Az áruló német katona, aki egy időre a Szovjetunió hőse lett, de végül száműzetésben tűnt el Szibériában

1941. június 21-én estére már alig lehetett elviselni a feszültséget a Bug folyó két partján. A víz vonala egyszerre volt határ és szakadék a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió között. Napok óta mindenki érezte, hogy valami készül – de kimondani kevesen merték. A két hadsereg katonái a szemközti part sötétjébe meredtek, várva mindenre, kivéve magát a háborút. A 90. számú, Vlagyimir–Voliny körzetben szolgáló szovjet határőröknél ez az este sem ígért nyugalmat. A levegő dohos csendje mintha előre sejtette volna a vihart. És ebben a némaságban, nem sokkal 21 óra után történt valami, ami akár a történelem menetét is felboríthatta volna.

A német oldalról egy magányos alak csúszott a vízbe és elindult a szovjet part felé. A 30 esztendős Alfred Liskov, a 222. gyalogezred asztalos végzettségű közlegénye úszott át a folyón — abban a tudatban, hogy akár saját felettesei, akár a szovjet őrség azonnal lelőheti. Elfogták, kihallgatták — és a hír, amellyel érkezett, percek alatt felülről lefelé, oldalról oldalra kezdte átszőni a szovjet parancsnoki láncot: a német támadás hajnalban megindul.

Alfred Liskov egyetlen ismert fényképe 

A kihallgatás – kétely és felismerés határán

Amikor Liskovot 00:30-kor a 90. határőrkerület parancsnokságára vitték, feszült, suttogás nélküli csend ült az irodán. Bicskovszkij őrnagy eleinte bizonytalan volt: vajon valódi áruló áll előtte, vagy egy ügyesen kiképzett provokátor? A némettanár kihívása azonban mindent tisztázott: a férfi nem beszélt zavarosan, nem tétovázott, minden mondatában volt súly és következetesség.

Liskov vallomása szerint:

• meggyőződéses kommunista volt,

• nem akart az „ő munkásosztálya” ellen háborút viselni,

• aznap este Schultz hadnagy közölte velük: éjjel átkelnek a Bugon, a tüzérség már állásba vonult, a páncélosok készenlétben.

Több helyen a határ mentén mások is átjöttek ezen az éjjelen — de a legtöbbjük zavaros körülmények között, pontatlan adatokkal. A visszaemlékezések sokasága mutatja, milyen információs zaj uralkodott: dátumok, rangok, történetek keveredtek egymással. Liskov azonban nem a félelméből beszélt. A szovjet biztonsági szervek gyorsan kiszűrték: ő az egyetlen, aki minden részletet pontosan ismer.

A jelentés útja – a fronttól a Kremlig

Bicskovszkij őrnagy még hajnali egy előtt megpróbált értesítést adni a 5. hadsereg parancsnokának, Potapov tábornoknak. Az azonban — hűen a kor szelleméhez — elutasította az értesítést: „Provokáció. A németek félrevezetésre játszanak.” Az NKVD és az NKGYB csatornái viszont sokkal gyorsabban működtek. A jelentés először Kijevbe futott be, onnan pedig Moszkvába. Purkajev és Kirponosz nem késlekedtek: a hírt továbbították egészen Sztálinig. Zsukov későbbi beszámolóiban megerősíti, hogy még ugyanazon az éjjelen jelentették az esetet a Kremlnek — Liskov pedig külön szólt arról, hogy a támadás pontos ideje hajnali 4 óra. Ennek a jelentésnek is szerepe volt abban, hogy kiadták az 1. számú direktívát: állítsák készültségbe a csapatokat, de ne provokáljanak, ne mozduljanak el a helyükről. A valóság azonban nem várt direktívára. Pontosan 4 órakor megdördültek az első német lövegek. A Bug túloldalán végigfutó tüzérségi csapás jelezte: a front kinyílt. A 90. pogranotriad ( 90. számú határőr-kerületet ) Liskov figyelmeztetésének köszönhetően készen állt. Más alakulatoknál ezrek aludtak még.

A propaganda hőse – „Gyűlölöm Hitlert”

Néhány nap múlva a teljes Szovjetunió ismerte Alfred Liskov nevét. A háború első napjainak borzalmai közepette szükség volt egy arca annak, hogy a német munkásság nem azonos Hitlerrel. A „becsületes német kommunista” alakja tökéletes volt a propaganda számára.

• június 27-én már megjelent róla az első szórólap,

   

  Tudtad? ( történelmi érdekességek )

  Az első világháború kezdeti szakaszában végrehajtott gáztámadások során, ha életben akartak maradni, a bakáknak mindössze húsz másodperc alatt kellett felvenniük gázmaszkjukat.

  
  

• 28-án a „Pionyerszkaja pravda” közölte fotóját és vallomását,

• nem sokkal ezután Moszkvába vitték és agitációs körutakra küldték.

Pionerszkaja Pravda ( korabeli szovjet újság ) – 1941. június 28. – A náci német katonát és „disszidenst”, Alfred Liskovot ( vagy „Liszkoffot” ) bemutatják a szovjet népnek

Liskov a beszédeiben előszeretettel hangoztatta:

„A családom is utálja Hitlert. A német munkások nem akarnak a szovjet nép ellen háborúzni.”

A Gestapo hamar felismerte, milyen veszélyes lehet a figurája. A családját többször kihallgatták, anyját 1944-ben nyilvános megtagadásra kényszerítették. De Liskov élete különös fordulatot vett: a propaganda hőse egyre kevésbé tudta elviselni a szovjet valóság és az eszmék közötti szakadékot.

A vég – Ufa, majd Szibéria

1941 őszén a Komintern Ufa városába költözött, és Liskov is odakerült. Itt azonban előtört nyers, kemény jelleme: nem volt hajlandó hallgatni. Nyíltan bírálta Dimitrovot, Togliattit és más vezetőket, a Molotov–Ribbentrop-paktumot pedig egyenesen árulásnak nevezte. Még olyan elméletekbe is belebonyolódott, hogy Dimitrovot valójában már 1933-ban megölték, és akit most így neveznek, az nem is ő. Ez már bőven túl sok volt.

• Dimitrov bizottságot állított fel ellene,

• az anyagokat elküldték az NKVD-nek,

• 1942 januárjában Liskovot letartóztatták.

A kihallgatások során pszichiátriai vizsgálatra utalták. Bár néhány hónap múlva a vizsgálatot megszüntették, Liskov nem szabadult. Távolra vitték, mélyen a hátországba: Novoszibirszkbe ( Szibéria ). Itt tűnt el 1943 végén vagy 1944 elején. Nincs temetése, nincs emléktáblája, csak a különféle archívumok marginális bejegyzése: „Nyomtalanul eltűnt.” Sztálin elrendelte ugyan egy német dezertőr kivégzését „félretájékoztatás” miatt, de nem világos, hogy ez Liskowra vagy egy másik német dezertőrre vonatkozott-e, erről sincsenek pontos feljegyzések. 

A figyelmeztetés, amelyet túl későn hallottak meg

Alfred Liskov története különösen keserű iróniát hordoz: az a férfi, aki saját életét kockáztatva úszott át a Bugon, hogy figyelmeztesse a szovjeteket a készülő háborúra, végül saját oldalán vált áldozattá. Figyelmeztetése ugyan eljutott egészen Sztálinig, mégis túl későn, túl sok kétellyel fogadták. Az a határőrkerület, amely hitt neki, felkészült. A legtöbb alakulat azonban aludt, amikor a német tüzérség megszólalt. Liskov a propaganda hőseként kezdte, végül azonban az apparátus őrölte fel. Egy olyan ország gépezete, amelynek meg akarta menteni a békéjét. Története máig intő jel: néha a történelem sorsfordító igazságait a legkisebb rangú emberek mondják ki — de nem mindig hallják meg őket időben, és nem mindig érik meg, hogy igazuk bebizonyosodjon.