Bankjegy, amin egy kannibál uralkodó látható! ( Jean Bédel Bokassa, Közép-Afrika császára )

Létezett-e olyan forgalmi bankjegy, amin egy éppen hatalmon lévő kannibál uralkodó portréja volt látható? Igen létezett, mégpedig egy afrikai ország, akarom mondani birodalom bankjegyei kerültek így forgalomba, a rajtuk szerepelő császár pedig nem volt más, mint Jean Bédel Bokassa.

Megszületik Jean Bédel Bokassa

Jean Bédel Bokassa élete nem úgy indult, mintha valami siker történet lenne, de végül császár lett belőle.  1921-ben Bangui falu törzsfőnökének fiaként született. Apja, Mindogon Bokassa, a falu törzsfőnöke, tragikus sorsra jutott, amikor 1927-ben francia katonák brutális kegyetlenséggel agyonverték. Anyja, Marie Yokowo, a tragédia hatására egy hét múlva öngyilkosságot követett el. A kisgyermek és tizenegy testvérének  nevelését a nagyszülők vállalták fel. Az életük tragédiákkal teli volt továbbra is, és Bokassa élete további nehézségek elé nézett. Közben kitört a II. világháború. 1939. május 19-én csatlakozott a Troupes colonialeshez  ( francia gyarmati csapatok ) tirailleurként.

A “tirailleur” kifejezés a francia hadseregben és más francia gyarmati erőkben szolgáló könnyű gyalogos katonákra utal. Ezek a katonák általában a francia gyarmatokról származtak, és a francia hadsereg különböző konfliktusaiban, például az első és a második világháborúban, valamint az indokínai háborúban, szolgáltak. A tirailleurs gyakran különböző afrikai, ázsiai vagy más területek katonáiból toborzódtak, és fontos szerepet játszottak a francia hadsereg összetételében. A szó eredeti jelentése “gyalogos lövész” vagy “könnyű gyalogos”, és az ilyen típusú katonák jellemzően könnyű fegyverzetet viseltek, és kiváló lövészeti és manőverezési képességekkel rendelkeztek.

Bokassa a katona, első lépések a hatalom felé

Bokassa 1940 júliusában tizedes, 1941 novemberében őrmester lett  Franciaország náci Németország általi megszállása után a Szabad Francia Erők afrikai egységénél szolgált, és részt vett a Vichy-kormány Brazzaville-i fővárosának elfoglalásában. 1944. augusztus 15-én részt vett a szövetséges erők partraszállásában a franciaországi Provence- ban, a ( Dragoon hadművelet részeként ), és 1945 elején Dél-Franciaországban és Németországban harcolt, mielőtt a náci Németország összeomlott. A háború után a francia hadseregben maradt, rádióadásokat tanulmányozott a francia tengerparti város, Fréjus egyik táborában. Bokassa innen még nagyon hosszú utat járt be, mire önjelölt császár lett. Harcolt még  az első indokínai háború-ban, és számos kitüntetéseket is kapott.  1962. január 1-jén Bokassa elhagyta a francia hadsereget, és zászlóaljparancsnoki rangban csatlakozott a Közép-afrikai Fegyveres Erőkhöz, Mgboundoulou akkori főparancsnoka alatt. Gyakran jelent meg a nyilvánosság előtt katonai kitüntetéseit viselve, gyakran Dacko ( David Dacko, politikus, 1960. augusztus 14. és 1966. január 1. között a Közép-afrikai Köztársaság első elnöke ) elnök ( aki egyben unokatestvére is volt, mellett ült ), hogy megmutassa fontosságát a kormányban. Dacko kabinetjének többi tagja úgy vélte, hogy Bokassa növekvő befolyása valódi fenyegetést jelent a kormányra nézve.

Bokassa és Deco közötti feszültség

Dacko a Közép-afrikai Köztársaság küldöttségének tagjaként Párizsba küldte a Bastille-napi ünnepségre 1965 júliusában. Miután részt vett az ünnepségeken és a július 23-i ceremónián, Bokassa úgy döntött, hogy visszatér a Közép-afrikai Köztársaságba. Dacko azonban megtiltotta a visszatérését. A feldühödött Bokassa a következő néhány hónapot azzal töltötte, hogy támogatást szerezzen a francia és a közép-afrikai fegyveres erőktől, akik reményei szerint arra kényszerítik majd Dackot, hogy újragondolja döntését. Dacko végül engedett a nyomásnak, és 1965 októberében visszaengedte Bokassat. Bokassa azt állította, hogy Dacko végül feladta, miután Charles de Gaulle francia elnök személyesen közölte Dackóval, hogy “Bokassát azonnal vissza kell helyezni a posztjára. Nem tűrhetem el a társammal szembeni rossz bánásmódot“.  A Dacko és Bokassa közötti feszültség a következő hónapokban tovább fokozódott. Dacko személyes tanácsadói figyelmeztették, hogy Bokassa “a mentális instabilitás jeleit mutatja”, és le kell tartóztatni, mielőtt megpróbálná megbuktatni a kormányt. Dacko nem vette figyelembe ezeket a figyelmeztetéseket.

A puccs, az első rendeletek, nemzetközi figyelem

1965. december 31-én pedig be is következett a puccs. Bokassa és támogatói, köztük a legfontosabb  Alexandre Banza alezredes, erővel átvették a hatalmat, Dackót letartoztatták. Bokassa ez esetben nem volt kegyetlen, nem ölette meg az unokatestvérét, csak lemondatta, sőt sok fogvatartottat kiengedett a börtönből azért, mert úgy gondolta ez növeli majd a népszerűségét. Másnap reggel Bokassa a Bangui ( Közép-afrikai Köztársaság fővárosa ) rádión keresztül a nyilvánossághoz fordult: “Itt Bokassa ezredes beszél önhöz.  Ma hajnali 3 órakor az ön hadserege átvette a kormány irányítását. A Dacko-kormány lemondott. Az igazságszolgáltatás órája közel van. A burzsoázia megszűnt. A mindenki közötti egyenlőség új korszaka elkezdődött. A közép-afrikaiak, bárhol is legyenek, biztosak lehetnek abban, hogy a hadsereg megvédi Önt és vagyonát… Éljen a Közép-afrikai Köztársaság!“

Nos, kezdetben akadt modern, előremutató rendelete is, ugyanis eltörölték a többnejűséget , a hozományt és a női körülmetélés. “Betiltotta” a koldulást, és minden 18 és 55 év közötti férfinak és nőnek igazolniuk kellett, hogy van munkájuk, különben pénzbírságot vagy börtönbüntetést kaptak. Bokassa egy tömegközlekedési rendszert is megnyitott Banguiban, amely három, a fővárost átszelő, összekapcsolt buszvonalból, valamint az Ubangi folyón indított kompjáratból állt. Azonban nemzetközi szinten nehezen tudta legitimitását elfogadtatni, hisz puccsal került hatalomra. Először Csád ismerte el az új vezetést, majd a többi szomszédos ország is. Bokassa 1966. július 7-én találkozott Georges Pompidou francia miniszterelnökkel, de a franciák továbbra is vonakodtak támogatni őt. Miután Bokassa azzal fenyegetőzött, hogy kilép a CFA frank monetáris övezetéből, de Gaulle elnök úgy döntött, hogy 1966. november 17-én hivatalos látogatást tesz a Közép-afrikai Köztársaságban. A Bokassa-rezsim számára ez a látogatás azt jelentette, hogy a franciák végre elfogadták az új változásokat.

Bokassa és Banza közötti feszültség, Banza kivégzése

Az újdonsült két “vezető” Bokassa, és Banza között nőtt a feszültség. Banza ellenezte társa féktelen költekezését, és nem értett egyet az ország költségvetésével. Mindketten a hadseregen belül kerestek támogatást. Bokassa erre reagálva, 1967 szeptemberében különleges utazást tett Párizsba, ahol védelmet kért a francia csapatoktól. Két hónappal később a francia kormány 80 ejtőernyőst küldött Banguiba. A köztük lévő viszály odáig fajult, hogy Banza 1969. április 8-án puccs kísérletet próbált meg az elnök ellen, azonban elárulták, mert bizalmasa, Jean-Claude Mandaba hadnagy úgy döntött Bokassa-hoz lesz hűséges, és felfedte a puccs tervét. Bokassa innentől fogva már nem kegyelmezett többé ( mindeddig csak folyamatosan “lefokozta” társát ). Banza-t elfogták, eltörték a karjait, és egy Mercedes csomagtartóban Bokassa elé vitték. Berengói házában Bokassa majdnem agyonverte Banzát, mire Mandaba azt javasolta, hogy állítsák bíróság elé Banzát a látszat kedvéért. Ez meg is történt, és április 12-én a hazaárulás  ügyét a Camp de Roux-i katonai bíróság előtt tárgyalták, ahol elismerte tervét, de kijelentette, hogy nem tervezte Bokassa megölését. Mindezek ellenére halálra ítélték, és miután kivégezték, jeltelen sírba temették.  Banza kivégzését, vagy inkább lemészárlását többféleképpen írják le. Ebben nem az a különbség, hogy ki, mikor végezte ki, hanem annak kegyetlen módja, illetve ideje. Egyes információk szerint, Bokassa maga is késsel kínozta, majd a katonák eltörték a gerincét, végighurcolták a főváros utcáin, majd lelőtték. A másik verzió szerint kikötözték, és ilyen formán vágta el a torkát Bokassa, majd “csak” Banza gerincoszlopát hurcolták végig laktanyáról, laktanyára elrettentésként.

Jean-Bedel Bokassa és Nicolae Ceausescu, 1970. július ( A kép forrása: wikipedia.org )

1970-es évek

1970 februárjában kinevezte a Közép-afrikai Köztársaság első női miniszterét, Marie-Joséphe Franckot. 1971-ben Bokassa tábornokká léptette elő, 1972. március 4-én pedig élethosszig tartó elnökké nyilvánította magát. 1974 pedig decemberében túlélt egy újabb puccskísérletet. Bokassa 1970-ben, és 1972-ben  találkozott Nicolae Ceaușescu-val Románia vezetőjével, 1971-ben pedig találkozott Giuseppe Saragat olasz elnökkel is. Idővel azonban Bokassa bel- és külpolitikája egyre kiszámíthatatlanabbá vált, ami újabb merénylethez vezetett a Bangui M’Poko nemzetközi repülőtéren, 1976 februárjában. Közben valamelyest nőtt a külföldi támogatottsága. Moammer Kadhafi líbiai vezető segített Bokassának.  Franciaország is nyújtott támogatást; 1975-ben Valéry Giscard d’Estaing francia elnök Bokassa “barátjának és családtagjának” nyilvánította magát. Franciaország addigra pénzügyi és katonai támogatással látta el korábbi gyarmata rezsimjét. Cserébe Bokassa gyakran vitte Giscard-ot vadászatra a Közép-afrikai Köztársaságba, és uránt szállított Franciaországnak, amely létfontosságú volt Franciaország atomenergia- és fegyverprogramjában a hidegháború idején. Bokassa helyreállította kapcsolatait Kínával, és 1976-ban el is látogatott oda.

A Birodalom kikiáltása, I. Bokassa “megszületése”

1976 szeptemberében Bokassa feloszlatta a kormányt, és helyébe a Conseil de la Révolution Centrafricaine ( Közép-afrikai Forradalmi Tanács ) lépett. December 4-én, a MESAN kongresszuson visszatért a katolicizmusra, és új alkotmányt hozott létre, amely a köztársaságot Közép-afrikai Birodalommá ( CAE ) alakította át, és onnantól hivatalos megnevezés I. Bokassa  „Császári Felsége” lett.

 

Bokassa császár a Közép-afrikai Birodalom trónján

A császár koronázása, a ceremónia

Bokassa-t 1976 december 4-én koronázták meg. A koronázás a becslések szerint országának nagyjából 20 millió dollárjába került – a CAE éves költségvetésének egyharmadába és Franciaország az évi teljes támogatása is oda lett az ünnepségen. A koronázási szertartást Napóleon császár koronázási ünnepsége ihlette. Franciaországból repülővel 7 tonna virágot, 5200 festményt és 600 Cardin által gyártott frakkot és szmokingot, 25 000 üveg burgundit, 40 000 üveg pezsgőt, 10 000 ezüsttárgyat stb. hozattak, és inasok, cukrászok, pirotechnikusok és zenészek is érkeztek Párizsból, illetve egy 120 fős zenekar is! Több külföldi vezetőt is meghívott, azonban kevesen mentek el. Ekkor már sokan a CAE-n belül és kívül azt hitték, hogy Bokassa őrült. A nyugati sajtó, főleg Franciaországban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban nevetségesnek tartotta, és gyakran hasonlította össze különc viselkedését és egoista pazarságát egy másik jól ismert különc afrikai diktátoréval, az ugandai Idi Aminnal.

A kannibalizmus

A legdurvább vád vele, és feleségével, feleségeivel kapcsolatban, az az emberhús fogyasztás vádja. Vagyis a kannibalizmus. Több tanúvallomás is alátámasztotta a későbbi tárgyalása során, köztük volt séfjének kijelentése, miszerint többször is megfőzte Bokassa asztalára a palota bejárható fagyasztóiban tárolt emberi tetemek húsát. Koronázásakor állítólag azt mondta a francia nagykövetnek, hogy tudtán kívül emberhúst evett. Többen állították azt is, hogy diplomáciai útjaira, konzerv formában, vitt is magával emberhúst. Sok esetben bírálóiból, ellenfeleiből “készített” húskonzerveket. Azonban Bokassa szerint ezen elkövetett vétségeit az 1981-ben kihirdetett általános amnesztia semmissé teszi, illetve az emberi maradványok elfogyasztása a CAR törvényei szerint is “csak vétségnek” minősülnek.

A teljes “őrület”

Bokassa azt állította, hogy az új birodalom alkotmányos monarchia lesz . A gyakorlatban azonban megőrizte ugyanazt a diktatórikus hatalmat, amelyet az elmúlt évtizedben Bokassa elnökként birtokolt, és az ország továbbra is katonai diktatúra maradt . A másként gondolkodók elnyomása, és kínzása továbbra is széles körben elterjedt. Pletykák keringtek arról, hogy Bokassa időnként maga is részt vett verésben és kivégzésben. Bokassa bírálóinak száma mindezek ellenére is nőtt. Nőtt  a  szegénység, ami élelmiszer lázadásokhoz vezettek, amelyek során a katonaság civileket mészárolt le. Ezzel párhuzamosan megszűntek a külföldi támogatások. Bokassa egyik  feleségének ( neki lehetett több felesége ) tulajdonában lévő cég egyenruháját akarta rákényszeríteni kötelező viselés formájában a diákokra. A diákok fellázadtak, ami 1979 áprilisára szabályos háborúvá alakult. A tüntetések során sok diákot agyonlőtt a rendőrség. 1979. április 19-én tömegesen tartóztatták le a diákokat, akiket a Ngaragba börtönbe vittek. Közülük körülbelül 100 diákot agyon vertek az őrök.  Bokassa állítólag részt vett ebben a mészárlásban.  Ő azonban tagadta ezeket az állításokat.  A mészárlás után a külföldi kormányok elítélték Bokassát, és a végül a nemzetközi szervezetek is megszakították a segélynyújtást.

A bukás ( francia “támadás” )

Bokassa-t végül nem belső ellenfelei távolították el a hatalomból, hanem a franciák. A Caban hadművelet szeptember 20-án este kezdődött, és másnap kora reggel Bokassa megdöntésének első szakaszaként ért véget. A francia SDECE hírszerző ügynökség titkos kommandós osztaga, amelyhez az 1. tengerészgyalogsági ejtőernyős ezred is csatlakozott, csekély ellenállással biztosította a Bangui M’Poko nemzetközi repülőteret . A több mint 300 francia katonát tartalmazó további két francia katonai szállítórepülő megérkezésekor Brancion-Rouge ezredes üzenetet küldött Degenne ezredesnek, hogy indítsa el a Barracuda hadműveletként ismert második fázist, hogy helikopterekkel és repülőgépekkel hatoljon be a CAE légterébe. Ezek a repülőgépek a szomszédos Csád N’Djamena katonai repülőteréről szálltak fel, hogy békebiztosító beavatkozásként elfoglalják a fővárost. 1979. szeptember 21-én 00:30-ra a franciabarát Dacko kihirdette a CAE bukását és a CAR helyreállítását az ő elnöksége alatt. Dacko addig maradt az elnök, amíg 1981. szeptember 1-jén André Kolingba meg nem buktatta.

A “menekülés”, “száműzetés” 

Bokassa, aki ekkor éppen Líbiában járt állami látogatáson, Elefántcsontpartra menekült, ahol négy évet töltött Abidjanban . Ezután Franciaországba költözött, ahol Párizs külvárosában, Chateau d’ Hardricourt- jában telepedett le. Franciaország politikai menedékjogot adott neki a francia hadseregben végzett szolgálata miatt. Bokassa hét évnyi száműzetése alatt megírta emlékiratait, miután panaszkodott, hogy francia katonai nyugdíja nem elegendő. Egy francia bíróság azonban elrendelte, hogy a könyv mind a 8000 példányát megsemmisítsék, mert Bokassa azt állította, hogy nőkön osztozott Valéry Giscard d’Estaing francia elnökkel, aki gyakori vendég volt a CAR-ban. Bokassa franciaországi jelenléte kínosnak bizonyult számos kormányminiszter számára, akik támogatták őt kormányzása alatt.  Az 1970-es évektől 1995-ig Bokassa birtokolta a Château du Grand Chavanont, egy történelmi kastélyt Neuvy-sur-Barangeonban. Bérbe adta a Cercle national des combattants-nak , egy non-profit szervezetnek, amelyet a Nemzeti Front politikusa, Roger Holeindre irányított. 1986 és 1995 között, amikor a Cercle megvásárolta a Bokassa-tól.

Halálos ítélet

Bokassat 1980 decemberében távollétében halálra ítélték számos politikai rivális meggyilkolása miatt. 1986. október 24-én tért vissza a száműzetésből, és a közép-afrikai hatóságok azonnal letartóztatták, amint Banguiban leszállt a gépről. Tizennégy különböző vádponttal állították bíróság elé, köztük hazaárulás, gyilkosság, kannibalizmus, illegális tulajdonhasználat, testi sértés és bántalmazás, valamint sikkasztás. Most, hogy Bokassa váratlanul a Közép-afrikai Köztársaság kormányának kezébe került, a törvény kötelezte őket, hogy személyesen pereljenek ellene, és biztosítsák számára a védői ellátást. Bokassa bírósági tárgyalása alkalmával az 1980- ban hozott távollétében hozott ítéletet hatályon kívül helyezték, és új eljárást rendeltek el vele szemben. Bokassa ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott összes vádban.

Új per, szintén halálos ítélet, majd amnesztia

Az új per 1986. december 15-én kezdődött, és 1987. június 12-én ért véget. Bokassat legalább húsz esetben találták bűnösnek gyilkosságban, és halálra ítélték. A kannibalizmus vádját nem vették figyelembe a jogerős ítélet meghozatalánál, mivel az emberi maradványok elfogyasztását a CAR törvényei “csak” vétségnek minősítették, és 1981-ben, amikor Dackótól átvette a hatalmat, Kolingba elnök amnesztiát hirdetett minden korábban elkövetett vétségre. 1988. február 29-én Kolingba a Bokassa elleni halálbüntetés hatályon kívül helyezésével demonstrálta a halálbüntetéssel szembeni ellenállását, és életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta magánzárkában , majd a következő évben húsz évre csökkentette az ítéletet.  Miután 1993-ban visszatért a demokrácia a Közép-afrikai Köztársaságba, Kolingba elnökként az egyik utolsó cselekedeteként általános amnesztiát hirdetett valamennyi fogoly számára, és Bokassa 1993. augusztus 1-jén szabadult.

Bokassa élete végéig a CAR-ban maradt. 1996-ban, amikor egészsége megromlott, kikiáltotta magát a tizenharmadik apostolnak , és azt állította, hogy titkos találkozókat folytat II. János Pál pápával . Bokassa 1996. november 3-án szívinfarktusban halt meg bangui otthonában, 75 éves korában. Tizenhét felesége volt és ötven gyermeke született. De még itt sincs vége a történetnek. 2010-ben François Bozizé elnök rendeletet adott ki Bokassa rehabilitációjáról, és “a nemzet fiának nevezte, akit mindenki nagy építőként ismer el“. A rendelet a továbbiakban kimondta, hogy “a jogok rehabilitációja eltörli a büntetőjogi elítéléseket, különösen a pénzbírságokat és a jogi költségeket, és megállítja az ezekből eredő jövőbeli cselekvőképtelenségeket”. A hivatalos rehabilitáció előtt Bokassát a CAR politikusai dicsérték hazafiságáért és a stabilitás időszakaiért, amelyeket az országnak hozott.

Következtetés: Ha egy Közép Afrikai országban vagy kannibál diktátor, császár, és bárkit megölethetsz, ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez törvénytelen. Jó eséllyel felmentenek majd, és végül ha tettél is valami jót, mindezeket elfeledik ( az áldozatok családjain kívül ) és csak azokat jegyzik fel az ország történelmében. Én mindig is mondtam, hogy Afrikában bármi megtörténhet. Bokassa története is ezt bizonyítja. 

Bokassa bankjegyei

Bokassa portréja megjelent egy 1968-as 10000 frank-os bankjegyen majd “uralkodása” alatt a Közép-afrikai Köztársaságban, majd a Birodalomban csak két sorozatban bocsátottak ki négy darab bankjegyet amin szerepel. 1974-től 1976-ig, Közép-afrikai Köztársaság felirattal ( első sorozat ), majd 1978-tól 1979-ig  Közép-afrikai Birodalom ( második sorozat ) felirattal,  500, 1000, 5000 és 10000 frank ( csak a második sorozatban )  címletben.

A két felirat, először köztársaság, majd pár évvel később birodalom ( A kép forrása: blog.bonista.ru )

10000 frank, 1968 ( A kép forrása: numisbids.com )

500 frank az első sorozatból ( A kép forrása: navonanumis.blogspot.com )

1000 frank a második sorozatból ( A kép forrása: archive.org )

Jean-Bédel Bokassa 10000 frank-os bankjegyen, jogarral és karddal ( A kép forrása: welt.de )

Bokassa képével ellátott bankjegyek csak ritkán láthatóak aukciókon, és gyűjteményekben is. Értékes  daraboknak számítanak. Tekintettel a kibocsátott bankjegyek kis számára, és figyelembe véve, hogy a „kannibálcsászár” kiűzése után jelentős számú bankjegyet semmisítettek meg. Ugyanakkor a Közép-afrikai Köztársaság, majd a Közép-afrikai Birodalom bankjegyei nem nevezhetők ritkaságnak, egyszerűen drágák, és szinte mindig kiváló állapotban kaphatók nemzetközi aukciókon, körülbelül 1000 dolláros kikiáltási ártól indulnak.

Felhasznált forrás: wikipedia.org, Jean-Bédel Bokassa