Emberi kéz: Erőszakra “tervezve”? Egy új kutatás rávilágít arra, hogy az emberi anatómia, különösen a kéz szerkezete is alkalmazkodhatott a fegyverhasználathoz, hogy minél hatékonyabban tudjuk gyilkolni egymást!

Egy úttörő tanulmányban, amelyet a Scientific Reports folyóiratban közöltek, a Griffith Egyetem kutatói fejlett biomechanikai technológiát alkalmaztak két ikonikus őslakos ausztrál fegyver, a „kodj” és a „leangle” hatékonyságának elemzésére, utóbbit hagyományosan egy védőpajzzsal együtt használták.

A kutatást a Griffith Egyetem Emberi Evolúciós Kutatási Központja és a Biomedikai és Rehabilitációs Mérnöki Központ szakértői végezték, és ez az első alkalom, hogy tudományosan értékelték az emberi és fegyverhatékonyságot ezekre az őslakos fegyverekre vonatkozóan. Michelle Langley docens szerint a tanulmány új lehetőségeket nyit annak megértésére, hogy a kézi fegyverek hogyan befolyásolták az emberi testet a történelem során. A kodj egy sokoldalú eszköz, amelynek eredete akár több tízezer évre is visszanyúlhat; kalapácsként, fejszeként és szúróeszközként is szolgálhatott. Markolatát akácfából készítették, a pengéje pedig élesített kőből volt, amit a balga gyantával rögzítettek – ezt Larry Blight, a Menang Noongar népcsoport mestere készítette Nyugat-Ausztráliából. A leangle egy harci bunkó, amelynek kampós feje keményfából készült, és hagyományosan egy védőpajzzsal együtt használták. Ezen fegyvereket, amelyeket Brendan Kennedy és Trevor Kirby készített a Wadi Wadi területén, a biomechanikai elemzés középpontjába helyezték a kutatók.

Egy leangle fegyverrel történő csapás illusztrációja. ( A kép forrása: Diamond, L.E., Langley, M.C., Cornish, B. és társai, Sci Rep ( 2024 ), CC BY 4.0 )

Annak ellenére, hogy az ősi fegyverek területén jelentős régészeti kutatások folytak, eddig egyetlen tanulmány sem mérte fel a kézi eszközökkel történő csapások biomechanikai hatásait és a fegyverek hatékonyságát. A kutatócsoportot, melyet Michelle Langley és Laura Diamond docensek vezettek, a First Weapons című ABC dokumentumfilm-sorozat kérte fel a tanulmányra, melyet a Blackfella Films készített. Ebben a sorozatban a műsorvezető, Phil Breslin bemutatta a fegyverek használatának fizikai kihívásait, amit a kutatók hordozható műszerekkel elemeztek, melyek a kinetikai energiát, sebességet és az ízületi mozgásokat mérték a váll, könyök és csukló körül.

 A kodj ( jobb szélen ) egy fegyver Nyugat-Ausztrália délnyugati területéről ( piros színnel jelölve ), míg a leangle és a védőpajzs Délkelet-Ausztrália területéről származnak (zöld színnel jelölve). ( A kép forrása: Diamond, L.E., Langley, M.C., Cornish, B. és társai, Sci Rep ( 2024 ), CC BY 4.0 )

A tanulmány megállapította, hogy a leangle a két fegyver közül az emberi testet illetően pusztítóbb csapásokat képes mérni. A kodj tervezése miatt könnyebben kezelhető és precízebb használatot biztosított, ugyanakkor szintén képes volt halálos sebek okozására. Laura Diamond docens szerint „a leangle hatékonyabban képes pusztító csapásokat mérni az emberi testre”. Hozzátette, hogy „a kodj és a leangle biomechanikai értékelése lehetőséget ad az összehangolt mozgás és az energiafelhasználás megértésére, amely e fegyverek hatékony használatához szükséges”.

Halálos csapás a kodjjal. ( A kép forrása: Diamond, L.E., Langley, M.C., Cornish, B. és társai, Sci Rep ( 2024 ), CC BY 4.0 )

Történelmi fegyverek és a biomechanika jelentősége A történelem során az őslakos közösségek különféle fegyvereket fejlesztettek ki, nemcsak a harcra, hanem viták rendezésére is. Ilyen helyzetekben az emberek sokszor szembesültek lövedékekkel, fegyvertelenül vagy pajzzsal védekezve egyfajta „próbálkozás általi próbatétel” keretében. Ezek a próbatételek ugyan gyakran sérülésekkel jártak, de a halálesetek elkerülésére szolgáltak. A leangle és pajzs közeli harcban való használatára utalnak a régészeti maradványokon felfedezett védekezésre utaló sebek, amelyek az ún. „elhárító törések” gyakori megjelenése.

Az emberi anatómia és a fegyverhasználat evolúciója A kutatás rávilágít arra, hogy az emberi anatómia, különösen a kéz szerkezete is alkalmazkodhatott a fegyverhasználathoz, ami hozzájárulhatott a Homo sapiens evolúciójához. Modern csimpánzok vizsgálataiból kiderült, hogy bár ők is használhatnak tárgyakat az agresszió kifejezésére, ritkán irányítják ezeket más egyedek felé precízen. Ezzel szemben az emberek évezredek óta terveznek és használnak kézi fegyvereket, ami egyedülálló tulajdonság fajunkban. „A tanulmányban alkalmazott módszerek lehetőséget adnak más ősi fegyverek vizsgálatára világszerte, elősegítve a különböző kultúrák és időszakok összehasonlító kutatását” – mondta Diamond. Ez a kutatás rávilágít a biomechanika fontosságára az emberi történelem tanulmányozásában. Langley szerint egy fegyver tervezése alapvető fontosságú, azonban hatékonysága végső soron azon múlik, hogy az ember milyen módon alkalmazza a csapást.