A 20. század egyik legnagyobb hatású technikai vívmánya a rádió volt, amely alapjaiban formálta át az információhoz, a szórakozáshoz és a közélethez való viszonyt. A rádió nem pusztán műszaki eszközként jelent meg, hanem társadalmi és politikai tényezővé vált. Ennek egyik legjellegzetesebb megtestesülése a néprádió, vagyis az olcsó, egyszerű felépítésű, tömegek számára elérhető rádióvevőkészülék, amelyet számos országban – eltérő politikai rendszerekben – alkalmaztak hasonló céllal: a rádiózás kiterjesztésére a társadalom alsóbb rétegei felé. A néprádió története Magyarországon különösen tanulságos, hiszen két egymástól gyökeresen eltérő politikai korszakban is megjelent, mégis azonos alapfunkcióval: a rádiózás demokratizálásával.
Néprádiók a világban – nemzetközi kitekintés
Az 1930-as évektől kezdődően Európa számos országában indultak néprádió-programok. Németországban a Volksempfänger, Nagy-Britanniában a háborús időszakban gyártott Utility Radio, Olaszországban a formatervezésében is látványos Balilla, a Szovjetunióban és a szovjet érdekszférába tartozó országokban pedig különféle, gyakran rendkívül leegyszerűsített típusok jelentek meg. Ezek közös jellemzője az alacsony ár, a korlátozott műszaki tudás és az állami támogatás volt. Akadtak olyan készülékek, amelyek még hangolással sem rendelkeztek, míg mások csak néhány előre beállított adó vételére voltak alkalmasak. A néprádió tehát nem egyetlen politikai rendszer sajátja volt: demokratikus és diktatórikus államok egyaránt éltek ezzel az eszközzel, igaz, eltérő ideológiai hangsúlyokkal.
A Volksempfänger modell nagyon sikeres propagandaeszköznek bizonyult a nácik számára ( A kép forrása: : akg-images / picture-alliance )
Klasszikus értelemben vett „néprádió” Németországban a második világháborút követően már nem létezett. A Volksempfänger gyártása 1945-ben megszűnt, és maga a fogalom szorosan összekapcsolódott a náci propaganda emlékezetével, ezért a háború utáni időszakban tudatosan nem élesztették újjá, sem a típusnevet, sem a hozzá kapcsolódó programot. Nyugat-Németországban a rádiógyártás piaci alapon indult újra, ahol az olcsóbb és a magasabb műszaki színvonalú készülékek egyaránt megjelentek, de államilag támogatott, korlátozott tudású néprádió-program nem valósult meg. Kelet-Németországban ugyan készültek kifejezetten a tömegek számára szánt, olcsó rádiók, ezek azonban már nem viselték a néprádió elnevezést, és műszaki kialakításukban, valamint funkciójukban is eltértek a háború előtti német népvevőktől.
Néprádiók Magyarországon – politikai szándék és társadalmi igény
Magyarországon a rádiózás kezdettől fogva összefonódott az állami irányítással. Az adóhálózat kiépítése mellett a vevőkészülékek elérhetősége is politikai kérdéssé vált. A két világháború közötti időszakban a rádiók túlnyomó többsége drága, több hullámsávos, igényes kivitelű készülék volt, amelyeket elsősorban a városi, tehetősebb rétegek engedhettek meg maguknak. A szakemberek már a harmincas évek elején felismerték, hogy a rádió-előfizetők alacsony számának egyik fő oka a készülékek ára. A valódi áttörést azonban csak az állami szerepvállalás hozta meg.
Az I. magyar néprádió-program (1939–) – a „Horthy Néprádió”
Előzmények és megszületés
1939-ben a Magyar Rádió és Telefonhírmondó Rt. kezdeményezésére példátlan együttműködés jött létre: a Posta, a rádiógyárak és az áramszolgáltatók közösen finanszírozták egy olcsó népvevő gyártását. Az Orion, a Philips, a Telefunken és a Standard húszezer darab legyártására kötött szerződést. A készülék 1939 őszén került forgalomba. Önköltsége meghaladta az eladási árat, a különbözetet állami forrásokból fedezték. A rádió 24 havi részletre is megvásárolható volt, ami addig példátlan lehetőséget teremtett.
Megjelenés és műszaki kialakítás
A Horthy Néprádió egyik legjellegzetesebb eleme a magyaros motívumokkal és koronás címerrel díszített bakelitház volt, amelyet Bozzay Dezső iparművész tervezett. A belső szerkezet egyszerű, de megbízható volt, a készülék középhullámon működött, és megfelelő antennával több állomás vételére is alkalmasnak bizonyult. A néprádióhoz kifejlesztett elektroncsöveket – köztük a VCL11-et – a Tungsram gyártotta, ami jól mutatja a hazai ipar szerepét a programban. Az első széria hetek alatt elfogyott, végül összesen 45 000 darab készült. A háborús helyzet azonban megakadályozta a program folytatását.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| Az 1937-ben felrobbant Hindenburg léghajó háromszor hosszabb volt, mint egy Boeing 747-es utasszállító repülőgép. |
Korabeli árjegyzék, 1941, részlet
A II. magyar néprádió-program (1949–) – a „Rákosi Néprádió”
Háborús pusztítás és újrakezdés
A második világháború után a magyarországi rádióállomány jelentős része megsemmisült vagy eltűnt. A rádiózás újjászervezése során ismét előtérbe került az olcsó népvevő gondolata. 1949 végén jelent meg az Orion 313, majd később az Orion 115A.
313-as Néprádió korabeli reklámplakátja ( A kép forrása: commons.wikimedia.org )
Korlátozott funkcionalitás, tömeges elterjedés
A „Rákosi Néprádió” már nem volt hangolható: mindössze három előre beállított frekvenciát – a Kossuth, a Petőfi és a helyi adót – tudta venni. Ára államilag támogatott volt, részletfizetéssel is elérhető, és gyakran jutalomként osztották ki. A gyártás volumene minden korábbit felülmúlt: az Orion 1957-ig mintegy félmillió darabot állított elő, ami a magyar rádiógyártás történetének egyik legnagyobb sorozata.
Átalakítások és a hatalom reakciója
A néprádiók műszaki adottságai jóval többet tudtak annál, mint amit hivatalosan engedélyeztek. Nem meglepő, hogy rádióamatőrök és kisiparosok tömegesen alakították át a készülékeket hangolható, sőt több sávos vevővé. Az állam hozzáállása ellentmondásos volt: az átalakítást sokszor a támogatási rendszerrel való visszaélésnek tekintették, máskor hallgatólagosan eltűrték.
A néprádiók mítosza és valósága
Gyakran hangzik el az az értelmezés, hogy a néprádió kizárólag a propaganda eszköze volt. A történeti valóság ennél árnyaltabb. A néprádiók mellett minden korszakban elérhetők voltak világvevő készülékek is, különböző árszinteken. A néprádiók elsősorban azt tették lehetővé, hogy addig rádiót nem hallgató társadalmi rétegek is bekapcsolódjanak a rádiózás világába. Budapest a két világháború között a rádiózás egyik regionális központjává vált: a lakihegyi adótorony, a jelentős gyártókapacitás és az export mind ezt bizonyítja. Nem véletlen, hogy kortárs megfigyelők szerint „Budapest ezekben az őszi napokban rádiózik”.
A néprádió története Magyarországon jóval több, mint egy technikatörténeti epizód. Tükre annak, hogyan találkozik ipar, politika és mindennapi élet. A Horthy- és a Rákosi-korszak néprádiói eltérő ideológiai közegben születtek, mégis közös bennük az a törekvés, hogy a rádiót tömeges médiumként tegyék hozzáférhetővé. A néprádió egyszerre volt eszköz és szimbólum: a modernitásé, az állami gondoskodásé, és nem utolsósorban a rádiózás aranykoráé, amikor egyetlen gombnyomással a világ – vagy legalábbis Budapest – beköltözött a lakásokba.
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?