A bank, ami nem élte túl a trianoni “békeszerződést” ( Az osztrák-magyar bank végnapjai 1918-1924 )

Az Osztrák-Magyar Bankot ( OMB ) 1878-ban hozták létre, hogy Európa akkori egyik legnagyobb kiterjedésű állama számára a központi bank szerepét ellássa. 1892-től megkapta az új, arany alapú korona bankjegyek kibocsátási monopóliumát, és ezek 1900-tól Ausztria-Magyarország ( Osztrák–Magyar Monarchia ) egyetlen törvényes fizetőeszközévé váltak, mely közös pénz a birodalom gazdasági egységének egyik kulcsa volt.

A bank az I. világháború alatt nagy nyomás alá került, hogy a háború költségeit finanszírozandó indítsa be a bankóprést, és ugyan magántulajdonú társaság volt, de a 10 évente megújítandó kibocsátási monopólium a kormány kezében megfelelő eszköz volt  a bank zsarolására, így 1918-ra a forgalomban lévő pénz mennyisége több mint megtízszereződött az utolsó békeévhez képest.

1918-utolsó hónapjaiban Ausztria-Magyarország darabjaira hullott. A bank vezetése azonnal megkezdte a tárgyalásokat az új országok kormányaival a közös pénz és a bankjegykibocsátási monopólium fenntartásáról. Az új utódállamok többsége azonban a OMB-t is az őket állítólag elnyomó birodalom maradványának tekintette, és a bank által a háború finanszírozására kibocsátott kötvények visszafizetéséről sem igen akartak hallani, így  már 1919. januárjában az új Szerb-Horvát-Szlovén királyság megkezdte a korona bankjegyek felülbélyegzését és a továbbiakban nem fogadta el a felülbélyegezetlen pénzeket. Ez azonnali reakciót váltott ki a többi utódállamból is, hiszen így az inflációs bankjegyek mennyisége rájuk zúdult volna, és mindenki elkezdte a felülbélyegzést. A megszállók Ausztriát és Magyarországot kötelezték a felülbélyegzés nélküli bakjegyek elfogadására is, sőt a román megszálló hatóságok a saját maguk által felülbélyegzett pénzt is “kényszerforgalmazták” Magyarország általuk megszállt területein, azaz gyakorlatilag a szabad rablást ilyen értéktelen, egyébként is rabolt pénzel való fizetéssel palástolták.

Az OMB hosszú agóniája azonban még nem ért véget, felszámolása lassan haladt, és az Osztrák Köztársaság tiszteletben tartotta bankjegykibocsátási monopóliumát, így a bank 1921-ben megbízást kapott új osztrák korona bankjegyek kibocsátására ( addig is bocsátott ki bank osztrák korona bankjegyeket, a régi osztrák-magyar koronák német nyelvű oldalát felhasználva ), az új sor 1922-ben jelent meg, és forgalomban maradt a Schilling 1924-es bevezetéséig, bár a bank maga addigra már megszűnt.

A szövegben illusztrációként láthatók az utolsó bankjegysor képei, mely bankjegyek a gyűjtők körében gyakran félreértés tárgyai, úgy jelölik őket mint “osztrák típusú” koronák, vagy “osztrák-magyar koronák”, mintha lett volna magyar párjuk, vagy mintha még mindig a letűnt birodalom pénzei lettek volna. Ezek nem mások, mint osztrák koronák, az első és utolsó sorozat mely ilyen néven került be a bankjegytörténetbe. ( Érdekesség, hogy a sorozat egyetlen darabját, a 10000 koronást, már az Osztrák Nemzeti Bank bocsátotta ki 1924-ben ).