Tolvajok „felbecsülhetetlen értékű” ékszereket loptak el a párizsi Louvre-ból – a világ leglátogatottabb múzeumából – egy merész, mindössze hét percig tartó rablás során vasárnap délelőtt ( 2025. 10. 19. ) – közölte a francia belügyminiszter.
Laurent Nuñez belügyminiszter a France Inter rádiónak elmondta: „Ma reggel nagyszabású rablás történt az Apolló-teremben. Ismeretlenek a Louvre épületébe kívülről jutottak be, egy teherautóra szerelt külső áruszállító liften keresztül.”
Az Apolló-terem őrzi a francia koronázási ékszereket, valamint többek között XIV. Lajos féldrágaköves díszedényeit is. A tolvajok sarokcsiszolóval felfeszítették az egyik ablakot, majd elvittek olyan ékszereket, amelyek „felbecsülhetetlen, elsősorban érzelmi értékkel bírnak” – tette hozzá a miniszter. Nuñez elmondása szerint „három vagy négy elkövető” vett részt az akcióban. Rachida Dati kulturális miniszter a TF1 francia tévécsatornának nyilatkozva közölte: egy ékszert a Louvre közelében megtaláltak, és annak eredetiségét, illetve állapotát éppen vizsgálják.

Francia rendőrök állnak egy bútorlift mellett, amelyet rablók használtak a párizsi Louvre múzeumba való bejutáshoz, 2025. október 19-én. ( A kép forrása: © Dimitar Dilkoff, AFP )
A belügyminisztérium közleménye szerint jelenleg részletes lista készül az ellopott tárgyakról. „A piaci értékükön túl ezek a darabok felbecsülhetetlen kulturális és történelmi jelentőséggel bírnak” – áll a közleményben.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
A Cooper Underwear nevű cég 1904-ben piacra dobta legelső pólóját, amit valójában a szingli férfiaknak találtak ki. A ruhadarabon se cipzár, se gomb, se zseb nem volt, ami nagyon megkönnyítette a férfiak életét, merthogy nem volt feleségük, aki ezeket visszavarrta volna. Mivel egy nagyon egyszerű és praktikus felsőrészről volt szó, ezért hamar népszerű lett a főiskolai hallgatók, majd a katonák között.
A rablás mindössze hét percig tartott, a tettesek motorokon menekültek el – mondta Nuñez.
„Egyértelmű, hogy a helyszínt korábban feltérképezték. Egy nagyon gyakorlott, jól szervezett csapatról van szó, amely villámgyorsan cselekedett” – fogalmazott a miniszter. „Bízom benne, hogy hamarosan elfogjuk az elkövetőket, és ami a legfontosabb, visszaszerezzük az ellopott kincseket” – tette hozzá.
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint az incidens 9:30-kor történt, és a múzeumban tartózkodó látogatókat sérülés nélkül sikerült kimenekíteni.
Dati elmondta, hogy a rablás éppen a múzeum nyitásának idején történt. „Személyi sérülésről nem érkezett jelentés. Jelenleg a helyszínen vagyok, a múzeum munkatársaival és a rendőrséggel együtt. A nyomozás folyamatban van” – írta az X közösségi oldalon.
A múzeum – amely olyan világhírű műalkotásoknak ad otthont, mint Leonardo da Vinci Mona Lisája – vasárnap zárva maradt „rendkívüli okok” miatt. Később a belügyminisztérium közölte, hogy a bezárás biztonsági intézkedés volt, melynek célja a nyomok megőrzése a vizsgálathoz. A Louvre tavaly 8,7 millió látogatót fogadott; a látogatók 13%-át az Egyesült Államokból érkezők tették ki – ezzel a franciák után a második legnagyobb csoportot alkották.
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?