A forgalomba nem került Rákóczi-dukát története

A gyűjtök körében, legfőképpen Magyarországon, nagyon népszerűek a II. Rákóczi Ferenc ( Borsi, 1676. március 27. – Rodostó, 1735. április 8.) -hez köthető veretek. Akkoriban, mint sok más alkalommal 🙁 egy nagyon zavaros,  időszak volt Magyarországon. Az oszmán uralom alól felszabaduló Magyarországon felerősödött a Habsburg abszolutizmus elleni ellenállás. A küzdelem amit II. Rákóczi Ferenc vezetett, Magyarország első jelentős szabadságharca volt, a rendi kiváltságok védelméért, az ország belső önállóságáért, végső célként pedig a Habsburg-monarchiából való kiválásért, vagyis az ország teljes függetlenségéért.

II. Rákóczi Ferenc ( Mányoki Ádám portréja )

A Rákóczi-szabadságharc 1703-tól, 1711-ig tartott, és végül az egyenlőtlen erőviszonyok, a kedvezőtlenné váló európai politikai helyzet és az ország belső társadalmi ellentmondásai miatt bukott el. A Rákóczi-szabadságharcot lezáró békeszerződés, a szatmári béke, amelyet 1711. április 29-30 között kötöttek meg, politikai és vallási amnesztiát biztosított a kurucoknak (a  Habsburg-ellenes felkelésekben részt vevő katonák, illetve a velük rokonszenvezők ), így a bukás ellenére a szabadságharc megakadályozta Magyarország teljes beolvadását a Habsburg Birodalomba, és az ország rendi alkotmánya, ha látszólagosan is, de fennmaradt.

Rákóczi végül emigrációba kényszerült, de megkérdőjelezhetetlen nemzeti hőssé vált, aki követendő példakép maradt a magyarok szemében. A szabadságharc hatása beépült a népzenébe is, és számos kuruc nóta született. A Rákóczi-szabadságharc vezérlő fejedelmének születésnapja, március 27., 2015 óta nemzeti emléknap ( Rákóczi-emléknap )

Nos ennyit a “háttérről” nagyon, nagyon röviden. A szabadságharc alatti időszakban prioritást élvezett az abban részvevő  kuruc hadsereg ellátási igényeinek kielégítése, illetve a belső kereskedelem biztosítása. És bár ekkor még Magyarország  elmaradt a nyugat-európai országok mögött a gazdasági fejlődés terén, de ez nem jelentette azt, hogy zavartalan működéséhez ne lett volna szüksége jelentős pénzmennyiségre. Forrásaink tanúsága szerint már a XV. századtól fogva Magyarországon jellemző volt az állandó pénz- és tőkehiány. Ennek oka az volt, hogy az iparilag fejletlen Magyarország állandó külkereskedelmi deficittel küzdött, vagyis a nemesfém pénz a behozott iparcikkek ellenében kiszivárgott az országból. A főurak, és a tehetősebb nemesi rend tagjainak luxusigényeinek kielégítés miatt, jelentős pénzmennyiség hagyta el az országot.  A kuruc felkelés kezdetén tehát évszázados, de különböző okok miatt egyre súlyosbodó pénzhiány volt. A kuruc hadsereg felszerelése, ellátási igényei, rendszeres fizetése olyan új fogyasztási tényező megjelenését eredményezte, amely az említett pénzhiányt katasztrofálissá növelte. Vagyis leegyszerűsítve több pénzre volt szükség. Az egyik megoldás új adók kivetése, és a meglévők növelése lehetett volna, azonban ez nem jelentett volna megoldást, hisz ekkor nem volt jelentős számú “fizetőképes” társadalmi osztály, plusz nem is akarta Rákóczi, ezekben a nehéz időkben terhelni a lakosságot. Kölcsönöket nem nagyon kaptak, hisz kockázatos lett volna egy frissen alakult, az akkori világ egyik legerősebb hadseregével szemben hadat viselő kuruc államnak hitelt adni.  Az ezüst bányák kimerültek, vagy termelésük jelentősen csökkent, és azok újbóli beindítása, a termelés növelés, jelentős pénzbe került volna. Ilyenformán nem maradt más mód, mint valami rendkívüli úton teremteni elő a hadviseléshez szükséges pénzt, s ez vezetett az államadósság egyik formájához, nevezetesen a rézpénz kibocsátásához. Az országon belül rézpénzeket kezdtek használni zsoldként, és ezzel fizettek a parasztoknak a terményekért is. A rézpénz kibocsátása valójában szintén egyfajta kölcsön felvételének minősült, azzal az ígérettel, hogy utóbb majd rendes pénzre – értsd nemesfémre – becserélik. Ez persze elmaradt, így a rézpénzeket idővel nem fogadták el, a nemesfémpénzeket visszatartották, és a szigorú rendszabályok ellenére a rendszer 1707-re összeomlott.

Nos ennyit a “kezdetekről”, és “végről” nagyon, nagyon röviden. Rákóczi pénzverésének története, egy rendkívül összetett téma, részletesebb leírása nélkül nem lehetne bemutatni méltó módon, de ennek a cikknek nem is ez volt a célja. Most csak mindössze egy különleges Rákóczi dukátot ( aranyforintot )  szeretnék bemutatni. Egy olyan veretet amit lehet sokan nem is ismernek. Rákóczi pénzein 1707 az utolsó évszám, bár a nagybányai pénzverde 1708 októberéig, a munkácsi 1711 júniusáig működhetett, így korábbi verőtövekkel ( és évszámokkal ) verhettek még mind saját, mind Lipót-féle pénzeket. Íme ez a csodás érme:

Előlapján II. Rákóczi Ferenc fejedelem balra néző süveges mellképe látható, kezében jogarral. A hátlapján a korona alatt ovális pajzsban Erdély címere, szívpajzsban a Rákóczi-címer. A címer alatt a kartusban KV ( Kolozsvár ) verdejegy. Az előlapi körirat : Rakoczi Franciscus II. Dei gratia Sacri Romani Imperii et Transilvaniae princeps, azaz: „II. Rákóczi Ferenc Isten kegyelméből a Szent Római Birodalom és Erdély hercege (fejedelme)”. A hátlap felirat: Partium regni Hungariae dominus et Siculorum comes, azaz: „Magyarország részeinek ura és a székelyek ispánja”. FRAN . II . D . G . S . R . I . ET TRANSYLV . PRINC . RAKOCZI . / PAR . REGN . HVNG . DOM – ET SICVL . COM : 1707.

A fenti 1 dukát-os érme aranyból készült ( finomságát nem ismerjük ), és mindössze 3 darabot vertek belőle. Ez az egyetlen veret, amelyen II. Rákóczi Ferenc képmása látható. Kolozsváron verték őket, és mikor elkészültek, 2 példányt elküldtek a fejedelemnek, “jóváhagyás” céljából.

Korabeli források alapján úgy lehet tudni, hogy Grabarics Jakap pénzverő mester ezekkel a szavakkal küldte el a két példányát a fejedelemnek, egyet magánál tartva: „Minemü példáju aranyat csináltatván hármat Kolozsvárat, kettejét Felségednek elébbeni levelemben ki küldettem.” De a fejedelem ennek nem örülve a következő válaszlevelet küldte: „A’ minémű két aranyt kezünkhöz küldött, az nem jó semmire és nem tsak többet ollyat ne verettessen Kegyelmed, hanem a kezénél maradott harmadikat is külgye kezünkhöz, és a’ formáját egészen el rontassa.” Valószínű a mester ezek alapján járt el.  Vagyis a fejedelem elrendelte, hogy a harmadik példányt is küldjék el neki, és ne készítsenek további vereteket, sőt még a verőszerszámokat is semmisítsék meg. Valószínűleg nem a portré minőségével volt elégedetlen, hanem nem akarta, hogy saját képmása kerüljön a pénzekre. Nos nem tudjuk mi vagy ki volt az aki megmentette őket, de végül nem lettek megsemmisítve. A három próbaveretből egy a Szivák-hagyatékból a Nemzeti Múzeum Éremtárába került, egy a berlini éremtárban van, egy pedig lappang. Az érmék értéke felbecsülhetetlen. A történelmi jelentőségük olyan szintű, hogy jó esetben soha nem is fogjuk megtudni mennyit is érhetnének, hisz sosem fogjuk őket aukción látni.