Hirdetés


Vajon az egyház elárulta az embereket a Harmadik Birodalomban, vagy nem?


A bejegyzés becsült olvasási ideje 7 perc

Amikor a nácik hatalomra kerültek 1933-ban, Németországban, hasonlóan Európa más részeihez, a lakosság többsége keresztény volt. 45 millió protestáns és 22 millió katolikus élt az országban, valamint kisebb vallási csoportok, mint a zsidók ( körülbelül 500 ezer ) és a Jehova Tanúi ( körülbelül 25 ezer ). A vallás Németországban is, úgy mint máshol, jelentős részét képezte az emberek mindennapi életének és kultúrájának. A Vatikán és a nácik kapcsolatát ez esetben csak megemlítjük, illetve  a zsidó holokausztról sem írunk részletesen. Az alábbi cikk elsősorban egy rövid összefoglaló arról, hogy a Harmadik Birodalomban milyen módon viszonyultak az egyházhoz, és az egyház hogyan viszonyult az emberekhez. A náci hatalom mit engedett, és mit tiltott a vallással kapcsolatban, legyen az bármilyen.

A “kezdetek”

A nácik kezdetben nem mutattak nyílt ellenségeskedést a kereszténység iránt, sőt, Hitler első kancellári beszédében elismerte a kereszténység fontosságát Németországban. Azonban ez a tolerancia hamarosan megváltozott. A nácik számára a vallás, mint szerveződött intézmény, potenciális fenyegetést jelentett hatalmuk szempontjából. A katolikus egyházat nehéz volt befolyásolni, mert egy központi vezetője volt a pápa által. Így Hitler kezdetben megbékélést keresett velük, amit a 1933-as konkordátum megkötésével fejeztek ki, melyben a nácik “vállalták”, hogy nem avatkoznak be a katolikus egyház ügyeibe, cserébe a Vatikán diplomáciai úton elismerte a náci rezsimet. Azonban hamarosan a nácik felrúgták ezt a megállapodást ( is ), és egyre jobban üldözték a katolikusokat ( is ).

A katolicizmus kezelése

A katolikusok létszáma kisebb volt, mint a protestánsoké, mégis jelentős részét képezték a népnek, körülbelül egyharmadukat. A pápa központi vezetése miatt nehéz volt befolyást szerezni és uralmat gyakorolni a katolikus egyház felett. Ezért Hitler a megbékélés politikája mellett döntött velük. 1933 júliusában a nácik aláírták a Vatikánnal a birodalmi konkordátumot ( Reichskonkordat ). Ennek értelmében a nácik nem avatkoztak be a katolikus egyház belügyeibe, cserébe a Vatikán diplomáciai úton elismerte a náci rezsimet.

A Konkordátum aláírása Rómában. – 1933. július 20,  Róma, Olaszország. Balról jobbra: Franz von Papen alkancellár, ( balról a második ), Németország, Eugenio Pacelli bíboros ( később XII. Piusz pápa ),  XI. Piusz államtitkára, ( középen ) Olaszország és dr. Buttmann miniszteri igazgató, NSDAP ( jobbra ), Németország, az aláírási ceremónia során. ( A kép forrása:  German Federal Archive ( Deutsches Bundesarchiv ) )

A konkordátum főbb tételei:

 

A konkordátum biztosítja a katolikus hit nyilvános gyakorlását

 

Biztosítja a felekezeti iskolák és az állami iskolákban folyó hittanoktatás továbbélését és megengedi a már meglévő teológiai fakultások fennmaradását, valamint újak létesítését.

 

De kiköti: A papok és szerzetesek nem lehetnek politikai pártok tagjai, és nem végezhetnek pártpolitikai munkát.

Illetve a szerződésnek volt egy “titkos” melléklete is. Ebben az egyház “alá” tartozók katonai szolgálatát, kötelezettségeit foglalták össze:

A jelenlegi német katonai rendszer átalakítása esetén az általános hadkötelezettség bevezetése értelmében a Szentszékkel egyetértésben szabályozni fogják a papok és a világi és vallási papság más tagjainak kötelező katonai szolgálatba való bevonását az alábbi vezérelvekkel összhangban:

 

a) Az egyházi intézményekben a papságra készülő filozófia és teológia szakos hallgatók mentesülnek a katonai szolgálat és a felkészítő gyakorlat alól, kivéve az általános mozgósítás esetét.

 

b) Általános mozgósítás esetén az egyházmegyei adminisztrációban vagy a katonai lelkipásztorkodásban foglalkoztatott papok mentesülnek a bevetés alól. Ilyennek tekintik az ordináriusokat, az ordinariátus tagjait, a szemináriumok vezetőit és az egyházi elítélteket, a szemináriumi professzorokat, a lelkészeket, a lelkészeket, a rektorokat, a koadjutorokat és a nyilvános istentiszteletű templomot állandóan elnöklő papságokat.

 

c) A többi papság, ha alkalmasnak nyilvánítja őket, csatlakozik az állam fegyveres erőihez, hogy a honvédpüspök egyházi joghatósága alá tartozó csapatok lelkipásztori gondozásának szenteljék magukat, ha nem hívják be őket egészségügyi szolgálatra.

 

d) A megmaradt klerikusokat, akik még nem papok a szentségben vagy a vallásban, egészségügyi szolgálatra kell beosztani. Ugyanez történjen, amennyire lehetséges, az a) pontban említett papjelöltekkel, akik még nem kaptak magasabb rendet.


Tudtad? ( történelmi érdekességek )

Az ókori Egyiptomban a szolgákat mézzel kenték be, hogy inkább ők vonzzák a legyeket, s a fáraót ne zaklassák a bogarak. A szolgák sora amúgy sem volt túl fényes akkoriban, mivel gyakran, ha meghalt egy fáraó, vele együtt eltemették az összes szolgáját, háziállatát és ágyasát is.

Az “egyezségből” egyértelműen látszik, hogy bár a Vatikán próbálta védeni a katolikus vallást gyakorlókat is, azonban legfőképpen a közvetlen tagjainak a “védelmére” koncentrált. Ráadásul a katonai rész felkelti a gyanút, hogy az egyház már tudott arról, vagy erősen sejtette, hogy háború közeleg, és ezért konkretizálta a hadba vonulás, és katonai szolgálat kérdéseit. De ennek végül túl sok jelentősége nem volt, hisz a nácik hamarosan felrúgták ezt a megállapodást is, és 1935-ben létrehozták az Egyházügyi Minisztériumot, melynek célja a katolikus egyház befolyásának aláaknázása volt. Bezáratták a katolikus iskolákat, és az 1930-as évek végén a katolikus papokat gyakran bebörtönözték vagy megöltek a náci rezsim elleni küzdelmük miatt. Johannes Neuhäusler lelkipásztor ( háború után pap ) csak egy példa a sok közül, akit a nácik bebörtönöztek. 1941 és 1945 között különleges fogolyként internálták a sachsenhauseni és dachaui koncentrációs táborokba. Neuhäusler-nek sikerült túlélnie a háborút. 1947. február 8-án XII. Pius pápa személyesen avatta pappá, majd később a müncheni és freisingi érsekség segédpüspöke lett. 1973. december 14-én súlyos betegség után Münchenben hunyt el. Sajnálatos leírni, de a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy 2022-ben egy vizsgálat ( 2022. január 20-án közzétett jelentés  ) megállapította, hogy Neuhäusler gyakorlatilag szemet hunyt, vagyis inkább nem megfelelő módon kezelt egy sze@uális erőszakot amit egy pap követett el 10 éves diákok ellen. A papot áthelyezte ugyan máshová ( kapituláris vikárius tisztsége volt ekkor ), de a szakértők egyöntetű véleménye szerint Neuhäusler cselekedetei nem voltak egyenesarányban az esetek súlyosságával. Neuhäusler  nem tette meg a kánonjog által ilyen esetekben megkövetelt intézkedéseket ( előzetes vizsgálat kezdeményezése és a Szent Hivatal Szent Kongregációja értesítése ). Ezen túlmenően nincs bizonyíték arra sem, hogy Neuhäusler a pap által bántalmazottak számára a lehető legátfogóbb ellátást és megfelelő segítséget nyújtott volna.

Nővérek Johannes Neuhäusler ( balra ) segédpüspökkel és Schlemmer lelkésszel, a teisendorfi kórház bejárata előtt, az 1950-es években. ( A kép forrása: bnp.de )

A protestantizmus kezelése

A 20. század elején a protestantizmus dominált Németországban, és társadalmi szempontból kulcsfontosságúnak tekintették. Számos különböző frakció létezett a protestantizmuson belül, és a hiányzó központi vezető könnyebbé tette a nácik számára, hogy beférkőzzenek a vallási közösségekbe, ellentétben a katolicizmussal. Ráadásul néhány protestáns támogatta a nácikat az 1920-as és 1930-as években. Ők ellenségesek voltak a Weimari Köztársasággal és egyetértettek a náci politikával. Ezeket a támogatókat gyakran „német keresztényeknek” nevezték, és mint német keresztény pártok, megjelentek a politikai színtéren is.

A „német keresztények” propaganda “rendezvénye” Berlinben, 1933. július 23 ( A kép forrása:  German Federal Archive ( Deutsches Bundesarchiv ) )

Az úgynevezett Gleichschaltung folyamat során a nácik a “német keresztények” támogatásával megalapították a birodalmi egyházat Ludwig Müller vezetése alatt, 1933-ban. A Reich Church ( németül: Evangelische Reichskirche, vagy  Reichskirche, vagyis Birodalmi Egyház ) egy új nemzeti egyház akart lenni, amely a náci kereszténység egy új formáját hirdeti. Arra utasította a prédikátorokat, hogy zárjanak ki minden tanítást az Ószövetségből, mivel ezt zsidó dokumentumnak tekintették. Ez az erőfeszítés az 1933 és 1935 közötti időszakban zajlott, amikor a nácik megpróbálták átstrukturálni a német vallási intézményeket saját ideológiájuk szerint.

Ha nem hiszel Adolf Hitlerben, nem hihetsz más Úrban sem!” A Führer Ludwig Muller protestáns püspököt ( a képen vele fog kezet )és Abbott Albanus Schachleitner katolikus érseket köszönti tiszteletbeli vendégként a nemzetiszocialista birodalmi pártnapokon Nürnbergben, 1934. szeptember 6.-án. ( A kép forrása: Heinrich Hoffmann, picture-alliance / © dpa )

A Birodalmi Egyház létrehozására tett kísérlet azonban nem talált teljes körű támogatásra a protestáns vallási közösségekben sem. Sokan ellenálltak ennek az új egyháznak, mert ellentétben állt a hagyományos keresztény hitelvekkel és az egyház autonómiájának elválasztásával a politikától. Az ellenálló mozgalom egyik kiemelkedő alakja Martin Niemöller volt, aki 1934-ben megalapította a Hitvalló Egyházat. Niemöller a köztudatban, egy ismert első világháborús hős volt ( tengeralattjáró-parancsnokként szolgált ), és bár kezdetben Hitlert támogatta, nézetei idővel éles fordulatot vettek.

Martin Niemöller, 1972. ( A kép forrása: © dpa )

Ez az ellenálló mozgalom példája volt annak, hogy nem minden vallási vezető és hívő volt hajlandó elfogadni a náci rezsim által kikényszerített változásokat és ideológiát. Niemöller-t többször letartóztatták, majd végül a Gestapo 1941 és 1945 között a koncentrációs táborokban tartotta fogva a háború végéig. Niemöllernek sikerült életben maradni, és később a háború utáni Németország egyik legtekintélyesebb lelkipásztora lett, és fontos szerepet játszott a német egyház újjászervezésében és újjáépítésében. Tőle származik az alábbi híres idézet:

 “ Mikor a szocialistákat vitték el,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szocialista.

Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szakszervezeti tag.

Amikor a zsidókat vitték el,
csendben maradtam,
hisz nem voltam zsidó.

Amikorra engem vittek el,
nem maradt senki,
aki tiltakozhatott volna.

Szeretném még megemlíteni Dietrich Bonhoeffer nevét is, aki szintén az egyik prominens alakja volt a Hitvalló Egyháznak. A második világháború alatti német ellenállás támogatója és mártírja. Mártírja, mivel ő nem volt olyan szerencsés mint Niemöller. Heinrich Himmler, az SS főparancsnoka személyesen adott parancsot Bonhoeffer akasztására, melyet 1945. áprilisának egy hajnalán a flossenbürgi koncentrációs táborban hajtottak végre. A kivégzése összefüggésben lehetett azzal, hogy Bonhoeffer 1940-től Wilhelm Canaris admirális kettős ügynökeként is tevékenykedett, és állítólag részt vett a “Führer” elleni szervezkedésekben, és próbált közvetíteni a szövetségesek és a puccsra készülő német katonai parancsnokok között. 1943. április 5-én több összeesküvőtársával együtt letartóztatták, a neve azonban ekkor már nem szerepelt a gyülekezet imalistáin. A Hitvalló Egyház ennyire nyíltan nem akart konfrontálódni a náci rezsimmel, és kizárták őt a soraikból, próbáltak elhatárolódni tőle.

Dietrich Bonhoeffer ( jobbról a második) társaival, röviddel a letartóztatása után, a Berlin-Tegel börtönben ( A kép forrása: EPD-Bild )

Zsidók, és Jehova Tanúi 

Különösen a zsidók és a Jehova Tanúi voltak a fő “célpontok” az 1930-as évek Németországában. Hitler és a nácik minden zsidót elnyomtak és üldöztek. Hasonló sors várt a Jehova Tanúira is, mert ellenálltak a rendszernek. A történelemből tudjuk, hogy nekik semmi esélyük nem volt a náci hatalommal való megbékélésre, megegyezésre.

A Jehova Tanúi ellenálltak a náci rezsimnek és elutasították a hadi szolgálatot, valamint az állami hatóságok által elvárt lojalitást. Emiatt több ezer Jehova Tanúját bebörtönözték és különböző koncentrációs táborokba deportálták. Sokukat kínzásnak, kényszermunkának és kivégzésnek vetették alá. A zsidók szintén súlyos üldöztetésnek voltak kitéve a náci Németországban. A náci rezsim rasszista és antiszemita politikája miatt milliókat deportáltak gettókba és koncentrációs táborokba, ahol sokukat meggyilkolták. Az 1945-ös háború végére a holokauszt borzalmai során mintegy hatmillió zsidót öltek meg.

A háború vége, az emlékezés fontossága

A háború befejezése, a nácizmus bukása és Németország összeomlása után a túlélő Jehova Tanúi és zsidók igyekeztek újjáépíteni az életüket és újraépíteni a közösségeiket. Sokan azonban örök életre szóló sebekkel és traumatikus emlékekkel tértek vissza a túlélők közül. Éppen ezért a holokauszt emlékének megőrzése és az emlékezés fontossága azóta is kiemelt téma a történelemben és a társadalomban. Végül a címben feltett kérdésre a mi válaszunk az, hogy Igen! Az egyház ( is ) elárulta az embereket, úgy mint szinte mindenki más. Azt azonban fontos megérteni, hogy szervezeti szinten lehetetlen volt a náci Németországban “függetlenként” működni, és ez az egyházra is igaz lett. A képlet mindig egyszerű volt. Az adott szervezet, vagy esetünkben egyház élére náci szimpatizáns embereket kell kinevezni, és kész. A szervezet máris integrálódik az országot irányító náci rendszerbe. Természetesen mindig akadtak bírálók, lázadók, ellenállók. Azonban a legtöbb esetben ők kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy érdemi változást hozzanak. De cselekedeteikkel, szembenállásukkal bebizonyították, hogy bármilyen erős is egy diktatúra, sosem lehet abszolút kontrollt  rákényszeríteni az emberekre.

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?


Legfrissebb bejegyzések