A Harmadik Birodalom legjobb vallatója, sosem bántotta a foglyokat, csak mosolyogva beszélgetett velük!

Ha a II. világháborúról és azon belül is a náci Harmadik Birodalomról olvasunk, akarva akaratlanul eszünkbe jut az a számos atrocitás, agresszió, bántalmazás, és kegyetlenkedés amit a németek elkövettek mind a civil lakosság, mind az ellenséges katonák ellen. A zsidók elleni bűncselekményekről nem is beszélve. Azonban mindezek ellenére tisztában kell lennünk azzal, hogy ez nem minden német katonára, rendőrre, nyomozóra…stb. volt jellemző. Egy ilyen férfit mutatnék most be, aki rácáfolt arra a sztereotípiára, hogy a náci birodalmat szolgálók mind  fanatikusak és kegyetlenek voltak.

A sztereotípia előzetesen, gyakran tudattalanul megalkotott elképzelés, séma valamilyen személy, csoport vagy jelenség tulajdonságairól.

Hanns Joachim Scharff

Hanns Joachim Scharff egyáltalán nem akarta a náci birodalmat szolgálni, végül mégis ezt tette. A háborút megelőző évtizedben Scharff üzletemberként dolgozott Johannesburgban, ahol brit feleségével és két gyerekével élt. Miközben Scharff szülőföldjén, Németországban nyaralt, kitört a háború. Mivel nem tudta elhagyni az országot, végül besorozták a hadseregbe. Az oroszországi frontvonalra akarták küldeni, amikor felesége sikeresen közbenjárt érte egy tábornoknál, és sikerült elérnie, hogy Scharffot áthelyezzék egy tolmácsegységhez ( anyanyelvi szinten beszélt angolul ). Egy sor további véletlen egybeesés után, amelyek közül az utolsó egy repülőgép-baleset volt, amelyben két felettese meghalt, Scharff végül a Franciaország és Németország felett lezuhant szövetséges vadászpilóták segéd kihallgatójaként kezdett dolgozni 1943-tól, a Luftwaffe oberursel-i kihallgatóközpontjába. Idővel pedig ő lett a vezető kihallgató.

A Scharff-módszer

Nos ebből az időszakból számtalan történet vagy “legenda”kering róla. Azt biztosan tudjuk, hogy mikor saját szemével látott több erőszakos, fizikai bántalmazásokat is alkalmazó kihallgatást, amik ráadásul nem vezettek eredményre sem, elhatározta, hogy ő más módszereket fog alkalmazni. Ezeknek a módszereknek pedig, hiszed vagy nem, az alapelgondolása a kedvesség volt. Scharff sosem használt semmilyen bántalmazást, kizárólag a saját stratégiáját alkalmazta. A foglyokat gyakran vitte el sétálni erdőbe, természetbe, közvetlen katonai felügyelet nélkül, ahol sok esetben civil ruhába öltözött ( erre külön engedélyt kapott ). Ezzel két dolgot ért el egyszerre. Személyes beszélgetéseket tudott folytatni, ahol a fogoly nem katonaként tekintett rá, ugyanakkor ennek ellenére a civil ruha azt sugallta, hogy ő valamilyen magasabb rangú tiszt lehet, aki nagyobb eséllyel “segíthet” majd a kihallgatott személyen. Ezt gyakran ki is hangsúlyozta, aminek volt valós alapja is, hogy csak ő áll, a fogoly, és a jóval kegyetlenebb Gestapo kihallgatók között. De factó, ő nem ellensége, hanem “barátja” a fogolynak.

Minden “kihallgatáson” órákat képes volt beszélgetni teljesen más témákkal kapcsolatban, mire a “lényegre” tért volna. Mindeközben gyakran mosolygott, és jókedvűnek tűnt. Mintha egyébként nem is lenne olyan fontos az adott kihallgatás, pusztán csak egy baráti beszélgetés. Ekkor is azt próbálta sugallni, hogy igazából ő már tudja a válaszokat, csak a felettesei szeretnék, ha a fogoly is megerősítené azokat. Ilyenkor már elég volt csak annyi, ha a kihallgatott “igen helyes az információ”, vagy “nem, nem helyes az információ” célzást tett, ebből meg is tudta azt, amit eleve szeretett volna megtudni. Gyakran megvendégelte a foglyokat a felesége által készített süteménnyel, és “celeb” vendégeket is hívott a kihallgatásokra. A német légierő éppen aktuális legjobbjait, akik együtt sütiztek, vagy teáztak velük. Ilyenkor a pilóták számtalan “szakmai” információt osztottak meg egymással, amiket Scharff gondosan megjegyzett, majd végül felhasznált. Taktikája Scharff-módszerként vált ismertté. A háború alatt, körülbelül 500 hadifoglyot hallgatott ki, és csak néhány tucatra tehető azok száma, akiktől nem sikerült használható információt szereznie. Az egyik ilyen dokumentált eset Francis Gabreski alezredessel kapcsolatos, akit a második világháború egyik legjobb amerikai harcipilótájaként ismertek Európában. Nos őt, semmilyen módszerrel sem sikerült vallomásra bírni, és végül a Stalag Luft-i -fogolytáborba küldték, ahonnét végül élve szabadult a háború után. A két “barát” , mert végül azok lettek, 1983-ban találkoztak ismét, Amerikában 🙂

A II. világháború után

Scharff-módszerét már a háború alatt elismerték, és gyakran kértek tőle segítséget más német kihallgató egységek is. Rendkívüli sikereiről és egyedi módszeriről illetve kihallgatási taktikájáról a szövetséges hírszerzők is tudomást szereztek, ezért amikor a II. világháború véget ért, nem állították hadbíróság elé. Illetve bizonyítást nyert az is, hogy egy esetben megmenthette egy amerikai pilóta életét azáltal, hogy rávette az SS-t, hogy a pilótát mentsék fel a háborús bűnök vádja alól, ami “automatikus” kivégzéssel járt volna. Az amerikai tehát “megbocsátottak” neki, és  a volt náci hírszerző végül az Egyesült Államokban telepedett le és az amerikai állampolgárságot is megkapta. Módszereit az amerikai hadsereg beépítette a saját, kihallgatást oktató tanítási rendszerébe, és még a mai napig alkalmazzák egyes elemeit. A 2000-es években  pedig ismét előtérbe kerültek a módszerei, mivel más megközelítéssel ugyan, de ismét tanulmányozni kezdték azokat.  A svédországi Göteborgi Egyetem pszichológiaprofesszora Pär Anders Granhag végezte el az egyik legátfogóbb kísérletet a témával kapcsolatban, amit ebben a tanulmányban olvashattok el.  Scharff  végül mozaik-alapú bútorokat kezdett el árulni, és műtárgyak adás-vételével is foglakozott. 1992-ben, 84 évesen hunyt el az Egyesült Államokban.