A 13. században a hosszú élet ritkaságszámba ment: a földbirtokos férfiak várható élettartama átlagosan mindössze 31 év volt, és azok közül akik túlélték a húszas éveiket, a “legszerencsésebbek” is csak körülbelül 48 éves korukig éltek. Ezzel szemben a Templomos lovagok, a katolikus katonai rend tagjai közül sokan 60 év felett éltek, ami abban az időben szinte csodaszámba ment. Ráadásul gyakran nem betegségben haltak meg, hanem csatában vagy ellenségeik keze által. A rend utolsó nagymestere, Jacques de Molay 70 évesen került máglyára 1314-ben. Társa, Geoffroi de Charney 63 éves korában végezte hasonló módon. Thibaud Gaudin, Hugues de Payens és Armand de Périgord is hatvan éven túl éltek, ami az akkori normákhoz képest már „aggastyánkornak” számított. A kortársak ezt gyakran isteni áldásnak tulajdonították, de a modern kutatások inkább a rend szigorú étkezési és életmódbeli szabályaival magyarázzák hosszú életüket.
Bár a rend hatalmas vagyonra tett szert, mivel adományokat kezeltek és a zarándokok pénzét védelmezték, maguk a lovagok szegénységet, tisztaságot és engedelmességet fogadtak. Tilos volt számukra a nők társasága, és egyszerű szerzetesi ruhát viseltek. A rend csúcspontján, a 13. század végén, mintegy 15 000 – 20.000 tag szolgált Európa-szerte, és katonai készségük világhírű volt.
Étkezés szabályok szerint
Az étkezés is szigorú szabályokhoz kötődött, melyek az egyszerű szerzetesi életmód és az aktív katonai szolgálat igényei között egyensúlyoztak:
- Heti háromszor ehettek húst, gyakran sertéshúst. A vasárnap mindig húsevő nap volt, ekkor a magasabb rangú lovagok ebédre és vacsorára is kaptak sült húst.
- Hétfőn, szerdán és szombaton csak zöldséges ételeket fogyasztottak. Ezekhez tejtermékeket, tojást vagy gabonakásákat ettek.
- Pénteken szigorú böjtöt tartottak, mely során nem fogyasztottak sem húst, sem tejet. Ekkor szárított halat vagy mandulatejből készült ételeket kaptak.
Ha azonban egy lovag beteg volt, akkor mentesült a böjt alól, és bőséges, erősítő étrendet kapott, hogy minél hamarabb visszatérhessen a harctérre. A közös étkezések csendben zajlottak. Ha valaki sót kért, azt „csendben és alázattal” kellett továbbítani. Az étkezéseknél egyfajta páros rendszer működött: a lovagok párban ültek, figyelve, hogy társuk ne egyen túl sokat, de ne is böjtöljön titokban. A maradék kenyeret mindig összegyűjtötték és a szegényeknek adták, míg az ép kenyereket későbbi étkezésekre tették félre. A lovagok a kertjükben gyümölcsöket és zöldségeket termesztettek – például fügét, mandulát, gránátalmát, olívát –, amelyek az ételeik szerves részét képezték. Az étrendjük tehát modern szemmel is egészségesnek mondható: sok zöldséget ettek, a húsfogyasztást mérsékelték, és bort is fogyasztottak, de azt hígítva és mértékkel. A bort gyógyászati célokra is használták, és a Szentföldön különleges „gyógyelixírt” készítettek aloe vera, kender és pálmabor felhasználásával, ami gyorsította a sebek gyógyulását.
Az étkezések közösen zajlottak, és valószínűleg hasonlítottak a Bayeux-i faliszőnyeg lakomajelenetére – bár valamivel visszafogottabb formában.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| 1816-ban nem volt nyár a Földön. A "Dido building Carthage" című William Turner festményen egy szokatlanul ragyogó Napot láthatunk. talán a művész így próbálta meg ábráozlni az indonéz Tambora vulkán kitörése miatt keletkező szokatlan fényhatásokat. 1815 áprilisában szokatlan természeti katasztrófa következett be a Földön: a Tambora vulkán kitörése annyi gázt és hamut lövellt a légkörbe, ami éghajlatváltozást okozott az egész bolygón. 1816-ot ezért nyár nélküli évnek nevezik, és a mai napig ez volt a leghidegebb év az emberiség történelme során, amióta csak dokumentáljuk az időjárási megfigyeléseket. A hőmérséklet világszerte csökkent, ami hatalmas terméskiesést, állatpusztulást és globális élelmiszerhiányt okozott. A tudósok szerint az abnormális hideg oka az 1815-ös indonéz vulkánkitörés, valamint számos más nagyobb kitörés volt 1808 és 1814 között. A légkörben felhalmozódott jelentős mennyiségű hamu következtében kevesebb napfény jutott át a sztratoszférán. Több hónapba telt, mire a hamu teljesen szétterjedt a Föld légkörében, így az 1815-ben bekövetkezett hatalmas kitörés hatása ebben az évben még nem is volt igazán észlelhető Európában, 1816 márciusában azonban már annál inkább, amikor nem érkezett a tavasz, hanem továbbra is szokatlanul télies maradt a hőmérséklet. Áprilisban és májusban rengeteg hó, eső és jégeső esett, júniusban és júliusban pedig nulla fok alatti hőmérsékletek voltak az Egyesült Államokban: New Yorkban és New Englandben a hó is esett. Németországot szokatlanul erős viharok sújtották ebben az évben, sok folyó kiöntött, Svájcban pedig az év minden hónapjában esett a hó. |
Hadjárat = több hús
A középkori Közel-Keleten a templomos lovagok és a keresztesek étrendje többféle húsból állt: mezei nyúl, vaddisznó, fogoly, szarvas, juh, kecske, valamint teve is szerepelt az étlapjukon. Emellett számos egyéb növényi eredetű élelmiszert fogyasztottak, például babot, lencsét, csicseriborsót, kenyeret, káposztát, salátát, articsókát, szarvasgombát és spárgát. A lovagok étrendje ennek ellenére alapvetően hasonló maradt ahhoz, amit Európában ettek, de amikor hadjáraton, felderítő küldetéseken vagy diplomáciai missziókon vettek részt, autentikus közel-keleti ételeket is fogyasztottak. Emellett ismert, hogy ázsiai fűszerek is bekerültek a keresztesek étrendjébe.
Fontos a higiénia
A Templomosok számára a higiénia kulcsfontosságú volt: étkezés és imádkozás előtt kötelező volt kézmosás, és a konyhai feladatoktól mentesítették azokat, akik a szabadban végeztek nehéz munkát. Bár a korszakban még nem ismerték a baktériumokat, valószínű, hogy az arab orvosokkal való kapcsolatuk során sajátítottak el olyan egészségügyi praktikákat, amelyek a korabeli Európában úttörőnek számítottak.
Testmozgás, edzés
Az egyház által előírt étrend mellett a templomos lovagok rendszeres testmozgást is végeztek, hasonlóan ahhoz, ahogyan ma is összehangoljuk a diétát a testmozgással az optimális egészség érdekében. A lovagok számos olyan tevékenységet folytattak, amelyek hozzájárultak fizikai felkészültségükhöz. Ezek közé tartoztak:
- katonai kiképzések és gyakorlatozások,
- harci cselekmények, amelyek nemcsak fizikai, hanem szellemi erőnlétet is igényeltek.
Ami ma igaz, az igaz volt ezer éve is: a jó fizikai és szellemi teljesítményalapja a kiegyensúlyozott és megfelelően adagolt étrend. Ezt az igazságot az egyház és a templomosok is jól ismerték. A Templomos lovagok élete egyszerre volt szigorú és kiegyensúlyozott. Bár gazdagok voltak, önmegtartóztató életmódot folytattak, amelyben a böjt, a közösségi fegyelem és a mérsékelt táplálkozás fontos szerepet játszott. Az étrendjük, amely zöldségekben gazdag volt, csak ritkán tartalmazott húst ( kivétel hadjárat, betegség esetén ), és a borfogyasztás is kontrollált maradt, hozzájárulhatott hosszú életükhöz. Ezek a szokások – akárcsak a modern táplálkozási ajánlások – elősegítették a jó egészséget és az aktív életmódot, ami a korabeli katonai szolgálatban elengedhetetlen volt.
Végeredmény: tökéletes fizikai állapot
A rend fegyelme és önmérséklete végső soron nemcsak a hírnevüket erősítette, hanem egészségüket is megóvta, ami lehetővé tette, hogy sokan közülük hosszú életet éljenek, és csak a harcmezőn leljék halálukat. A templomosok elsődleges szabályait bemutató könyv, a „”, betekintést nyújt az étrendi szokásaikba, és rávilágít azokra a kulcsfontosságú tényezőkre, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a templomosok fejlett fegyelmet tanúsító, hatékony harci erőt képviseljenek. Az étrend és a testmozgás összehangolása biztosította, hogy a templomosok mindig a legjobb fizikai állapotban legyenek, készen állva a harcra és az egyház szolgálatára.
Hirdetés
