Gyerekeket ettek, háborúztak, földet műveltek, piramisokat építettek, kakaóbabbal és “kapával” fizettek! Kik ők?

A Közép-Amerikái kontinens, Afrikához hasonlóan, rengetek titkot rejt. Az itt található országok, őslakosok is sokáig próbáltak “láthatatlanok” maradni a hódítok, gyarmatosítok előtt, és megőrizni hagyományaikat, szokásaikat, vagy akár jogi, pénzügyi rendszereiket. Az alábbiakban az erről a területről származó néhány premonetáris valutát mutatok be. ( Egy megjegyzés : Minél többet olvasok a “pénzről”, annál jobban el vagyok bizonytalanodva vele kapcsolatban 🙂 )

Mire “lapos” 🙂 lett a pénz, a premonetáris valuták rendkívüli sokfélesége uralta a világot. Ha hasonlattal szeretnék élni, olyan ez, mint az dinoszauruszok és az ember megjelenése. Igazából a világ létezéséhez nem volt szükség emberre, akkor is működött, de működik dinoszauruszok nélkül is ( egyenlőre ). Premonetáris valutákkal is működőképes volt egy adott ország, vagy monetáris egység, de nélkülük, a “modern” pénzek használatával sem változott semmi. Miért kellett váltani? Nyilván van ennek teljesen logikus magyarázata, de nézzétek el nekem, én mindig is nosztalgikus leszek a témával kapcsolatban 🙂 Bár megértelek, ha mondjuk nem egy kapával, vagy babszemmel szeretnél fizetni vásárláskor, hanem mondjuk inkább az okos karórád érintésével. De nézzünk meg most egy ilyen példát, ugyanis volt néhány ország, ahol “kapával”, és kakaóbabbal  fizettek egymás között. Az Azték Birodalmon keresztül mutatnám ezeket be, de elmondható, hogy a kakaóbab például, a maják pénzügyi rendszerének is fontos része volt. Az inkák pedig tulajdonképpen nem használtak pénzt! Erről biztosan írok majd valamikor!

Az Azték Birodalom

Az Azték Birodalomról viszonylag sokat tudunk, ők maguk is lejegyeztek sok mindent, illetve sokat tudunk a spanyol, és más európai hódítok leírásaiból. Az azték ( mezoamerikai indiánok ) törzsek, a  mai Mexikó középső és déli részén hozták létre,  az amerikai kontinens egyik legkiterjedtebb bennszülött civilizációját, kb. a 14. és 15. század környékén.

A Mezo-amerika, egy történeti-kulturális területi fogalom, amelynek területébe nagyjából a prekolumbiánus észak-amerikai Mexikó és a közép-amerikai kontinentális földnyelven Guatemala, Belize, Honduras, Salvador, Nicaragua és Costa Rica tartozik. A spanyol hódítás előtt ez volt Észak- és Közép-Amerika legfejlettebb régiója a 15-16. században, itt alakultak ki első történelmi birodalmai fejlett városi civilizációval és kultúrával. Nem tévesztendő össze Közép-Amerika fogalmával, amely jelenkori fogalom is, és abba beletartozik a Karib-térség is.  Maga a szó, egy összetett szó, amely a görög eredetű meso (= középen, között) és az Amerika szavakból jött létre. Szó szerint azt jelenti, hogy Közép-Amerika. A Mezoamerika kifejezést először 1943-ban Paul Kirchhoff német antropológus használta, aki arra próbált rámutatni, hogy mi a közös az amerikai kontinens egy részének népeiben és kultúrájában és mi választotta el őket a többitől.- wikipedia.org

A birodalom vallási, és társadalmi alapjait, a korábban itt élt olmékok, és a harcosabb toltékoktól vették át. Fővárosukat a mai Mexikóváros elődjét, egy szigeten építették fel, a neve Tenocstitlan volt.  Az aztékok leszármazottjai a mai napig élnek még Mexikóban, számuk olyan 1,5-2 millió körül mozog. Hagyományaik jelentősen eltérnek őseik kultúrájától. A mai aztékok a navatl nyelvet beszélik, amely több elkülönülő változatra oszlik.

A birodalom kialakulásáról, és hanyatlásáról most nem írnék, a “szokásos” okok miatt ( az egy különálló, igen hosszú írás lenne ). Azonban néhány érdekességet azért írnék, hogy megértsük, vagy inkább “összezavarodjunk” az aztékokkal kapcsolatban, és így könnyebben el tudjuk helyezni a különleges pénzügyi kultúrájukat is, a történelmükben.

Fentebb írtam, hogy az Azték Birodalmat a történelemkönyvek fejlett birodalomnak írják le. Nézzünk most akkor elsőnek néhány példát arra, ami ezt igazolja, és ami akár mai szemmel is elfogadható, vagy akár követendő példa is lehetne: Az aztékok ismerték a csapatsportokat, kedvenc labdajátékuk az Ullamaliztli volt. Ebben a gumilabdát egy kisméretű, falra szerelt kőkarikán kellett átjuttatni, a játékosok csak fejjel, térddel, könyökkel és csípőjükkel érhettek a játékszerhez. Amennyiben árván maradt egy gyermek, a család többi tagjának, legyen az távoli rokon, kötelező volt gondoskodni az árváról. Ha ilyen nem volt, kijelölt az állam egy családot, azok tették ezt meg. Kötelező iskolai oktatást vezettek be. A nemes családok fiait a Calmecacban (“házak sora”) 10 éves koruktól készítettek fel arra, hogy idővel betölthessék Tenochtitlán vezetői posztjait, vagy a hadsereget irányítsák. Az aztékok nyelve a navatl volt, történelmi emlékeiket, illetve az adóösszeírásokat papírra vagy szarvasbőrre jegyezték fel. Az íráshoz faszenet használtak. Amikor éppen nem háborúztak, szorgalmas földművelő életet éltek.  Kiváló mezőgazdászok voltak, öntöztek, mocsarakat csapoltak le. A Teskoko-tó körül teraszosan kialakított földeken kukoricát, zöldségfélét és gyapotot termesztettek; tőlük „örökölte” a világ a pulykát,  ( ezt most a szöveg környezet miatt itt hagyom, de nem ebbe az elfogadható csoportba sorolnám: de ők maguk megették a kutyahúst is ). Hogy növeljék az élelmiszerellátást, a tavak vizeiben úszó kerteket ( csinampákat ) építettek. Ezt a földművelési módszert ma is alkalmazzák Xochimilco körül, Mexikóváros közelében, de ma már főképpen csak virágtermesztésre. Fémszerszámok és gépek nélkül is remek építészmérnökök voltak. Kőszerszámokkal építettek piramisokat, hatalmas épületeket! Elsők között fedezték fel, hogy a kakaóbabból finom italt lehet készíteni „chili” ( mexikói erőspaprika ) és vanília hozzáadásával. Használtak naptárt, mindennapjaik része volt: Istenek védnöksége alá helyezett napmegnevezéseik kombinációja 52 éves ciklusban mozgott, ebben a periódusban egyedi napmegjelöléssel. Ezeket a  napneveket használták dátumozásra is.

Legyen most itt egy választó vonal, mert a szigorú erkölcsi szabályaikra egyben követendő példaként is tekinthetünk, azonban a büntetési rendszerük mai szemmel túl szigorú ( erről ma is vitatkoznak ) volt, hisz sok esetben halál büntetés járt, akár azért is, ha valaki túllépett a neki kiszabott földterület határán, vagy házasságtörést követett el, de halállal büntették akár, a részegséget is! Illetve ide, a középrészre vehetjük talán azt is, hogy a harc lételemük volt. Minden felnőtt férfi számára kötelező volt a hadba vonulás, a fiúgyermekeket pedig már ötéves koruktól katonai iskolákban nevelték. A hadüzenetet vivő futárok is előjoggal bírtak: mindaddig nem bánthatta senki őket, amíg főutakon közlekedtek, a nagyvárosokban pedig lakoma és pihenőhely várta őket. Ez is egy súlyos téma lehetne, hogy jó-e ha egy fiú kap kötelező katonai kiképzést, hogy ha a szülőhazáját kell védenie, ne teljesen tudatlanul menjen a csatába. Éppen ezért ne menjünk bele mélyebben, a legideálisabb az lenne, ha nem lenne háború….

II. Moctezuma, és Hernán Cortés 

Nézzünk akkor most meg néhány példát arra, amit ellenben nem szívesen vennénk át tőlük: Az azték társadalom legalján a rabszolgák álltak. Vagyis rabszolgatartó társadalom volt. Helyzetük különlegesség mutatja, hogy saját rabszolgáik lehettek, pénzen megválthatták szabadságukat, s ha megszöktek, csak gazdáik, vagy azok rokonai keríthették kézre őket. Az aztékok elhunyt őseiket házuk alá, vagy a köré temették el. A magas rangú aztékokat elhamvasztották, s néha az elhunyt kutyáját is feláldozták, hogy elkísérje gazdáját a túlvilágra. A törzs életében fontos helyet foglalt el a véráldozat. Egyes becslések szerint évente 20 ezer embert áldoztak fel ünnepeik alkalmával. Több forrás is egybehangzóan állítja, hogy az aztékok előszeretettel fogyasztottak emberhúst. Az Azték Birodalom meghódítója, Hernán Cortés egyik levelében például megemlíti, hogy egy katonája látta, amint egy bennszülött gyermeket sütött meg reggelire.

Egyébként mindkét “oldalra” lehetne még sok mindent felsorolni, majd bővítem idővel. Azonban levonnám a következtetésemet, saját, szubjektív véleményemet írom le. Én nem éltem volna az Azték Birodalomban, maximum ha az uralkodó osztályba tartoztam volna. Bár érdekes, lehet manapság, a “modern” XXI. században  is sok országban gondolhatják így.

Amúgy egy apró kitérő. Lehet megfordult a fejedben, hogy ha most aztékok oké, de akkor mi van a majákkal, és inkákkal? Nos ők is körülbelül ezen a területen éltek, annyi, hogy kicsit “lentebb” keletebbre, az inkák pedig még “lentebb” a mai Peruban. Na de ez már megint egy másik történet lehetne, ezért nem megyek bele, hisz lassan el kellene érkezünk végre az eredeti témánkhoz, a kapapénzhez, és a kakaóbabhoz. 1517-ben érkezett Juan de Grijalva expedíciója, akik partra szálltak az azték területek szélén, a Mexikói-öböl partja mentén. Grijalva spanyol hódító volt, és az egyik első európai felfedező, aki megérkezett Mexikóba. II. Moctezuma az akkori azték uralkodó hamar tudomást szerzett az érkezőkről, és utasításba adta, hogy figyeljék, és kövessék őket. Majd 2 évvel később 1519-ben partra szállt Hernán Cortés de Monroy y Pizarro, Marqués del Valle de Oaxaca ( 1485 – 1547. december 2. ) spanyol konkvisztádor, maréknyi spanyol katonával. Az aztékok erősen spirituális életet éltek, és pont ebben az évben volt látható egy üstökös, a templomukat ért nagy tűzet is jelnek vélték, és hittek egy fehér bőrű, jóságos félistenben Ketzalkóatl néven, akinek a jóslat szerint keletről kellett hazatérnie, amerre “eredetileg” eltűnt. Szóval Cortés-ék nem is tudták, hogy megütötték a főnyereményt, hogy éppen ekkor érkeztek. Ők voltak ugyanis a régen hazavárt istenek 🙂 Többek között ennek a “félreértésnek” is köszönhetik, hogy az első hetekben, harc nélkül érték el az azték fővárost, és gyakorlatilag volt idejük alaposan átgondolni a következő lépésüket.  A továbbiakat is sokan ismerik, a kezdeti barátságból azonban komoly háború lett, amiben a jelentős túlerővel rendelkező aztékok maradtak alul. A spanyolok páncéljai, lovai, és lőfegyverei, és számtalan hadászati szerencse ami nekik kedvezett, elégnek bizonyultak a győzelemhez. A legújabb kutatások szerint pedig nagyban hozzájárult a spanyolok győzelméhez az, hogy az általuk behozott európai betegségek ( pld.: himlő ) a katonák, és lakosok legalább 40%-át megölte, vagy legyengítette.

Cortés és katonái belépnek Tenocstitlanba

Kapapénz ( fejszepénz ), és a kakaóbab

Nos ennyit bevezetőnek 🙂 Őőőő tehát a kapapénz, ( vagy fejszepénzként is ismert ), és kakaóbab. Nos amikor a spanyolok megérkeztek, azonnal érdeklődve figyelték az aztékok mindennapjait. 1548-ból, Francisco Lopez Tenorio spanyol katonától származik egy konkrét feljegyzés, az első utalás amiben említi a furcsa kinézetű tárgyat, amit pénzként használnak. Még  a spanyol reálhoz viszonyított árfolyamot is leírta benne. Ez a furcsa formájú tárgy volt a réz tajadero ( spanyolul aprító kés ), ami a a prekolumbuszi időkben Közép-Amerikában használt pénzforma volt.

Íme egy azték kapapénz pár, ( a méretarányok bemutatása miatt láthatjátok oldalt az 1 centes ( amerikai ) érmét )

Már a 12. vagy 13. században is forgalomban volt, párhuzamosan a többi premonetáris valutával, mint mint például a kakaóbab. A kapa- vagy fejszepénz, egy szabványosított, jelzés nélküli pénznem volt, fix értéke 8000 kakaóbabnak felelt meg. A kakaóbab legmagasabb ismert csereegysége egy zsák volt, ami konkrétan 24000 db kakaóbabot jelentett. Itt jegyezném meg érdekességképpen, hogy kapaszkodj meg, bár a kakaóbab számított tulajdonképpen az aprópénznek, ennek ellenére hamisították 🙂  Ne kérdezd hogyan, csak ennyit találtam ezzel kapcsolatban: ” a bab húsát sárral váltották ki”. Francisco Lopez Tenorio leírásában említi, hogy 1 használt tajadero 4 ezüst reált ért, ha újszerű volt ( mert ez is számított ) akkor pedig 5-őt.

Egy marék kakaóbab napjaikban. Gondolom így nézett ki 500 évvel ezelőtt is 🙂

1545-ben ( sok évvel a spanyol hódítás után ) Tlaxcallában a piaci árakat még mindig kakaóbabban határozták meg: például 1 kakaóbabért lehetett venni egy érett avokádót vagy aprított tűzifát, 3 kakaóbabért pulykatojást ( vagy  2 tyúktojást),  vagy kakast 20 kakaóbabért. 1543-ban naponta 40 kakaóbabot fizettek a  földeken dolgozóknak.  Ha pedig jól számolok, a fenti árfolyamon egy kapapénz pedig olyan 600, 700 kakaóbabot érhetett.  Ez azt jelentette, hogy ugyanezek a munkások a piacon a kakaóbab bérükből egész jól meg tudtak élni. Valójában egy vevő kakaóbabbal vagy kapapénzzel a kezében szinte bármit megvehetett a piacokon, a spanyol hódítás előtt és után egyaránt. A kakaóbab pénzként való felhasználását a gyarmati időszakban ( 1521-1810 ) a spanyol érmék használata kísérte. A spanyolok bevezették a pesót és a tominet ( később reales néven ). A tomine 1/8 peso értékű volt , és az 1545-ös tlaxcallani piacon 1 tomin 200 teljes kakaóbabnak vagy 230 zsugorított kakaóbabnak felelt meg. Nyilvánvalóan nem minden kakaóbab volt egyformán értékes. Egyéb csereeszközök, pénzformák voltak még a finom szövésű ruhadarab, kőgyöngyök, kis ónkorongok, sas alakúra lapított arany.

Számtalan példány ( tajadero ) került elő régészeti kutatások során, amik különböző méretűek, és formájúak. Ezeknek a különbségeknek a jelentését, még nem igazán fejtették meg. Egyes vélemények szerint egyes példányok belföldi kereskedelembe, mások pedig külkereskedelemre készültek. Ecuadorban például találtak 500 db kapapénz, egybekötve, egy kötegben. A régészek szerint, ez egyfajta elrejtett kincs lehetett, olyan, mint amiket úgy általában hívunk kincsnek ( arany, ezüst, drágakő…stb ). Az aztékok fejlett kohászattal is rendelkeztek, ez is segítette a kapapénz megjelenését. Réz-arzén ötvözetből, sárgarézszerű fémet tudtak létrehozni, ezekből készültek az első ilyen pénzek. De készültek bronzból is.

Nem sokkal a spanyol győzelem után, elkezdődött Mexikó gyarmatosítása. A spanyolok 1535-re elérték, hogy Mexikó legnagyobb exportcikke, a vert ezüst pénz lett, az őshonos mezőgazdasági termékekkel, például textilfestékekkel, kakaóval és vaníliával együtt. Az arany és különösen a mexikói bányákból származó ezüstpesót küldték Spanyolországba, hogy kifizessék az olyan országokban előállított iparcikkeket, mint Anglia, Franciaország, Hollandia és később Kína. Ez az import drága volt – csak a gazdagabb spanyol gyarmatosítók és a bennszülött arisztokrácia engedhették meg maguknak.

Hogy mikor tűntek el ezek a premonetáris valuták? Nos meg fogsz lepődni. Még az 1850-es évek közepén is akadt olyan országrész, vagy terület Közép-Amerikában, ahol “kispénzként” elfogadták a kakaóbabot. A kapapénzekről nem igazán tudjuk mikor tűntek el véglegesen, csak azt, hogy hamarabb mint a kakaóbab.