A világ legnagyobb forgalmi érméje közel 20 kg-ot nyomott ( 10 daler, 1644 ) + Az első bankjegyek Európában, 1661

Ahogyan számos európai ország, Svédország is, a középkori időszak után az ezüst alapú pénzrendszerre tért át. Azonban Svédországnak volt egy “ötlete”. Bár az ország számtalan bányával rendelkezett, nemesfém lelőhelyei nem igazán voltak. Ráadásul a 17. század elejére Svédország nemesfémkészletei kimerültek, mivel felemésztette azokat a sok drága külföldi háború. Ugyanakkor bányáinak többsége rezet termelt ( volt amely már 900 éve üzemelt ). Olyannyira sok rezet bányásztak, hogy akkoriban  a világ réztermelésének körülbelül 2/3-át Svédország adta. ( Például Falun, Dalarna megye. Az itteni bánya, egészen 1992-ig üzemelt ). Nem csoda tehát, hogy az ország úgy döntött, a rezet próbálja még jobban felhasználni a saját érdekében.

A svéd “ötlet”

1625-ben Svédország lépett is, és monetizálta a rezet, és áttért a réz és ezüst alapú bimetál szabványra. Vagyis az országban egyszerre forogtak az ezüst, és rézpénzek is. Azonban tudjuk, hogy a kettős  fémalapú rendszerek sajátossága, hogy az egyik fémet idővel kiszorította a másik. Svédország esetében pedig, a réz “győzött”, így ők idővel a réz alapú pénzrendszerre álltak át.

A “monetizáció” kifejezés a pénzre váltás, pénzzé tétel vagy pénzzé válás folyamatát jelenti. A fenti kontextusban azt mutatja, amikor egy adott árucikk vagy eszköz pénzügyi rendszer részévé válik, vagyis felhasználhatóvá válik fizetési eszközként. Ez azt jelenti, hogy az adott tárgyat vagy eszközt elfogadják fizetési eszközként a kereskedelmi tranzakciók során. Például, ha egy ország úgy dönt, hogy a rézét az ország pénzévé nyilvánítja és elfogadja azt a fizetőeszközként, akkor azt mondhatjuk, hogy a réz monetizálódott az adott országban. Ebben az esetben a réz pénzként funkcionál, és része lesz az ország pénzrendszerének. A monetizáció tehát az, amikor egy adott vagyontárgy vagy eszköz pénzzé válik, és pénzügyi tranzakciókban használható. Ez lehet például arany, ezüst, réz vagy más értékes fémek esetében, de ugyanígy vonatkozhat más típusú eszközökre is.

A rézérmék használata II. Gusztáv Adolf ( 1611-1632 ) uralkodása alatt kezdődött. A svéd kormány a réz iránti kereslet növelésére törekedett, és úgy gondolták, hogy a réz forgópénzként való felhasználása csökkenti majd a rézkínálatot a világpiacon, és ez a réz árának növekedéséhez vezet. Az pedig bevételnövekedést fog jelenteni az országnak, hisz ők rendelkeznek a világ legnagyobb rézkészletével. ( akár működhetett is volna )

A spanyol gazdasági válság

Ráadásul Spanyolország, amely akkoriban Európa legnagyobb hatalma volt, “megelőzte” Svédországot, precedenst teremtve, rézötvözetre rontotta saját ezüstérméit. Vellon volt a neve Spanyolország “lealacsonyított” ezüstérméjének, amely a tizenhetedik század első felében gyakorlatilag teljesen réz tartalmú lett. Spanyolország akkoriban folyamatos pénzügyi gondokkal küzdött, és komoly államadóssággal rendelkezett. Ezt az államadósságot akarták csökkenteni, a lerontott ezüstérmékkel ( billon ), majd rézpénzekkel. Azonban ez a pénzrontás csak az infláció növekedését eredményezte. Majd 1599–1600 között súlyos pestisjárvány is pusztított  Kasztíliában, amely 500 000 áldozatot követelt. Ez akkora munkaerő kiesést jelentett, hogy a munkabérek növekedésnek indultak, azonban reálértéken nem, mivel az infláció elértéktelenítette a bérnövekedést.  III. Fülöp spanyol király ( 1598 – 1621 ) végül 1608-ban megígérte a kasztíliai Cortes-nak ( egy helyi kormányzó ), hogy a kormány 20 évig nem bocsát ki több vellón pénzt. De 1617-ben és 1621-ben kénytelen volt felkérni Cortes-t, hogy engedélyezzenek további kibocsátásokat is. A király védelmébe azt azért mondjuk el, hogy apja, II. Fülöp nem csak egy területileg megnövelt birodalmat, hanem hatalmas adósságot is hagyott rá, ráadásul a már említett pestis járványon kívül, a rossz termés következtében éhínség is pusztított az 1590-es években. Szóval nem volt könnyű dolga, ami azonban “jól” jött Svédországnak. Reményeik szerint, Spanyolország több rezet fog majd vásárolni, a megnövekedett rézigényei miatt.

A világ legnagyobb forgalmi érméje ( rézből )

Svédországnak, de facto a spanyol rézszabvány adta az első ösztönzést, hogy az általa birtokolt rézzel kezdjen valamit. Így a svéd kormány a spanyolok által ellenőrzött rézipart tekintette fő bevételi forrásának, illetve az ország belső rézkeresletének a növelés is célja volt. Azonban mivel a réz árának a növelés volt a cél, nem szolgálta volna az érdeküket, a rézérmék névértékhez viszonyított rézsúlyának csökkentése. Ezért a rézérméket teljes értékű érmeként kellett kezelni, ezért az érmék névértékének közel kellett állnia, a réz nemesfém értékéhez. Ezt csak egyféleképpen lehetett megoldani. Mivel a súlyegységenkénti réz az ezüst értékének körülbelül egyszázadával volt egyenlő, a rézérméknek átlagosan körülbelül 100-szor akkorának kellett lenniük, mint az ezüstérméknek. Így születtek meg, és lettek kibocsátva 1644-ben a történelem talán legnehezebb “érméi”, a 10 daler-es rézlemezek. Ezek a “lemezek”, tömbök, 43-44 fontot, vagyis körülbelül 19,5 / 19,7 kg-ot nyomtak. Összességében elmondható, hogy  az 17. századi Svédország pénzügyi rendszere igen komplex volt. Bár megjelentek ezek a méretes “lemezpénzek”, a mindennapi használatban természetesen jellemzőbb volt a kisebb címletű, és méretű érmék használata. Valahogy így nézett ki az akkori pénzrendszer:

1. Daler: A “daler” az egyik alapvető svéd pénzegység volt. Ez az ezüst tallérok elnevezése volt, és különböző címletekben létezett. A daler értéke az érménkénti ezüsttartalom alapján változott.
2. Öre: Az “öre” egy kisebb címletű pénzegység volt, amelyet kisebb tranzakciókra használtak. Az öre készült rézből és kisebb ezüstérmékből is.
3. Mark: A “mark” szintén egy pénzegység volt, és az ezüst érmék egyik mértékegységeként szolgált. ( arany címlet is létezett )
4. Dalér: A “dalér” említése érdekes, mivel ez lehetett a 10 dalér rézlemez említésének egyik formája is. A dalér címlet svéd pénznemként használt név volt.
5. Riksdaler: A “riksdaler” kifejezés egy másik változatát alkotta a svéd pénzrendszernek. Ez egy magasabb értékű ezüstpénz volt.

Illetve forgalomban voltak még a Dukát-ok is, aranypénzek, amelyet számos európai országban használtak a középkorban és a kora újkori időszakban. Svédországban is forgalmaztak dukátokat az 17. században. Ezek a svéd dukátok aranyból készültek és különböző címletekben léteztek.

10 daler, 1644 ( A kép forrása: riksbank.se,  Riksbank Svédország központi bankja, 1644 – The world’s largest coin )

Érdekesség, hogy bár a svéd központi bank is a világ legnagyobb érméjének nevezi az 1644-es 10 daler-t, azonban én nem véletlenül tettem a címhez, a “forgalmi” kifejezést. Mivel jelenleg azt a kereső “szót”, hogy a világ legnagyobb érméje, az ausztrál 1 tonnás aranyérme “birtokolja”. Bár ha rákeresel az interneten, így találod meg: “a világ legnagyobb aranyérméje”. Azonban “a világ legnagyobb érméje” keresőszóra is a találatok elején fog szerepelni.

Kapcsolódó tartalom

 

Perth Mint ( pénzverde, ahol az 1 tonnás arany érmét őrzik )

Hirdetés

Egyébként az elsőként, 1644-ben kibocsátott lemezpénzek igen ritkák, csak múzeumban láthatunk példákat. Ettől kezdve, az 1750-es évekig 1/2 és 8 daler közötti címletekben gyártották a lemezes érméket, és azok 1777-ig törvényes fizetőeszközök maradtak. További előnyük volt még, hogy ilyen hatalmas “rézérmék” kibocsátása sokkal olcsóbb volt, mint a megfelelő mennyiségű rézérmék verése. Emellett a hatalmas lemezek nagyon alkalmasak voltak nagyobb belföldi tranzakciókhoz. Svédországon ekkor ezüst érmék már alig voltak forgalomban, és azokat is főként külkereskedelemre verték.

Jó ötlet, de túl nehéz ( Az első bankjegyek Európában, 1661 )

A svédek tudhattak valamit, mert bár ezek a méretek más országokban elutasítást váltottak volna ki, náluk nem ez történt. Az elv gazdaságilag megalapozottnak bizonyult, és az ötletet az emberek egy ideig elfogadták, és tolerálták. Elfogadták, hogy a lemezérmék szállítása, nehézkes. Gyakran szekereken, szánon, a hátukra erősítve vitték őket. Egy dán diplomata 1720-ban, kissé humorosan ezt írta haza, a Svédország rézveréséről: A daler olyan méretű, mint egy quarto oldal… sokan hátukon, mások fejükön hordják a pénzüket, és nagyobb összegeket lovaskocsin húznak. Négy riksdaler borzalmas büntetés lenne számomra, ha száz lépést kellene megtennem vele; ne váljék itt senki tolvajjá. Egyet visszaviszek neked, hacsak nem túl nehéz nekem; most az ágyam alatt rejtőzik. ( Heckscher, 1954 ) 

A “quarto page” kifejezés egy olyan oldalméretre utal, amelyet a quarto könyvkészítési formátum jellemző. A quarto egy olyan könyvkészítési formátum, amelyet az oldalak hajtogatásával és vágásával érnek el. A “quarto” név arra utal, hogy egy eredetileg nagy lapot negyedekre hajtogatnak. A quarto formátumú könyvoldal tehát a negyed részét alkotja az eredeti, nagyobb lapnak. Az ilyen formátumú oldalak általában kisebbek és kevesebb szöveget tartalmaznak, mint az eredeti teljes lap. Egy daler méretének megemlítésekor azt jelzi, hogy az érme olyan nagy, mint egy quarto formátumú oldal. 

A lemezpénzeken négy sarokbélyeg található, amelyek az aktuális uralkodó nevét vagy kezdőbetűit és a kibocsátás évét tartalmazzák. A középső bélyegzőn a címlet látható. A hátlap üres. Egyes táblákon további bélyegző látható az átnevezés miatt. Sok lemezen a gyártási folyamat jelei láthatók kalapácsnyomokkal. A rézből megformázzák a szükséges vastagságú lapokat, majd azokat “ollóval” méretre vágják, végül kerülnek rájuk az említett jelzések. Ez kézi munka volt, nagy szerszámokkal, ezért minden lemez egyedi. Fentebb írtam, hogy “az ötletet az emberek egy ideig elfogadták, és tolerálták”. Egy ideig. A kormány is felismerte, hogy ezeknek a lemezpénzeknek a szállítása nehézkes. Bár méretük és súlyuk egyre kisebb lett, a legutolsó legyártott darabok is közel 1kg-ot nyomtak. Sok esetben az adókat is ilyen formán fizették, azonban ez már nem feltétlenül “tetszett” a kormánynak. Ráadásul a rézszabvány nem tudta növelni a réz világpiaci árát. Valószínűsíthető, hogy azért, mert Svédország kénytelen volt magát a réztermelést is növelni, hogy kielégítse a réz iránt megnövekedett keresletét. Vagyis a piac minden esetben egyensúlyba került. Mindezekkel párhuzamosan az emberek, kereskedők rájöttek arra, hogy egyszerűbb a rézlemezeket letétbe helyezni bankban, papír értékbizonyítvány ( ezek képviselik a réz tulajdonjogát ) ellenében, amit könnyebb a tényleges tranzakciókban használni. Ennek az igénynek a kielégítésére jött létre 1656-ban ( királyi engedéllyel ) Johan Palmstruch vezetésével, Svédország első bankja, a Stockholms Banco. Közben 1660-ban a központi kormányzat új, a régebbieknél kisebb súlyú érméket kezdett verni.  Ezzel egy időben a réz 17%-át veszítette el értékéből az ezüst dálerekkel szemben. Ez azt jelentette, hogy sok betétes vissza akarta kapni a régi, nehezebb érméit, mivel azok fémértéke magasabb volt. Ez bankrohamhoz vezetett. Ennek ellensúlyozására Palmstruch betéti jegyeket kezdett kibocsátani. Ez egy olyan értékpapír volt, amely feljogosította a tulajdonost, hogy a letétbe helyezett összeget érmékben vegye ki a bankból.

100 daler-es Credityf-Zedels jóváírási jegy. Ezeket adták ki az érmelemezekért “cserébe”. A jegyzetek elkészítéséhez vastag, fehér, kézzel készített papírt használtak, amelybe vízjelként a „BANCO” szó került. Az egyik díszített oldalon fekete tintával nyomtatott szöveg, aláírások és pecsétek láthatók. A dátum első három számjegye kinyomtatva, a többi kézzel írva, akárcsak a cetli sorszáma. Az aláírók személyes pecsétjein kívül a Stockholms Banco pecsétje három különböző formátumban szerepel a jegyzeten: kétszer az aláírások között, egyszer pedig a szám előtt. A jegyzet hátoldalán egy kézzel írt szám, valamint egy aláírás található. A lenyomatok hátuljára papír ostyák vannak rögzítve, hogy jegyzetnek extra szilárdságot biztosítson. A bankjegyek borítékban kerültek forgalomba. ( A képek forrása:  nbbmuseum.be,  A Belga Nemzeti Bank Múzeuma, The first notes from a European bank, a Swedish product )

A jóváírásnak nevezett betéti jegyek különlegessége az volt, hogy a bank már nem függött a letétbe helyezett pénztől, hogy hitelt tudjon adni. Ehelyett az új igazolásokat hitelként adták ki a banktól. Bármit lehetett velük vásárolni. Így készültek el az első bankjegyek Európában. Az elsőt 1661-ben adták ki, azonban ilyen példány egy sem maradt fenn. 1662 és 1664 között számos különböző sorozatot adtak ki, de a legismertebb bankjegyek, az úgynevezett Palmstrucherek, 1666-ból valók ( egy ilyen darab látható a fenti képen ). A Palmstruch bankjegyeivel kapcsolatos újdonság az volt még, hogy nem kapcsolták semmilyen betéthez. Ehelyett a lakosság azon bizalmán alapultak, hogy a bank kérésre érmében fizeti ki a bankjegy értékét. A bankjegyek gyorsan népszerűvé váltak, mivel kényelmesebbek voltak, mint a nehéz és nehézkes rézérmék. A következő években a bank egyre több bankjegyet nyomtatott. Ez értékcsökkenéshez vezetett, amit ma inflációnak nevezünk. A nagyközönség körében végleg elveszett a bizalom, és sokan követelték jegyzeteik beváltását. Ám a Stockholms Bancónak nem volt elég érméje, ezért elkezdte követelni az általa nyújtott kölcsönök visszafizetését. Bankcsőd lett a vége. A kormány kötelezte Palmstruch-t 1664-ben a kölcsönök visszafizetésére a jóváírások visszavonására. A bankot végül 1668-ban államosították, és létrejött a világ első központi bankja, a Sveriges Riksbank-ot ( Svéd Nemzeti Bank ). A Riksbank volt a világ első olyan intézménye, amelyet kifejezetten központi bankként hoztak létre. Az intézmény funkciói közé tartozott a pénz kibocsátása, a pénz kereskedelmi bankokkal és a kormánnyal való kapcsolatok kezelése, valamint a monetáris politika végrehajtása. Palmstruch-t egyébként letartóztatták, halálra ítélték, majd kegyelmet kapott, de egy évvel szabadulása után 1671-ben meghalt.

Jelenleg körülbelül 11,000 darab lemezpénzről ( vagy “tányérpénzről” ) tudunk. Ebből mintegy 3000 darab került elő a “Nicobar” kereskedelmi hajó roncsából, melyet az 1980-as években fedeztek fel  Dél-Afrika partjainál. A hajó 1782. július 23-án hagyta el Svédországot nyolc tonna rézlemez rakománnyal, melyeket az indiai tengerpartokra és az Indiától keletre fekvő Nicobar-szigeteken lévő dán postákra akartak szállítani. Útján során megállt Afrika nyugati partján, a False-öbölben 1783. május 20-án, majd július 10-én, nem sokkal azután, hogy elhagyta a False Bayt, egy viharban elsüllyedt. Két évszázaddal később helyi halászok fedezték fel a roncsot. Ironikus módon, vagy ez inkább vicces,  az ilyen “érmék” esetében, napjainkban is a szállítással kapcsolatban vannak a legnagyobb gondok. Aukciókon külön kihangsúlyozzák, hogy vagy személyes átvételt javasolnak, vagy kiszállítás esetén, nem vonatkoznak rájuk a megjelölt díjjak, hanem egyedi díjszabás lesz érvényes rájuk, a szállítási címtől függően 🙂 Abban is biztosak lehetünk, hogy érmetartóba sem tudjuk rakni őket 🙂 , bár ez sok más premonetáris valutára is igaz állítás. Azonban a réz lemezpénzek nem azok voltak. Sima forgalmi érméknek minősültek, a maguk több kg-os súlyával, ezért foglalhatnak el jelentős helyet a numizmatikai történelemben.

Felhasznált források:

encyclopedia-of-money.blogspot.com, Sweden’s Copper Standard

swedishcoppers.com, Plate Money

riksbank.se, 1644 – The world’s largest coin  |  1661 – First banknotes in Europe

nbbmuseum.be,  A Belga Nemzeti Bank Múzeuma, The first notes from a European bank, a Swedish product