Hirdetés


Miért olyan értékesek a Báthory érmék? Miért keresik őket ennyire a lengyel gyűjtök?


A bejegyzés becsült olvasási ideje 3 perc

Ha Báthory érmét látsz aukción, nyilván észrevetted már, hogy általában magas áron szoktak elkelni. Magas, olykor igen magas áron forognak ezek a pénzek. Ennek oka a “szokásos”, vagyis ritkák, jó állapotban kevés maradt fent, jelentős, és érdekes történelmi korszakból származnak, a lengyel gyűjtök az egyik legjelentősebb időszaknak tartják országuk történelmében ( a történelmi narratíva ).

Elég nagy káosz volt akkoriban jó pár évig, Erdély, a Lengyel Királyság és a Litván Nagyhercegség környékén,  és  Báthory István ( angolul: Stephen Báthory, és ezt csak azért írtam ide, mert a legtöbb aukción, így találkozhatsz vele ) volt az aki végül egységes pénzrendszer létrehozásával próbálkozott. A Lengyel Királyság és a Litván Nagyhercegség 1569-ben egyesült, és végrehajtott bizonyos egyesülési reformokat, amelyek a valutáikat is érintették. Eleinte azonban litván és a lengyel pénz más értéket képviselt, ezen próbált változtatni Báthory.

Báthory aki egyben  erdélyi fejedelem ( 1571–1586 ), Lengyelország királya ( 1576–1586 ) és Litvánia nagyfejedelme ( 1576–1586 ) is volt, egy rendkívül befolyásos családból származott, tele ambíciókkal. Uralkodásának, háborúinak, szövetségeinek, amiket az oszmán birodalommal, az oroszokkal, Rettegett Ivánnal, a Habsburgokkal vívott ( és rokonsági kapcsolatát a szörnyű kegytelenségeiről híres Báthory Erzsébettel ) nem részletezném, mert arra megint nem lenne idő, pár mondatban írok néhány dologról, ami érinti a pénzrendszert, és pénzverést, a “Báthory érmék” megszületését.

Nos tehát Báthory 1575-ben elvette  Jagelló Annát, a Jagelló-házból származó lengyel királyi hercegnőt, aki I. Zsigmond lengyel király és Sforza Bona királyné leánya volt. Így jogot formálhatott a lengyel trónra, ahol szívesen is látták, a lengyelek  1576. május 1-jén Krakkóban, a waweli székesegyházban királlyá is koronázták. Így egyesült kezében egyre több hatalom, és terület, amit irányítania kellett. Fentebb említettem, hogy miután a Lengyel Királyság és a Litván Nagyhercegség egyesült, reformokat hajtottak végre, amely reformok a valutákat is érintették. Ezek a változtatások Báthory alatt valósultak meg. 1580-ban kiadott új pénzverési szabályzatokban döntöttek a lengyel-litván monetáris unió létrehozásáról, valamint a Lengyel-Litván Nemzetközösség mindkét részén harmonizált pénzegységek veréséről.

Az 1578–1580-as reform után a Litván Nagyhercegség groszát a lengyel groszhoz hasonlították. Ezen túlmenően ekkor kezdték meg a lengyel és a litván érmék egyenlő súlyú és minőségű pénzverését. Mivel azonban mindkét ország külön verte őket, az érmék kissé eltérőek voltak. Pedig a reform után a Litván Nagyhercegség érméin mindig két címer  látható volt: a Litván Nagyhercegség lovasa és a lengyel sas. A címer tetején korábban ábrázolt hercegi kalapot Lengyelország koronája váltotta fel.

A Nemzetközösségben leggyakrabban használt pénznem a különféle címletű grosz volt: a póltorak, a dwojak, a trojak, a czworak, a szóstak és az ort ( 18 grosz ). Az egyéb vert érmék között volt shilling, dénár, tallér, aranydukát és portugaleser ( 10 dukátos érme ). A Nemzetközösség fő pénzneme azonban a zloty volt. Ezüst és arany zlotyt egyaránt vertek. A Nemzetközösség alapvetően háromszoros pénzrendszert alkalmazott, amely akkoriban népszerű volt Európában. A zlotyból, a groszból és a dénárból állt. 1 zloty 30 grosznak, utóbbi 18 dénárnak felelt meg. Értékük természetesen változott az évek során.

Az érméket Lengyelországban és a Litván Nagyhercegségben is verték. A Vilniusi Pénzverde hosszú ideig más lengyelországi pénzverdék mellett működött ( Krakkóban, Malborkban, Lublinban, Poznańban stb. ), ahol különféle címletű érméket vertek.

Hirdetés


Bathory Groschen 1580, Jakub Rokossowski Glaubicz címer, saját gyűjtés

A fenti érmével kapcsolatban egy friss aukciós megjelenés, 5965 euro leütési árral zárult 2022. december 28-én. Az érme bemutatásakor ez volt olvasható: Jellegzetes érme a hátoldalon Lengyelország és Litvánia címere alatt elhelyezett Glaubicz-címerrel. Az egyik legkeresettebb, az olkuszi pénzverdében vert koronafillér. Egy érme, amely sok Batory-érmegyűjtő álma. Régi patinás darab. Nagyon jó minőségű részletek és általános bemutatás. Ajánlott. Aukcja 24, RR-, Stefan Batory, Olkusz 1580 fillér, Glaubicz címer, T.40 mk, R7

Az ezekben az években készült érmék számítanak ritkának. Az “átállás” idején vert, jó állapotban fennmaradt érmék keresettek a gyűjtök köreiben. A ritkább darabok több 10 ezer $-os áron is elkelnek. Elég ha így keresel rá a google-ban: bathory groschen 1580, vagy bathory coin 1580. Ahogy fentebb is említettem, ahogy ilyenkor lenni szokott, a pénzverésben kisebb zűrzavar keletkezett, az átállás idején, többféle érme készült, amiben általában egységes volt, a király arcképe, ami vagy nyaktól felfelé ábrázolta ( több verzió ), vagy a koronás és páncélozott félhosszú mellszobra jobbra, jobb kezében jogart tartva, bal kézzel kardmarkolaton jelenítette meg. Íme például egy érdekesebb darab:

A fenti darab 1508 eurós ( jelenlegi árfolyamon kb.: 557.000 Ft ) áron kelt el. ( VII Aukcja RDA ( 10-11 kwietnia ), 2021 április 10.-én  ) Érdekessége, a címer, mivel ezzel a címerrel csak ebben az évben vertek érméket, mégpedig Jakub Rokossowski Glaubicz címere látható, az apró halacska a legfőbb motívum. Koronaudvari kincstárnok, főkoronapénztárnok volt, pénzverde vezető. 1524-ben született, és 1580. július 2-án hunyt el. Pont az  új pénzverési szabályzatok bevezetésének évében. Éppen ezért számítanak nagyon ritkának az ő családi jelképével ( hal ) készült érmék. Talán mondhatjuk úgy is, hogy ő volt az akkori pénzügyminiszter, és a hal jelkép, az ő aláírása.

Összefoglalva a fentieket, elmondható, hogy a Báthory érmék történelmi jelentősége egyértelmű, a “történelmi narratíva” esetükben jelentősen értékesebbé teszi őket, főleg néhány kulcsév esetében, mint pld. az 1580-as év.

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?


Legfrissebb bejegyzések