A banki tevékenység története több ezer évre nyúlik vissza, és több különböző kultúrában fejlődött ki fokozatosan, de végül a templomos lovagok voltak azok, akik a középkorban először alakítottak ki egy jól szervezett bankrendszert. A 12. században a templomos lovagok, más néven a „Salamon Templom Lovagjai Katonai Rendje”, a világ első bankáraivá váltak. Rendjüket 1118-ban alapították azzal a céllal, hogy megvédjék a Szentföldre zarándokló keresztényeket a muszlimok és más hitetlenek ellen. Miután a keresztények 1099-ben elfoglalták Jeruzsálemet, sok zarándokot megtámadtak útközben, ezért létrehozták a templomos rendet, a védelem érdekében.
A templomosok a nemesi családok másodszülött fiaiból álltak, akik nem örököltek vagyont és az egyházi életre szánták magukat. Kezdetben szegények voltak, ami jelképeikben is megjelent, de a keresztes hadjáratok során jelentős vagyont halmoztak fel. A pápa engedélyezte, hogy megtartsák az elfoglalt területeken szerzett javakat, és gazdag adományokat kaptak, mint például II. Henrik angol király adományát. A nagy felismerés pedig a következő volt: A zarándokoknak hónapokig ( útban Jeruzsálemig ) kellett valamilyen módon finanszírozniuk az élelmet, a közlekedést és a szállást, ugyanakkor kerülniük kellett volna a hatalmas összegű készpénz szállítását, mert az rablók célpontjává tette volna őket.

II. Honoriusz pápa 1128-ban hivatalosan elismerte a templomos lovagokat
A templomosok megoldották ezt a problémát. Egy zarándok a londoni Temple Churchben hagyhatja készpénzét, és Jeruzsálemben vehette fel. Ahelyett, hogy pénzt vitt volna, “akkreditívet” hordott magával. Akár kijelenthetjük azt is, hogy bár kezdetleges formában, de ezek az ívek voltak az első “magánbanki” bankkártyák! ( szándékosan írtam magánbankot, mert lentebb lesz egy hasonló példa, de valamivel más formában, ott az állami kifejezés használata a megfelelő ) Jeruzsálembe érve, ezzel igazolta az “ügyfél”, hogy mennyi pénzt helyezett el Londonban. Azt azonban a mai napig nem tudjuk, hogy a templomosok hogyan működtették biztonságosan ezt a rendszert, és hogyan védekeztek a csalás ellen. Volt-e titkos kód az okmány és az utazó személyazonosságának ellenőrzésére? Hisz akkoriban még messze nem volt egyértelmű semmilyen azonosítás, semmilyen ellenőrzés.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| A ruandai népirtás amely a második világháború óta az egyik legnagyobb tömegmészárlás volt, 1994. április 6-tól július közepéig zajlott, amikor hutu szélsőségesek mintegy 800 ezer tuszit és mérsékelt hutut öltek meg. Az országban korábban a tuszi kisebbség vezette a kormányt, de amikor Ruanda felszabadult a belga gyarmati uralom alól, a hutuk vették át az irányítást, és megkezdődött a tuszik üldözése. A népirtás közvetlen kiváltó oka az volt, hogy 1994. április 6-án ismeretlenek lelőtték Juvénal Habyarimana hutu elnök repülőgépét, amelyért a tuszikat vádolták, bár valószínű, hogy hutu szélsőségesek követték el a merényletet. A mészárlások április 7-én kezdődtek, amikor hutu szélsőségesek meggyilkolták a miniszterelnök asszonyt és 10 ENSZ-katonát, akiknek testét brutálisan meggyalázták. A világszervezet ezután hazarendelte a békefenntartók nagy részét, és csak kevesen maradtak Ruandában. Az országban a hadsereg és a hutu milíciák útzárakat állítottak fel, ahol a tuszik csak akkor menekülhettek meg, ha ENSZ-járműben utaztak. Az ENSZ katonái néha cigarettával, sörrel vagy whiskyvel fizették le a milicistákat, hogy megmentsék a tuszikat. A gyilkosságokat gyakran bozótvágó késsel, karddal, lándzsával vagy bottal hajtották végre, áldozataik között nők és gyerekek is voltak. Sok hutu férjet kényszerítettek arra, hogy saját tuszi feleségét ölje meg, mivel sokan vegyes házasságban éltek. A vérengzések során a gyilkosok gyakran iskolákban és templomokban mészároltak le embereket, gyakran a keresztény papok együttműködésével. Vidéken a holttesteket banánlevelekkel takarták le, hogy elrejtsék a mészárlás nyomait a légi felvételeken. A népirtás alatt 2-500 ezer nőt erőszakoltak meg, és becslések szerint 2-10 ezer gyermek született az erőszakos közösülések következtében. Az erőszakot gyakran szándékosan HIV-fertőzött milicisták követték el, hogy ezzel is pusztítsák a tuszikat. A vérengzéseknek július közepén az FPR ( Ruandai Hazafias Front ) alakulatai vetettek véget, akik átvették az ország irányítását és új kormányt alakítottak. Az események következtében mintegy 2 millió hutu menekült el Ruandából. |

Hirdetés