjuk áldozatáé volt.

Az előlap ( A kép forrása: American Numismatic Society )

A hátoldal

A hátoldalon két tör látható, közöttük pedig egy “sapka”. A két tör egyike Brutus-é, a másik pedig Cassius-é. A “sapka” az úgynevezett “pileus“, amely akkoriban a szabadságot szimbolizálta. Az ókori Rómában, ha felszabadítottak egy rabszolgát, az egy szertartás keretein belül történt. A szertartás végén, a leborotvált fejtetőre helyezték a pileus-t. Ez jelképezte a szabadságot. ( a “pileus” megjelenik később gall, és frank ábrázolásokban is ) A jelképek alatt pedig egy felírat olvasható, az EID MAR ( Eidibus Martiis). Ennek a jelentése a már említette “Március idejéről”. A régi római holdnaptár szerint március 15-e volt az év első teliholdja, valamint a római szilveszter. ( Ez pont ilyen sorszerűen jött ki ) Ezen a napon ünnepelték még Anna Perenna, a római mitológia istennőjenek ünnepét is. A rómaiak ilyenkor jó termésért, egészségért, hosszú életéért imádkoztak az istennőhöz. Így a hátoldal üzenete is egyértelmű. Caesar meggyilkolása egyfajta hőstett, vagy szükségszerű áldozat, hogy a köztársaság, ezáltal a jólét tovább tartson. A gyilkosok “jót cselekedtek”, Caesar halálával pedig újfent bőséges, és gazdag időszak fog kezdődni Róma életében. A történelemből tudjuk, hogy ez nem feltétlenül lett így. A jólétet talán említhetjük, de a köztársaságnak hamarosan vége lett. Röviddel Brutus halála után Octavianus, más néven Augustus lett az első, a római császárok hosszú sorában.

A hátoldal ( A kép  forrása: American Numismatic Society )

Az érméből ahogy fentebb is említettem, ezüst és arany veret is készült. Ezüst esetében 100 példányról tudunk, arany veretből pedig jelenleg ismereteink szerint mindössze 3 létezik. Rendkívül ritkának számítanak, és magas áron szoktak elkelni aukciókon. 2020. október 29-én az egyik arany példány 3 240 000 fontért ( 4 188 393 USD ) kelt el a londoni Roma Numismatics aukción, azonban ezt a darabot végül 2023-ban visszaadták Görögországnak, miután bizonyítást nyert, hogy egy olyan területről származik amely közel volt Brutus hadseregének görögországi táborához, így annak tényleges tulajdonjoga Görögországé. Íme ez az érme:

A kép forrása: Roma Numismatics Limited

Az alábbi pedig a három arany veret  közül a “lyukas” példány. Feltételezhetően a fúrás korabeli, és egyes feltételezések ( már megint egy 🙂 ) akár Brutus, vagy Cassius nyakában is lóghatott. Ez a példány a British Museumban volt kiállítva a tulajdonos magángyűjtő jóvoltából, aki azonban végül aukcióra bocsátotta.

A kép forrása:  Numismatica Ars Classicában 2022. május 30-án

Egy másik példány pedig, a Német Szövetségi Köztársaság központi bankja, a Deutsche Bundesbank állandó gyűjteményében található. Miért van ilyen kevés belőlük? A válasz egyszerű. Bár vélhetően viszonylag sokat vertek, Cassius, majd Brutus veresége után a győztes Octavianus és Antonius visszahívták a Caesar meggyilkolásának emléket állító EID MAR érméket,  beolvasztották őket, és feltételezhetően későbbi birtoklásuk is tiltott lehetett. Ilyen formán végül kevés példány maradt fenn.

További hasznos, és részletes információkat itt olvashattok a témában: penelope.uchicago.edu, EID MAR.