Ezek a tárgyak és “emlékek” kerültek elő, amikor felnyitották a világ legnagyobb időkapszuláját.

Megszámlálhatatlan „kis kedvenc kő”, egy élénk türkiz öltöny, több ezer levél, fénykép és kazetta, valamint egy menő, rikító sárga Chevy Vega, Kawasaki motorkerékpár – csak néhány azok közül a kincsek közül, amelyek egykor a World Record Academy által a világ legnagyobb időkapszulájaként számon tartott gyűjteményben lapultak. Az eredetileg 1975-ben elásott időkapszulát 2025 júliusában emelték ki Seward városában, Nebraska államban, és több mint fél évszázad után először váltak láthatóvá az értékes, lenyűgöző, sokszor egészen meglepő tárgyak.

A három napig tartó feltárás időzítése egybeesett Seward július 4-i ünnepségeivel. Több ezren érkeztek a kisvárosba, hogy bepillantást nyerjenek a múltba, és hogy visszakapják azokat a tárgyakat, amelyeket egykor ők maguk helyeztek el a kapszulában. Stephanie Fisher például családjával Colorado államból utazott ide, hogy újra találkozhassanak saját hozzájárulásukkal: egy kazettával, amelyen családtagjaik hangüzenetei hallhatók.

„A szüleim nem gondolták volna, hogy 50 év múlva még itt lesznek, hogy velünk együtt vehessék elő” – mesélte Fisher egy friss interjúban. – „Nagyon különleges érzés tudni, hogy a hangjuk ott van.”

Harold Davisson, és még mások a „világ legnagyobb” időkapszulájának készítésekor Sewardban, Nebraskában – 1975 ( A kép forrása: a Nebraska Állami Történelmi Társaság )

Chris Galen, aki Virginia államból érkezett Nebraskaba, hasonlóan vélekedett: „Megjegyeztem magamnak, hogy ha 50 év múlva még élek, mindenképp vissza akarok jönni, és részese akarok lenni a feltárásnak.” 

Édesanyja ugyanis egy levelet helyezett el az időkapszulában, amit most sikerült is megtalálnia a rengeteg szétválogatatlan küldemény között.

„Remélem, hogy most, miközben ránk tekint valahonnan, elmondhatom neki, hogy sok minden, amit nekem és a bátyámnak kívánt, valóra vált” – mondta Galen, miután elolvasta az üzenetet.

Az időkapszula ötlete Harold Davisson fejéből pattant ki, aki lánya, Trish Davisson Johnson elmondása szerint „azt szerette volna, hogy az unokái emlékezzenek arra, milyen volt az élet 1975-ben.” Az ezernyi tárgy megóvása érdekében Davisson még egy szellőzőrendszert is épített, hogy megakadályozza a nedvesség bejutását. Amikor 1975-ben végül elásták a kapszulát, az „a világ legnagyobb időkapszulája” címet viselte, bár ezt a rangot 1983-ban elvesztette. Davisson azonban nem adta fel, és egy piramist épített a kapszula fölé, hogy visszaszerezze a címet. Azóta a kapszula nemcsak a város, hanem az egész nemzet múltjának szimbolikus emlékhelyévé vált.

„Olyan 3000 ember küldött be csomagokat, leveleket, üzeneteket saját maguknak, unokáiknak, örököseiknek” – mesélte Trish Johnson.

Bár Johnson becslése szerint „az emberek 80%-a vissza fogja kapni a tárgyait”, nagyjából 20% bizony „csalódni fog”.

„Sok csomag, amit műanyagba csomagoltak, nagyon jó állapotban maradt, de minden papíron és kartonon van egy penészszerű réteg kívülről” – magyarázta.

Ennek ellenére ez az arány figyelemreméltó, különösen, hogy milyen sok idő telt el a kapszula elásása óta. Johnson azt is tervezi, hogy állandó kiállítást hoz létre, amely bemutatja a kapszulát és édesapja nagyívű vállalkozását.

„Apám az élet nagy rajongója volt” – mondta. – „Mindig mindent nagyban csinált.”

Így történt, hogy Seward városában, Nebraska államban 50 év után feltörték a világ legnagyobb időkapszuláját, és bepillantást engedtek az 1970-es évek mindennapjaiba.