Van egy ország, ahol az elhunyt iránti tiszteletből a keselyűk, és dögevők elé vetik a holttestet.

Egy rövid numizmatikai cikket írtunk már Bhután-ról, amit itt tudtok elolvasni: Földünk egyik legelzártabb országának, a Bhutáni Királyság valutájának rövid története. Ahogy “visszaolvastam” túlságosan rövidnek találtam, hisz sokkal, de sokkal többet is lehetett volna írni erről a különös, titokzatos országról. Ezt majd valamikor pótoljuk. Azonban a következő kis összefoglaló is Bhután-ról fog szólni, de nem numizmatika témában 🙂

Iskolás fiúk Bhutánban, iskolai egyenruhájukban ( Gho, a hagyományos férfi ruha ). ( A kép forrása: flickr.com )

Nézzük meg Bhutánnal kapcsolatban, hogy mire kell odafigyelni ha bejutunk az országba turistaként, és nézzük meg azokat a szokásokat, amik számunkra különlegesek, a mi szokásainktól, életmódunktól, igen távol állnak.  Bhután az 1960-as évekig nagyrészt zárva maradt a külvilággal szemben, és az abban történtek, nem befolyásolták a belső működését. Ennek eredmény egy olyan nemzet, amely ma már a legjobban megőrzött hagyományos kultúrával büszkélkedhet a világon – és természetesen ez a bhutáni látogatás egyik fő vonzereje.

Mire figyeljen egy  turista, ha belép Bhután területére

Bhutánban még mai a napig “használatos” etikett szabályok ( magatartási kódex ), Zhabdrung Ngawang Namgyal tibeti buddhista láma, Bhután mint nemzetállam egyesítőjének nevéhez fűződik. A nemzet “atyja” 1591-ben született, és 1651-ben hunyt el. Egy különálló bhutáni kulturális identitás létrehozására törekedett, amely elkülönül attól a tibeti kultúrától, amelyből származott. Ma már tudjuk, hogy ez igazából sikerült is neki 🙂

Nos tehát. Bhutánban nem szokás kezet fogni, de az emberek manapság már azért kezdik használni ezt a “szokást” ( egy szép példa a modernizáció hatására ). A meghajlás a legalkalmasabb választás, ha köszöntünk valakit. Ennek is van egy szintje. Egy személynek mélyen meg kell hajolnia, ha a másik személy magasabb rangú, és egy kicsit kevésbé, ha az alacsonyabb rangú és így tovább. A magatartási kódex megköveteli minden állampolgártól, hogy tiszteletben tartsa környezetét, különösen az időseket, a házasság és a család intézménye iránti odaadást, az állampolgári kötelesség iránti elkötelezettséget és még sok mást. Az ujj- vagy lábmutogatás, a szent tárgyakon való járás, a fejek érintése nem illik kulturált emberhez, és nem tolerálható. Súlyos büntetéseket nem szabnak ki, de megrovás jár érte. A templomokba, vallási helyekre tilos cipőt és sapkát bevinni, és tilos kiabálni, fotókat készíteni, és sértő a napszemüveg használata is.

A férfiak és nők, a férfiak és férfiak, valamint a nők és a nők közötti szeretet nyilvános megnyilvánulása nem gyakori. Ha turistaként látogatsz az országba, ezt ne tegyed nyilvánosan. Ne dobj semmit a tavakba, ne ússz a folyóban, és ne zavard a természetet kövek dobálásával. Öltözz szerényen, ahogy a helyiek. Ezt jó néven veszik majd. Ne mutass az ujjaddal emberekre, ez durvaságnak számít, és ne kínálj semmiféle édességet, játékot vagy pénzt a bhutáni gyerekeknek. Nagyon fontos szabály még, hogy Bhutánban szigorúan tilos dohányt termeszteni, betakarítani vagy értékesíteni az ország egész területén. Ebből kikövetkeztetheted, hogy tilos a dohányzás is. A turisták csak akkor hozhatnak magukkal dohányt, ha a törvények szerint megfizetik ennek a díját. Tehát gyakorlatilag mindenhol tilos dohányozni, ha “lebuksz”, meg fognak büntetni érte.Turistaként nem lehet csak úgy szabadon járni-kelni az országban, mindig kell, hogy legyen a közelünkben egy idegenvezető. Az országban nagyon rossz néven veszik, ha valaki szemetel, hisz életvitelük a természettel való együttélést célozta meg. Például minden az országban vásárolható élelmiszert a helyiek készítenek el és azok mindig természetes eredetűek.

Egy tibeti buddhista templom, Bhután, Thimphu ( A kép forrása: pexels.com )

Mi az ami már nem olyan szimpatikus  ( európai szemmel 🙂 )

A házassági szokások hagyományaiban, sok összeegyeztethetetlen dolog van, ami európai szemmel visszatetsző. Az egyik ilyen, hogy  Bhután keleti részein és egyes középső részein az unokatestvérek közötti házasságot is gyakorolták, és nem akármilyen unokatestvér, hanem a saját közvetlen unokatestvér esetében. Ráadásul nem csak beleegyeztek, hanem kiváltságnak is tekintették. A saját nagybátyád lányát, akit Serga Mathangnak, vagy Serga Kothkinnak hívtak, büszkeség volt elvenni. Természetesen ez nem kivitelezhető ( erkölcsileg rossznak is tekinthető ), így ma már nem általános és szinte nem is létezik.  A többnejűség bizonyos régiókban mindennapos volt és ma is általános. Azonban ez többnyire kizárólag a felvidékiekre vonatkozik. A férfik sok esetben egy egész “családot” feleségül vettek, vagyis a család “összes” lányát. Egyes esetekben “csak” vigyáztak a testvérekre, amikor még gyerekek voltak, majd később ők is feleségek lettek. Ez utóbbi inkább a nyugati vidékeken volt elterjedt. Egy férfinak két vagy több feleség is lehetett.

Elhalálozás esetén, általában a holttesteket elhamvasztják ( vidéken elsősorban folyóparton, hogy a hamut és a maradványokat könnyen a folyóba lehessen dobni ), de vannak olyan esetek, amikor eltérő temetési szokások érvényesülnek. Lingzhi-ben ( kolostor és közigazgatási központ, amely 4150 méteres magasságban található a bhutáni Thimphu kerületben )  pedig jellemző “temetés”, a holttestek ledobása egy szikla tetejéről, vagy a holtestet felviszik egy még magasabb hegy tetejére, és ott hagyják. Mindezt azért, hogy a keselyűk, és más dögevők zsákmányául szolgáljanak. Európai szemmel, ez felfoghatatlan, és visszataszító, de Bhutánban, ez bizonyos esetekben az elhunyt iránti tisztelet jele, mert így segítenek neki visszajutni a természethez. Vagy valami ilyesmi… Annak aki azt hiszi, hogy ezt csak mi találtuk ki, itt egy link: University of Virginia ( Virginia egyetem, Egyesült Államok ), Sonam Chophel a Shejun Bhután Kulturális Dokumentációs és Kutatási Ügynökség kutatójának a tanulmánya, Death and Corpse Disposal Rituals – Mandala Collections

A következő dolog inkább csak furcsának tűnhet, az a gyermekek elnevezése születésük után. A bhutáni szülőknél nem szokás elnevezni gyermeküket. Ehelyett ezt egy helyi lámára vagy más rinpochera bízzák, aki a névadás mellett egy helyi istenség áldását is felajánlja, hogy ezzel “biztosítja a gyermek jólétét”.

Néhány további érdekesség

Bhutánban nincs szükség építési engedélyre, ehelyett fel kell keresnie egy asztrológust, aki rámutat egy megfelelő helyre, amelyet aztán rituálék követnek, hogy megtisztítsák a területet a gonosz szellemektől. Nincs hivatalos szabályozás az építési fázisban sem, csak néhány szabályt kell betartani. Bhutáni és egy külföldi nem köthet házasságot, ugyanis a király szeretné megtartani az ország egy bizonyos szintű elszigeteltségét. A fővárosban ( Timpu ) nincsenek közlekedési lámpák, a táblákat pedig kézzel készítik. A helyieknek kötelező a nemzeti viselet, amibe beletartozik egy, a bal vállon hordott sál, aminek a színe alapján megtudható a másik ember rangja. A köznép fehér színűt, a nemesek pedig sárgát hordanak. Bhután bizonyos részein, a legidősebb lány örököl mindent, függetlenül attól, hogy hány további, és nemű testvére van. Az országban mindenkinek ingyenes az egészségügyi szolgáltatás, és ha valaki valamiért elveszíti a házát, a király azonnal adományoz neki egy darab földet, ahol az élete hátralévő részében élhet. Bhutánban a TV-t/internetet, vagy bármilyen ilyen technológia, 1999-ig illegálisnak számított.

Illetve, amit minden hasonló felsorolásban olvashatsz, ha máshol is találsz érdekességeket Bhutánról, az pedig az, hogy a kormány  2008-ban létrehozta a Nemzeti Boldogság Bizottságot, ugyanis az országban a GDP mellett a bruttó nemzeti boldogság is mérésre kerül. A király, és a vezetők, a nemzeti konzultációs felméréseikben, nem a “migráns kérdésekről”, vagy “Soros tervekről” kérdezik a lakosokat, hanem arról, hogy boldogok-e!