Posted in

Minden elismerésünk! Ferenc pápa karácsony előtti beszéde mindent vitt! Olyanokat mondott, amiket eddig még soha!

Vatikánváros, 2023. december 21., csütörtök ( MTI ) – Egymás meghallgatását, az egyházat körülvevő világ ismeretét és humorérzékük fejlesztését ajánlotta Ferenc pápa paptársainak karácsony előtti beszédében, amelyet a vatikáni kúria tagjainak mondott el csütörtökön. A Vatikán laikus dolgozóinak a közösségi oldalak felületességéről szólt.

Ferenc pápa 2023. december 21-én tartotta éves karácsonyi beszédét a vatikáni hivatalokban dolgozó bíborosoknak a Vatikán aranyozott áldástermében. ( A kép forrása: Vatican Media )

Ferenc pápa hangsúlyozta: karácsony üzenetére a lehető legnagyobb szükség van a mostani időkben, amelyekre a háborús erőszak, az éghajlatváltozás, a szegénység, a szenvedés és az éhezés nyomja rá a bélyegét. “A világban még éheznek!” – hangoztatta a pápa. A Szentszék hivatalaiban dolgozó egyházi emberekhez intézett hagyományos ünnepi beszédében Ferenc pápa útmutatást adott arra vonatkozóan, hogy szerinte milyen értékek mentén kell végezniük a kúria munkáját. Mindenekelőtt egymás meghallgatását említette, és hangoztatta, hogy senki sem nézheti le a másikat: “egyetlenegy esetben tekinthetünk felülről lefelé valakire: ha ( lehajolunk hozzá és ) segítünk neki felemelkedni“.

 

Tudtad? ( történelmi érdekességek )

A nagy gazdasági világválság amely az 1929 októberében a New York-i tőzsde összeomlásával kezdődött, 1933-ban érte el csúcspontját az USA-ban, de hatásai az 1940-es évekig tartottak. A válság idején a világkereskedelem a felére esett vissza, az ipari termelés drámaian csökkent, bankok és mezőgazdasági ágazatok kerültek válságba, a munkanélküliség pedig rekordmagasságot ért el. 1929 és 1933 között az USA-ban közel 11 ezer bank ment csődbe a 25 ezerből. A válság hatására a társadalmi szokások is megváltoztak; például a cipzár használata terjedt el, mert az emberek nem tudták megengedni maguknak a gombokat. Herbert Hoover elnököt sokan hibáztatták a válságért, ezért a nyomornegyedeket "Hoover-városnak", az ingyenkonyhák ételeit pedig "Hoover-pörköltnek" nevezték. Az emberek a válság idején szinte mindenből levest készítettek, köztük olyan különlegességeket is, mint a perec- vagy kávéleves, sőt, a válságleves is, ami ketchupból és forró vízből állt. A válság leginkább az Appalache-régió hegyvidéki közösségeit sújtotta, ahol sok család annyira elszegényedett, hogy pitypang és szeder lett a fő táplálékforrásuk. Ezzel szemben Joseph Kennedy, John F. Kennedy apja, hatalmas vagyonra tett szert ingatlanügyleteinek köszönhetően, és 1929-től 1935-ig vagyonát 4 millióról 180 millió dollárra növelte. Érdekes módon, a válság alatt, 1930 és 1933 között az amerikai lakosság halandósági rátája csökkent, amit a kutatók a stresszmentesebb életnek tulajdonítanak. Amikor Franklin D. Roosevelt 1933-ban elnök lett, az állam aktívabban beavatkozott a gazdaságba, és a New Deal keretében átfogó közmunkaprogramot indított a munkanélküliség csökkentésére. Csak a Tennessee folyó völgyében folyó munkálatokban 8,5 millióan dolgoztak 1935 és 1943 között.

Az egyházfő kijelentette: el kell kerülni, hogy a kúria tagjai előítéletesen félresöpörjék egymás véleményét ahelyett, hogy meghallgatnák egymást. A nézetek közötti pingpong helyett nyitásra és az egymással szembeni őszinteségre van szükség – mondta Ferenc pápa. Megjegyezte: hatvan év telt el a II. Vatikáni Zsinat óta, és még mindig megy a vita a konzervatívok és a progresszívek közötti megosztottságról: “nem ez teszi a különbséget, az igazi lényeges különbség az ( egyházat ) szeretők és megszokásból ( szolgálók ) között van“. A kúrián dolgozókat arra kérte, ne szabályzatok, sémák vagy világi kritériumok szerint hozzák meg döntéseiket, hanem felismeréseik és tudásuk alapján. Ne saját bizonyosságaikat és biztonságukat erősítsék, ne gyors válaszadással oldják meg az egyháznak feltett kérdéseket. Az egyház tagjainak mozdulatlansága a félelem, a merevség és a középszerűség labirintusába zárja be őket, ami szolgálatukat is korlátozza – hangoztatta. Labirintusba záródás helyett a pápa szerint a kúriának is a világgal együtt kell haladnia. Végül arra kérte a Vatikánban dolgozó paptársait: örömmel és humorérzékkel végezzék munkájukat, mert az utóbbi az egészség kész receptje. Ferenc pápa szokás szerint Vatikánváros laikus dolgozóit és családtagjait is fogadta az ünnepek előtt.

Kijelentette: “Isten stílusának megfelelően” Jézus születése nem kérkedőn és zajosan, hanem pont fordítva, reflektorfénytől távol, elrejtve, a lehető legszűkebb helyen, egy istállóban, egy szegény családban történt. “Máriának és Józsefnek még otthona sem volt” – tette hozzá a pápa. Hozzátette: olyan korban élünk, amelyet a megszállott feltűnősködés ural. “Mindenki kiteszi magát a kirakatba. Ez a sminkelés kora, amelyben mindenki festi nemcsak az arcát, hanem a lelkét is, és ez a legrosszabb“.

A közösségi oldalakra utalva Ferenc pápa azt mondta: olyanok mint a kristálypohár, amelyben ugyan bor van, de senki nem törődik azzal, milyen minőségű. “A jó bort egyszerű pohárból isszák” – mondta a pápa. Úgy vélte, a család az a hely, amelyben a látszat, az álarc nem számít, lárma helyett csendes szeretet, apró gesztusok, egymás iránti figyelem van.

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?