Vajon alkoholista volt-e Horn Gyula, és valóban merényletkísérlet volt az 1994-es autóbalesete?

A történelem olykor különös egybeesésekkel jelzi vissza önmagát. Ahogyan Kádár János halálának napja egybeesett Nagy Imre és mártírtársai rehabilitációjával, úgy Horn Gyula halála is szimbolikus dátumhoz kötődik. A rendszerváltás külügyminisztere és későbbi miniszterelnöke 2013. június 19-én hunyt el – éppen azon a napon, amikor 22 évvel korábban az utolsó szovjet katona elhagyta Magyarországot. Ez az időbeli egybeesés mintha sűrítve foglalná magába Horn Gyula egész életének ellentmondásosságát: a pártállami rendszerből induló, majd annak lebontásában kulcsszerepet játszó politikus pályáját.

Horn Gyula 1932. július 5-én született Angyalföldön, rendkívül szegény munkáscsaládban. Életét már fiatalon tragédiák kísérték: édesapját 1944-ben a Gestapo hurcolta el, és Németország felé menet agyonlőtték, bátyja pedig 1956 végén halt meg tisztázatlan körülmények között. Horn később azt állította, hogy testvérét forradalmárok lincselték meg, más források szerint azonban egy szovjet katonai jármű ütötte el. A kommunista eszmerendszerrel korán azonosult, így nem volt meglepő, hogy 1954-ben az MDP-ben indult politikai pályája. A forradalom leverése után a Kádár-kormány oldalán karhatalmistaként – a köznyelvben pufajkásként – vett részt a rendszer konszolidálásában. Ez a szerep később egész életén át elkísérte, és halála után is heves viták tárgya maradt. Ahogy ellenzői hangsúlyozták: „az 56-ban a forradalom leverésében részt vevő karhatalmista Horn akkor valóban a történelem rossz oldalán állt”.

Horn Gyula az MSZMP KB külügyi osztályának munkatársaként ( középen ) és Gaston Plissonniert ( balra ) és Kádár János ( jobbra )

A politikai elit élvonalába viszonylag későn került: 1985-ben nevezték ki külügyi államtitkárrá, majd 1989-ben Németh Miklós kormányának külügyminisztere lett. Ekkor vált nemzetközileg is ismertté, elsősorban a vasfüggöny lebontásában játszott szerepe miatt. A világsajtót bejárta az a kép, amelyen Alois Mock osztrák külügyminiszterrel együtt átvágja a magyar–osztrák határ műszaki zárját. A határnyitás egyik kulcspillanata 1989. szeptember 11-e volt, amikor Horn bejelentette: Magyarország átengedi a nyugatra tartó keletnémet menekülteket. Akkor több tízezer NDK-állampolgár tartózkodott az országban, és a döntés közvetlenül hozzájárult a keletnémet rendszer bukásához, majd a berlini fal leomlásához.

Egy későbbi visszaemlékezés szerint a szimbolikus drótvágás idején „már szinte keresgélni kellett egy megörökítésre alkalmas, de még ép töredékét a határzárnak”.

A miskolci út, amely majdnem véget vetett egy politikai karriernek ( Vajon valóban merénylet kísérlet volt? )

A rendszerváltás után Horn Gyula az MSZP egyik alapítója lett, majd 1994-ben elsöprő választási győzelemre vezette pártját. Kevésen múlt azonban, hogy ezt a sikert meg sem érte. Két nappal az első forduló előtt, 1994. május 5-én súlyos autóbalesetet szenvedett Emőd közelében. Az MSZP elnöke és miniszterelnök-jelöltje aznap Miskolcon tartotta kampányzáró nagygyűlését, majd este kilenc óra előtt nem sokkal indult vissza Budapestre. A Horn Gyulát szállító Saab 9000 CD típusú személygépkocsit Mosolygó István vezette. Az autóban utazott még Zsidey Jenő testőr is. A 3-as számú főúton, Emőd térségében, 20 óra 50 perc körül a Saab nagy sebességgel belerohant egy műszaki hiba miatt az úton veszteglő, pótkocsis IFA teherautóba, amelynek sofőrje Majoros Imre volt. Az ütközés erejét jelzi, hogy a személyautó az árokba csapódva felborult, és súlyosan összeroncsolódott. A baleset következményei súlyosak voltak. Horn Gyula második nyakcsigolyájának nyúlványa eltört, jobb csuklója szintén eltörött, valamint agyrázkódást szenvedett. Testőre, Zsidey Jenő benyomatos koponyatörést kapott, amely maradandó egészségkárosodással járt, míg Mosolygó István sofőr alkartörést és szintén agyrázkódást szenvedett. Horn életét a beszámolók szerint éppen Zsidey mentette meg azzal, hogy a mentők kiérkezéséig megtámasztotta a sérült nyaki szakaszt, megakadályozva a végzetes elmozdulást. A helyszínen kaotikus jelenetek zajlottak le. Majoros Imre és sógora, akik defekt miatt álltak meg az út szélén, a csattanás hallatán ijedtükben az árokba ugrottak. Amikor előmerészkedtek, észrevették az összetört autót, ám beszámolójuk szerint alig tettek néhány lépést, amikor két biztonsági őr durva hangnemben visszaparancsolta őket.

Az egyikük állítólag ezt kiabálta: „Állatok, tudjátok, hogy ki rohant belétek?!”

Horn Gyula már a kórházban arról beszélt, hogy az ütközés előtt „egy nagy, fehér villanást” látott. Ugyanezt említette később Zsidey Jenő is kihallgatásán. Ez a mozzanat azonnal táptalajt adott annak az elméletnek, hogy nem egyszerű közlekedési balesetről, hanem akár merényletkísérletről lehetett szó. A gyanút erősítette, hogy Horn állítása szerint a kampány idején rendszeresen kapott fenyegető leveleket.

1994-ben súlyos autóbalesetet szenvedett Horn Gyula, a későbbi magyar miniszterelnök; túlélésében szerepet játszhatott a Saab 9000 CD masszív biztonsági kialakítása.

A hivatalos szervek azonban másképp látták az ügyet. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium közleménye szerint a baleset „előzés közben” történt, és az előzetes vizsgálatok alapján a teherautó nem volt kivilágítva, valamint elfoglalta a jobb oldali forgalmi sávot. A rendőrségi szakértők később azt is felvetették, hogy a „fehér villanás” a közvilágítás fénye lehetett, amely a fák lombján átszűrődve keltett optikai csalódást. Az ügy megítélése azonban hamar ellentmondásossá vált. Egy Opel személygépkocsi vezetője és utasa tanúként jelentkezett, akik szerint a Saab szabálytalan előzésbe kezdett, miközben ők maguk is 100 km/óra feletti sebességgel haladtak. Állításuk szerint az IFA teherautó ki volt világítva, és a szabályos közlekedést nem akadályozta. Azt is vallották, hogy a felvillanó fény valójában a teherautó helyzetjelző lámpája lehetett, amelyet Hornék későn észleltek. A tanúk később azt állították, hogy a pártközpontból is felkeresték őket, amit ők úgy értelmeztek, hogy hallgatásra próbálták bírni őket. Az ügy egyik első vizsgálója állítólag azért mondott le, mert sérelmezte, hogy a nyomozást a merényletkísérlet irányába akarják elterelni.

Horn Gyulát, a Magyar Szocialista Párt ( MSZP ) elnökét 1994. május 10-én a miskolci megyei kórház sebészeti intenzív osztályán ápolták, miután súlyos autóbalesetet szenvedett. ( A kép forrása:  Végh László / MTI )

A büntetőeljárás 1995. március 2-án zárult le első fokon. A Miskolci Városi Bíróság mind Mosolygó Istvánt, mind Majoros Imrét bűnösnek találta gondatlan közúti baleset okozásában, pénzbüntetést szabva ki rájuk. Az ítélet indoklása szerint „nem volt meghatározható, miért tért át a Saab a menetirány szerinti bal oldalra”, és azt sem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy a teherautó ki volt-e világítva. Másodfokon Majoros Imrét felmentették, Mosolygó István esetében azonban helybenhagyták az ítéletet. Horn Gyula felépülése hosszú és fájdalmas volt. A választási kampány idején egy négy részből álló, báránybőrrel bélelt nyakrögzítőt – a köznyelvben „koronát” – viselt, éjszakánként széken ülve aludt, és erős nyugtatókat szedett. Ennek ellenére politikai pályája nem tört meg: a választásokat megnyerte, és miniszterelnökként kezdte meg kormányzását. A baleset azonban mély nyomot hagyott benne. Ismerősei szerint ettől kezdve a politikus élete végéig bizalmatlan maradt, sofőrjének pedig – akivel korábban együtt futott a Margitszigeten – „sohasem bocsátott meg”. Miniszterelnöksége alatt Horn pragmatikus, fegyelmezett vezető hírében állt, ugyanakkor nem tűrte, ha felborult a napirendje. Egy alkalommal még egy külföldi államfő fogadását is visszautasította, mert a találkozó nem szerepelt a naptárában. Kormányzása idején született meg a Bokros-csomag is, amely súlyos társadalmi terheket rótt az országra, de hosszú távon stabilizálta a gazdaságot. Idős korában újabb viták kísérték személyét.

Alkoholista volt Horn Gyula?

Állami kitüntetését kétszer is „legfelsőbb helyről kaszálták el” 1956-os múltjára hivatkozva. Ezzel párhuzamosan a sajtóban és a közbeszédben újra és újra felmerült alkoholhoz fűződő viszonya is. Egykori titkárságvezetője szerint „1994 óta már nem ivott. Azaz csak ritkán”, és ha ivott is, „részegnek soha nem látták”.

“Az alkoholfogyasztástól 1994-ben történt balesete után az orvosok eltiltották. Nem bírta az alkoholt, ha egészen keveset is ivott, meglátszott rajta. A szesz kétféleképpen hatott rá: vagy jókedvű lett tőle, vagy hallgatag – emlékezett titkárságvezetője. Időnként azonban nem tudott ellenállni egy pohár sörnek vagy fröccsnek. Baráti körben, kötetlen beszélgetés alkalmával megivott egy-két pohárral, de részegnek soha nem látták.“

Horn Gyula állambiztonsági múltjára utaló iratok többsége feltehetően eltűnt, ám egy másik, szintén az állambiztonságnak dolgozó konzul fennmaradt munkadossziéja alapján Horn „Harcos” fedőnéven szerepelt a hálózatban. A dokumentumok arra is utalnak, hogy már ekkoriban rendszeresen fogyasztott alkoholt, sőt, egy alkalommal ittas állapotban lepleződött le egy másik ügynök előtt. 1995-ben komoly sajtóvisszhangot váltott ki egy állítólagos amerikai elemzés, amely Horn alkoholfogyasztásával foglalkozott. Az MSZP vezetői azonnal védelmükbe vették, és politikai támadást, különösen az SZDSZ részéről érkező akciót sejtettek az ügy mögött. Az amerikai értékelés szerint Horn kelet-európai mércével nem számított iszákosnak, ám amerikai normák szerint alkoholistának minősülhetett volna. Erre magyar publicisták élesen reagáltak, kulturális különbségekre és eltérő viselkedési normákra hivatkozva. A szöveg felidézi azt is, hogy Horn alkoholfogyasztása a közbeszéd és a politikai humor része volt már a 1994-es választási kampány idején is, amikor a kampányrendezvényeken tréfák és utalások kísérték szerepléseit. Mindez azonban nem akadályozta meg a választási győzelmet. A későbbi években hasonló jelenetek és anekdoták más politikusokkal kapcsolatban is előkerültek, például egy 2006 előtti lakossági fórumon, ahol Horn egy félreérthető, zavarba ejtő megszólalása vált emlékezetessé.

“A szocialista párt az egyetlen az országban, aminek nincs szövetségese… Egyedül vagyunk, Tibor! Egyedül! Te meg én. Meg a nézők” – mondta Horn Gyula, amin Tibor barátja ( Szanyi Tibor ) annyira meglepődött, hogy gyorsan kikapta ivócimborája kezéből a mikrofont. 

A visszaemlékezések szerint ezek a helyzetek inkább kínosak, semmint botrányosak voltak, de tovább erősítették Horn személyéhez kapcsolódó legendáriumot.

Horn Gyula élete és pályája szinte leképezi a 20. századi magyar történelem töréseit és ellentmondásait. Részt vett egy diktatórikus rendszer fenntartásában, majd kulcsszerepet játszott annak lebontásában. Megosztó politikus volt, akit egyszerre övezett tisztelet és elutasítás. Halála napjának szimbolikája mintha végső keretbe foglalta volna ezt az életutat: egy olyan ember távozott, aki a Rákosi-kortól a rendszerváltásig ívelő korszak egyik legellentmondásosabb, ugyanakkor megkerülhetetlen alakja maradt.